2021. december 19., vasárnap

2021-ben látott filmek – a középszær netflixes filmek éve

Idén viszonylag sok filmet láttam, de mégsem éreztem különösebben kiemelkedő évnek 2021-et a filmek tekintetében, mert elég ritkán volt olyan, hogy azt mondhattam volna: "ez aztán nagyon jó volt!". 

Az elmúlt 3 évben váltakozott, hogy mikor voltam előfizetve Netflixre, és mikor nem, az utóbbi időben megint elő vagyok fizetve (mások nagy örömére, ugyanis rajtam kívül legalább még három ember használja az előfizetésem :D). Szokásos módon rövid történetismertetők, majd impressziók következnek kötetlenül. 

Stowaway /A potyautas (2021)



Műfaj: sci-fi, thriller, dráma


Történet: Egy űrhajó kétéves marsi küldetésre megy háromfős legénységgel: Marina Barnett küldetésvezetővel, David Kim biológussal, és Zoe Levenson orvosi kutatóval. Röviddel a felszállás után rájönnek, hogy véletlenül elhoztak egy mérnököt, aki ájultan a fedélzeten ragadt, és mikor leszedik a mennyezetről, lerombolják a levegőtisztító berendezést, ami miatt nem marad elég oxigén mindannyiuknak a retúrra.

Vélemény: Nem állítom, hogy szar volt, de ez inkább volt egy erkölcsi dilemmán alapuló dráma, mint sci-fi, ugyanis a tudományos háttér lyukacsos volt, mint a svájci sajt. Alapból nem maradna csak úgy random ott az űrhajón ájultan egy szerelő, de ha igen, és volna egy kiskorú húga, azzal az ívvel fordulnának is vissza, főleg, ha a hajó nem bír el annyi embert. De egyébként egy marsi küldetés nem két palack oxigénen fog múlni. Dollármilliárdokra perelnék azt a céget, amelyik egy küldetésért beáldozna egy "kevésbé fontos" embert, vagy úgy akárkit. Ma már annyit se lehet mondani Amerikában egy nőre, hogy csinos, nemhogy egy afroamerikait kidobni a szelepen.

Értékelés: 5/3, meh


Thunder Force / A lecsap csapat (2021)



Műfaj: vígjáték, akció

Történet: “A történet egy olyan világban játszódik, ahol a szuperhősök jelenléte már mindennapos. Két elidegenedett barát újra összejön, miután az egyikük olyan kezelést dolgozott ki, amely hatalmat ad nekik a városuk védelmére.”

Vélemény: Szeretném leszögezni, hogy nem néztem végig, mert már az említése is vérciki. Én egyébként is utálom a vígjátékokat, szóval nem én voltam a célközönség... de ennyi erőltetett jelenetet, ahol Melissa McCarthy telitorokból ordít vagy valami orbitális hülyeséget csinál, és ennek viccesnek kéne lennie... Nem volt vicces, nagyon nem. Cringe volt. És nem tudom, hogy a szinkron miatt-e, de a "beszólásokon" sem lehetett mosolyogni. Egyáltalán. Ocsortány minőségtelen ótvarság volt.

Értékelés: 5/1, nézhetetlen

 

Army of the Dead / A halottak hadserege (2021)



Műfaj: sci-fi (lol…), akció, horror

Történet: “Járvány tör ki Amerikában, ami az embereket zombikká változtatja. Zsoldosok egy csoportja Las Vegasba készül, az élőhalottak által ellepett városba, hogy a valaha volt legnagyobb rablást elkövethessék.”

Vélemény: Szokásos klisés zombis akciófilm a matekszakkörös (ja, nem) főszereplővel, családi és romantikus drámával, apokaliptikus amerikai nagyvárossal, ésatöbbi. Néhol már majdnem önfricskázóan vicces, de annyira mégse, hogy vígjáték legyen. Minden tekintetben középszerű, de egyszer simán megnézhető popcornmozi. Körülbelül a Netflixen trendingelő filmek 80%-áról ugyanezt gondolom, szóval semmi különös.

Értékelés: 5/3, meh

Oxygène / Oxigén (2021)



Műfaj: sci-fi, fantasy, dráma

Történet: “Egy nő egy hibernációs kamrában ébred és nem emlékszik semmire abból, hogy hogyan került oda. Mielőtt még elfogyna a levegője, kénytelen rájönni, hogyan szabadulhatna ki a szerkezetből.”

