It follows (2014)

Ez volt a legeslegutolsó alkalom, hogy bármi hitelt is adtam volna a kritikusoknak a filmek minőségét illetően. Az, hogy egy csapat eltartott kisujjú fizetett sznob a saját ízlésének megfelelően filmművészeti remeknek ítél egy alkotást, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a film érdekes, jó karakterei vannak, ad bármit is az alaptörténet, vagy sajátos hangulata van. Egyszerűen a kritikusok értékelései függetlenek attól, hogy egy film jó-e, vagy tűzre való igénytelen összefércelt zagyva szarság, ami elvesz az ember drága életéből egy-két órát, plusz azt az időt, amit azzal tölt, hogy negatív érzéseket táplál valami iránt, amit nem lett volna muszáj megnéznie, de embertársi kötelességének érzi, hogy értékelje mások számára is. Ez egy hosszú mondat lett, de érteni lehet a lényeget. 

Na szóval, It follows. A kritikusok által 96%-ra, a közönség által 65%-ra értékelt film a rottentomatoeson. Abba a 35%-ba tartozom a fentiek alapján sejthetően, akik nem értettek egyet a kritikusokkal. Miért nem? Mert ez a film egy semmi. Egy nulla. Van pár jellegtelen tinédzser, akik úgy múlatják az idejüket, mintha a szüleik minimum  azért fizetnék őket, hogy egybegyűlve egy házban feküdjenek az ágyon és a kanapén. Jay, a 19 éves szőke lány végre talál egy neki tetsző srácot, akivel egy randi során megtörténik, aminek meg kell történnie. Igen ám, csak utána a srác elkábítja, lekötözi és elviszi egy lerobbant romhoz, ahol elmondja neki, hogy innentől kezdve valaki követni fogja és meg fogja ölni, hacsaknem szexszel át nem adja valaki másnak az átkot. Ez eddig totálisan vígjátékosan hangzik, de sajnos nem az. A csaj halálra rémülve konstatálja, hogy tényleg mindig valaki jön felé, és mások nem láthatják ezt, csak akin rajta volt vagy van épp az átok. A srác felszívódik, és kezdődik az agónia, hogy kitaláljon valamit az átok ellen való elmenekülésre. 

Először is, álljunk meg egy pillanatra, és jó magyar ember módjára konstatáljuk az ijesztőségfaktort. Úgy gondolom, felekezettől és politikai hovatartozástól függetlenül magyarként nem sok dolog van, amitől megijednénk. (A természetfelettiben is csak pongyolán hiszünk, addig, míg segítséget remélünk tőle. Ezt mutatja, hogy a magyar ember általában csak néhányszor jár templomban: keresztelésekkor, mások és a saját esküvőjén, valaki halálakor és osztálykirándulásokon.) Ahhoz, hogy valami ijesztő legyen, minimum az a veszély kell, hogy még többet elvesznek az anyagi javainkból vagy szabadságunkból, mint eddig. Az amerikaiak viszont nem ilyenek. Nekik elég, ha valaki FELÉJÜK SÉTÁL, akit nem ismernek. Ők képesek arra egy HORRORFILMET felépíteni, hogy a főszereplő bárhova megy, egy gyanús, karikás szemű ember követi őket. Hadd ne mondjam, már maga az alaptörténet olyan iszonyatosan gyenge, mint vöröshagymában a proletáröntudat. Emellé jönnek még az elviselhető szintű tiniszínészek, akik valahogy egész értelmesek ahhoz képest, hogy mire lenne módjuk, de baromi színtelenek és unalmasak, olyanok mint egy pasztellblog a tumblren. A hangulat az egyetlen, ami ér valamit, de hiába, ha az alaptörténet és a karakterek langymeleg lábvíz. Nem tudok ezzel a filmmel mit kezdeni, borzasztóan kevés benne a kakaó, fájdalom volt nem is végignézni, hanem a végén konstatálni, hogy ennyi volt az egész. Aki ettől fél vagy megijed, azt mélyen tudom sajnálni, mert az idegrendszere nem bírna ki egy alsó középosztálybeli egyetem utáni álláskeresést Délkelet-Magyarországon. 

