The Dark Tower (2017), The Beguiled (2017)

The Dark Tower/A setét torony (2017)

Ez a cím 😏 Hát az is elég setét volt, aki ezt megírta és megrendezte. Alapból utálom a Stephen King filmeket a Shiningon kívül, de azt is tudjuk, hogy azt meg csak Kubrick zsenialitása miatt szeretem, aki rátojt az eredetire és még be is sózta (aki nem hiszi el, az nézze meg a Room 237-et, zseniális). Valamiért mégis úgy gondoltam, teszek egy próbált ezzel, mert Idris Elba, meg Matthew McConaughey, meg a műfaja sci-fi, biztos minimum tűrhető lesz… Hát, ez nem jött össze. 

Ilyen pusztulatos, tekervényes kitalációkat, mint ez a film, nehezen lehetett volna összetrippelni még egy varázsgombás hippibulin is. Szeretném összefoglalni, hogy miről szól, de segítséget kell hívnom hozzá. 

Jake egy természetfeletti látó képességekkel megáldott fiú, aki álmaiban belelát egy másik dimenzióba. New Yorkot megmagyarázhatatlan földrengések sújtják, és nagyon úgy tűnik, a fiú látomásainak valamilyen módon köze van ezekhez. A másik dimenzióban egy fekete ruhás férfi terrorizál mindenkit, és egy tornyot próbál elpusztítani Jake-hez hasonló médiumok erejével. A Fekete Ruhás nemcsak a saját dimenzióját fenyegeti, hanem a többi világot is, be akarja engedni az extradimenzionális démonokat, ami katasztrófához vezetne. Egy veterán harcos, Roland az egyetlen, aki a saját fajtájából túlélte a Fekete Ruhással való harcot, Jake őt is látja álmaiban, így átmegy a másik világba, és összeáll vele, hogy megállítsák a Fekete Ruhást és megelőzzék az apokalipszist. 

Annak ellenére, hogy a film alapvetően nyomasztó és kitaláció az egész, azaz végtelen a tér a kreativitásra, mégis egy béna katyvaszként csapódik le. Annyira gáz 2017-ben ilyen gonosszal előállni, mint a Fekete Ruhás… “Be akarja engedni a démonokat, és egy szörnyekkel teli világban uralkodni” - ez aztán a motiváció! Gratulálok! :D Főleg, hogy a szörnyek nem valami intelligens, érdekes lények, literally csak undi marcangológépek. Számomra teljes mértékben érthetetlen, hogy Stephen King népszerűségének mi az oka, számos filmadaptációját láttam már: The Mist (2007), 1408 (2007), Secret Window (2004), Rose Red (2002) most csak amik eszembe jutnak a Shiningon kívül (ami mint mondtam, nem számít), és a Secret Window volt az egyetlen tűrhető ezekből. A vicces tény egyébként az, hogy a bohócos horrort is letöltöttem, de dobom a projektet, innentől kezdve semmit nem vagyok hajlandó megnézni Kingtől, csak ha mondjuk maga a Jóisten rendezi… Például Scott vagy Shyamalan, utóbbi legalább érdekes lenne :D

The Beguiled/Csábítás (2017)

A történet a polgárháborús Amerikában játszódik. Egy déliek területén fekvő, elég elhagyatott leányiskola melletti erdőben bujkál egy sebesült unionista katona. Az egyik diáklány arra jár és kitámogatja a sebesültet az erdőből, hogy az iskolában elláthassák. Bár ellenséges területen van, a lányok nagyon örülnek neki, és mivel nagyon régóta nem láttak már férfit, pezsegnek a hormonok a csinos, férfias Mcburney tizedes (Colin Farrell) hatására. A hirtelen izgalmat nem nagyon tudják kezelni, a legkisebbektől a nevelőnőkig mindannyian be vannak zsongva az eseménytől, próbálnak egy kis privát beszélgetési időt szerezni a férfival, egyes lányok többet is. Csakhogy ez a fajta viselkedés nem keresztyén 18. századi lányokhoz illő, és a fő nevelőnő, Miss Martha Farnsworth (Nicole Kidman) próbálja kontroll alatt tartani a dolgokat, míg ő maga is szinte szétfolyik a tizedes hatásától. Egy tragikus esemény után teljesen megváltozik a leányiskolában a légkör, és a lányok kénytelenek kitalálni, hogy merre dőljön el a helyzet… 

Ami igazából életet vitt ebbe az egészbe a korhű ruhák és díszletek mellett, azok az érdekes karakterek. Minden nőnek, bimbózó rózsának és kislánynak külön személyisége van a házban. A világ teljesen felborul, mikor ebbe a kontrollált, déli keresztény környezetbe bejön egy ellenséges, sebesült, de alapvetően vonzó felnőtt férfi. Nagyon erősen The Virgin Suicides (1999) érzéseim lettek ettől a filmtől, mellesleg mindkettőben szerepel Kirsten Dunst. Ugyanaz a minta: az elnyomott női szexualitásnak súlyos következményei vannak. Egyrészt van, akiből ígyis-úgyis előtör a ribanc (Elle Fanning ugyanolyan idegesítő volt számomra, mint a teljesen vállalhatatlan Neon Demonban, tehát akkor jól tolta), másrészt van, akit enyhén pszichopátiás irányba visz el a kielégületlenség. Többet nem mondok, igazából azoknak ajánlom ezt a filmet, akik szeretik a műfaji plot twisteket. A film első fele egy szolid kosztümös dráma volt (period drama hahaha, pun absolutely intended 😂), aztán a vége felé átment valami kényelmetlen thrillerbe, ami kifejezetten izgalmas, ráadásul még hihető is. Nekem egészen tetszett. 

Read More

Szokásos év végi filmimpressziók

Gyerekkoromban minden karácsonyt úgy kezdtünk, hogy apával elmentünk a városi videotékába, szétnéztünk, megkérdeztük az eladót, hogy szerinte mit kölcsönözzünk ki, és hazajöttünk jó sok VHS-kazettával. Családi filmezéseket tartottunk minden karácsonykor, ahol nem volt apelláta, vagy mindenki ugyanazt a filmet nézte, vagy nem nézted a filmet. Emlékszem, hogy a gyulai a videotéka nagy zöld cégérén az Oroszlánkirályból Pumba volt reklámként (gondolom, akkoriban még nem volt szokás aggódni a szerzői jogok miatt). Aztán beköszöntött a DVD-korszak, és a kétezres évek közepétől felhalmoztunk egy azóta is megkapó méretű DVD-gyűjteményt, de akkorra már mindenki válogatósabb volt otthon. Pár év múlva a DVD-szerzés is elavult dolog lett, és most már Idén szerettem volna feléleszteni a régi tékás hagyományt, aztán az interneten kutatva rájöttem, hogy tékák már nincsenek. Így hát maradt a szokásos platform: a természetesen teljesen legális, fizetett, tökéletes minőségű és feliratú (hahaha) letöltés. Pár ’16-os filmet választottam ki, ezekről szólok most néhány szót.

Passengers/Utazók (2016) 

Annak idején ennek elég nagy hírverése volt ennek a filmnek. Még azok is felszínesen ismerik a sztorit, akik magát a filmet nem látták: „csávó kiolvaszt magának egy csajt”, mondotta valaki itthon. Tulajdonképpen tényleg erről van szó. A sztori szerint klasszikus gyarmatosító telepeshajó tart egy új bolygóra hiberálomban fekvő telepesekkel, akik közül egy darab felébred 90 évvel az érkezés előtt. Jim gépész (természetesen helyes és kigyúrt, már miért is lenne nyomi), aki minden lehetséges módszert megpróbál arra, hogy vagy visszakerüljön hiberálomba, vagy bejusson a hajó szintén alvó legénységének kabinjába, de egy teljes év alatt ez sehogy nem sikerül. Felismerve, hogy élete végéig egyedül lesz, szép lassan depresszióba süllyed, majd felfedezi az egyik utast, aki szépségével megragadja a figyelmét. Lestalkerkedi, és kiderül, hogy a nő, Aurora főnyeremény: apja Pulitzer-díjas író, ő maga is író, ráadásul szép, okos, kedves, humoros, stb. Elolvassa a könyveit, beleszeret a személyiségébe. Sokáig tépelődik rajta, hogy felélessze-e Aurorát társaságnak, aztán végül csak megteszi. Természetesen összejönnek… de azért egyéb problémák is gördülnek eléjük az egyértelmű kapcsolati drámán kívül, például: szétesőben a hajó.

Az a helyzet ezzel a sci-fivel, hogy egyszer jó szívvel megnézhető volt, viszont nekem kicsit túl ragacsos a hollywoodi sziruptól. (Nem annyira, mint a görög sütemények, de azért elég klisés az ötlet). Emellett ott volt még a tény, hogy Aurora karaktere pofátlanul Mary Sue volt. Aurora szőke és kék szemű, csinos és nagy mellű. Aurora tehetséges író. Aurora ambiciózus. Aurora kőgazdag. Aurora magát karban tartva mindennap fut és úszik a hajón, utóbbit az ikonikus, félig áttetsző fehér fürdőruhájában. Egyetlen üdítő foltja a filmben, mikor durva dühkitörése van, de a film végére persze elsimulnak az ellentétek, és minden úgy végződik, mint ahogy az ember sejti már a sztori legelején. A film egyébként azt a bennem kételyt ébresztő üzenetet próbálja hangsúlyozni, hogy "ne vágyódj el onnan, ahol vagy, mert akkor esélyed sincs értékelni azt, ami ott van előtted". Szerintem, ha ezt az ’56-ban emigrált amerikai magyaroknak és leszármazottaiknak, vagy a háború elől menekülőknek mondanák, akkor ütközne pár eltérő vélemény, de a jelenlegi politikai-társadalmi környezetben én sem vettem jó néven ezt a hollywoodi érzelgősködést. A luxushajó helyett jöjjenek inkább Orbánisztán délkeleti részébe melózni kilencvenér’, meglátjuk, hogy vajon akkor is az a véleményük, hogy ne vágyódj el máshová :D

Sully (2016)

Chesley „Sully” Sullenberger már több mint negyven éve pilóta. Rutinjáratot vezet a New York-i La Guardiáról az észak-karolinai Charlotte felé, amikor a felszállás után szinte azonnal egy madárraj ütközik a repülőgépbe, tönkretéve mindkét hajtóművet. Azonnal kell döntést hozni a kényszerleszállásról, Sully pedig úgy dönt, hogy megpróbálja a Hudson folyón letenni a gépet. Az eljárás rendkívül kockázatos, de csodával határos módon sikerül, és az utasoknak egy haja szála sem görbül az egyértelmű ijedtségen kívül.

