Karácsonyi mini filmmaraton 2021

 Idén még a szokásosnál is kevésbé lehetett a családot rávenni a filmezésre, így csak pár filmet tekintettünk meg. Érdekes módon az idei válogatásnál valahogy pont igényesebb alkotásokat fogtunk ki, így erre a pár filmre nemigen lehet panaszom. Jöjjön hát a szokásos karácsonyi családdal megnézős lista. 

Another round / Még egy kört mindenkinek! (2020)

Még nem nagyon láttam Mads Mikkelsent semmiben, de már régóta kíváncsi voltam rá. Mikor kijött ez a film, gondolkoztunk rajta, hogy megnézzük moziban, de aztán valahogy elmaradt. Egy tragikomédiáról van szó, amiben 4 középiskolai tanár rájön, hogy kiüresedtek, kivénhedtek, és ki akarják próbálni egy norvég filozófus elméletét, miszerint öt ezrelék véralkoholszint tartós fenntartásával boldog életet lehet elérni. Ez azt jelenti, hogy kicsit mindig inni kell egy enyhe alap ittassághoz. Mikor Martin, a töritanár rájön, hogy tönkremenőben van a házassága, és a diákjai sem szeretik, elhatározza, hogy kipróbálja az elméletet, a haverjai pedig vele tartanak.

A film egyszerre humoros és szomorú is. Nyilván a kísérlet a kezdeti sikerek után megmutatja a negatív oldalát is, és a film nem spórolja ki a részleteket. Van sok vicces jelenet, de elég sok dráma és művészfilmesen vontatott közeli snittek a főszereplő arcáról is. Mikkelsen zseniális színész, nagyon átjönnek róla az érzelmek, és a szemet is jó rajta legeltetni. 56 éves, de simán néz ki olyan jól, mint az amerikai kortársai (pl. Pitt, Depp és Cruise).

Kicsit a téma és a megvalósítás tekintetében is a Beach Bum jutott eszembe, ahol a főszereplő mindig be volt mindenezve, és mégis pozitív volt a film alaphangulata és lezárása is. Ha ezt nem tekinti negatívumnak az ember, akkor az egyetlen rossz pont a vontatottság volt. Közel két órás volt a film, és én minden filmről azt gondolom egyébként, hogy másfélben is el lehet mondani a történetét, hát ez itt is igaz volt. Mégsem haragudtam különösen erre a filmre, szórakoztató volt, de egyben tanulságos is.

The Shape of Water / A víz érintése (2017)

Tudtam, hogy ez egy hit or miss lesz a családban, mégis kíváncsi voltam rá. Unásig ismertem már a párszavas alapsztorit, hogy „csaj összejön a tengeriszörnnyel”, de nem tudtam, ezen kívül mit kell elképzelni. Kétségtelenül érdekes film volt, de korlátozottabb fantáziájú, földhözragadtabb embereknek, akik mondjuk a fantasyvel sincsenek jóban, biztos nem ajánlanám.

Egy Eliza nevű néma, kicsit furcsa lány történetét követjük végig, aki egy titkos amerikai kutatóbázison dolgozik valamikor az 50-es években takarítóként. Ide hoznak be egy intelligensnek tűnő, vízi humanoid élőlényt, akivel Eliza valamiért elsőre klikkel és elkezd vele barátkozni.

Vegyes érzéseim vannak a filmmel kapcsolatban. Hasonló témát feszeget, mint a Splice, csak sokkal igényesebb lett a kivitelezése és kevésbé sci-fi, viszont undorkodás meg naturalizmzus van benne bőven. Azt gondolom, hogy nem azért nyert el ennyi díjat, mert zseniális műremek volt, hanem mert kipipálta mindazokat a szélsőbal beszédtémákat, amiket manapság Amerikában divatos unásig emlegetni. Volt benne rasszizmus, homofóbia, az ismeretlen dolgok elítélése, pszichopata és nárcisztikus főnökúr, fogyatékossággal élő főszereplő, satöbbi. Mindezek olyan arányban voltak vegyítve és ismételgetve, hogy számomra világosan látszott, ez a film specifikusan az amerikai woke kultúrának és kultúrában készült.