Vélemény: Kéne most már csinálni az űr sci-fi témakörén belül külön egy klausztrofób műfajt, mert az elmúlt 10 évben Dunát lehet rekeszteni az olyan drámákkal, amiknek a helyszínen kívül nincs sok köze a sci-fihez, és párezer dollárból megvalósíthatóak. Ez is olyan volt a Stowawayhez hasonlóan. Nem tudom, hogy csak a francia rima vernyogása nem volt szimpatikus, vagy a valós cselekmény hiánya volt irritáló a számomra, de nem kifejezetten élveztem. A meglehetősen finnyás bátyámnak viszont tetszett, szóval nem vagyunk egyformák. Egyszer meg lehetett nézni, többször semmiképp.

Értékelés: 5/3, meh


Assassin’s Creed (2016)



Műfaj: fantasy, akció, kaland (a Netflix szerint sci-fi...)

Történet: „Egy forradalmi technológia segítségével Callum Lynch hozzáfér a genetikus emlékeihez, melynek segítségével megtapasztalja ősével, a 15. században élt Aguilarral történteket. Kiderül, hogy a férfi leszármazottja egy titokzatos és titkos társaságnak, a Bérgyilkosoknak, akik hihetetlen tudást és képességeket halmoztak fel az idők során és még ma is működnek.”

Vélemény: Egy percet nem játszottam ezzel a játékkal, viszont szeretem a sci-fit (abban a szekcióban volt Netflixen), illetve a történelmi, öldöklős filmeket jól tolerálom, Michael Fassbender pedig az egyik kedvenc színészem.

Nekem ez a film egyáltalán nem tetszett. Nem gyakran szokott zavarni az alapkoncepció logikátlansága, hiszen simán megnézek Shyamalan-filmeket és némelyiket még szeretem is, de azért van egy lélektani határ. Genetikailag kódolt emlékek a DNS-ben? Visszanézhetően, kivetíthetően? Örökölt gyilkosgén? Mindenki gyilkos generációkra visszamenőleg? Szabadulás az akasztófáról, épületeken ugrándozás? Szabad akarat almája? A gyilkosság, mint társadalmi megrontó? Azért a lófasznak is van vége, már bocsánat. Nem Fassbender és nem is Cotillard baja, hogy ez egy szörnyű film... Egyszerűen csak pár koncepció jó játékban, és nem szabad megfilmesíteni. Ezt nagyon békén kellett volna hagyni, mert nem lett jó. Nagyon nem.

Értékelés: 5/2, ennek a filmnek nem kellett volna megszületnie

Intrusion / Behatolás (2021)



Műfaj: (nem pornó i swear :D), thriller

Történet: Egy millenial házaspár leköltözik vidékre egy olyan házba, amit az építészmérnök férj tervezett. Röviddel a beköltözés után először kirabolják, majd megtámadják őket a házban, azonban a férfi felülkerekedik a betörőkön. Valami mégsem kóser, és a következő hetekben furcsaságok látnak napvilágot.

Vélemény: Gyakorlatilag a Secret Obsession nevű szintén netflixes film koppintása, csak talán picivel igényesebb. Még a főszereplő férjének karaktere is cirka ugyanaz volt, mint a másik filmben.

Az a baj, hogy ha nem spoilerezem le, akkor is tudod, miről szól, mert az első pillanattól kezdve totálisan egyértelmű és nem rejteget semmi újat vagy meglepőt.

Ha ezt leszámítjuk, hogy teljes mértékben kiszámítható az utolsó percig, akkor nem ANNYIRA rossz film. Igényes színészkedés, kamerakezelés, látvány. Ami még zavart viszont, hogy a pár gyermektelenségét persze muszáj volt úgy előadni, hogy a nő rákja miatti terméketlenségének következménye. Igazából az sokkal woke-abb lett volna a Netflix részéről, ha simán csak tudatosan gyermekmentes a pár - van aki egészségügyi ok nélkül él kettesben a házasságában, CSALÁDJÁBAN, 2021 van.