Itt akár véget is érhetne a sztori, de Sully az eset után monumentális boszorkányüldözésben találja magát, az inkvizítor pedig az Amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Ügynökség. Szimulációkkal próbálják bizonyítani, hogy Sully letehette volna a repülőgépet a La Guardián vagy egy másik közeli repülőtéren is, és így elkerülhette volna az utasok veszélyeztetését és a gép tönkretételét. A közvélemény eközben hősként ünnepli a pilótát, mindenki gratulál neki és ünnepli őt a csodával határos manőver miatt, ő pedig igyekszik a lehető legkevesebb veszteséggel kijönni a helyzetből, aminek következtében akár a pilótaengedélyét is bevonhatják.

Nem nagy titok, hogy én nem szeretem se a repülős, se a tárgyalásos filmeket. Nem is magam miatt töltöttem le, hanem hogy a bátyám is nézzen velünk valamit, aki viszont őrületesen szereti az aviációt… Viszont én kifejezetten untam magam, mert úgy éreztem, hogy tkp semmiről sem szól ez a film. Persze pont az volt a lényege, hogy maga a manőver perceket vett igénybe, a boszorkányüldözés meg rengeteg időt… A maga nemében persze érdekes film, ha valakit érdekelnek a repülőbalesetek, vagy éppen pilóták életrajzi filmjei, én viszont semmiképp se nézném meg még egyszer, sőt, ezt az egy alkalmat is kihagyhattam volna szívfájdalom nélkül.

The light between oceans/Fény az óceán felett (2016)

Erről a filmről csak Fassbender miatt hallottam, aki egyrészt személyes kedvencem, másrészt most vette el azt a nőt, Alicia Vikandert októberben, akivel a főszerepet játszották ebben a filmben, úgyhogy mindenképp kíváncsi voltam rá. A huszadik század első felében játszódik ez a kosztümös dráma: a háborúban átélt szörnyűségek után Tom nyugalmat keres, és teljes magányra ítéli magát néhány hónapos elzártsággal egy kis szigetkén, ahol a világítótornyot kell őriznie. A megbízók közül az egyiknek különösen csinos a lánya, ráadásul szokatlanul kezdeményező és csicsergős is, pont annyira van tele élettel, mint amennyire Tom depressziós és kiüresedett. Isabel randira hívja a férfit, ami után romantikus levelezésbe kezdenek, majd összeházasodnak. Isabel kiköltözik Tomhoz a szigetre, elkezdődik a teljesen idilli házasélet, végtelenül boldogok együtt. A probléma csak az, hogy a gyermekáldás mindkétszer kifog rajtuk, mert Isabel egymás után vetél el, egyszer még a terhesség legelején, aztán a vége felé. Aztán a csodával határos módon a kis szigetre kisodródik egy csónak egy halott férfivel és egy síró kisbabával. A házaspár úgy dönt, felnevelik a kislányt, csak éppen a férfi özvegye hiányolja őt…

Mivel drámáról van szó, értelemszerűen nagy érzelmek vannak benne, és elég erőteljes a tragédiás vonal is. A karakterek érdekesek, a kettejük közötti kapcsolat megjelenítése nagyon szép. Azért lehetett rajta érezni, hogy regényből készült, bizonyos részek nem voltak valóságszerűek. Viszont nem volt nagyon összeborulós happy end, nem volt hollywoodi a befejezés, ami számomra kifejezetten üdítő bármilyen műfajban. Korábban elvi alapon elvetettem a kosztümös filmeket, de a múltkor ugyanúgy Fassbenderrel és Keira Knightley-val a főszerepben néztem meg a Dangerous methodöt, ami a modern pszichológia kezdeteiről, Freudról és Jungról szólt, és szintén tetszett, úgyhogy bővítem a műfaji repertoárom.Ez is egész jó volt. 

Exposed (Daughter of God)/Isten lánya (2016)

Minden filmmaratonban kötelezően van legalább egy olyan film, ami elvont és érthetetlen, és puffogok a végén, hogy „EZMIVÓTEZ?!”. A mostani karácsonykor ez volt az a film.

A történet szerint Scotty nyomozó társát, Cullent megölik, és Cullen özvegyének nyomására a férfi elkezd szaglászni az ügyben, hogy fény derüljön a körülményekre. Képek alapján úgy tűnik, hogy egy latin-amerikai lánynak, Isabelnek valamilyen módon köze lehet az esethez, láthatta a gyilkosságot. A sztori két szálon fut. Miközben Scotty igyekszik többet kideríteni, különböző felszín alatti visszásságok kerülnek napvilágra (például hogy Cullen közel sem volt egy ártatlan zsaru), Cullen özvegye gátlástalanul rámászik Scottyra, a nyomozó pedig kezd ráismerni, hogy nem tölt elég minőségi időt a kisfiával, és érzelmileg mindenkitől teljesen elszigetelődött a felesége halála óta. A történet másik szálán Isabel, aki civilben imaköröket vezet és óvónő, izgatottan várja haza a barátját a katonaságtól. Egyre több furcsa, természetfeletti alakot lát a környezetében, akiket isteni jelnek vesz. Miután Isabel barátja egy bevetésen meghal, a lány rájön, hogy terhes – viszont mivel már egy éve nem látta a párját, számára egyértelmű, hogy valójában csoda történt, és maga a Szentlékek tette a gyereket a hasába. Az óvodában Isabel összebarátkozik a hányattatott sorsú, rossz családi körülmények közül származó, de tündéri kislánnyal, Elisával. A kislány nem akar hazamenni, nagyon ragaszkodik hozzá, így egy időre hazaviszi őt, hogy biztonságban legyen.

Ha bármi mást elmondanék a sztoriról, az spoiler lenne, mert már értelmezné azt, amit fent leírtam, és pont az elvontság a lényeg... Nekem egyáltalán nem esett le, hogy mi van, bár asszem fél kettőkor végeztünk a filmmel, elismerem, hogy az elvont filmeket nem szoktam elsőre felfogni (sőt, ha kifejezetten szarok, mint a Donnie Darko, akkor még másodjára se). Nem igazán értettem, hogy miért ugrálunk a filmben ide-oda, és mit akar kihozni ezzel a történet, de minimális magyarázattal a végén összeállt a kép. Mivel végtelenül frusztrálnak az ilyen filmek, nem mondom azt, hogy ajánlom…

Egyébként krimi és thriller szélén mozog a dolog műfajilag, bár a legcreepybb dolog igazából a természetfeletti albínó lények megjelenése volt az egészben, úgyhogy nem volt vészesen ijesztgetős, inkább csak kellemetlen nyugtalanság húzódott végig az egész filmen, de az nemcsak emiatt. Olyan témák és helyzetek kerültek terítékre a filmben, amik különösen kényelmetlenek, tabuszagúak és szégyen által övezettek. Keanu szokásosan a kőarcú karakterszínészt hozta, ami nekem egy kicsit fájó pont volt az után, hogy láttam a John Wick első részét, és abban nagyon üdítő volt az érzelmessége és a karaktere mélysége, de szerintem nem sokan szeretnek Keanu Reves-szel próbálkozni és kihozni belőle érzelmeket, érthető okokból (5 Arany Málna jelölés… khm…). Aki szereti az elvont, puzzle-ös jellegű filmeket, meg a jó zsaru-rossz zsaru, latin gettó témákat, az nézze meg. 

Read More

Geostorm/Űrvihar (2017)

Ezt a filmet cirka egy hete láttam moziban. Alapesetben nem néztem volna meg, a világméretű katasztrófákkal kapcsolatos látványmozikat általában elvi okokból kihagyom, ezzel viszont kivételt tettem, és nem bántam meg. Műfajoknál az akciót, sci-fit és thrillert tüntetik fel, és bár kétségtelen, hogy voltak benne feszültségkeltő részek, thrillernek semmiképp nem nevezném, a másik két műfaj viszont találó. 

A sztori szerint a globális felmelegedés olyan szintre jutott, hogy a természeti katasztrófák miatt az emberiség kénytelen volt összefogni és megépíteni egy óriási műholdhálózatot, amely irányítás alatt tartja a világ időjárását. A gépezet (Dutchboy) vezető tudósát, Jake-et azonban személyes problémák miatt bíróságra citálják és kirúgják a projektből, ez utóbbit mégpedig Jake saját öccse, Max teszi meg. Pár év múlva úgy tűnik, a Dutchboy meghibásodott, és bizonyos területeken természeti katasztrófákat generál, ami rengeteg emberáldozattal jár. A probléma megoldására egyedül Jake alkalmas, viszont ehhez a fivéreknek félre kell tenniük a személyes ellentétet. A film előrehaladtával kiderül, hogy sokkal többről van szó, mint először látszott, és hogy különböző érdekek húzódnak meg a háttérben, a világot pedig globális katasztrófa fenyegeti. 

Őszintén szólva azt gondoltam, hogy hipergagyi lesz az egész, hiszen voltak benne olyan pontok, ahol nagyon könnyen bele lehetett volna sétálni a klisék és a színvonaltalanul tré hatásvadászat világába, de ezt nagyobb részben kikerülte a film.  Tudományosan nem volt ordítóan butaság, és nem volt benne annyi nyálas hollywoodi érzelmi szál, mint lehetett volna. Pár vérgagyi rész volt csak, mikor elkezdődtek világszerte a természeti katasztrófák, és - bocs a spoilerért - Hong Kongban autósüldözést játszott a vulkanikus lemezmozgás az egyik szereplővel, a sivatagban meg Dubaiban jött a cunami, Brazíliában pedig a tengerparton az emberek elkezdtek rohanni a rapid beállású jégkorszak elől, és futás közben megfagytak. Ezekre viszont számítani lehetett, és nem az egész filmet dominálták le, hanem csak pár jelenetet (kivéve a brazil csaj rohangálása, ami nagyon gáz volt). 

A film a fenti elkerülhetetlen evidenciák mellett sokkal inkább szólt a politikai ármánykodásról és apokalipszissel fenyegető hatalomvágyról, illetve a két testvér kapcsolatának dinamikájáról. Azért adódott hozzá egy jó rész autósüldözés, "veszélyben van az elnök" tipikus hollywoodi baromkodás, irrealisztikus hekkerkedés, "a csajom pont szövetségi ügynök" és hasonlók, de arra a másfél-két órára még így is le tudott kötni és viszonylag érdekes volt. Külön pirospont azért, hogy a végén nem jöttek össze azok, akik bármelyik hasonló filmben összejöttek volna, és hogy a jelenlévő szerelmi szál sem volt ragacsos a sziruptól. A testvérek kapcsolata kifejezetten érdekes volt, akár jobban is kibonthatták volna. 