Őszintén remélem, hogy csak én sejtek egy elég sötét, disztópikus jövőt ezzel a kultúrával kapcsolatban, de nekem igazából nem tetszett, hogy a fajok közötti erotikát valami nemes, fogyatékosságon átívelő dolognak mutatta be. Azt gondolom, innen lejjebb már csak az lenne, ha tíz év múlva remake-elnék a Lolitát, és Humbert lenne benne az a pozitív hős, aki felszabadítja Lolitát szexuálisan egyfajta coming of age személyiségfejlődésként. Érdekes volt, de sok volt benne az öncélú szexualitás, aminek semmi jelentősége nem volt a film cselekménye tekintetében. Egyszer nézős.

Little Women / Kisasszonyok (2019)

Minden karácsonykor próbálok olyan figyelmes lenni, hogy olyan műfajokat is beválasztok a repertoárba, amelyeket magamtól nem feltétlenül néznék, ilyen volt ez is: kosztümös film.

Még azt is elég nehéz megfogalmazni, hogy miről szólt, annyira darabos volt az időben és a cselekményben ugrálás miatt. Jo (Saoirse Ronan) egy feltörekvő író a 19. századi Amerikában, ahol a nőknek elég nehéz a sorsa, és csak akkor tudnak megélni, ha megfelelő férjet választanak maguknak. Jónak van három lánytestvére, így a házat egyfolytában a csacsogás, játszás, vitázás, szociális események teszik mozgalmassá és zajossá. A szomszédban lakik Laurie (Timothée Chalamet), a szép arcú, kákabélű nemes fiú, aki a lányok közül kettővel is jóban van, főszereplőnk fókusza azonban az írás általi egzisztencia megteremtése.

Megint csak hasonló érzéseim vannak, mint A víz érintésével kapcsolatban: feminista témájú woke film, aminek mindössze annyi a mondanivalója, hogy „de szar volt régen a nőknek”. Engem egyáltalán nem kötött le, a lányok harsogása idegesített, a film fele alatt mással foglalkoztam, de mikor megfeszítetten figyeltem, akkor se értettem jobban, hogy akkor most mi is van. Tulajdonképp úgy fejeztem be a filmet, hogy azt se tudtam, a film nagy része valós történés volt, vagy a főszereplő által írt könyv cselekménye…

Az egyetlen igazán pozitív, amit el tudnék mondani, hogy húzónevek voltak a filmben (Ronan, Chalamet, Watson), és jól is játszottak, meg vizuálisan is szép volt. Egyébként nem éreztem érdemesnek még egy megnézésre se. Kosztümös kategóriában bőven vannak sokkal jobbak is. Szerintem, ha az ember random felüt egy Keira Knightley főszereplésű period dramát, már esélyesen jobbat fog nézni, mint ez.

 

The Unholy / Gonosz csoda (2021)

Idén jött ki ez a horror, aminek felkeltette a trailere a figyelmünket a moziban, mikor még jártunk. Szokásos vallási felhangokkal rendelkező démonos horror.

Egy fiatal süketnéma lány csodával határos módon elkezd beszélni, miután Mária meghallgatja az imáit. Alice ráadásul másokat is meg tud gyógyítani, amennyiben elfogadják Máriát és odaígérik a lelküket. A kellemetlen meglepi viszont az, hogy nem arról a Máriáról van szó, aki Jézus anyja a Bibliában, hanem valami teljesen más entitásról.

Igazából ezt a filmet azzal a tudattal töltöttem le, hogy valószínűleg zs-kategóriás igénytelen horror lesz, és ahhoz képest pozitív csalódás ért. Nem volt se egy Grave Encounters, se egy Nun, szóval gagyi film kategóriához képest kifejezetten jó volt. De hát nem volt egy Sinister se, szóval a jó horrorfilm kategóriához meg sajnos nem ért fel.