Read More

The Hunger Games Mockingjay - A könyv (2010) és az első film (2014)

Mockingjay (2010)

Óh, a sokk. Óh, az érzelem. Na, ha az előző könyv kiszámítható és langymeleg átmenet volt, akkor ez a tökéletes ellentéte. Olyan gyorsasággal történtek benne az agy- és szívfacsaró plot twistek, hogy ez a könyv... not for the faint of heart. Én óriási vizuális és egyéb képzelőerővel rendelkezem, és ha benne vagyok egy történetben, akkor teljesen benne vagyok. Káromkodtam, kiáltoztam, hüledeztem, számhoz  és homlokomhoz csaptam a kezem... szóval valamit Suzane Collins néni nagyon eltalált.
A sztoriban most már ott tartunk, hogy teljesen kitört a forradalom mindenhol (kivéve a Capitolt és a bázisát),  a 13. kerületben szerveződik az ellenállás, a 12. kerület megmaradt túlélői és az aréna ikonikus győztesei itt próbálnak új életet kezdeni és hozzájárulni a forradalomhoz. A föld alatt élnek, a fejadagok kiporciózottak, minden polgárnak tintával fújják fel a karjára a napirendjét, amit órára pontosan beosztanak. Katniss a Quarter Quellben történtek óta mentálisan instabil, de sajnos már nincs mit tenni, neki kell az ikonikus szimbólumnak, a forradalom eszmei vezetőjének lennie, akkor is, ha belül egyáltalán nem biztos a 13. kerület elnökében, Coinban.  Rengeteg hosszú és részletes csatajelenet van a könyvben, ami néhol unalmas volt, viszont tökéletesen indokolt és logikus. Többek között egy csavar a két fiú egyikével kapcsolatban különösen kegyetlen és szívhez szóló. Aki mint én, az elejétől Peetát szeretné Katniss mellett látni Gale helyett, az egy ponton összetört szívvel és mélabús tekintettel fogja olvasni a könyvet. Elértünk oda a háborúban, hogy sem a Capitol, sem a 13. kerület nem válogat már azon módszerek között, hogy ki hogyan öli meg a másikat, vagy hány embert nyomorítanak meg mentálisan és fizikálisan. Bár, mint ahogy sejthetjük, jól végződik a történet, már sem a happy endet, sem a könyv végén összejövő párt nem tudjuk Effie Trinket-es szárnyaló bolgogsággal fogadni, hiszen részletekbe menően láttuk őket teljesen széthullani és megtörni, amit lényegében nem fognak kiheverni.
Meg kell hagyni, a könyv vége egy külön teljesítmény az írónő részéről. Nagyon nehéz erről spoiler nélkül beszélni, de ez a típusú könyv az ilyen típusú szereplőivel egyszerűen kiáltozott egy klisés befejezés után. Ha klisé szerint lett volna a lezárás, akkor tudjuk, melyik fiúval jön össze Katniss, és a másikkal mi történik. De, mint többnyire az összes többi csavarral, ezzel a befejezéssel is sikerült meglepnie, mert nem engedte, hogy úgy történjen a lezárás, ahogy "adja magát". Emiatt és a könyv lebilincselő csavarai miatt azt mondanám, hogy a széria erős kezdése és a langymeleg második kötet után meg főleg: hihetetlenül erős lett a lezáró kötet. Mindent kaptunk, amire szükségünk volt.
Szinte biztos vagyok benne, hogy ennek a drámaiságnak a felét sem tudták átvinni filmre, de mivel az első Mockingjay film valahol a könyv felénél véget ér, egyelőre csak a történet bizonyos részét fogom tudni review-olni, ha megnéztem a filmet. Viszont ez a könyv segített eldönteni, hogy a lezáró Mockingjayt már moziban fogom megtekinteni november 20-án, a premieren. Ki nem hagynám azt a befejezést nagyképernyőn.