A film mondanivalója nem annyira a szokásos dolgokra fókuszált rá: védd a környezetet, csak nemzetközi összefogással lehet megmenteni a bolygót - mert a film narratívája már túlvolt ezen a stádiumon. Inkább arra próbált rávilágítani, milyen pusztító lehet, ha egyetlen ember megrészegül  a hatalomvágytól és ezért hajlandó romba dönteni akár az egész világot, csak hogy elérhesse, amit akar. Mi véltünk felfedezni a jelenlegi politikai berendezkedésekkel párhuzamot... de én még mindig azt gondolom, nem kellene arra a szintre eljutni, hogy az emberiségnek az utolsó utáni pillanatban kelljen időjárásirányító gépezetet megépítenie ahhoz, hogy a környezetileg tönkretett bolygónk funkcionálni tudjon. 

Egyszer simán meg lehetett nézni, nachosszal meg kimérős gumicukorral meg főleg, de nem lesz a kedvencem.  

Read More

Game of Thrones/Trónok harca: első évad (2011)

Először is szeretném leszögezni, hogy nem azért néztem meg ennek a sorozatnak az első évadát, mert belső indíttatás alapján kibírhatatlanul hajtott rá a vágy, hogy megnézzem. Azért néztem meg, mert cirka öt éve egyre erőteljesebben úgy érzem, valami nemzetközi belsős poénból maradok ki, amin rajtam kívül mindenki röhög, és konkrétan tájékozatlanság nem röhögni. Az ismerőseim már a legelején mondták, hogy ez nekem való sorozat: fantasy, öldöklés, vérfertőzés, homoszexualitás és egyéb érdekfeszítő dolgok vannak benne, de egyszerűen nem akartam beadni a derekam valaminek, ami ennyire menő, bármennyire rosszul is hangzik. Aztán egy unalmas nyár végi délutánon elkezdtem nézni francia felirattal a GoT-t. Mostanra gondolom már mindenki megnézte a 7. évadot, úgyhogy nem veszem rá a fáradtságot, hogy spoilermentesen írjak…

Dióhéjban: a sztori szerint van hét királyság, ezeket a vastrónon ülő király, Robert Baratheon kormányozza a Lannister családdal. Hatalma eléggé ingatag, úgy tűnik, inkább csak hagyományból van még egyben az ország, mert az érdekek eléggé széthúznak minden irányba. Északon a király vazallusai, Starkék helyezkednek el, míg a korábbi király örökösei, Daenerys és a bátyja száműzetésükben igyekeznek összeszedni magukat, miután megfosztották őket mindenüktől, többek között a trón esélyétől is. Miután egy sajnálatos esemény viszályt szül a Lannister család és a Stark család között, elszabadulnak az indulatok, és mindenki egymásnak feszül. Mindezt egy a háttérben meghúzódó baljós esemény árnyékolja be: közeleg a tél, és minden jel arra utal, hogy a következő tél magával hozza a királyság körüli védőfal túloldalán nyugvó, illegális mexikói bevándorlókat a korábbi évszázadokban inaktív démoni teremtények ébredését.

A legeslegelső benyomásom az volt a pilot résznél, hogy valójában Skyrimet nézek megfilmesítve. Ez a vonal nagyon tetszett, a havas erdővel, meg az alternatív történelmi kosztümökkel, nem tolakodóan fantasy vonulattal… Sőt, a fantasy vonulat gyakorlatilag a 9. epizódig (fekete mágiás dolgok) nem jelenítődött meg, és nekem ez nagyon tetszett. Simán végig lehetett nézni úgy is, hogy nem voltak benne se hobbitok, se faemberek, se hegyi trollok. Még valahol frissítő is volt a természetfeletti hiánya. Viszont ahhoz képest, hogy mennyi öldöklést és szexet vártam, körülbelül 30%-kal alulteljesített a sorozat. Azt gondoltam, folyamatosan fognak repkedni a végtagok meg kétpercenként orgia lesz, de ez nem így volt. Sokkal több hangsúly került a karakterek meg a családok közötti kapcsolatokra és viszályokra, amit alapvetően nem bántam, mert olyan volt, mintha alternatív történelmet néznék, és egyébként is szeretem a történelmet.

Mindegyik karakter legalább valamennyire érdekes, és bár több „főszereplő” van egyszerre, nem bias nélkül kapjuk őket. Míg például Robert király legalább valamennyire szimpi volt a sorozatban, Joffrey már a kezdetektől fogva undorító, és csak néhány emberi pillanata van  az első évad során. Engem annyira nem érintett meg, hogy „főszereplők” hullnak a sorozatban, viszont zavart, hogy ezzel a 9. részig kellett várni teljesen hatásvadász módon. Nagyjából csak a pofázás ment az előző 8 rész alatt, és az utolsó két részben indult be olyan szintre a cselekmény, mint amit már a legelején is vártam volna. Ha már a pofázásnál járunk. Óriási fekete pont a sorozat részéről: a hiba nélkül minden egyes részben elhangzó teátrális verbális csaták (pl Lord Baelish és a dagi eunuch szájalásai). Nem tudom komolyan venni, hogy perceken keresztül próbálja egymásnak két karakter bizonygatni, hogy ő a jani, és ez egy epizódon belül alsó hangon háromszor előfordul, három különböző felállásban. Mindenki a saját értékrendjét tartja felsőbbrendűnek a másikénál, és keménykedve próbálja szemléltetni, hogy a másik miért egy nulla hozzá képest. Meg lennék lepve, ha mindenki ennyire elokvens lenne egy középkori udvari settingben, de azon is, ha egyetlenegy kompromisszumkerülő, diplomatikus és kedvességpárti ember sem lenne, aki az ilyen keménykedéseket ráhagyja a beszélgetőpartnerére, hogy „jóvanakkor, hidd azt, hogy te vagy a jani”.

Ha kedvencet kellene választani a karakterek közül, akkor Lord Baelish és Starkék lennének azok (Sansát kivéve), bár a sorozat nagyon próbálkozik Daeneryst beállítani tökéletesként. Tyrion Lannisternél abszolút nem erre számítottam, de különösebben nem bánom, hogy milyen a sorozatban. Jon Snow sajnos a megismerése után is egy nyomorult, de ennek 70%-át az okozza, hogy ugyanazt a csalánra hugyozós + megölték a kiscicámat :( arckifejezést alkalmazza mindig, minden körülmények között:

Igazából én nagyon szívesen megnéztem volna azt a verziót, amelyikben Daenerys megszüli Drogótól a gyereket, és elindulnak elfoglalni a hét királyságot, de úgy tűnik, a szerző a szexi szingli sárkánykirálylány szerepét szánta Hófehérkének, nem a nemzetegyesítő ősanyáét. Alapvetően teljesen jó volt ez az első évad, van kedvem megnézni a következőt is, de nem különösebben rajongok vagy érzem azt, hogy minden második mondatomnak ezek után valami GoT-referenciának kéne lennie. Bár ez annyira nem meglepő, tekintve, hogy szerintem a Gyűrűk ura például szemtelenül underwhelming a hírnevéhez képest, pedig az még nagyobb klasszikus, mint ez…

Read More

'16-os horrortrió: Morgan, Hush, Neon Demon

Valamiért horrormaratont tartottam a szabadnapjaimon, de a viszonylag jó értékelések ellenére eléggé underwhelmed voltam. Három 2016-os filmet választottam az IMDB listájáról. Megszoktuk, hogy a horrorfilmek nem sok újat tudnak nyújtani, de ezek a filmek nagyon középszerűek voltak: se azt nem tudom mondani, hogy lebilincselőek, de azt sem, hogy nagyon igénytelenek.

Morgan (2016)

A sztori elég klisés: adott egy hibrid emberi lény, akit mesterségesen hoztak létre. Emberi formájú, viszont mesterséges DNS-t integráltak belé, ettől 5 évesen már nagyon intelligens és óriási fizikai erővel rendelkezik, valamint egy tinédzser lány kinézetével (amit próbálnak nagyon nemsemlegessé maszkírozni, de mindenki lánynak nevezi). A tudósok hét éve dolgoznak egy vidéki kúria melletti földalatti laborban a projekten, és a szívükhöz nőtt a kis Morgan, akit lányukként kezelnek, már amennyire a szituáció engedi. Morgan a viselkedésterapeutája társaságában kiruccanásokat tesz a környező erdőbe, ahol egyszer csak történik valami. Ez a valami pedig döntésre kényszeríti a csapatot: ki szabad-e engedni Morgant a szabadba, vagy közveszélyes, és emiatt izolálni kell? Amíg eldöntik a dolgot, ideiglenesen bezárják a lakosztályába, ami nincs rá jó hatással, hiszen imádott a szabadban járkálni. Kicsivel később megtörténik egy nagyon csúnya incidens, amelynek során Morgannél elpattan egy húr, és kiszúrja az egyik segítője szemét. Az ügy kivizsgálására Lee Weathers kockázatkezelőt küldik le vidékre, hogy segítsen a döntéshozatalban.

Weathers nagyon gépies és érzelemmentes, emellett bunkó, viszont nagyon professzionális is. Már az elejétől érződik, hogy kicsit többről van szó, mint kockázatkezelőről, de inkább nem spoilereznék.

A film lényege igazából sejthető a trailerből meg a creepy kislány motívumából: Morgant felhergeli egy pszichiáter a kötelező vizsgálat alatt (rohadtul megkérdeznék erről egy szakembert, hogy vajon mennyire volt szakmai az eljárása a csávónak Morgannel szemben, aki ráadásul igazából nem ember, hanem egy életveszélyes hibrid lény). Ezután Morgan vérontásba kezd, Weathers pedig próbálja a munkáját végezni. Nagyjából ennyi, nincs is benne több semmivel…

Az a téma, hogy egy laborban létrehozott, szuperképességekkel rendelkező lény agresszívvé válik, se nem új, se nem érdekes. Akkor tehették volna többé a sztorit, ha belevisznek valami érdekes filozófiát vagy olyan (érzelmi) csavart, ami meglepte volna a nézőt és felvitte volna a színvonalat pár fokkal, mert ez így elég semmilyen. Bár a Splice (Hibrid, 2009) sokkal rosszabb volt a történeti csavarjaival, az legalább érdekes volt és újat tudott mutatni (dióhéjban: hibrid lény először szexel a tudós csávóval, majd férfivá változik és megerőszakolja a férfi barátnőjét… jónak nem jó, de érdekes). A végére időzített történeti csavar is nagyon kiszámítható volt. Ha valaki mégsem jött volna rá, akkor sem egy sokkoló plot twist, mivel a film elég sokat foglalkozik Weathers karakterével. Ez így egy egyszer nézős, elég kevés kakaóval bíró eresztés…

Hush (2016)

Egy csinos, fiatal süketnéma írónő, Maddie egy erdős területen lakik, ahol az aktuális könyvén dolgozik. A szomszédja, Sarah egész gyakran meglátogatja, és kezd közöttük kibontakozni a barátság, Sarah lelkesen tanulja a jelnyelvet is. Egyik éjszaka Sarah torkaszakadtából üvölt és dobol Maddie ajtaján, miközben egy maszkos gyilkos üldözi, és a nő igyekszik elérni, hogy Maddie csak egy pillanatra is észrevegye őt. A dolog nem történik meg, úgyhogy a gyilkosnak hamar feltűnik Maddie süketnémasága, és eldönti, hogy játszadozik kicsit a nővel, mielőtt megölné őt is.

