Okuribito/Departures (2008)

Ebbe a filmbe egy egyetemi kurzus kereteiben kaphattunk betekintés az évfolyamtársaimmal. Bár hivatalosan nem volt feladat végignézni a filmet, de mivel véleményt kell formálnunk egy kérdésre magyarul és japánul is, ezért sokan úgy gondoltuk, hogy a megértéshez nem elég az a néhány párperces rész, amit az órán láttunk. Egyébként az órán japán nyelven, japán felirattal néztük a részleteket - részemről ez is problémát jelentett, úgyhogy igen üdvös volt az egész film megtekintése külön, angol felirattal.

A film egy házaspárról szól, akik anyagi válaszúthoz érnek, ezért a férfinak új munkát kell keresnie. Egészen eddig rengeteg erőfeszítéssel elérte, hogy egy zenekarban csellózhasson, ám az orchestra felbomlott, rajta pedig már ott a hangszere hitelének terhe. Vidékre költözik a feleségével, és egy különös munkát vállal el bármilyen előzetes tájékoztatás hiányában: halott-előkészítő lesz. Az első sokkhatások után azonban nem lép ki a munkahelyéről, és a felesége előtt titkolja ezt a meglehetősen vitatható, nem mindig pozitív megítélésű munkát. Halott-előkészítőként (nincs jobb szavam rá, az encoffiner még megfelelne...) a testet ceremónia keretében elő kell készítenie: megmossa, felöltözteti, kisminkeli, a kezét megfelelő pozícióba teszi, stb...
A film leginformatívabb része maga a hagyományos japán temetkezés bemutatása ceremóniával együtt egészen a hamvasztás pillanatáig. Érdekes megfigyelni azt, hogy a családtagokon hogyan uralkodnak el az ilyen-olyan érzelmek, mennyire sokat jelent egy szép szertartás a hozzátartozóknak a búcsú szempontjából (és hogy hogyan fognak visszaemlékezni a szerettükre).
Volt benne néhány gyomorforgató rész, ezek azonban nyilvánvalóan a téma velejárói, ahhoz képest nagyon lightos volt a képi világ.
A film elsősorban a lélektanra koncentrál, azaz hogy hogyan tekintünk a halálra az élethez viszonyítva, szülő-e az, aki elhagyja a hatéves gyermekét a szeretőjéért, elítélhetjük-e azokat az embereket, akiknek az a hivatása, hogy a halottakat egy professzionálisan végigvezényelt, elegáns ceremóniával segítsenek elbúcsúztatni. Tehát ez az alkotás sok kérdést vet fel, és a maga válaszait a képkockákban hagyja. Alapvetően gusztustalannak tartom a halottakhoz való nyúlkálást, de ez a mű egy olyan oldalát mutatta meg a dolognak, ami gondolkodásra késztetett, és ahelyett, hogy oszló testeken szörnyülködtem volna, sokkal inkább a gondolatiság és a japán eszmeiség hagyott bennem nyomot. (Főleg, hogy szerintem csak színészekkel dolgoztak, mert minden elhunyt élőnek nézett ki.)
Úgy gondolom, hogy aki érdeklődik a japánok kultúrája iránt, annak kötelező ez a darab, mindenképpen tessék megnézni. 10/8