2017. július 28., péntek

Fifty Shades of Grey / Cinquante Nuances de Grey


Azért nem a magyar verziót írtam, mert nem azt olvastam - életem első könyve, amit elejétől végéig elolvastam francia nyelven, az ez a könyv volt. Nagyon sokszor kisült a szemem, nagyon sokszor felvisítottam a röhögéstől, vagy csak vertem a fejem a falba. Szerintem ez nem túl meglepő, aki hallott már erről a történetről, az sejti, hogy miért. 

A történet szerint Anastasia Steele amolyan szürke angol szakos leányzó, aki most fejezi be az egyetemet. Jó tanuló és szeret olvasni, de ezen kívül túl sok személyiségjegye nincsen. A gazdag, szép, szőke és nagyon karizmatikus barátnőjével, a suliújság szerkesztőjével, Kate-tel lakik együtt, aki lebetegszik egy nagyon fontos interjú előtt, és maga helyett Anát küldi el egy dollármilliomos cégmágnást meginterjúvolni. 

Az interjúalany Mr. Grey, aki a húszas évei végén jár, hihetetlenül gazdag, és úgy néz ki, mint egy Calvin Klein modell, aki pályát tévesztett. Lerí róla, hogy beképzelt, megalomániás, autoriter személyiség. Anát teljesen letaglózza, mert nem ilyen cégvezetőre számított, és a helyzet kínossága miatt sorozatosan hülyét csinál magából Grey előtt, aki valamilyen oknál fogva elkezd érdeklődni iránta. Leginkább azért, mert egy szadista állat, és ez a jellegtelen nebáncsvirág annyira szerencsétlen, hogy Grey látja benne a lehetőséget, hogy totális rabszolgát csináljon belőle.

Így hát elkezdi hajkurászni Anát, itt-ott kérés nélkül felbukkan, kideríti, hogy hol van és mit csinál, és közben rettenetesen drága ajándékokkal és szolgáltatásokkal halmozza el annak reményében, hogy a lány beleegyezik egy szado-mazo szexszerződésbe.  Az egészben a legdurvább az, hogy Ana nem egy ostoba lány, és kellemetlenül érzi magát ezektől az anyagi extravaganciáktól, viszont annyira bődületesen vonzónak tartja Greyt, hogy nem tud neki ellenállni, és egyre mélyebbre süpped vele valamiféle maszlagban, ami se nem kapcsolat, se nem szexszerződés. 

Bár maga a történet is elég problémás, a kivitelezéssel még nagyobb gondok vannak. Ana karaktere elég üres, amolyan <insert jellegtelen angol szakos visszahúzódó könyvmoly here> típus, ami nem véletlen, hiszen ha hinni lehet a rossz nyelveknek, a Twilight Bellájáról mintázták. Viszont szerintem attól sokkal több van benne: egész szimpatikus módon dumál vissza a rettentő magas lovon ülő Greynek. Nála is él a Bella-féle kákabélű dickmagnet effektus: vézna és színtelen, viszont minden egyes férfi őt akarja meghódítani, és természetesen mindenkit friendzoneol Az Igazin kívül. Christian viszont vállalhatatlan. Mindamellett, hogy gazdag, helyes és titokzatos, tökéletes a stílusa, az ízlése, luxusos életkörülményei és hobbijai vannak, zeneileg mélyen művelt, reggel sem büdös a szája és tuti jó illatút is szarik, egy beteg fazon. Valami sötét dolog van a múltjában, ami miatt képtelen normális kapcsolatokat kialakítani. És itt nem a BDSM-ről beszélek, ami egy létező kink, és ha jól csinálják, nem árt a résztvevőknek. Arról beszélek, hogy Grey leírja, hogy aki szerződéses kapcsolatba lép vele, az mit ehet és ihat és mit nem, mikor hova mehet, mennyit kell edzenie, aludnia, hova járhat orvoshoz, nem nézhet a szemébe, nem érhet hozzá, hogyan szólíthatja őt, és a listát sokáig folytathatnám. Konkrétan nem egy nőt akar magának, hanem egy szexrobotot, akit bármikor megdughat, elverhet, elverve megdughat, és ezek permutációi. De csak olyan módon, ahogy az szerinte adekvát. Szerződésszegés esetén büntetés jár, testi fenyítés formájában, mindez viszont nagyon szexin és erotikusan van tálalva. 