Maddie viszont nem hülye, és használja az élénk írói fantáziáját, hogy megpróbáljon kimenekülni a helyzetből.

Tulajdonképpen ennyi is a történet. Ezzel kapcsolatban kicsit nehezebb kijelentenem, hogy középszerű, mivel legalább az ötlet érdekes volt. Már amennyire belefért a valóság korlátaiba… A meningitis siketté tehet egy embert, de némává csak akkor, ha a megsüketülés még a beszéd megtanulása előtt történt (azaz alapból sem tudott beszélni). A sztori szerint Maddie 13 évesen kapott meningitist, ami azt feltételezné, hogy van hangja, a történetben viszont egy nyikordulást sem tud kiadni, a fejében is csak az anyja hangján narrálja a gondolatait.  Maga a gyilkos karaktere kicsit cheesy volt... Szarrátetovált, butának tűnő, de egészen fondorlatos creeper, aki csak úgy, minden ok nélkül fiatal nőket öl. (Viszont legalább nagyon kényelmetlen, ijesztő undorérzést okozott az emberben, úgyhogy tuti jó színész.) Érdekes, hogy a sorozatgyilkosok mindig erdő szélén tevékenykednek az ilyen filmekben, véletlenül sem mennének be a városba és szednének fel tinderen potenciális áldozatot. Maddie is persze egy szexi süketnéma írónő, nem egy kétajtós szekrény.

A legjobb pontja a filmnek igazából a hangulat. A bezártságos filmeknek mindig nagy fanja voltam, de itt ez kicsit kevésbé nyilvánult meg, mivel Maddie házának ajtói végig üvegesek, és még a legrandomabb helyen is ablakok vannak, a gyilkos mégsem törte be egyiket sem, inkább csak szórakozott vele, mert élvezte, hogy kínozhatja. Kicsit erőltetettnek tűnt a bezártság pont emiatt. Vicces, hogy az ilyen filmek mindig megerősítik a Bible Beltben és azon kívül élők gondolatait a fegyverviselésről: bezzeg ha lett vón' egy fegyvere, szítlűhette vón' a sorozatgyilkost!!!44négy Alapból a sorozatgyilkosok nem egy gyakori jelenség, meg szerintem viszonylag kevés szexi, fiatal süketnéma nő fog egyedül lakni az erdő szélén, de ez csak az én sugallatom…  Nem tudom, kicsit klisésnek éreztem ezt a filmet is, ahol a történet viszonylagos érdekességének lett alárendelve a logika. Egyszer meg lehetett nézni, de semmi különös.

Neon démon (2016) - kamingszún

Read More

Fifty Shades of Grey / Cinquante Nuances de Grey

Azért nem a magyar verziót írtam, mert nem azt olvastam - életem első könyve, amit elejétől végéig elolvastam francia nyelven, az ez a könyv volt. Nagyon sokszor kisült a szemem, nagyon sokszor felvisítottam a röhögéstől, vagy csak vertem a fejem a falba. Szerintem ez nem túl meglepő, aki hallott már erről a történetről, az sejti, hogy miért. 

A történet szerint Anastasia Steele amolyan szürke angol szakos leányzó, aki most fejezi be az egyetemet. Jó tanuló és szeret olvasni, de ezen kívül túl sok személyiségjegye nincsen. A gazdag, szép, szőke és nagyon karizmatikus barátnőjével, a suliújság szerkesztőjével, Kate-tel lakik együtt, aki lebetegszik egy nagyon fontos interjú előtt, és maga helyett Anát küldi el egy dollármilliomos cégmágnást meginterjúvolni. 

Az interjúalany Mr. Grey, aki a húszas évei végén jár, hihetetlenül gazdag, és úgy néz ki, mint egy Calvin Klein modell, aki pályát tévesztett. Lerí róla, hogy beképzelt, megalomániás, autoriter személyiség. Anát teljesen letaglózza, mert nem ilyen cégvezetőre számított, és a helyzet kínossága miatt sorozatosan hülyét csinál magából Grey előtt, aki valamilyen oknál fogva elkezd érdeklődni iránta. Leginkább azért, mert egy szadista állat, és ez a jellegtelen nebáncsvirág annyira szerencsétlen, hogy Grey látja benne a lehetőséget, hogy totális rabszolgát csináljon belőle.

Így hát elkezdi hajkurászni Anát, itt-ott kérés nélkül felbukkan, kideríti, hogy hol van és mit csinál, és közben rettenetesen drága ajándékokkal és szolgáltatásokkal halmozza el annak reményében, hogy a lány beleegyezik egy szado-mazo szexszerződésbe.  Az egészben a legdurvább az, hogy Ana nem egy ostoba lány, és kellemetlenül érzi magát ezektől az anyagi extravaganciáktól, viszont annyira bődületesen vonzónak tartja Greyt, hogy nem tud neki ellenállni, és egyre mélyebbre süpped vele valamiféle maszlagban, ami se nem kapcsolat, se nem szexszerződés. 

Bár maga a történet is elég problémás, a kivitelezéssel még nagyobb gondok vannak. Ana karaktere elég üres, amolyan <insert jellegtelen angol szakos visszahúzódó könyvmoly here> típus, ami nem véletlen, hiszen ha hinni lehet a rossz nyelveknek, a Twilight Bellájáról mintázták. Viszont szerintem attól sokkal több van benne: egész szimpatikus módon dumál vissza a rettentő magas lovon ülő Greynek. Nála is él a Bella-féle kákabélű dickmagnet effektus: vézna és színtelen, viszont minden egyes férfi őt akarja meghódítani, és természetesen mindenkit friendzoneol Az Igazin kívül. Christian viszont vállalhatatlan. Mindamellett, hogy gazdag, helyes és titokzatos, tökéletes a stílusa, az ízlése, luxusos életkörülményei és hobbijai vannak, zeneileg mélyen művelt, reggel sem büdös a szája és tuti jó illatút is szarik, egy beteg fazon. Valami sötét dolog van a múltjában, ami miatt képtelen normális kapcsolatokat kialakítani. És itt nem a BDSM-ről beszélek, ami egy létező kink, és ha jól csinálják, nem árt a résztvevőknek. Arról beszélek, hogy Grey leírja, hogy aki szerződéses kapcsolatba lép vele, az mit ehet és ihat és mit nem, mikor hova mehet, mennyit kell edzenie, aludnia, hova járhat orvoshoz, nem nézhet a szemébe, nem érhet hozzá, hogyan szólíthatja őt, és a listát sokáig folytathatnám. Konkrétan nem egy nőt akar magának, hanem egy szexrobotot, akit bármikor megdughat, elverhet, elverve megdughat, és ezek permutációi. De csak olyan módon, ahogy az szerinte adekvát. Szerződésszegés esetén büntetés jár, testi fenyítés formájában, mindez viszont nagyon szexin és erotikusan van tálalva. 

Mármint attól függ, honnan nézzük. Olyan, mintha a szexjeleneteket egy 14 éves szűz fanfictioníró írta volna. Ana a szüzessége elvesztésekor is már orgazmusok sorozatát éli meg, parancsszóra elmegy, és elég ránéznie Christianre ahhoz, hogy elinduljon déltájékán a Niagara-vízesés. És ez nemcsak a szexjelenetekre igaz... Amikor Ana leissza magát, Christian lenyomozza a telefonját és ott terem. Miután kiadja a gyomortartalmát, Christian még levetkőzteti és ágyba fekteti, majd félmeztelenül nyomul reggel, miután Ana felkel másnaposan. Christian zongoravirtuóz. Christian helikoptert birtokol és vezet. Christian vitorlázórepülőt vezet. Christian egyből vágja az összes irodalmi utalást. +1: Christiannek egy drogos kurva volt az anyja. 

Ha mindez nem lenne elég, oldalakon keresztül fényez benne termékeket az írónő, pl. Macbook Pro, Blackberry, bizonyos autómárkák, és ez még csak kicsit sincs véka alá rejtve. 

Nem tudom, néha annyira fájt olvasni ezt a nagyon igénytelen, klisékből összeollózott tini-fantazmagóriával keveredett, szexéhes háziasszonyoknak írt marketinggyűjteményt, hogy csak röhögtem már saját magamon is. Őszintén cikinek érzem, hogy ezt elolvastam, az elején fel kellett volna adni, de a rossz könyvekkel is úgy vagyok, mint a rossz filmekkel, muszáj látnom, hogy ennek a szarnak mégis mi a vége. Annak idején, mikor a filmet láttam, akkor sokkal negatívabb reakcióm volt, mert sokkolt, hogy hogy lehet egy tinifanfic szintű dolgot regényként megírni és vászonra vinni… a film leginkább arra emlékeztetett, mikor kislányként Barbie babákkal játszottunk, és képtelen, kavarós sztorikat találtunk ki hozzá. Itt inkább csak szórakoztam a dolgon.

Szerintem nagyon káros ez a könyv. Az egyik oka ennek az a feltételezés, hogy ha valaki nem képes a másiknak megadni a boldogságot, mert eltérnek a két ember szükségletei, akkor „A” személy meg tudja változtatni „B” személyt, és a végén majd egymáshoz illőek lesznek. „B” személy sötétségben botorkál, de „A” - a tizenöt nő után a tizenhatodik - majd ki fogja őt vezetni a sötétségből az ártatlanságával. Marhára nem érdemes ilyen alkudozásokba belemenni, akármennyi milliója, helikoptere, luxuskocsija van valakinek... Anastasia viszont mint egy légy, rárepül a ragacsra, aztán csodálkozik, hogy jééé, nem ugyanazt akarjuk egymástól.