De hogy sportszerűek legyünk, [spoiler]: valamiért nem hajlok rá, hogy elhiggyem, valaki teljesen normális, odaadó, romantikus, gyengéd férj 12 éven keresztül, és utána hirtelen kiderül róla, hogy feketeöves pszichopata, aki hobbiból embereket öl és kínoz meg. Ha ez az ismerkedési fázis első évében nem derül ki, akkor az adott csajnak óriási gondok vannak az ítélőképességével. Bár ugye volt egyszer egy Ted Bundy meg Liz Kendall is, és Liz se sejtette az elején, hogy a barátja sorozatgyilkos, de idővel rájött, és nem kellett neki 12 év.
Meg hát az se túl woke így a 21. században, hogy mindig a férfi a pszichopata, és a szegény védtelen nő az áldozat, aki jól megjárja. Ha annyira toljuk az esélyegyenlőséget, akkor hol vannak a női pszichopata gyilkosok? Oké, hogy a sorozatgyilkosoknak csak 16-17 százaléka nő, de ezt a témát már unásig kiveséztük férfiakkal, akkor lássunk végre egy compelling, ijesztő nőt is ilyen szerepben. [spoiler]

Értékelés: 5/2, nem jó, ilyen címmel inkább pornót nézzen az ember

Things Heard & Seen / Kísértő múlt (2021)



Műfaj: misztikum, horror, dráma

Történet: Egy viszonylag fiatal házaspár leköltözik egy Hudson-völgyi kisvárosba Manhattanből, mert a férfit felveszik egy egyetemre tanítani. Egyrészt a házban furcsaságok zajlanak, amik arra utalnak, hogy ott korábban traumatikus események zajlottak az őket megelőző családban, másrészt a házaspár közötti kapcsolat is fokozatosan elmérgesedik.

Vélemény: Vegyes érzéseim vannak. Egy igényesen kivitelezett, érdekes karakterekkel és történeti elemekkel rendelkező film, de ez még nem akadályozza meg abban, hogy a végén misztikus zagyvaságba fulladjon. Amolyan norvégos-japános "direkt nem mondom el, hogy mi a rendes vége" érzésem volt, és majdnem 2 óra után átbaszva éreztem magam emiatt. Voltak benne olyan szálak, amiket sokkal jobban ki lehetett volna bontani ennyi idő alatt, ennek ellenére minden implicit maradt a csávó nárcisztikus, pszichopata beütésű jellemén kívül. El lehetett volna magyarázni jobban a Smit család történetét és hogy mi történt a nőkkel a házban, többet mutatni a nőegylet tevékenységéből, megmutatni többet a spirituális csoportból, akármi. Erre kaptunk egy döglődő házasságot meg egy random misztikus befejezést majdnem két óra alatt. Ez így forgatókönyvileg alulmaradt.

Értékelés: 5/3, ígéretes, de aztán nem hozza a várt eredményt


The Tomorrow War / A holnap háborúja (2021)



Műfaj: sci-fi (leírni is fáj), akció

Történet: A jövőben a Földet földönkívüliek támadják meg, és mivel nagyon nyerésre állnak, a jövő emberei elhatározzák, hogy a múltból verbuválnak hadsereget és segítséget a legyőzésükre. Így sorozzák be az áltsulis biosztanár wannabe kutató Chris Pratt karakterét is.