Olyan érzésem volt végig, mintha egy kaliforniai filmszakosnak nézném a diplomamunkáját, vagy valami feltörekvő rendező netflixes filmjét. Alacsony volt a költségvetés, ami miatt kifejezetten retek és minőségtelen, komolyan vehetetlen lett a CGI és a special effektek. A színészek viszont kifejezetten kiválóak, hitelesek voltak, és én nagyon szeretem a türhő, cigizős-ivós, jellemtelen antihősöket is, a főszereplők egyike pedig ilyen volt. Alapvetően egész élvezhető volt, kompakt hosszal, ami nekem nagyon fontos. Klisés? Hát persze, de ha valaki bírja ezt a démonos-megszállós vonalat (Constantine, A rítus, Conjuring-univerzum filmje, bármi, amit a Vicious Brothers csinál), akkor megmondom őszintén, vannak ettől sokkal retkebb filmek is. Egy megnézésre kifejezetten jó volt, ha gimiben jött volna ki ez a film, simán barátokkal megnézős kategória lett volna.

The Night House / Éjszaka a házban (2020)

Nem gondoltam volna, hogy filmek tekintetében egy gyöngyszemmel fogom zárni az idei évet, főleg miután az előző posztban azt is leírtam, hogy nem volt egy jó (filmes) év az idei.

Ez egy zseniális, kicsit elvont, allegorikus horror, amiben paranormális beütések vannak, de alapvetően mégse démonos/szellemes-ijesztgetős.

Elég erős felütéssel kezdünk: egy nőnek hirtelen, mindenféle előjelek nélkül öngyilkos lett a férje egy olyan fegyverrel, aminek a meglétéről a nő nem is tudott. Miután megtörténik a temetés, szinte azonnal elkezd paranormális cselekményeket észlelni a házban, és arra is rájön, hogy a férjének valószínűleg kettős élete volt, és nem az volt, akinek hitte őt. Fényképeket talál a telefonján más, hozzá hasonló nőkről, valamint felfedezi, hogy az erdő túloldalán a saját házuk tükörképére felhúzott egy másik házat a férje.  

A filmben az a zseniális, hogy nem klisés sem a történet, sem a főszereplő karakter. Érzelmileg számomra szokatlan válaszreakciói vannak a gyászra, ami érdekessé teszi őt is meg a sztorit is.  A másik, ami még sokkal érdekfeszítőbb, az a történetvezetés és a szimbolika. Fogalmad sincs a filmnek egészen a végéig, hogy miről is van szó, vagyis éppen csak sejtegeted az utolsó negyedben, hogy itt komolyabb jelentésrétegek vannak, mint ami elsőnek mutatkozott. Nem lövöm le a poént, mert nagyon érdemes megnézni a filmet annak, aki szereti ezt a műfajt (gondolkodós thriller/horror), de bravúros a feltárás a végén. A kicsit lassabb észjárásúaknak beletelhet egy kis gondolkodásba az értelmezés, viszont nekem sem villám az agyam, mégis lejött, hogy miről van szó (főleg azért, mert sok olyan filmet láttam, ami felépítésében vagy a csavar tekintetében hasonlóan elvont). Aki az Eredeten nőtt fel és éli a művészfilmek szimbolikáját például, annak világos lesz már a második felétől a sztori.

Az ijesztőfaktor is összetett: felszínen persze ott vannak a szokásos paranormális közhelyek, de a második felétől kiderül, hogy itt valami sokkal mélyebb dologról van szó, és számomra a témaválasztás sokkal ijesztőbb volt, mint hogy esetlegesen egy szellemmel van dolgunk.

Én nagyon élveztem, végig lekötött, és ez tipikusan az az eset, mikor a trailer nem árulja el az egész filmet, amiért hálás vagyok. Aki pusztán szellemes ijesztgetésre vágyik, szerintem az sem feltétlenül fog csalódni, de aki valami innovatív, indie jellegű, egzisztenciálisan félelmetes filmet szeretne, annak tökéletes választás. Nem szinkronizálták le ugyan magyarra, de aki nem zárja ki a feliratos filmeket, annak érdemes megnézni.