A könyv vége annyira borzasztóan oda nem illő és hatásvadász volt, de főleg előtte a buildup. Én ilyen rosszul megírt narrációt, gyenge karaktereket, és elbaszott üzenetet még soha nem láttam egy könyvben. Ha találkozol egy topmodell kinézetű milliomossal, aki drága cuccokat vesz neked, akkor rendben van, ha zaklat és bántalmaz??? Wtf... A legszomorúbb ebben az, hogy sokak imádják ezt a könyvet, mert egyfajta nőies vágyat szolgál ki, meghódítani a vadállatot, a sötét rosszfiút, akinek hányattatott sorsa miatt megesik rajta a szívünk. Ugyanez a rosszfiú gyönyörű, álmainkban sem látott luxustermékekkel és különleges élményekkel halmoz el minket, és még szenvedélyes szerető is… és idővel, ha elég kitartóak vagyunk, hősszerelmest tudunk varázsolni belőle. Ez nemcsak képtelenség, de kicsit felháborító is mind a nők, mind a férfiak intellektusára nézve. Christian egy pénzt lövellő hímtag, akinek mindig van ideje egy-egy extravagáns kiruccanásra a cégvezetés mellett, Ana meg egy józan eszét totálisan sutba dobó hormonhalmaz, akit tökéletesen lehet irányítani a szexualitással. Ha a valóság tényleg így nézne ki, nagyon nagy bajok lennének. Szerencsére nem így van, ez a könyv meg marad egy igénytelen, de nagyon vicces ("olyan szar, hogy már jó") nyomtatott fanfiction. Unalmas nyári napokra munkaidőben simán elment. :D 

Read More

The girl on the train/ A lány a vonaton (2016)

Ezzel a filmmel kapcsolatban nagyon sok volt a hype, mikor kijött, és nem nagyon lehetett tudni, hogy az ember mégis mire számítson. Bár a megnézés után állíthatom, hogy nem az én műfajom ez a film, egyszeri megtekintésre és beszédtémának elment. Nézzük, miről is szól.

Rachel masszívan alkoholista, és mindennap vonatozik, hogy elterelje a figyelmét a problémáiról - vagy épp az ellenkezője miatt, ahogy tetszik. Ugyanis mindennap elhúz a vonata amellett az utca mellett, ahol korábban lakott a férjével, Tommal. Minden egyes nap végignézi az exférjét az új kedvesével, Annával és a kisbabájukkal a régi házukban, és mindennap meghal kicsit, mikor látja, mennyire idilli is a helyzetük. Mióta tönkrement a házassága, két éve egy ismerősénél lakik, képtelen összeszedni magát, és egyre lejjebb csúszik, már-már olyan szintre, ahonnan nincs visszaút.

Tom és Anna szomszédságában egy fiatal pár lakik, Hipwellék. Megan Hipwell Anna kisbabájának dadusaként dolgozik, hozzá hasonlóan csinos és fiatal szőke nő. Mikor Megan egyik napról a másikra eltűnik, Rachel élete még a szokásosnál is jobban felbolydul: egyik mattrészeg estéje után semmire sem emlékszik, és ezért ő is gyanúsítottá válik Megan eltűnésében, mert pont ott szállt le azon az estén, ahol a lány eltűnt. Két éve először lát valamiféle értelmet az életében: kideríteni, hogy mégis mi történt azon az estén Megannel, és ki tette vele azt, amit.

A sztori tipikus csavaros krimi, ami tele van idegesítően sok plot twisttel, illetve nagyon életszerűtlen, költői megfogalmazásokba burkolt dialógusokkal. A történetvezetés maga is frusztráló volt, de a karakterek megnyilvánulásai, Rachel monológjai (főleg a film elején) gyakorlatilag ordították, hogy EZ EGY REGÉNY. (Személyes kedvencem a páciensével kavaró közel-keleti pszichoterapeuta volt, aki a szakmájának minden szabályát felrúgva kvázi beleártotta magát egy nagyon csavaros magánsztoriba, amiről messziről láthatta volna szakértőként, hogy távol kellene maradni.)

Egy nagyon érdekes és központi motívum a filmben a gyerekvállalás témaköre. Rachel azért indult el a lejtőn, mert képtelen volt Tomnak gyereket szülni. Scott és Megan Hipwell között is nagy a feszültség, mert Megan nem szeretne gyereket, míg Scottnak ez nagyon fontos. Más, fontos gyerekvállalással, kisbabákkal kapcsolatos események is kiderülnek a csavaros cselekmény folyamán, amelyben egyébként összevissza ugrálunk hol hátra, hol előre. Elég követhetetlen tud lenni, ha az ember nem jegyzi meg pontosan az arcokat és neveket, és hogy kivel mi történt. Ez egy moziban nagyon frusztráló lett volna, mert nem lehet visszatekerni a felvételt, hogy akkor ez most ki is volt, és mi ez, és miééért. Az egyik gyerekkel kapcsolatos drámai melléksztori annyira mesterkélt és valószerűtlen, hogy az már az igénytelenség kategóriáját súrolja, úgyhogy hangosan szirénázott a fejemben a "REGÉNY!!!"-riasztó.

Véleményem szerint kicsit szomorú belegondolni, hogy egy nő értékét  még a 21. században is ennyire az határozza meg, hogy tud-e, illetve akar-e gyereket szülni, mert ez azt feltételezi, hogy egy nő csak anyai kontextusban értékelhető... De vannak ilyen közösségek, illetve házasságok, meg szerencsére olyanok is, ahol ez nem annyira fajsúlyos szempont, mint a filmbéli közösségben.

A lány a vonaton az a tipikus sztori, amit nem azért nézel, mert élvezed és jól szórakozol közben, hanem mert érdekes, nem érted a karakterek motivációit, és szeretnéd tudni, hogy ennek mégis mi lesz a vége.

Read More

I am Michael (2015)

Kicsit hagyni akartam leülepedni ezt a filmet, hogy eltávolítsam magam tőle, és viszonylag pártatlan kritikát tudjak róla írni. A homoszexualitással és a vallással kapcsolatos dolgok alapvetően nagyon érdekelnek, és ebben a filmben találkozott ez a kettő. Viszont nagyon nehéz valamiről úgy elfogulatlanul beszélni, ha van az embernek egy erős véleménye a témával kapcsolatban... nézzük, miért is. 

Michael egy melegjogi aktivista, aki kezdetben szerkesztőként dolgozik egy meleg tematikájú amerikai magazinnál, majd amikor az élettársával, Benettel kiköltözik vidékre, elkezdi a saját meleg magazinját. Egy projektjéhez elkezdi járni Amerikát, és dokumentumszagú interjúkat készíteni a meleg fiatalsággal, mígnem belebotlik egy érdekes helyzetbe, és elgondolkozik rajta, a kereszténység és a homoszexualitás hogyan fér össze. Míg melegjogi aktivistaként kötelességének érzi, hogy az elfogadást és melegek társadalmi jelenlétét erősítse, megérinti Isten gondolata, és egyre inkább kényelmetlenül érzi magát a nyíltan meleg életmódjában. Elkezdi gyötörni a gondolat, hogy nem a helyes úton jár, és elhidegül a kedvesétől, Benettől. Először egy mormon templomba látogat el, aztán összeismerkedik egy buddhista fiúval, végül a fundamentalista kereszténységnél lyukad ki... 

James Francót még sosem láttam semmilyen szerepben, de sokat hallottam már róla. Kinézetre leginkább egy elhanyagolt, dehidratált füvesként tudnám jellemezni, aki konstans másnapos, és mexikóinak készült, aztán sápadtarcú lett belőle. Ez azért gonosz vélemény, mert elég jó arcberendezkedése van, amolyan falusi helyes fiú, és ráadásul még színészkedni is tud. Annyira kényelmetlen végignézni az évődését a szexuális identitásával, és hogy mennyire belelovallja magát a vallásba, hogy fűű, ehhez tehetség kellett. 

Ami a történetet illeti - spoiler alert - én nem tudtam, hogy tulajdonképpen mit is nézek. Egy apró lehetőséget meghagytam a történetnek, hogy esetleg hittérítős gay conversion therapy lesz, de nem gondoltam, hogy TÉNYLEG az lesz. Szerintem nagyon káros azt az eszmét közvetíteni, hogy az ember puszta akarattal meg tudja választani és változtatni a saját szexuális orientiációját, mert mint ahogy a filmen is láthattuk, ez öngyűlölethez,  felesleges bűntudathoz és az olyan emberektől való elidegenedéshez vezet, akik úgy kedvelnek minket, amilyenek valójában vagyunk, és nem akarnak megváltoztatni. Ami engem illet, sosem fogom véka alá rejteni azt a véleményemet, hogy a vallás, ebben az esetben a fundi kereszténység semmire se szolgálhat megoldásul. Inkább csak problémát generált ott, ahol valójában nem is volt: a homoszexualitás az nem egy gond, hanem egy állapot. Ha azt tanítjuk valakinek, hogy halála után az öröklétben a kénköves pokolban fog égni amiatt, hogy homoszexuális, akkor megkeserítjük vele az életét és megrongáljuk az önképét, potenciálisan az öngyilkosság gondolata felé sodorjuk. Michael belekényszerítette magát egy olyan élethelyzetbe, ami nem lett volna kötelező, és ami abszolút nem jött neki természetesen, csak hogy megfeleljen egy képzelt istennek. 

Az abszolút ironikus egyébként mindebben az, hogy a film elején ő maga is nyíltan utálta az ilyesfajta gondolkodásmódot, elvetette a fundi kereszténységet, és harcolt azért, hogy az emberek ne így gondolkozzanak, mint ahogy aztán ő a nagy pálfordulása után... Annak külön megnézném a pszichológiáját, hogy mi okozza, hogy valaki liberális, progresszív, szekuláris értékeit feladva fundamentalista keresztény prédikátor legyen, de szerintem sokkal-sokkal kevesebbszer fordul elő, mint fordítva. Persze károsnak tartom az ilyen eszméket, de nem gondolnám, hogy üldözni kéne az ilyen filmeket, még akkor is, ha egy-két Bible Beltben élő szülő vagy nagyszülő tanító célzattal a vasárnapi templomjárás után levetíti a látens meleg gyerekének, unokájának. Ha van jogunk homoszexualitásról és coming outról szóló filmeket csinálni, akkor legyen jogunk filmet csinálni az érem másik oldaláról is. A témáról mindenképpen fontos beszélni, hiszen úgy tűnik, még mindig releváns, főleg vallásos körökben. 

