2017. május 31., szerda

Gran Torino (2008)



A filmmel kapcsolatban először is az tette magasra a mércét, hogy az ismeretségi körömben is mindenki elismerően beszélt róla, meg az összes fontosabb filmes oldalon is kedveli a közönség és a kritikusok is. (Nem mintha ez számítana is valamit: a kedvenc filmjeim között bitangul pocsék darabok is vannak, míg rengeteg kritikus-és közönségkedvenc filmtől a hideg rázogat.) Nem néztem utána, hogy miről szól, egy egyetemi kurzus miatt csak annyi volt előzetesen a fejemben, hogy figyeljek oda a kultúrák közötti kommunikációra. Hát, abból volt, nem is kevés. Az első nagy sokkot egyébként az jelentette, hogy Clint Eastwoodot a film poszterén simán egy öreg Bruce Willisnek néztem... 

A sztori a midwesti Detroitban játszódik, ahol egy vén rasszista veterán fortyog a dühtől, ugyanis a feleségét is elvesztette, a gyerekei és unokái érzéketlenek és tiszteletlenek, és azok a mocskos vágottszeműek is odaköltöztek mellé a szomszédba. Walt Kowalski utálja a világot, de a világ is utálja őt, így egyetlen társa a Daisy nevű kutyája, és a helyi katolikus pap próbálna belé némi lelket önteni, ha hagyná. 

Walt a tipikus amcsi fajgyűlölő nagypapát testesíti meg: becsmérli a fia nem benzinzabáló és nem hazai kocsiját, értetlenül és undorodva szemléli az ázsiai szomszédjait. A fordulópont akkor áll be, mikor különböző bűnbandáktól először véletlenül megmenti a szomszéd fiút, Thaót, majd szándékosan lép közbe egy másik helyzetbe, ahonnan a fiú nővérét, Sue-t menekíti ki. Ezután lehetősége van jobban megismerni a hmong származású szomszédjait, akiket először értetlenkedve és rosszallóan néz, aztán egyre inkább rájön, hogy emberségesebbek, mint a saját pénzsóvár családja. Különböző vicces és kifejezetten komor szituációkon keresztül kísérjük végig, hogy Walt hogyan fogadja családjává a kezdetben gyűlölt szomszédait, és hogyan jut ez el arra a szintre, amikor vérbosszút tervez a helyi hmong bűnbanda ellen. 

A film tényleg jó volt, bár nem olyasmi, amit magamtól megnéznék, de azért örülök, hogy megtettem. Nem mindig kedvelem a társadalomkritikákat, főleg, ha nagyon sematikusak, ami Hollywoodban azért inkább gyakori, mint nem. Ez inkább volt egy szemléletes, érdekes, tanmeseszerű egyéni történet, mint valamiféle political agendát megtestesítő maszlag. Azért lehetett rajta érezni, hogy valaki "megírta"', nem minden helyzet volt életszerű (pl. a borbélynál Thao okítása kicsit mesterkélt komikum volt). A film erőssége az érdekes karakterek és a sajátos hangulatú setting (szeretem Detroitot, ez már az Only lovers left alive-nál is kiderült). Az egyetlen "kilógó" performansz a hmong fiút, Thaót alakító srác színészi játéka volt, ami szerintem kifejezetten esetlen volt a többiekéhez képest. Egy megnézést mindenképp megér, aki szereti Clint Eastwoodot (és nem bánja, hogy kétpercenként köpköd a vásznon), annak akár többet is.