Vélemény: Annyiban kakukktojás ez a film, hogy Amazonon jött ki, és nem Netflixen, de alapvetően ez semmit nem változtat rajta pozitív irányba. Meglepetten vettem az imdb-n elitnek számító 6.6-os pontszámát ennek a zs-kategóriás hentelős "sci-fi" filmnek. Nyócmillió-kétszázhuszonegyezer ilyen filmet láttunk már: Independence Day 2, Skyline 2, Edge of tomorrow, Elysium, Pacific Rim, etcetera etcetera. Látványerekciós, hentelős mozi, aminek se eleje, se veleje. Úgy néz ki a vásznon, mint egy barackos zabkása, kis híján epilepsziás rohamot kapsz a robbanásoktól és a fegyverropogástól, közbetűzdeltek pár szentimentális családozós jelenetet is azért, hogy a barátnőjével tudja nézni a pelyhes állú tinédzserfiú Amazon Primeon.
[spoiler]
Rendkívül valóságszerű a kigyúrt, fehérneműmodell középiskolás biosztanár (kutató) és a háromdiplomás, huszonéves, csinos ezredeslány. A szörny percenként kettéharap 3 embert, de a húszéves ezredescsaj pont az arcától 5 centire el tudja tolni magától negyed órán keresztül, míg fater odaér. A szörny autókat borogat, de ketten be tudják tuszkolni egy ketrecbe gond nélkül. Ráadásul a szörnynek azért van empátiája, mert csak akkor pusztít, amikor apa meg lánya már elmondták a szentimentális búcsút.
A suliban az osztály 60%-a feka. A lúzer vulkánfüggő szerecsen gyerek menti meg az ötletével az emberiséget, a szörnyek figyeld, nem real timeban végzik idegen civilizációnak a piszkos pusztítómunkát a gyarmatosítás előtt, hanem A GLOBÁLIS FELMELEGEDÉS MIATT KIOLVADTAK AZ OROSZ JÉGRÉTEGBŐL, mert már amúgy is ott voltak. Akkora szélsőbal woke fest ez a film, hogy a fal adja a másikat, pedig én nem vagyok konzervatív. [spoiler]

Amellett, hogy zs-kategóriás a történet, és ezek a karakterek már tíz éve is egydimenziósak lettek volna, néhány jelenetet konkrétan összeollóztak más filmekből. A rendező legalább akkora Alien és The Thing-fan, mint én, de valamiért arra számított, hogy ez senkinek nem fog feltűnni.

Pozitívuma, hogy meglehetősen szórakoztató, főleg, ha ironikusan nézed az egészet. Odagyűjtöd magad mellé az oldschool horror-sci-fi rajongókat, egy tál sajtos nachost, és végigröhögitek, hogy mennyire bugyuta az egész. Azért amikor druzsbával hentelik a zöldvérű csúnyaságot, meg ráugrik a hátára a világmegmentő és felvágja a torkát, akkor abban van valami humoros.

Sajnos 2 óra 18 perc, annyit csak akkor ér az életedből, ha már a Transformers is tetszett neked, egyébiránt inkább hagyd ki.

Értékelés: 5/2, stabilan szar, és vótmá’


No One Gets Out Alive / Senki nem szabadul élve (2021)



Műfaj: misztikum, horror

Történet: Ekkora spoilert már a címben :D A film egy szokásos ingatlanos horror, most nem idilli, sokgyerekes család költözött egy renoválásra váró házba, hanem egy mexikói illegális bevándorló egy nagyon lepukkant motelbe Clevelandben. A falak között természetesen paranormális rémségek és beteg moteltulajdonosok rejtőznek, van pár okkult utalás a filmben, de semmi, ami expliciten megmagyarázná, hogy miért történnek a dolgok.


Vélemény: Próbál nagyon misztikus meg művészies lenni, de csak a fárasztó zagyvaság szintjét üti meg. Egyébként paranormális szál nélkül, sima pszichopata moteltulajokkal akár még jó is lehetett volna a film, így viszont meglehetősen gagyi lett, mert az okkult rész elnagyolt, összecsapott volt, a szörny pedig kínai piacos CGI. Szerencsétlen főhősnőnek már a paranormális élmények nélkül is fosadék volt az élete, igazán megérdemelt volna valami értelmesebb befejezést. Az ingatlanos horror műfajában bőven vannak jobbak még a netflixen is, pedig nem feltétlenül az igényes horrorjairól híres ez a platform szerintem.


Értékelés: 5/2, stabilan szar


Hypnotic / Hipnózisban (2021)



Műfaj: thriller, horror, dráma

Történet: Egy fiatal nő elég sok traumát élt meg korábban, ezáltal kialakított egy pár rossz szokást, amiken szeretne felülkerekedni. A barátnője végül rábeszéli, hogy menjen el a pszichoterapeutájához, aki mellesleg hipnoterápiával is foglalkozik. Igen ám, csak Jennifernek teljesen kiesnek az emlékezetéből az ülések Dr Meade-del, álmaiban pedig fura képek villannak be a doktorról.

Vélemény: Kate Siegel nagyon tetszett a Haunting of Hill House-ban, és a film első negyedórájában úgy tűnt, tök ugyanazt a karaktert fogja játszani, de végül nem így lett. Ezen kívül a film túlnyomó többsége kiszámítható volt. Az első snittől kezdve, ahol a sármos doktor megjelent, rögtön sejteni lehetett, hogy valami nem oké. Aki anno a Shiningnak azt rótta fel, hogy Jack Nicholson már az elején is őrültnek nézett ki, az bizony Collin dokira is az első perctől kezdve gyanúsan nézhetett, mert ez az agyonsminkelt pszichopata cégvezető imidzs csont nélkül átjött.

A filmnek igazából az a problémája, hogy egy jó alapkoncepciót meglehetősen "hatásvadász zs-kategóriás netflikszes" módon valósított meg. Ami a Get Outban hátborzongató és nyugtalanító volt, arra itt simán cöccögve lehetett legyinteni, mert annyira életidegennek tűnt az egyetlen hívószóval maradéktalanul elérhető hipnózis, a párhuzamosan a valóságot és a mesterséges élményképet is érzékelő karakter, az emlékek átültetése, a bábuként való irányítás, a meglehetősen jól képzett pszichés szakember, aki ezzel párhuzamosan amúgy a valósággal ellentmondó megalomán sült bolond, stb stb. Egy ponton sajnálni kezdtem, hogy nem én vagyok a doki betege, ugyanis a krónikus inszomniámmal mindent megadnék érte, hogy egy szóra vagy hangjelzésre elaludjak és úgy is maradjak nyolc órán keresztül. Collin doki, hívj fel pls.

Pont amennyire jó lehetett volna a film, akkorát hasalt a hatásvadász mivolta miatt. Kate Siegel mértanilag tökéletesre szabott arcát azért jó volt elnézegetni másfél órán keresztül, de kb ennyi.

Értékelés: 5/3, megint csak jó koncepció, de nem ért fel az elváráshoz


Overboard / Átejtve (2021)



Műfaj: romantikus vígjáték (igen, néha ilyen is van)

Történet: Egy gazdag, beképzelt mexikói csávó apjának építőipari cége van, ami miatt milliárdosok. Leonardo így sosem tanulta meg a felelősséget és a kemény munkát, egész életét ivással, kurvázással és yachtozással tölti (itt kezd valami NER-oligarchára hajazni a karakter :D). Kate, a több állásban dolgozó családanya egyszer pont az ő yachtjára megy takarítani, így találkozik a meglehetősen gyűlöletes és arrogáns Leonardóval, akivel összeszólalkoznak, a férfi pedig megszégyeníti őt. Leót baleset éri a hajón, amitől elveszti az emlékezetét, Kate pedig úgy dönt, megszívatja: hazaviszi a férfit úgy, mintha a férje lenne, és beállítja dolgozni meg segíteni a háztartásban a gyerekei mellé.

Vélemény: Realisztikus volt? Abszolút nem. Szeretem a vígjátékokat? Alapvetően megint csak nem, de ezen szórakoztam. Voltak benne mulattató jelenetek, fordulatok. Eugenio Derbez szegény nagyon csúnya, de mexikói milliárdosnak simán elmegy végül is. Kicsit egy mexikói, kevésbé helyes Scott Disickre emlékeztetett amúgy. Próbált pozitív értékeket is bemutatni, úgy mint a luxusos, élveteg élet helyett a családi lét és a hétköznapi élet előnyben részesítése. Ha szereted a romantikus vígjátékokat és unatkozol, egy megnézést megér.

Értékelés: 3.5, ami nem rossz nálam, ha vígjátékról van szó

 

IO (2019)



Műfaj: sci-fi, dráma

Történet: A Föld visszafordíthatatlanul elbaszódott a környezeti katasztrófa miatt, ami ahhoz járult hozzá, hogy a fogyasztható levegő szinte tenyérnyi területre korlátozódott, kipusztult a növényzet és az állatok. Az embereket sürgősen evakuálják mentőhajók által, kivéve azokat, akik kifejezetten szeretnének öngyilkosok lenni ezen a döglődő bolygón. Sam egy fiatal lány, édesapja kutatóbázisán dolgozik, és az utolsó utáni percig tartja magát, mert hisz benne, hogy az általa tutujgatott méhészet még megoldást jelenthet. Egy nap egy távoli utazó köszönt be hozzá a lány apját keresve.