A film pozitívumainak számlájára írható egyébként, hogy még így is próbál semleges maradni. Nem meri nyíltan kimondani, hogy Michael megtérése a helyes út, vagy hogy mindenkinek ezt kell tennie. Én valójában hiszek benne, hogy ha valaki kényelmetlenül érzi magát a saját életstílusában, személyiségében, akkor azt kell tennie, amitől jobban és autentikusabban érzi magát. Ha ez azt jelenti, hogy inkább cölibátust fogad, vagy nem eszik több húst, vagy ilyesmi, akkor hadd legyen meg rá a joga, még akkor is, ha én személy szerint nem tennék ilyesmit soha. (Pont azért tartunk ott, ahol, mert mindig igyekszünk egyfajta objektív moralitást kialakítani, és őrködni afelett, hogy mások illeszkedjenek a mi világképünkhöz. Ez bullshit.)

Read More

Gran Torino (2008)

A filmmel kapcsolatban először is az tette magasra a mércét, hogy az ismeretségi körömben is mindenki elismerően beszélt róla, meg az összes fontosabb filmes oldalon is kedveli a közönség és a kritikusok is. (Nem mintha ez számítana is valamit: a kedvenc filmjeim között bitangul pocsék darabok is vannak, míg rengeteg kritikus-és közönségkedvenc filmtől a hideg rázogat.) Nem néztem utána, hogy miről szól, egy egyetemi kurzus miatt csak annyi volt előzetesen a fejemben, hogy figyeljek oda a kultúrák közötti kommunikációra. Hát, abból volt, nem is kevés. Az első nagy sokkot egyébként az jelentette, hogy Clint Eastwoodot a film poszterén simán egy öreg Bruce Willisnek néztem... 

A sztori a midwesti Detroitban játszódik, ahol egy vén rasszista veterán fortyog a dühtől, ugyanis a feleségét is elvesztette, a gyerekei és unokái érzéketlenek és tiszteletlenek, és azok a mocskos vágottszeműek is odaköltöztek mellé a szomszédba. Walt Kowalski utálja a világot, de a világ is utálja őt, így egyetlen társa a Daisy nevű kutyája, és a helyi katolikus pap próbálna belé némi lelket önteni, ha hagyná. 

Walt a tipikus amcsi fajgyűlölő nagypapát testesíti meg: becsmérli a fia nem benzinzabáló és nem hazai kocsiját, értetlenül és undorodva szemléli az ázsiai szomszédjait. A fordulópont akkor áll be, mikor különböző bűnbandáktól először véletlenül megmenti a szomszéd fiút, Thaót, majd szándékosan lép közbe egy másik helyzetbe, ahonnan a fiú nővérét, Sue-t menekíti ki. Ezután lehetősége van jobban megismerni a hmong származású szomszédjait, akiket először értetlenkedve és rosszallóan néz, aztán egyre inkább rájön, hogy emberségesebbek, mint a saját pénzsóvár családja. Különböző vicces és kifejezetten komor szituációkon keresztül kísérjük végig, hogy Walt hogyan fogadja családjává a kezdetben gyűlölt szomszédait, és hogyan jut ez el arra a szintre, amikor vérbosszút tervez a helyi hmong bűnbanda ellen. 

A film tényleg jó volt, bár nem olyasmi, amit magamtól megnéznék, de azért örülök, hogy megtettem. Nem mindig kedvelem a társadalomkritikákat, főleg, ha nagyon sematikusak, ami Hollywoodban azért inkább gyakori, mint nem. Ez inkább volt egy szemléletes, érdekes, tanmeseszerű egyéni történet, mint valamiféle political agendát megtestesítő maszlag. Azért lehetett rajta érezni, hogy valaki "megírta"', nem minden helyzet volt életszerű (pl. a borbélynál Thao okítása kicsit mesterkélt komikum volt). A film erőssége az érdekes karakterek és a sajátos hangulatú setting (szeretem Detroitot, ez már az Only lovers left alive-nál is kiderült). Az egyetlen "kilógó" performansz a hmong fiút, Thaót alakító srác színészi játéka volt, ami szerintem kifejezetten esetlen volt a többiekéhez képest. Egy megnézést mindenképp megér, aki szereti Clint Eastwoodot (és nem bánja, hogy kétpercenként köpköd a vásznon), annak akár többet is.

Read More

Life/Élet (2017)

Olyasvalakivel néztem ezt a filmet, aki behatóan ismeri az ízlésemet, úgyhogy nem volt véletlen a témaválasztás. Egy űrbéli horror-scifi-ről van szó, mégpedig "az idegen életforma elszabadul és leöldököl mindenkit" típusúból. És pont ez vele a baj is. 

Tulajdonképpen egy összeollózás az egész. Vették az Alien alapötletét, adtak hozzá egy kis Gravity (2013) és Sunshine (2007) látványvilágot, ehhez jött némi Apollo 18 (2011) beütés, és elkészült a Life. Beleraktak még két húzónevet, Jake Gyllenhaalt meg Ryan Reynoldsot (ráadásul az egyiket még a film első felében leselejtezték), hogy meg is nézze valaki. Szerintem valahol az alkotók is érezték, hogy ez így nagyon vérszegény lesz, mert alig lehetett hallani erről a filmről, a Passengersszel és a Covenanttel meg tele volt minden (jó, utóbbinál okkal, de mégis). 

A sztori szerint egy csapat űrhajós életet fedez fel a Marson, de a kis egysejtű nagyon furcsán viselkedik. Óriási fejlődésre képes, és gyorsan változtatja az alakját. Egy óvatlan pillanatban kiszabadul, és agresszíven rátámad a legénységre. Tulajdonképpen ennyi. 

Az számomra megint nem egy szerencsés pont, hogy Jake Gyllenhaalt rakták az egyik főszerepbe, akit hogy-hogy nem, de nem igazán kedvelek. Objektíven értékelve biztos egy jó színész, de én eddig még csak szociálisan kínos, kellemetlen szituációkba keveredő, az árral sodródó karakterként találkoztam vele. Van valami nyugtalanító az aurájában, amitől a szerepeit is kínos nézni. Ugyanezt éreztem a Donnie Darko (jézusom, de gyűlölöm azt a filmet), a Zodiac, a Source Code, és főleg a Prisoners alatt is, egyedül a Brokeback Mountain és a Prince of Persia esetén nem tudok ilyen érzést felidézni, de az is lehet, hogy ezek csak régen voltak (vagy esetleg meleg cowboyként és Perzsia hercegeként tényleg nincs vele semmi bajom). 

Két dologgal lehetett volna feldobni ezt a filmet: ha raknak bele valami eredeti ötletet, vagy ha filozófiával szövik át valamiféle egyedi módon, mint a Prometheus/Covenant vagy a Sunshine esetében. Ilyen filmekkel Dunát lehet már rekeszteni, és ez se nem ad hozzá, se nem vesz el a műfajból, csak úgy lóg a levegőben egyszer nézősként. Annak ajánlatos, aki még nem látta a fentebb említett filmeket. 

Read More

Premierélmény - Alien: Covenant (2017)

Nagyon érdekes erről a filmről telefonon beszámolót írnom (nem funkcionál most a gépem), de amit meg kell tenni, azt meg kell tenni. 2012 óta vártam a Covenantre, az előző Prometheus óta, és félúton módosítottak a terveken. Először ugyebár úgy hírlett, hogy a következő Alient Neil Blomkamp fogja rendezni, és Ridley Scott „csak” producer lesz. Így a soron következő film az Alien 3. vagy 4. filmje utáni folytatás lett volna, ami nem kapcsolódik a Prometheushoz. Aztán meggondolták magukat, Scott bácsi eldöntötte, hogy övé lesz a következő film, viszont Prometheus is lesz meg Alien is egyben, mégpedig úgy, hogy elemeiben ízig-vérig alienes lesz, a Prometheusnak meg kvázi második része. Én ennek nagyon örültem, aki olvasta anno a posztomat Blomkampről, az tudja, hogy őt nem kedvelem rendezőként. Szóval egy olyan filmmel állunk szemben, amelyik szinte „beerőlteti” az Alien téglafalába a 2012-es Prometheust, mert egyszerre mindkettő, akár tetszett valakinek az előző film, akár nem.

Hát, elöljáróban annyit, hogy ez a film sem fog mindenkinek tetszeni kettős volta ellenére sem. Nagyon nehéz erről spoiler nélkül beszélni... De nézzük, lehet-e.

A Covenant nevű gyarmatosító, terraformáló hajó elindul, hogy letelepedjen egy szimpatikusnak tűnő bolygón. Már szépen kiszámítottak mindent, felkészültek és hiberálomba rakták a legénységet meg a 2000 telepest, amikor beüt a ménkű, és egy űrviharban meghibásodik a hajó kihúzott vitorlája. A katasztrófa következtében meghal 47 telepes, a kapitány, és felébred a legénység, mert helyre kell állítani a hajót. A dolgokat eddig egy Walter nevű szintetikus személy (akit megnézhettek a www.meetwalter.com oldalon) irányítja a hajón, és érezzük rajta, hogy nem egy Davidről van szó. Engedelmes, szolgálatkész és professzionális, nem ártana az embereknek. A másodtiszt kénytelen átvenni a kapitány helyét, és senki nem bízik benne. Mélyen megrázta őket a trauma, a legénység egyik tagjának, Danielsnek a férje veszett oda a kapitánnyal. A hajó megjavítása után jön az Alien-filmek és úgy általában a sci-fik baljós és kiszámítható része: a javítás közben Tennessee, aki a vitorla kihúzásán dolgozik, befog egy adást a sisakjában. Az adás természetesen egy nagyon jól lakható, gyarmatosításra álomszerűen ideális, eddig teljesen észrevétlen helyről jön. Az új kapitány nyomás alá kerül, és amellett dönt, hogy az eredeti úticél helyett kipróbálják ezt a másik, nagyon jónak tűnő bolygót. Innen bizonyos szinten már kiszámítható, hogy mi történik, bizonyos szinten meg kifejezés nincs rá, hogy mennyire nem.

A bolygón termesztett búzát találnak, majd elkalandozva ketten spórákat lélegeznek be, és elszabadul a pokol. 