2017. május 24., szerda

Life/Élet (2017)


Olyasvalakivel néztem ezt a filmet, aki behatóan ismeri az ízlésemet, úgyhogy nem volt véletlen a témaválasztás. Egy űrbéli horror-scifi-ről van szó, mégpedig "az idegen életforma elszabadul és leöldököl mindenkit" típusúból. És pont ez vele a baj is. 
Tulajdonképpen egy összeollózás az egész. Vették az Alien alapötletét, adtak hozzá egy kis Gravity (2013) és Sunshine (2007) látványvilágot, ehhez jött némi Apollo 18 (2011) beütés, és elkészült a Life. Beleraktak még két húzónevet, Jake Gyllenhaalt meg Ryan Reynoldsot (ráadásul az egyiket még a film első felében leselejtezték), hogy meg is nézze valaki. Szerintem valahol az alkotók is érezték, hogy ez így nagyon vérszegény lesz, mert alig lehetett hallani erről a filmről, a Passengersszel és a Covenanttel meg tele volt minden (jó, utóbbinál okkal, de mégis). 
A sztori szerint egy csapat űrhajós életet fedez fel a Marson, de a kis egysejtű nagyon furcsán viselkedik. Óriási fejlődésre képes, és gyorsan változtatja az alakját. Egy óvatlan pillanatban kiszabadul, és agresszíven rátámad a legénységre. Tulajdonképpen ennyi. 
Az számomra megint nem egy szerencsés pont, hogy Jake Gyllenhaalt rakták az egyik főszerepbe, akit hogy-hogy nem, de nem igazán kedvelek. Objektíven értékelve biztos egy jó színész, de én eddig még csak szociálisan kínos, kellemetlen szituációkba keveredő, az árral sodródó karakterként találkoztam vele. Van valami nyugtalanító az aurájában, amitől a szerepeit is kínos nézni. Ugyanezt éreztem a Donnie Darko (jézusom, de gyűlölöm azt a filmet), a Zodiac, a Source Code, és főleg a Prisoners alatt is, egyedül a Brokeback Mountain és a Prince of Persia esetén nem tudok ilyen érzést felidézni, de az is lehet, hogy ezek csak régen voltak (vagy esetleg meleg cowboyként és Perzsia hercegeként tényleg nincs vele semmi bajom). 
Két dologgal lehetett volna feldobni ezt a filmet: ha raknak bele valami eredeti ötletet, vagy ha filozófiával szövik át valamiféle egyedi módon, mint a Prometheus/Covenant vagy a Sunshine esetében. Ilyen filmekkel Dunát lehet már rekeszteni, és ez se nem ad hozzá, se nem vesz el a műfajból, csak úgy lóg a levegőben egyszer nézősként. Annak ajánlatos, aki még nem látta a fentebb említett filmeket. 

2017. május 19., péntek

Premierélmény - Alien: Covenant (2017)



Nagyon érdekes erről a filmről telefonon beszámolót írnom (nem funkcionál most a gépem), de amit meg kell tenni, azt meg kell tenni. 2012 óta vártam a Covenantre, az előző Prometheus óta, és félúton módosítottak a terveken. Először ugyebár úgy hírlett, hogy a következő Alient Neil Blomkamp fogja rendezni, és Ridley Scott „csak” producer lesz. Így a soron következő film az Alien 3. vagy 4. filmje utáni folytatás lett volna, ami nem kapcsolódik a Prometheushoz. Aztán meggondolták magukat, Scott bácsi eldöntötte, hogy övé lesz a következő film, viszont Prometheus is lesz meg Alien is egyben, mégpedig úgy, hogy elemeiben ízig-vérig alienes lesz, a Prometheusnak meg kvázi második része. Én ennek nagyon örültem, aki olvasta anno a posztomat Blomkampről, az tudja, hogy őt nem kedvelem rendezőként. Szóval egy olyan filmmel állunk szemben, amelyik szinte „beerőlteti” az Alien téglafalába a 2012-es Prometheust, mert egyszerre mindkettő, akár tetszett valakinek az előző film, akár nem.

Hát, elöljáróban annyit, hogy ez a film sem fog mindenkinek tetszeni kettős volta ellenére sem. Nagyon nehéz erről spoiler nélkül beszélni... De nézzük, lehet-e.