Vélemény: Középszær netflikszes sci-fi posztapokaliptikus bolygóval, csinos, fiatal és idealista tudóslánnyal, kötelező keményedett lelkű feka karakterrel. Az elmúlt tíz évben Dunát lehetne rekeszteni ezekkel az idealista posztapokaliptikus sci-fikkel, amiknek valamiért mindig az a vége, hogy még ebből az emberi szenny és túlszaporodás okozta fertő retekből is kifelé mutat egy halovány, de annál valósabb reménysugár. Az első öt-hat ilyen film után most már kezd idegesíteni ez a plot, pedig amúgy ez a film nem volt rossz, csak a vége lett ezáltal meglehetősen csövesbánat.

Külön említést érdemel, hogy az atyaúristendemekkora feminizmus és esélyegyenlőség korában a fiatal, fehér női karakter szexuálisan ráerőlteti magát a fekete, idősebb férfira azzal a jelmondattal, hogy "de hát muszáj {a fajfennemaradás miatt}". Megnézném, hogy ez fordítva mikor lenne bármikor is oké a woke-kultúra szerint, hogy egy idősebb férfi akármilyen mottó alapján is erőlteti a szexet egy fiatal lányra (semmikor). De nyilván a kettős mércék korában élünk, és ha a csaj csinálja, az mindjárt más.

Nem fogok úgy tenni, mintha Anthony Mackie-t jól ismerném, de emberileg nagyon kedvelem, és a filmben is rendben volt. Azt gondolom, ha a forgatókönyvíró kicsit érdekesebb, kevésbé klisé befejezést adott volna a filmnek, akár 4 csillag is lehetne.

Értékelés: 5/3, megint csak jó koncepció, de alulteljesített

 

The Guilty / A bűnös (2021)



Műfaj:  dráma, krimi

Történet: Egy bírósági tárgyalásra citált járőrt beraknak a 911 call centerbe dolgozni egy időre, míg el nem rendeződik a sorsa. Joe nem különösebben sziporkázik a call centerezésben: rosszul tűri a stresszt, türhő, valamiféle fizikai baja is van, amire rossz hatással van a stresszes munka. Egyszer csak befut hozzá egy kétségbeesett nő hívása, akit a férje fogva tart egy mozgó furgonban. A nő tetteti a férfi előtt, hogy a gyerekével telefonál, hogy a férje ne fogjon gyanút.

Vélemény: Én nem láttam az eredetit (ez ugyanis egy remake), szóval arról nem tudok nyilatkozni, de eddig kb mindenki szerint, aki látta, szar volt. Nekem igazából tetszett, hogy másfél órán keresztül egy sötét, adrenalinos izzadságszagú irodában, baljós tévés híradások közepette pusztán dialógusokkal tartotta fent a figyelmet és a feszültséget a film.

Mindazonáltal szeretném azt hinni, hogy 911 diszpécsernek nem fognak odarakni akárkit, aki érzelmileg instabil, fizikailag beteg és a stressz amortizálja az állapotát, valamint képtelen elbánni azokkal a mindennapos szituációkkal, hogy az emberek krízishelyzetekben telefonálnak a sürgősségi forródrótra. Képzeld el, az emberek nem akkor fogják felhívni a 911-et meg a rendőrséget, ha jól vannak és vidámak, hanem ha gyilkosság, bűnözés, tűzeset, stb van. Az, hogy ezt egy diszpécser nem tudja higgadtan és megnyugtató, de hatékony módon lekezelni, szakmaiatlan és gáz. Gyllenhaal karaktere egy jól játszott karakter volt, de teljességgel alkalmatlan erre a feladatra. Ennyi erővel engem is odaültethettek volna dolgozni a 911 call centerbe, és hatékonyabban szedek ki információkat a betelefonálókból. Amikor 10 percig leáll dumálni a kislánnyal győzködni arról, hogy a rendőrök jók és segíteni akarnak, meg Emilyt nyugtatgatja a végtelenségig, akkor azért már fogtam a fejem, hogy nem lehet valaki ennyire suta. Ott nagyon nagy baj van, ha egy sürgősségi diszpécser elsírja magát a hívás alatt. Nekik szó szerint ez a munkájuk, hogy hideg fejjel kiszedik az információkat a hívóból, nem telefonálgatnak saját szakállra összevissza meg töretik rá az ajtót egy gyanúsítottra, akiről nem tudnak semmit. Nem volt realisztikus a film, nagyon nem.
Tudom, hogy úgy próbálta meg a film megmagyarázni a dolgot, hogy a call center "lefokozás" volt a tárgyalás alatt lévő járőröző rendőrnek, de szerintem ez akkor se így működik. Én már a műszak elején kibasztam volna Joe-t a főnöke helyében, hallva, hogy miket mond a telefonban meg a kollégáinak.