Az egész filmet a Prometheusban megismert Davidre és a személyiségére, illetve a Walterrel való kontrasztjára húzta fel Scott bácsi. David már nemcsak egy elemi kíváncsisággal rendelkező mizantróp android, hanem egy nettó pszichopata, aki übermenschnek képzeli magát, káros nézeteit pedig vidáman kamatoztatja ezen a bolygón, ahol már csak hullák tengere tarkítja a felszínt a növényeken kívül. Aki Shawt várta a második Prometheusban, annak csalódnia kell, nincs benne. Többnyire az egész film arról szól, hová jut a mesterséges intelligencia, ha megadjuk neki a lehetőséget, hogy teljesen emberi legyen: az eredmény katasztrofális. 

Amellett, hogy a film rettenetesen sötét és tele van sokkolóan undorító jelenetekkel, Scott szokásos vallásfilozófiája megint megrengeti egy kicsit az ember lelkivilágát, ha nincs erre felkészülve két vérhányás meg testből való kirobbanás között. Kijöttem tegnap a moziból, és teljesen le voltam taglózva, annyira tömény volt az élmény, hogy az már gyomorforgató. Minden korábbinál erősebben jön elő a teremtés csodájának elemezgetése, ehhez társul egyfajta „ki a felsőbbrendű faj, a teremtő, vagy a tőle előrehaladottabb teremtmény?” agyalás, mindez valami patologikusan elbaszott módon. Voltak benne olyan részek is, amelyekre szerintem Scott csak azért vállalkozott, hogy botrányos gifek legyenek belőle soktízezerszer reblogolva a tumblren a fandom által. Többek között két csókjelenet vágta ki bennem a biztosítékot, mindkettőnek részese volt David, úgyhogy mikor arról beszélek, hogy Scott ráhúzta a filmet, akkor komolyan mondom. 

Egyelőre még nagyon friss az élmény, és még nagyon sokszor át kell rágni. Amikor az ember szívéhez növesztenek egy karaktert, aztán kifordítják a végtelenségig, az mindig nehéz dolog... Aki szereti az ijesztő és undorító dolgokat, az nézze meg, aki utálta Davidet, az ezután még jobban fogja... :D A hangszerelés, a látvány egy része, bizonyos történeti elemek konkrétan a Scott által rendezett első Alienre hajaznak, a hasonlóság nagyon egyértelműen szándékos. 18 alatt nem ajánlott, for the faint hearted or squeamish - még 18 felett se. 

Read More

Split/Széttörve (2016)

Ezt a filmet két olyan ember neve fémjelzi, akiket már jól ismerek: James Mcavoy és M. Night Shyamalan. Mcavoyt a filmes világban nem sokaknak kell bemutatni; karrierje csupa igazgyöngyökkel ékesített, de nem tipikusan hollywoodi út. Viszonylag alacsony-vékony skót srác porcelán bőrrel, igéző kék szemekkel, rózsaszín ajkakkal. Sajátos megjelenése mellett persze az sem elhanyagolható, hogy bármilyen szerepet játszik, beleolvad a karakterébe, és életszagú hitelességgel játssza azt. Aki mégsem ismerné, az gyorsan merüljön el a filmográfiájában, mert megéri. Személyes kedvencem természetesen az X-men: First Class, de most mondok egy meglepő tényt: ez nem az első ilyen jellegű szerepe, mint a Splitben. A 2013-as Filthben - amit borzasztóan felzaklató volt megnézni - egy kicsit hasonló a karaktere, mint itt, és már akkor is rettentően tehetségesen vitte végig a szerepet.

M. Night Shyamalan szintén egy markánsan sajátos vonalat képvisel a filmvilágban, bár nevezhetjük ezt ellentmondásosnak is. Sokan a nevét metaforaként használják a rettentően ésszerűtlen történetvezetéssel illetve a logikátlan beékelt csavarokkal (mint pl. TJ Kirk, aki feltételezi, hogy a Bibliát csak M. Night Shyamalan írhatta :DDDDD ). Nekem nincs negatív előítéletem Shyamalannal kapcsolatban, az eddigi filmjei közül a Jelek/Signs hosszú-hosszú évek óta szerepel a filmes toplistámon klausztrofób idegen lényes filmként (a logikai csavarok mellett és ellenére is).

Ez a Shyamalan-film nem próbált túl merész csavarokat berakni az egyébként is érdekes sztoriba, és jól tette. In medias res kezdéssel azonnal világos a helyzet: egy tudathasadásos, több elkülönülő személyiséggel rendelkező férfi elrabol három csinos, tizenéves lányt, és elzárja őket az ablaktalan szuterénjébe. (Indokolatlanul szeretem ezt a szót.) A lányok nem buták, és mindenféleképpen próbálnak valami logikus menekülési módot kitalálni. Hamar rájönnek, hogy a férfi saját magával folytat teljes beszélgetéseket, és egyikük elkezd taktikázni, hogy ezt használja fel ellene. Casey különösen intelligens a lányok közül, de csendes és magának való, nem hajlandó együtt dolgozni a többiekkel. A film előrehaladtával ki is derül, hogy miért tud hatékonyabban együttműködni a fogvatartójukkal, és ő kerül a film középpontjába, ahogy kétségbeesetten manőverezik a több személyiséggel való együttműködés és a kijutás módjának megtalálása között. Kevin, a 23 személyiségű főszereplő időközben pszichiáterhez jár, aki sejti, hogy nagy baj van, csak arra nem tud rájönni, hogy mi és hogy hogyan segítsen. A probléma akkor tetézik, mikor elkezd kibontakozni Kevin huszonnegyedik, nem emberi személyisége…

A film amellett, hogy nagyon jól kigondolt hangulatteremtéssel operál – Shyamalan bácsi itt is tökéletesen alkalmazza a bezártságot és ablaktalan belső tereket – érdekes történetet mutat be. Persze vannak benne nem életszerű, természetfelettire hajazó elemek, de ezt inkább venném egyfajta mágikus realizmusnak, mint borzasztóan zavaró logikátlanságoknak. Casey és Kevin karaktere is lebilincselő, utóbbinál az összes megjelenő személyisége… :D Elképesztő, hogy Mcavoy milyen könnyen tud váltani az egyes alterek között és mennyire hitelesen prezentálja azokat. Ezt egy Keanu Reeves nem tudta volna megcsinálni, úgyhogy szégyen lenne, ha idén nem nyerne el pár díjat a Splitben nyújtott teljesítményéért. Szerintem aki szereti Mcavoyt, annak mindenképpen kötelező, aki meg a tudathasadásos sztorikat kedveli, annak kifejezetten ajánlom, igényesebb produkciók közül ezen kívül még a 2009-es Shutter Islandet és a 2004-es Secret Windowt, igénytelenebbek közül pedig a 2003-as Identityt és a 2004-es Madhouse-ot is. 

Read More

X-men széria áttekintés + Logan (2017)

Az X-men-széria már régóta különleges helyet foglal el a filmes palettámon az egyetlen olyan szuperhősös filmsorozatként, amelyet hajlandó vagyok (voltam?) megnézni. Korábban (2014-ben, itt) írtam arról, hogy szerintem mi teszi nézhetővé, de nem különösebben részleteztem az egyes filmeket. Ebben a posztban a legújabban kijött Logan-filmről is lesz szó, de előtte kísérletet teszek arra, hogy kicsit rendbe tegyem a filmuniverzum szálait, ami azért problémás, mert a negyedik film óta összevissza ugrálunk az időben, visszatenkintgetünk a szereplők múltjába, megváltoztatjuk a múltat vagy épp a jövőt, ugrálunk egy filmben belül ide-oda, úgyhogy konkrétan nehéz felfogni, hogy mi is történt, mi az, ami csak majdnem megtörtént, stb... Pirossal fogom a múltban, kékkel a jövőben játszódó filmeket jelölni.

1. X-Men / X-Men - A kívülállók (2000), a film idősíkja: 2000

 Az első filmben megismerkedünk az X-Men filmek alapfelállásával: egyik oldalon a benevolens és gazdag Xavier professzor, aki igyekszik segíteni a mutánsoknak, hogy képezze őket és megfelelő környezetet nyújtson nekik, a másik oldalon pedig Magneto, azaz Erik Lehnsherr, aki inkább a mutánsok felsőbbrendűségét szeretné megvalósítani. A mutánsok kilétének felfedésével kapcsolatban hamarosan politikai döntés születik, a világ vezetői összegyűlnek, hogy döntsenek a mutánsok nyilvános regisztrációjáról. Magneto terve, hogy hogy ezeket a vezetőket mutánssá változtassa egy fiatal lány, Vadóc segítségével. Xavier csapatának sikerül megállítani és megelőzni a katasztrófát.

2. X2 / X-Men 2 (2003), a film idősíkja: 2003

 A második film egy Stryker nevű katonai tudós körül forog, aki amellett, hogy megkísérelte megöletni az USA elnökét és annak idején ő volt az, aki Logan csontvázát bevonta adamantiummal, most arra törekszik, hogy egy gyilkos gépezettel minden mutánst megöljön, ehhez Xaviert és a saját fiát felhasználva. A film végén a bázisa körül kiszakadó gátnál Jean Grey tartja vissza az árt, amibe "belehal", de egy főnixszerű forma emelkedik ki a vízből.

3. X-Men: The Last Stand / X-Men - Az ellenállás vége (2006), a film idősíkja: 2006

A harmadik film központja többek között az a tény, hogy a Worthington cég felfedezett egy a mutáns gént elnyomó gyógyszert, illetve az, hogy Jean Grey sötét énje, Főnix szabadult fel akkor, mikor az előző filmben feláldozta magát. Főnix többek között megöli a professzort, és csatlakozik Magneto bandájához. Mystique-et és és Magnetót semlegesítik a gyógyszerrel; Főnixet végül csak Logannek sikerül megállítani, aki kénytelen megölni.

4.  X-Men Origins: Wolverine / X-Men kezdetek: Farkas (2009), a film idősíkja: 1981

A negyedik film az első Logan-film, amelyben Logan régmúlt ifjúságát követhetjük végig. Miután fölfedezi a valódi apját és a mutánsképességét, féltestvérével, Victorral szolgálnak az összes létező háborúban Amerika oldalán. Csatlakoznak egy Stryker nevű alak mutánsprojektjéhez, pár év múlva viszont Logan lelép és elkezd normális életet élni a barátnőjével. Ez egészen addig megy, míg a kattant testvére és Stryker fel nem tűnnek újra. Ekkor kínozza meg Stryker az adamantium-procedúrával, aztán Logan bosszúhadjáratot fogad ellene is meg Victor ellen is. A film végén kap két adamantiumgolyót a fejébe, amitől elveszti az emlékezetét.