A Covenant nevű gyarmatosító, terraformáló hajó elindul, hogy letelepedjen egy szimpatikusnak tűnő bolygón. Már szépen kiszámítottak mindent, felkészültek és hiberálomba rakták a legénységet meg a 2000 telepest, amikor beüt a ménkű, és egy űrviharban meghibásodik a hajó kihúzott vitorlája. A katasztrófa következtében meghal 47 telepes, a kapitány, és felébred a legénység, mert helyre kell állítani a hajót. A dolgokat eddig egy Walter nevű szintetikus személy (akit megnézhettek a www.meetwalter.com oldalon) irányítja a hajón, és érezzük rajta, hogy nem egy Davidről van szó. Engedelmes, szolgálatkész és professzionális, nem ártana az embereknek. A másodtiszt kénytelen átvenni a kapitány helyét, és senki nem bízik benne. Mélyen megrázta őket a trauma, a legénység egyik tagjának, Danielsnek a férje veszett oda a kapitánnyal. A hajó megjavítása után jön az Alien-filmek és úgy általában a sci-fik baljós és kiszámítható része: a javítás közben Tennessee, aki a vitorla kihúzásán dolgozik, befog egy adást a sisakjában. Az adás természetesen egy nagyon jól lakható, gyarmatosításra álomszerűen ideális, eddig teljesen észrevétlen helyről jön. Az új kapitány nyomás alá kerül, és amellett dönt, hogy az eredeti úticél helyett kipróbálják ezt a másik, nagyon jónak tűnő bolygót. Innen bizonyos szinten már kiszámítható, hogy mi történik, bizonyos szinten meg kifejezés nincs rá, hogy mennyire nem.

A bolygón termesztett búzát találnak, majd elkalandozva ketten spórákat lélegeznek be, és elszabadul a pokol. 

Az egész filmet a Prometheusban megismert Davidre és a személyiségére, illetve a Walterrel való kontrasztjára húzta fel Scott bácsi. David már nemcsak egy elemi kíváncsisággal rendelkező mizantróp android, hanem egy nettó pszichopata, aki übermenschnek képzeli magát, káros nézeteit pedig vidáman kamatoztatja ezen a bolygón, ahol már csak hullák tengere tarkítja a felszínt a növényeken kívül. Aki Shawt várta a második Prometheusban, annak csalódnia kell, nincs benne. Többnyire az egész film arról szól, hová jut a mesterséges intelligencia, ha megadjuk neki a lehetőséget, hogy teljesen emberi legyen: az eredmény katasztrofális. 

Amellett, hogy a film rettenetesen sötét és tele van sokkolóan undorító jelenetekkel, Scott szokásos vallásfilozófiája megint megrengeti egy kicsit az ember lelkivilágát, ha nincs erre felkészülve két vérhányás meg testből való kirobbanás között. Kijöttem tegnap a moziból, és teljesen le voltam taglózva, annyira tömény volt az élmény, hogy az már gyomorforgató. Minden korábbinál erősebben jön elő a teremtés csodájának elemezgetése, ehhez társul egyfajta „ki a felsőbbrendű faj, a teremtő, vagy a tőle előrehaladottabb teremtmény?” agyalás, mindez valami patologikusan elbaszott módon. Voltak benne olyan részek is, amelyekre szerintem Scott csak azért vállalkozott, hogy botrányos gifek legyenek belőle soktízezerszer reblogolva a tumblren a fandom által. Többek között két csókjelenet vágta ki bennem a biztosítékot, mindkettőnek részese volt David, úgyhogy mikor arról beszélek, hogy Scott ráhúzta a filmet, akkor komolyan mondom. 

Egyelőre még nagyon friss az élmény, és még nagyon sokszor át kell rágni. Amikor az ember szívéhez növesztenek egy karaktert, aztán kifordítják a végtelenségig, az mindig nehéz dolog... Aki szereti az ijesztő és undorító dolgokat, az nézze meg, aki utálta Davidet, az ezután még jobban fogja... :D A hangszerelés, a látvány egy része, bizonyos történeti elemek konkrétan a Scott által rendezett első Alienre hajaznak, a hasonlóság nagyon egyértelműen szándékos. 18 alatt nem ajánlott, for the faint hearted or squeamish - még 18 felett se. 