Hangulatilag ott volt tényleg, Jake is jó színész, de összességében a logikátlanságok miatt zavaró volt és ezért nem értékelném jóra.


Értékelés: 5/3.5, már majdnem jó

 

Idén látott mozifilmek


Anna (2019)



Műfaj: akció, thriller

Történet: “A könyörtelen bombázó, Anna Poliatova nemcsak hihetetlenül szexi, szuperintelligens, de kíméletlen harcos is. A legprofibb kormányzati bérgyilkosnő tökéletes álcáival az ujja köré csavarja az elit bűnözőket, gengsztereket, politikusokat, hogy aztán szemrebbenés nélkül végezzen velük. A kérdés csak az, mi motiválhat egy ilyen titokzatos nőt, aki halálosan veszélyes játszmát űz mindenkivel...”

Vélemény: Igazából már a Red Sparrow és az Atomic Blonde sem voltak jók, ez viszont egy kínai piacos kópia. Az, hogy az ötvenkilós csaj lehenteli a 120 kilós orosz palikat 1-2 éves tréning után, persze simán hihető, és még csinos is közben meg van ideje random mindenkivel is szexelni. Próbál nagyon feminista lenni a forgatókönyvíró meg a rendező azáltal, hogy már az elejétől tökéletes Mary Sue karaktert raknak a cselekménybe, aki a csupa gáz férfit mind az ujja köré csavarja és likvidálja, de ez így nemcsak ZS-kategóriás, hanem hihetetlenül antifeminista is. Ugyanis maga az elképzelés, hogy csak szexi topmodellek lehetnek kettős ügynökök, akik harisnyában lezúzzák a tesztoszteron bálványait, sztereotip és ötlettelen.

Értékelés: 5/2, vótmá’


Possessor / Gyilkos tudat (2021)



Műfaj: gore horror, sci-fi, enyhén művészfilmes beütéssel

Történet: Tasya Vos egyre inkább eltávolodik a családjától különleges munkahelye miatt. Tas tudatát ugyanis egy chipen keresztül beültetik más emberekbe, hogy gyilkosságokat hajtson végre, aztán a gazdatesttel is végezzen. Legújabb munkája során Tate-be, egy digitális adatgyűjtő cégnél dolgozó férfibe ültetik be, hogy végezzen pár befolyásos emberrel, de úgy tűnik, nem lehet csak úgy büntetlenül leuralni mások tudatát és gyilkolászni.

Vélemény: Hááát... én szeretem a horror sci-fiket, ez azonban mégsem volt az én műfajom. Nem szeretem az emberi test szabdalását, szurkálását, okádást, szemkinyomást, halálra verést, stb nézni. Ez inkább volt gore számomra, mint atmoszférikus horror, pedig ott volt benne a pszichológiai aspektus is bőven.
A főszereplőt alakító Andrea Riseborough tipikusan az a színésznő, aki már az arcberendezésével félig elviszi a hátán a horrorfilmeket. Az a tipikus kákabélű, színtelen, vitaminhiányos, androgün angol nő, aki mintha most szabadult volna Auschwitzból. Kicsit Tilda Swintonra emlékeztetett, csak utóbbihoz már hozzászoktam, bár őrá is gond nélkül le lehetett volna cserélni Andreát.