5. X-Men: First Class / X-Men - Az elsők (2011), a film idősíkja: 1962

 A jelenkorhoz képest megint visszaugrottunk a múltba, mert most Erik Lehnsherr (Magneto) és Xavier múltját ismerhetjük meg. Előbbinek a képessége egy náci haláltáborban jött elő, mikor egy Schmidt nevű tiszt atrocitásokban részesítette, Xavier meg egy rémesen okos és gazdag kis csemeteként testvérének fogadta Ravent, azaz a későbbi Mystique-et. 1962-ben a náci tiszt Shaw néven tér vissza, és az a célja, hogy kirobbantsa a 3. világháborút, amit Xavier és a CIA közös erővel igyekeznek megakadályozni, oldalukon akkor még magával Erikkel, aki csak a film végén válik le róluk.

6. The Wolverine / Farkas (2013), a film idősíkja: 2013

A hatodik film egy japán epizód Logan életéből: 45-ben megment egy Ichirou nevű katonatisztet a Nagasaki bombázástól, aki idősen újra felkeresi annak reményében, hogy odaadja neki a gyógyulási képességét, mert az öreg rákos, és hamarosan meghal. A cége várományosai a fia, Shingen, és az unokája, Mariko, úgyhogy a cselekmény több szálon fut, van itt yakuza, ninja, minden cultural appropriation thing ever. Ichirouról végül kiderül, hogy ő a bad guy, Logan legyőzi, aztán visszatér Amerikába, ahol Erik és a halottnak hitt Xavier üdvözlik.

7. X-Men: Days of Future Past / X-Men: Az eljövendő múlt napjai (2014), a film idősíkja: 2023/1973

 A hetedik filmben megint ugrálunk az időben, ugyanis a jelenkorban masszív háborúban irtják a mutánsokat Sentinel nevű mutánsrobotok. Hogy ezt megelőzzék, Xavierék Logan tudatát visszaküldik a 70-es évekbe, hogy megakadályozzák a Sentinel-program jóváhagyását, ami annak a közvetlen következménye, hogy Mystique 73-ban egy merényletet vitt véghez és felhasználták az általa elhullatott vért. Nagy nehézségek árán sikerül megakadályozni a Sentinel-programot, ami alternatív jövőt hoz létre, ahol él Xavier, Jean Grey és Scott is többek között. Egyedül Logan emlékszik az eseményekre.

8. Deadpool (2016), a film idősíkja: 2016

A nyolcadik film szerintem nem X-Men film, de abba az univerzumba sorolják, és véletlenül láttam, úgyhogy miért ne. Wade (aki egyébként a negyedik filmben feltűnik és meg is hal) nyugalmasan él a barátnőjével, míg ki nem derül, hogy rákos. Otthagyja őt, hogy ne kelljen végignéznie a leépülését, és egy shady tudóshoz csatlakozik, aki gyógyulást ígér neki. Említett tudós megkínozza, szuperképességekkel látja el és elcsúfítja, úgyhogy bosszúhadjáratot indít ellene, és reménykedik, hogy a barátnője rondán is visszafogadja. (Ez a film inkább vígjáték, az is az igénytelenebb fajtából.)

9. X-Men: Apocalypse / X-Men: Apokalipszis  (2016), a film idősíkja: alternatív 1983

A kilencedik filmben Apocalypto, egy egyiptomi ősmutáns a 80-as években kel fel több ezer éves álom után. Elkezd maga mellé mutánssereget toborozni, és felerősíteni a képességüket. Xavier ekkor már javában igyekszik népesíteni az iskoláját. Erik teljesen normális életet él a családjával Lengyelországban, míg fel nem fedezik a mutánsságát, véletlenül megölik a feleségét és a kislányát, mire teljesen bekattan, lemészárol mindenkit és csatlakozik Apocalyptóhoz. Az X-Menek mindent elkövetnek, hogy megállítsák Apocalyptót, de ez csak többek között Erik segítségével sikerül.

10. Logan (2017)

Jöjjön hát az aktualitás...
Akinek volt bármi érzelmi kötődése is Loganhez vagy Xavier professzorhoz, az tekintse semmisnek ezt a filmet, ne nézze meg, és ne is gondoljon arra, hogy megnézi.
A hányattatott sorsú Farkasból és a szebb napokat megélt professzorból önmaguk halvány árnyékát, emberi roncsokat csinált ez a film, a karaktereiket meghempergette a sárban, tette mindezt úgy, hogy az X-men filmek semmilyen hangulata vagy érzülete nem jelenik meg azon kívül, hogy néha referálnak a múltjukra. Nem tudom, hogy a forgatókönyvíró csak simán depressziós, vagy megölték a kiskutyáját, mint John Wicknek, esetleg eltervezte, hogy a széria kedvelőinek fájdalmat okoz... De ez a rész végig tömény sötétség, agónia és borzalmak hada volt, és egy pillanatra sem lett jobb. Nem viccelek. Végig vártam, hogy a karakterek mikor fognak talpra állni, mikor fogják visszaszerezni legalább a méltóságuk felét, hogy békében haljanak meg, de nem. Nem történt meg.
Csak lerángatta rohadt mélyre a két főszereplőt, és aztán ott is hagyta őket a legvégéig.
Kezdünk azzal az alapsztorival, hogy Logan öreg, alkoholista, beteges (megmérgezték), és úgy általában már nem a régi. Miután egy titokzatos, alig emlegetett incidens során Xavier (valószínűleg akaratán kívül) sokakat megölt Westchesterben, és elkezdett öregkorára visszafejlődni az agya, olyan rohamok jönnek rá, hogy közveszélyessé vált, így Logan egy kohó tartályába zárta a semmi közepén, és gyógyszerezi, hogy ne jöjjön rá újabb roham. Logan limósofőrként dolgozik, iszogat, és masszívan depressziós. Várja a halálát, egy hajszál választja el tőle, hogy elébe menjen. Ekkor tűnik fel egy mexikói nő egy mutáns kislánnyal, és könyörög neki, hogy vigye el a kislányt egy észak-Dakotai helyre, de az csak később derül ki, hogy miért. Ahol csak megfordulnak, mindenhol hullanak az emberek, és vele elég vizuálisan a végtagok is. Rég túl vagyunk a korábbi X-men filmek lightos látványvilágán, és egy kaszabolós horrorban találjuk magunkat, ahol nem félünk, inkább arra lenne kedvünk nekünk is, hogy Logan vágja fel adamantiumos karmaival az ereinket, hogy legyen ennek a szenvedésnek vége egyszer.
Engem nem fogott meg a történet. Ez a post-mutant-awareness korszak a malevolens, gyerekmutánsokkal kísérletező céggel nem ad gyakorlatilag semmi érdekeset azon kívül, hogy bemutatja, a jövőben minden rossz lesz. Minden.
Xavier jelleme nagyon OOC, de kissé még Logané is. Előbbit úgy ismerjük, mint egy minden helyzetben optimista, felvilágosult, a jó célért harcolni vágyó, kedves és politikailag korrekt embert, aki jótevő iskolaalapítóként mindenkit a keblére ölelne és összefogással szeretne megoldani mindent, még a saját ellenségével kapcsolatban sem volt hajlandó soha feladni a reményt. Itt kapunk egy demenciás, depressziós, a végletekig leépült, és egyáltalán nem polkorrekt öregembert, aki felváltva oltja Logant és ostorozza magát. Logan, bár a részek nagy hányadában ritka nagy barom is tudott lenni, mindig bebizonyosodott róla, hogy van szíve, és ha valaki elég szépen közeledett hozzá, akkor nem kellett neki egy egész filmen keresztül könyörögni, hogy mutasson magából valamit a kaszaboláson kívül. Itt már túl van a határok határán, kiveszett belőle minden életkedv és jóindulat, és sok eseménynek kell ahhoz levonulnia, hogy ki lehessen belőle valamit csiholni, ami nem bunkó morgás.
Minden másra gyakorlatilag képtelenség volt figyelni a számomra. A történet egysíkú beállítottsága és a sokkolóan sárba döngölt karakterek elvitték ezt az egészet egy általam nagyon nem áhított irányba, és azt kívánom, bárcsak kihagytam volna ezt. Vagy még jobb, ha ezt már nem lehet: bárcsak egy-két film múlva kiderülne, hogy ez csak alternatív jövő volt, mint mikor Xavier meghalt a negyedik részben, aztán feltámasztották, mert meg se történt az egész. Ez az egyetlen reménységem, mert most bedobnék valami antidepresszáns + pia kombót, annyira lehozott ez az életről.

Összegzés
Sajnálom, hogy ilyen keserű szájízzel kellett zárnom az eddig kihozott szériát, de a Logan nagyon csúnya húzás volt a filmstúdió részéről. Egyébként olyan feelingem van, mint a Harry Potter során volt: az elején indult egy gyerekeknek, kiskamaszoknak való történetként, és ahogy múltak az évek, egyre jobban sötétedett a főcím, hullottak a szereplők és sokasodtak a tragédiák, a végére már olyan szinten, hogy gyereket be sem lenne szabad engedni a moziba. Kiragadunk valamit, és addig adunk hozzá drámafaktort, míg már nem tudunk vele mit csinálni azon kívül, hogy kinyírjuk. Az előző filmben is ezt éreztem Erik múltjával kapcsolatban, mikor feleslegesen bemutatták, milyen idilli élete volt rendes lengyel polgárként egy kohóban, míg a csúnya rossz emberek el nem vették a családját.

Az összes film közül a First class a kedvencem, amit valószínűleg nem fog überelni semmi, az az egy, amelyik nem kalóz verzióban is megvan. A kellemes, retro hangulatú közös munka Charles és Erik között, kettejük kapcsolatának története megragadó, érdekes, érzelmes, és maga az eseménysor is izgalmas. Számomra ezután következik a sorban az első Farkas-film (izgalmas, pörgős) és a Days of future past (szintén a retro vonal Fassbenderrel és Mcavoyjal), minden más meh, és az igénytelen térfélen foglal helyet a Deadpool, az Apocalypse és a Logan, bár egészen eltérő okok miatt. Míg első egy béna vígjátékos katyvasz, az Apocalypse egy tartalommentes hatásvadász látványmozi, a Logan meg... mindennek a megalázása, amit szerettünk Xavierben és Farkasban.

Ha jósolnom kéne, azt mondanám, hogy ahogy haladunk előre az időben, egyre inkább megélhetési filmgyártássá válik az egész, és próbálják még csűrni-csavarni a múlt és a jövő szálait, hogy pár dollármilliót ki lehessen csikarni. Én nem tudom, Hugh Jackman és Patrick Stewart hogy nem sírták el magukat, mikor a Logant elvállalták, de a borsos gázsi talán felszárította könnyeiket.

Read More