2017. május 6., szombat

Split/Széttörve (2016)


Ezt a filmet két olyan ember neve fémjelzi, akiket már jól ismerek: James Mcavoy és M. Night Shyamalan. Mcavoyt a filmes világban nem sokaknak kell bemutatni; karrierje csupa igazgyöngyökkel ékesített, de nem tipikusan hollywoodi út. Viszonylag alacsony-vékony skót srác porcelán bőrrel, igéző kék szemekkel, rózsaszín ajkakkal. Sajátos megjelenése mellett persze az sem elhanyagolható, hogy bármilyen szerepet játszik, beleolvad a karakterébe, és életszagú hitelességgel játssza azt. Aki mégsem ismerné, az gyorsan merüljön el a filmográfiájában, mert megéri. Személyes kedvencem természetesen az X-men: First Class, de most mondok egy meglepő tényt: ez nem az első ilyen jellegű szerepe, mint a Splitben. A 2013-as Filthben - amit borzasztóan felzaklató volt megnézni - egy kicsit hasonló a karaktere, mint itt, és már akkor is rettentően tehetségesen vitte végig a szerepet.

M. Night Shyamalan szintén egy markánsan sajátos vonalat képvisel a filmvilágban, bár nevezhetjük ezt ellentmondásosnak is. Sokan a nevét metaforaként használják a rettentően ésszerűtlen történetvezetéssel illetve a logikátlan beékelt csavarokkal (mint pl. TJ Kirk, aki feltételezi, hogy a Bibliát csak M. Night Shyamalan írhatta :DDDDD ). Nekem nincs negatív előítéletem Shyamalannal kapcsolatban, az eddigi filmjei közül a Jelek/Signs hosszú-hosszú évek óta szerepel a filmes toplistámon klausztrofób idegen lényes filmként (a logikai csavarok mellett és ellenére is).

Ez a Shyamalan-film nem próbált túl merész csavarokat berakni az egyébként is érdekes sztoriba, és jól tette. In medias res kezdéssel azonnal világos a helyzet: egy tudathasadásos, több elkülönülő személyiséggel rendelkező férfi elrabol három csinos, tizenéves lányt, és elzárja őket az ablaktalan szuterénjébe. (Indokolatlanul szeretem ezt a szót.) A lányok nem buták, és mindenféleképpen próbálnak valami logikus menekülési módot kitalálni. Hamar rájönnek, hogy a férfi saját magával folytat teljes beszélgetéseket, és egyikük elkezd taktikázni, hogy ezt használja fel ellene. Casey különösen intelligens a lányok közül, de csendes és magának való, nem hajlandó együtt dolgozni a többiekkel. A film előrehaladtával ki is derül, hogy miért tud hatékonyabban együttműködni a fogvatartójukkal, és ő kerül a film középpontjába, ahogy kétségbeesetten manőverezik a több személyiséggel való együttműködés és a kijutás módjának megtalálása között. Kevin, a 23 személyiségű főszereplő időközben pszichiáterhez jár, aki sejti, hogy nagy baj van, csak arra nem tud rájönni, hogy mi és hogy hogyan segítsen. A probléma akkor tetézik, mikor elkezd kibontakozni Kevin huszonnegyedik, nem emberi személyisége…

