Körülbelül azóta próbáltam meggyőzni magam, hogy nézzem meg ezt a filmet, mióta kijött. A sztori kifejezetten Chobitsosan hangzik: "csávó beleszeret a számítógépébe". És való igaz, négy szóban össze lehet foglalni a lényeget, viszont ennél azért sokkal többről van szó.
Adott Theodore, aki azzal foglalkozik, hogy kézírásos szerelmesleveleket állít össze egy cégnél, amelynek az a feladata, hogy az emberek helyett fogalmazzon meg személyes hangvételű üzeneteket. Már ebből érezhetjük, hogy valami furcsa világba léptünk, ahol a technológia és az érzelmek elegye kivehetetlen, összezavaró és egyenesen ijesztő. Theodore válófélben van, már jó ideje külön van a feleségétől, és még nem határozta el magát rá, hogy túlteszi magát a házassága csődjén. Ekkor veszi meg a szuperintelligens operációs rendszert, Samanthát.
A dolgok nagyon gyorsan alakulnak már a kezdettől, Samantha ugyanis nemcsak számítógép, hanem egy mesterséges elme, egy személy, akinek csak virtuális formája van, de rendelkezik saját gondolatokkal és érzelmekkel. Hamar beavatják egymást a gondolataikba Theodore-ral, közelebb és közelebb kerülnek...
Gondolhattam volna azt a témából, hogy esetleg megúszom a romantika kínosságát, mert nem fogom látni Samantha fizikai valóját, de nem feltételeztem előre ilyet, és jól is tettem. Iszonyatosan kínos volt végignézni a filmet, több ponton szűköltem azon, hogy mennyire cringeworthy elgondolás, hogy együtt vagy egy oprendszerrel, és... szexelsz vele. De nemcsak Samanthával voltak kínos interakciók, Theodore több emberrel is botladozott a szociális életében, mint például az exével, egy random csajjal, a munkatársaival... Előre kell bocsátanom, hogy csak annak való ez a film, aki nem utasítja már el az alapötletet is. Aki nem tudja elképzelni, hogy egy ponton a szintetikus intelligencia ilyen szintre fog érni, az ne is kezdjen bele a filmbe, mert csak hőbörögni fog, hogy hülyeség az egész.
Nagyon súlyos gondolatokat dob fel és kissé sötét jövőképet vetít előre a film. Egy olyan világot, ahol az emberi érzelmeket felválthatja és fel is váltja a virtuális "valóság", ahol nem mi írjuk a levelet a szeretteinknek, hanem egy céget bérelünk fel rá... És ahol a mesterséges személyek az orrunknál fogva vezetnek minket, annyira reálisnak érződnek. Ezek a kilátások nemcsak ijesztőek, hanem kifejezetten valószínűsíthetőek is.
Theodore karaktere nagyon ismerős volt. Olyan magányos férfi, aki nem tudja vagy inkább nem akarja elengedni a múltat, tele van érzelmekkel, viszont nem meri őket kiélni. Remek szerelmesleveleket ír, viszont nem tudja átadni magát egy valódi kapcsolatban. Talán ezért sem volt annyira kényelmes megnézni a filmet... Joaquin Phoenix színjátszása elhozta az Average Joe-t a nézőhöz, és bár fura volt ilyen retró ruházatban, pornóbajusszal látni, ahogy kínoskodik, talán pont ez volt a lényege az alakításának, hogy nem valamiféle hollywoodi félisten, aki kétjelenetenként lerángatja a kockáiról a felsőt, hanem egy teljesen átlagos fazon.
Külön pirospont járna a filmzenének is, bár én nem kifejezetten összpontosítottam rá, odaillő betétdalok voltak.
A romantikus műfaj továbbra sem lesz a kedvencem, de sci-fi tekintetben egynek elment.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése