Split/Széttörve (2016)

Ezt a filmet két olyan ember neve fémjelzi, akiket már jól ismerek: James Mcavoy és M. Night Shyamalan. Mcavoyt a filmes világban nem sokaknak kell bemutatni; karrierje csupa igazgyöngyökkel ékesített, de nem tipikusan hollywoodi út. Viszonylag alacsony-vékony skót srác porcelán bőrrel, igéző kék szemekkel, rózsaszín ajkakkal. Sajátos megjelenése mellett persze az sem elhanyagolható, hogy bármilyen szerepet játszik, beleolvad a karakterébe, és életszagú hitelességgel játssza azt. Aki mégsem ismerné, az gyorsan merüljön el a filmográfiájában, mert megéri. Személyes kedvencem természetesen az X-men: First Class, de most mondok egy meglepő tényt: ez nem az első ilyen jellegű szerepe, mint a Splitben. A 2013-as Filthben - amit borzasztóan felzaklató volt megnézni - egy kicsit hasonló a karaktere, mint itt, és már akkor is rettentően tehetségesen vitte végig a szerepet.

M. Night Shyamalan szintén egy markánsan sajátos vonalat képvisel a filmvilágban, bár nevezhetjük ezt ellentmondásosnak is. Sokan a nevét metaforaként használják a rettentően ésszerűtlen történetvezetéssel illetve a logikátlan beékelt csavarokkal (mint pl. TJ Kirk, aki feltételezi, hogy a Bibliát csak M. Night Shyamalan írhatta :DDDDD ). Nekem nincs negatív előítéletem Shyamalannal kapcsolatban, az eddigi filmjei közül a Jelek/Signs hosszú-hosszú évek óta szerepel a filmes toplistámon klausztrofób idegen lényes filmként (a logikai csavarok mellett és ellenére is).

Ez a Shyamalan-film nem próbált túl merész csavarokat berakni az egyébként is érdekes sztoriba, és jól tette. In medias res kezdéssel azonnal világos a helyzet: egy tudathasadásos, több elkülönülő személyiséggel rendelkező férfi elrabol három csinos, tizenéves lányt, és elzárja őket az ablaktalan szuterénjébe. (Indokolatlanul szeretem ezt a szót.) A lányok nem buták, és mindenféleképpen próbálnak valami logikus menekülési módot kitalálni. Hamar rájönnek, hogy a férfi saját magával folytat teljes beszélgetéseket, és egyikük elkezd taktikázni, hogy ezt használja fel ellene. Casey különösen intelligens a lányok közül, de csendes és magának való, nem hajlandó együtt dolgozni a többiekkel. A film előrehaladtával ki is derül, hogy miért tud hatékonyabban együttműködni a fogvatartójukkal, és ő kerül a film középpontjába, ahogy kétségbeesetten manőverezik a több személyiséggel való együttműködés és a kijutás módjának megtalálása között. Kevin, a 23 személyiségű főszereplő időközben pszichiáterhez jár, aki sejti, hogy nagy baj van, csak arra nem tud rájönni, hogy mi és hogy hogyan segítsen. A probléma akkor tetézik, mikor elkezd kibontakozni Kevin huszonnegyedik, nem emberi személyisége…

A film amellett, hogy nagyon jól kigondolt hangulatteremtéssel operál – Shyamalan bácsi itt is tökéletesen alkalmazza a bezártságot és ablaktalan belső tereket – érdekes történetet mutat be. Persze vannak benne nem életszerű, természetfelettire hajazó elemek, de ezt inkább venném egyfajta mágikus realizmusnak, mint borzasztóan zavaró logikátlanságoknak. Casey és Kevin karaktere is lebilincselő, utóbbinál az összes megjelenő személyisége… :D Elképesztő, hogy Mcavoy milyen könnyen tud váltani az egyes alterek között és mennyire hitelesen prezentálja azokat. Ezt egy Keanu Reeves nem tudta volna megcsinálni, úgyhogy szégyen lenne, ha idén nem nyerne el pár díjat a Splitben nyújtott teljesítményéért. Szerintem aki szereti Mcavoyt, annak mindenképpen kötelező, aki meg a tudathasadásos sztorikat kedveli, annak kifejezetten ajánlom, igényesebb produkciók közül ezen kívül még a 2009-es Shutter Islandet és a 2004-es Secret Windowt, igénytelenebbek közül pedig a 2003-as Identityt és a 2004-es Madhouse-ot is.