A film amellett, hogy nagyon jól kigondolt hangulatteremtéssel operál – Shyamalan bácsi itt is tökéletesen alkalmazza a bezártságot és ablaktalan belső tereket – érdekes történetet mutat be. Persze vannak benne nem életszerű, természetfelettire hajazó elemek, de ezt inkább venném egyfajta mágikus realizmusnak, mint borzasztóan zavaró logikátlanságoknak. Casey és Kevin karaktere is lebilincselő, utóbbinál az összes megjelenő személyisége… :D Elképesztő, hogy Mcavoy milyen könnyen tud váltani az egyes alterek között és mennyire hitelesen prezentálja azokat. Ezt egy Keanu Reeves nem tudta volna megcsinálni, úgyhogy szégyen lenne, ha idén nem nyerne el pár díjat a Splitben nyújtott teljesítményéért. Szerintem aki szereti Mcavoyt, annak mindenképpen kötelező, aki meg a tudathasadásos sztorikat kedveli, annak kifejezetten ajánlom, igényesebb produkciók közül ezen kívül még a 2009-es Shutter Islandet és a 2004-es Secret Windowt, igénytelenebbek közül pedig a 2003-as Identityt és a 2004-es Madhouse-ot is. 

2017. május 4., csütörtök

X-men széria áttekintés + Logan (2017)

Az X-men-széria már régóta különleges helyet foglal el a filmes palettámon az egyetlen olyan szuperhősös filmsorozatként, amelyet hajlandó vagyok (voltam?) megnézni. Korábban (2014-ben, itt) írtam arról, hogy szerintem mi teszi nézhetővé, de nem különösebben részleteztem az egyes filmeket. Ebben a posztban a legújabban kijött Logan-filmről is lesz szó, de előtte kísérletet teszek arra, hogy kicsit rendbe tegyem a filmuniverzum szálait, ami azért problémás, mert a negyedik film óta összevissza ugrálunk az időben, visszatenkintgetünk a szereplők múltjába, megváltoztatjuk a múltat vagy épp a jövőt, ugrálunk egy filmben belül ide-oda, úgyhogy konkrétan nehéz felfogni, hogy mi is történt, mi az, ami csak majdnem megtörtént, stb... Pirossal fogom a múltban, kékkel a jövőben játszódó filmeket jelölni.

1. X-Men / X-Men - A kívülállók (2000), a film idősíkja: 2000




 Az első filmben megismerkedünk az X-Men filmek alapfelállásával: egyik oldalon a benevolens és gazdag Xavier professzor, aki igyekszik segíteni a mutánsoknak, hogy képezze őket és megfelelő környezetet nyújtson nekik, a másik oldalon pedig Magneto, azaz Erik Lehnsherr, aki inkább a mutánsok felsőbbrendűségét szeretné megvalósítani. A mutánsok kilétének felfedésével kapcsolatban hamarosan politikai döntés születik, a világ vezetői összegyűlnek, hogy döntsenek a mutánsok nyilvános regisztrációjáról. Magneto terve, hogy hogy ezeket a vezetőket mutánssá változtassa egy fiatal lány, Vadóc segítségével. Xavier csapatának sikerül megállítani és megelőzni a katasztrófát.

2. X2 / X-Men 2 (2003), a film idősíkja: 2003



 A második film egy Stryker nevű katonai tudós körül forog, aki amellett, hogy megkísérelte megöletni az USA elnökét és annak idején ő volt az, aki Logan csontvázát bevonta adamantiummal, most arra törekszik, hogy egy gyilkos gépezettel minden mutánst megöljön, ehhez Xaviert és a saját fiát felhasználva. A film végén a bázisa körül kiszakadó gátnál Jean Grey tartja vissza az árt, amibe "belehal", de egy főnixszerű forma emelkedik ki a vízből.

3. X-Men: The Last Stand / X-Men - Az ellenállás vége (2006), a film idősíkja: 2006



A harmadik film központja többek között az a tény, hogy a Worthington cég felfedezett egy a mutáns gént elnyomó gyógyszert, illetve az, hogy Jean Grey sötét énje, Főnix szabadult fel akkor, mikor az előző filmben feláldozta magát. Főnix többek között megöli a professzort, és csatlakozik Magneto bandájához. Mystique-et és és Magnetót semlegesítik a gyógyszerrel; Főnixet végül csak Logannek sikerül megállítani, aki kénytelen megölni.