Mármint attól függ, honnan nézzük. Olyan, mintha a szexjeleneteket egy 14 éves szűz fanfictioníró írta volna. Ana a szüzessége elvesztésekor is már orgazmusok sorozatát éli meg, parancsszóra elmegy, és elég ránéznie Christianre ahhoz, hogy elinduljon déltájékán a Niagara-vízesés. És ez nemcsak a szexjelenetekre igaz... Amikor Ana leissza magát, Christian lenyomozza a telefonját és ott terem. Miután kiadja a gyomortartalmát, Christian még levetkőzteti és ágyba fekteti, majd félmeztelenül nyomul reggel, miután Ana felkel másnaposan. Christian zongoravirtuóz. Christian helikoptert birtokol és vezet. Christian vitorlázórepülőt vezet. Christian egyből vágja az összes irodalmi utalást. +1: Christiannek egy drogos kurva volt az anyja

Ha mindez nem lenne elég, oldalakon keresztül fényez benne termékeket az írónő, pl. Macbook Pro, Blackberry, bizonyos autómárkák, és ez még csak kicsit sincs véka alá rejtve. 

Nem tudom, néha annyira fájt olvasni ezt a nagyon igénytelen, klisékből összeollózott tini-fantazmagóriával keveredett, szexéhes háziasszonyoknak írt marketinggyűjteményt, hogy csak röhögtem már saját magamon is. Őszintén cikinek érzem, hogy ezt elolvastam, az elején fel kellett volna adni, de a rossz könyvekkel is úgy vagyok, mint a rossz filmekkel, muszáj látnom, hogy ennek a szarnak mégis mi a vége. Annak idején, mikor a filmet láttam, akkor sokkal negatívabb reakcióm volt, mert sokkolt, hogy hogy lehet egy tinifanfic szintű dolgot regényként megírni és vászonra vinni… a film leginkább arra emlékeztetett, mikor kislányként Barbie babákkal játszottunk, és képtelen, kavarós sztorikat találtunk ki hozzá. Itt inkább csak szórakoztam a dolgon.

Szerintem nagyon káros ez a könyv. Az egyik oka ennek az a feltételezés, hogy ha valaki nem képes a másiknak megadni a boldogságot, mert eltérnek a két ember szükségletei, akkor „A” személy meg tudja változtatni „B” személyt, és a végén majd egymáshoz illőek lesznek. „B” személy sötétségben botorkál, de „A” - a tizenöt nő után a tizenhatodik - majd ki fogja őt vezetni a sötétségből az ártatlanságával. Marhára nem érdemes ilyen alkudozásokba belemenni, akármennyi milliója, helikoptere, luxuskocsija van valakinek... Anastasia viszont mint egy légy, rárepül a ragacsra, aztán csodálkozik, hogy jééé, nem ugyanazt akarjuk egymástól.

A könyv vége annyira borzasztóan oda nem illő és hatásvadász volt, de főleg előtte a buildup. Én ilyen rosszul megírt narrációt, gyenge karaktereket, és elbaszott üzenetet még soha nem láttam egy könyvben. Ha találkozol egy topmodell kinézetű milliomossal, aki drága cuccokat vesz neked, akkor rendben van, ha zaklat és bántalmaz??? Wtf... A legszomorúbb ebben az, hogy sokak imádják ezt a könyvet, mert egyfajta nőies vágyat szolgál ki, meghódítani a vadállatot, a sötét rosszfiút, akinek hányattatott sorsa miatt megesik rajta a szívünk. Ugyanez a rosszfiú gyönyörű, álmainkban sem látott luxustermékekkel és különleges élményekkel halmoz el minket, és még szenvedélyes szerető is… és idővel, ha elég kitartóak vagyunk, hősszerelmest tudunk varázsolni belőle. Ez nemcsak képtelenség, de kicsit felháborító is mind a nők, mind a férfiak intellektusára nézve. Christian egy pénzt lövellő hímtag, akinek mindig van ideje egy-egy extravagáns kiruccanásra a cégvezetés mellett, Ana meg egy józan eszét totálisan sutba dobó hormonhalmaz, akit tökéletesen lehet irányítani a szexualitással. Ha a valóság tényleg így nézne ki, nagyon nagy bajok lennének. Szerencsére nem így van, ez a könyv meg marad egy igénytelen, de nagyon vicces ("olyan szar, hogy már jó") nyomtatott fanfiction. Unalmas nyári napokra munkaidőben simán elment. :D 


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Text Widget

Pages

recent posts

About