A sztori meglehetősen foghíjas volt. Semmi infót nem kaptunk arról, hogy mi ez a cég, miért csinálja ezt az öldöklést, Tas miért vállalta be ezt a munkahelyet, egyáltalán miért történnek a dolgok, a szereplők háttere is vagy sematikus volt, vagy hiányzott. Ehelyett kaptunk egy csomó gyomorforgató, vagy éppen viszketősen kényelmetlen vizuált. Meglehetősen tetszettek azok a jelenetek, mikor a karakterek tudatába kaptunk betekintést és creepy dolgokat láttunk, de kb ennyi. A film tele volt szexjelenetekkel és meztelenséggel, és ez általában nem szokott zavarni, de itt kifejezetten öncélúan volt teletűzdelve meztelen seggekkel, csöcsökkel, faszokkal, dugásokkal, és a történet szempontjából csak egyszer-kétszer volt jelentősége annak, amit látunk. Egy barátnőmmel néztem a filmet, és elég kínos volt osztozni ezen az élményen, mintha poreszt néznénk együtt.
A film alapvetése a megszállós horror újragondolása, azaz ezúttal nem paranormális entitások szálltak meg embereket, hanem hi-tech módszerrel történt a tudatátvitel egyik testből a másikba, ez számomra innovatív volt és tetszett. Mégis összességében c-kategóriássá tette a sok szabdalás meg szex, és volt egy nem tudom, mennyire vállaltan művészfilmes vontatottsága és kényelmetlensége a filmnek, anélkül, hogy akarna valami tartalmasabbat mondani. Pedig a tudatátvitellel gyilkolás aztán rengeteg etikai-morális kérdést felvet, aztán ezekkel kicsit sem volt foglalkozva.
Elgondolás jó, megvalósítás irritálóan művészfilmes és undorító.

 Értékelés: 5/3 alá; volt benne potenciál, de nem az én műfajom 


Spencer (2021)



Műfaj: művészfilm, dráma

Történet: A Google szerint: „Diana hercegnő és Károly herceg házassága már rég zátonyra futott. Az afférokról és válásról szóló pletykák dacára a királynő sandringhami kastélyában békés körülmények között folyik a készülődés a karácsonyi összejövetelre. Evészet-ivászat, lövészet és vadászat van terítéken. Diana jól ismeri a menetrendet. Ám ebben az évben a dolgok egészen máshogy alakulnak majd. A SPENCER a fantázia segítségével mutatja be, mi is történhetett azon a pár sorsfordító napon.”

Vélemény: Azért szereztem be, mert édesanyám elkötelezett rajongója a királyi családnak. Bár némileg engem is érdekel Diana, még az sem emelte fel ezt a filmet a nézhetetlen fos szintjéről, hogy vizuálisan gyönyörű. Egy kriptikus, elvont művészfilm nulla történéssel, annál megbotránkoztatóbb dramatizációval valószínűleg soha meg nem történt eseményekkel. Sajnos rühellem a művészfilmeket... azért adok egy csillaggal többet az egyesnél, mert TÉNYLEG szép kinézetileg.

Értékelés: 5/2 jóindulattal a látvány miatt, kb fél óra után kaszáltam


***

Honorable mentions

Azt mondanám, hogy idén a legütősebb filmes élményem a Szputnyik volt még valamikor év elején. Lebilincselő, érdekes sci-fi horror, felüdítő az autentikus szovjet környezet, az orosz nyelv, a sztori. 

Nagyon örülök, hogy megnéztem a Scarface-t is. A nyolcvanas évekbeli Miami egyébként is a szívem csücske, jó érzés volt felismerni dolgokat a filmben, nagy vibe volt az egész. Hosszú volt, de megérte. 

Hasonlóképpen érzek a Cigányok idejével kapcsolatban is, nagyon szórakoztató volt, egyszerre volt humoros, drámai és szürreális. 

Sorozatok tekintetében a Haunting of Hill House bilincselt le az egész sorozat hosszára, ami velem nem szokott előfordulni, ugyanis nem vagyok nagy sorozatos. Innovatív volt, hátborzongató, és érdekesek voltak a családi dinamikák. 

Az év talán legambivalensebb filmélménye Shyamalan új filmje volt nekem. Érdekes volt, fenntartotta a figyelmet, de a film témája utána kb hónapokig enyhe depresszióba küldött, amiből most kezdek kijönni  (viszont ez alapvetően mégse a film hibája). 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Text Widget

Pages

recent posts

About