4.  X-Men Origins: Wolverine / X-Men kezdetek: Farkas (2009), a film idősíkja: 1981



A negyedik film az első Logan-film, amelyben Logan régmúlt ifjúságát követhetjük végig. Miután fölfedezi a valódi apját és a mutánsképességét, féltestvérével, Victorral szolgálnak az összes létező háborúban Amerika oldalán. Csatlakoznak egy Stryker nevű alak mutánsprojektjéhez, pár év múlva viszont Logan lelép és elkezd normális életet élni a barátnőjével. Ez egészen addig megy, míg a kattant testvére és Stryker fel nem tűnnek újra. Ekkor kínozza meg Stryker az adamantium-procedúrával, aztán Logan bosszúhadjáratot fogad ellene is meg Victor ellen is. A film végén kap két adamantiumgolyót a fejébe, amitől elveszti az emlékezetét.

5. X-Men: First Class / X-Men - Az elsők (2011), a film idősíkja: 1962



 A jelenkorhoz képest megint visszaugrottunk a múltba, mert most Erik Lehnsherr (Magneto) és Xavier múltját ismerhetjük meg. Előbbinek a képessége egy náci haláltáborban jött elő, mikor egy Schmidt nevű tiszt atrocitásokban részesítette, Xavier meg egy rémesen okos és gazdag kis csemeteként testvérének fogadta Ravent, azaz a későbbi Mystique-et. 1962-ben a náci tiszt Shaw néven tér vissza, és az a célja, hogy kirobbantsa a 3. világháborút, amit Xavier és a CIA közös erővel igyekeznek megakadályozni, oldalukon akkor még magával Erikkel, aki csak a film végén válik le róluk.

6. The Wolverine / Farkas (2013), a film idősíkja: 2013



A hatodik film egy japán epizód Logan életéből: 45-ben megment egy Ichirou nevű katonatisztet a Nagasaki bombázástól, aki idősen újra felkeresi annak reményében, hogy odaadja neki a gyógyulási képességét, mert az öreg rákos, és hamarosan meghal. A cége várományosai a fia, Shingen, és az unokája, Mariko, úgyhogy a cselekmény több szálon fut, van itt yakuza, ninja, minden cultural appropriation thing ever. Ichirouról végül kiderül, hogy ő a bad guy, Logan legyőzi, aztán visszatér Amerikába, ahol Erik és a halottnak hitt Xavier üdvözlik.

7. X-Men: Days of Future Past / X-Men: Az eljövendő múlt napjai (2014), a film idősíkja: 2023/1973



 A hetedik filmben megint ugrálunk az időben, ugyanis a jelenkorban masszív háborúban irtják a mutánsokat Sentinel nevű mutánsrobotok. Hogy ezt megelőzzék, Xavierék Logan tudatát visszaküldik a 70-es évekbe, hogy megakadályozzák a Sentinel-program jóváhagyását, ami annak a közvetlen következménye, hogy Mystique 73-ban egy merényletet vitt véghez és felhasználták az általa elhullatott vért. Nagy nehézségek árán sikerül megakadályozni a Sentinel-programot, ami alternatív jövőt hoz létre, ahol él Xavier, Jean Grey és Scott is többek között. Egyedül Logan emlékszik az eseményekre.

8. Deadpool (2016), a film idősíkja: 2016



A nyolcadik film szerintem nem X-Men film, de abba az univerzumba sorolják, és véletlenül láttam, úgyhogy miért ne. Wade (aki egyébként a negyedik filmben feltűnik és meg is hal) nyugalmasan él a barátnőjével, míg ki nem derül, hogy rákos. Otthagyja őt, hogy ne kelljen végignéznie a leépülését, és egy shady tudóshoz csatlakozik, aki gyógyulást ígér neki. Említett tudós megkínozza, szuperképességekkel látja el és elcsúfítja, úgyhogy bosszúhadjáratot indít ellene, és reménykedik, hogy a barátnője rondán is visszafogadja. (Ez a film inkább vígjáték, az is az igénytelenebb fajtából.)

9. X-Men: Apocalypse / X-Men: Apokalipszis  (2016), a film idősíkja: alternatív 1983



A kilencedik filmben Apocalypto, egy egyiptomi ősmutáns a 80-as években kel fel több ezer éves álom után. Elkezd maga mellé mutánssereget toborozni, és felerősíteni a képességüket. Xavier ekkor már javában igyekszik népesíteni az iskoláját. Erik teljesen normális életet él a családjával Lengyelországban, míg fel nem fedezik a mutánsságát, véletlenül megölik a feleségét és a kislányát, mire teljesen bekattan, lemészárol mindenkit és csatlakozik Apocalyptóhoz. Az X-Menek mindent elkövetnek, hogy megállítsák Apocalyptót, de ez csak többek között Erik segítségével sikerül.

10. Logan (2017)

Jöjjön hát az aktualitás...
Akinek volt bármi érzelmi kötődése is Loganhez vagy Xavier professzorhoz, az tekintse semmisnek ezt a filmet, ne nézze meg, és ne is gondoljon arra, hogy megnézi.
A hányattatott sorsú Farkasból és a szebb napokat megélt professzorból önmaguk halvány árnyékát, emberi roncsokat csinált ez a film, a karaktereiket meghempergette a sárban, tette mindezt úgy, hogy az X-men filmek semmilyen hangulata vagy érzülete nem jelenik meg azon kívül, hogy néha referálnak a múltjukra. Nem tudom, hogy a forgatókönyvíró csak simán depressziós, vagy megölték a kiskutyáját, mint John Wicknek, esetleg eltervezte, hogy a széria kedvelőinek fájdalmat okoz... De ez a rész végig tömény sötétség, agónia és borzalmak hada volt, és egy pillanatra sem lett jobb. Nem viccelek. Végig vártam, hogy a karakterek mikor fognak talpra állni, mikor fogják visszaszerezni legalább a méltóságuk felét, hogy békében haljanak meg, de nem. Nem történt meg.
Csak lerángatta rohadt mélyre a két főszereplőt, és aztán ott is hagyta őket a legvégéig.
Kezdünk azzal az alapsztorival, hogy Logan öreg, alkoholista, beteges (megmérgezték), és úgy általában már nem a régi. Miután egy titokzatos, alig emlegetett incidens során Xavier (valószínűleg akaratán kívül) sokakat megölt Westchesterben, és elkezdett öregkorára visszafejlődni az agya, olyan rohamok jönnek rá, hogy közveszélyessé vált, így Logan egy kohó tartályába zárta a semmi közepén, és gyógyszerezi, hogy ne jöjjön rá újabb roham. Logan limósofőrként dolgozik, iszogat, és masszívan depressziós. Várja a halálát, egy hajszál választja el tőle, hogy elébe menjen. Ekkor tűnik fel egy mexikói nő egy mutáns kislánnyal, és könyörög neki, hogy vigye el a kislányt egy észak-Dakotai helyre, de az csak később derül ki, hogy miért. Ahol csak megfordulnak, mindenhol hullanak az emberek, és vele elég vizuálisan a végtagok is. Rég túl vagyunk a korábbi X-men filmek lightos látványvilágán, és egy kaszabolós horrorban találjuk magunkat, ahol nem félünk, inkább arra lenne kedvünk nekünk is, hogy Logan vágja fel adamantiumos karmaival az ereinket, hogy legyen ennek a szenvedésnek vége egyszer.
Engem nem fogott meg a történet. Ez a post-mutant-awareness korszak a malevolens, gyerekmutánsokkal kísérletező céggel nem ad gyakorlatilag semmi érdekeset azon kívül, hogy bemutatja, a jövőben minden rossz lesz. Minden.
Xavier jelleme nagyon OOC, de kissé még Logané is. Előbbit úgy ismerjük, mint egy minden helyzetben optimista, felvilágosult, a jó célért harcolni vágyó, kedves és politikailag korrekt embert, aki jótevő iskolaalapítóként mindenkit a keblére ölelne és összefogással szeretne megoldani mindent, még a saját ellenségével kapcsolatban sem volt hajlandó soha feladni a reményt. Itt kapunk egy demenciás, depressziós, a végletekig leépült, és egyáltalán nem polkorrekt öregembert, aki felváltva oltja Logant és ostorozza magát. Logan, bár a részek nagy hányadában ritka nagy barom is tudott lenni, mindig bebizonyosodott róla, hogy van szíve, és ha valaki elég szépen közeledett hozzá, akkor nem kellett neki egy egész filmen keresztül könyörögni, hogy mutasson magából valamit a kaszaboláson kívül. Itt már túl van a határok határán, kiveszett belőle minden életkedv és jóindulat, és sok eseménynek kell ahhoz levonulnia, hogy ki lehessen belőle valamit csiholni, ami nem bunkó morgás.
Minden másra gyakorlatilag képtelenség volt figyelni a számomra. A történet egysíkú beállítottsága és a sokkolóan sárba döngölt karakterek elvitték ezt az egészet egy általam nagyon nem áhított irányba, és azt kívánom, bárcsak kihagytam volna ezt. Vagy még jobb, ha ezt már nem lehet: bárcsak egy-két film múlva kiderülne, hogy ez csak alternatív jövő volt, mint mikor Xavier meghalt a negyedik részben, aztán feltámasztották, mert meg se történt az egész. Ez az egyetlen reménységem, mert most bedobnék valami antidepresszáns + pia kombót, annyira lehozott ez az életről.

Összegzés
Sajnálom, hogy ilyen keserű szájízzel kellett zárnom az eddig kihozott szériát, de a Logan nagyon csúnya húzás volt a filmstúdió részéről. Egyébként olyan feelingem van, mint a Harry Potter során volt: az elején indult egy gyerekeknek, kiskamaszoknak való történetként, és ahogy múltak az évek, egyre jobban sötétedett a főcím, hullottak a szereplők és sokasodtak a tragédiák, a végére már olyan szinten, hogy gyereket be sem lenne szabad engedni a moziba. Kiragadunk valamit, és addig adunk hozzá drámafaktort, míg már nem tudunk vele mit csinálni azon kívül, hogy kinyírjuk. Az előző filmben is ezt éreztem Erik múltjával kapcsolatban, mikor feleslegesen bemutatták, milyen idilli élete volt rendes lengyel polgárként egy kohóban, míg a csúnya rossz emberek el nem vették a családját.

Az összes film közül a First class a kedvencem, amit valószínűleg nem fog überelni semmi, az az egy, amelyik nem kalóz verzióban is megvan. A kellemes, retro hangulatú közös munka Charles és Erik között, kettejük kapcsolatának története megragadó, érdekes, érzelmes, és maga az eseménysor is izgalmas. Számomra ezután következik a sorban az első Farkas-film (izgalmas, pörgős) és a Days of future past (szintén a retro vonal Fassbenderrel és Mcavoyjal), minden más meh, és az igénytelen térfélen foglal helyet a Deadpool, az Apocalypse és a Logan, bár egészen eltérő okok miatt. Míg első egy béna vígjátékos katyvasz, az Apocalypse egy tartalommentes hatásvadász látványmozi, a Logan meg... mindennek a megalázása, amit szerettünk Xavierben és Farkasban.

Ha jósolnom kéne, azt mondanám, hogy ahogy haladunk előre az időben, egyre inkább megélhetési filmgyártássá válik az egész, és próbálják még csűrni-csavarni a múlt és a jövő szálait, hogy pár dollármilliót ki lehessen csikarni. Én nem tudom, Hugh Jackman és Patrick Stewart hogy nem sírták el magukat, mikor a Logant elvállalták, de a borsos gázsi talán felszárította könnyeiket.

Text Widget

Pages

recent posts

About