A film - abból is az első (2014)

Az eseményeket megintcsak szabadosan követő, új karaktereket és történéseket szerepeltető, a könyvi hangulatot csak nyomaiban tartalmazó alkotásról van szó. Rádaásul, mivel egy regényt szakít ketté, pont olyan eseményeknek lehetünk tanúi, amit egy háromórás filmbe a könyv második felével kényelmesen össze lehetett volna rakni. Tehát gyakorlatilag felesleges volt -  marketing okokból persze nem - kettészakítani az utolsó részt. Ráadásul csakhogy fokozzuk a hatásvadászatot, pont olyan résznél szakították meg a történetet, aminek muszáj megnézni a folytatását, és a következő rész értelmetlen lesz azok számára, akik csak úgy betérnek a fan barátjukkal a moziba. Számtalan jelenet hozott felesleges lebutított szentimentalitást például a lázadókkal kapcsolatban, viszont pár fontos rész meg nem szerepelt benne. Néhány robbantgatáson meg filmforgatáson, egy -két a könyvben nem szereplő forradalmi jeleneten kívül gyakorlatilag semmi sem történt az egész filmben. Egy bazinagy üresjárat az egész, és csak azok számára lehet érdekes, akik egyébként rajonganak a történetért, és jól ismerik az előéletét ennek a filmnek. Meg merem kockáztatni, hogy sokan még azok közül is, akik látták a többi Hunger gamest filmen, elégedetlenkednek ezen a részen, joggal. Nincs benne semmi.

Read More

Hunger Games Catching fire: könyv (2009) és film (2013)

Catching fire: a könyv

Egy erős kezdés után a Hunger games széria második kötete sajnos az erősen kiszámítható kategóriába esett. A történet viszonylagos tömörsége ellenére sok esemény nem is történt, ráadásul teljesen átvezető jellegű volt a kezdet és a kirobbanó fontos események között. A könyv tetemes része arról szól, hogy győzelmet aratott párosunk partikra és interjúkra jár szépen kiöltözve, ahol saját bőrükön tapasztalják, hogy forradalmi hangulatot szítottak a kerületekben. Azután következik a Quarter Quell csavar, egy íróilag silány trükk arra, hogy visszahozzák a párt az arénába, ahol egyébként szinte semmi dolguk nincsen a védelmező szövetségéseik miatt. Egy-két meglepő dolgon kívül gyakorlatilag teljesen kiszámítható a sztori, magának Katnissnek is elég későn esnek le a dolgok, és akinek eddig nem volt szimpatikus, annak most kezd csak igazán irritálóvá válni a karaktere. :D Nem hinném, hogy a 12. kerületben vannak pszichológusok, de ha lennének, hát én elküldeném Katnisst, hogy kerüljön tisztába az érzéseivel. Minden karakteren bontanak ki egy kicsit, Gale még kívánatosabb, Katniss még zavarodottabb, Peeta még inkább erkölcsi bástya. Lassan elkezd twilightos szerelmi háromszöggé formálódni az érzelmi rész.
Hát, teljes mértékben lekötött, de ennek ellenére nem vagyok elragadtatva ettől a résztől. Ha valami érdekeset akart volna írni Suzan Collins, akkor megöli az egyik fiút és a másikat mondjuk berakja a forradalom ellen, míg Katniss a vállán viseli az egészet. Vagy rögtön elkezdődik a forradalom. Vagy akármi. De ez most egy erőteljes vihar előtti csendnek tűnt.


A film

Hát, meg kell hagyni, filmben élvezhetőbb a formátum, mint könyvben, mégpedig azért, mert arra vagyunk utalva, amit látunk. Filmben meg lehet tenni, hogy a forgatókönyvíró az események 70%-án átteker, vagy új szereplőket, jeleneteket csempész bele, esetleg teljesen kiforgat egy-egy jelenetet és máshogy mutatja be. Mostanra rájöttem, hogy mi a logika ebben: egyrészt újat akar mutatni azoknak is akik olvasták, másrészt olyan az egész, mintha egy történetet huszadszorra mesélnének újra szájról szájra, és minden mesélő valamit megmásít rajta. Néha a változtatások kellemesek és üdítőek, néha nagyon indokolatlanok és szembeköpik az eredetit. (Például mint az első részben a Mockingjay kitűző mögötti sztori. Aki nem olvasta a könyvet: mély jelentősége van annak, hogy a könyvben Katniss Madge-től, a polgármester lányától kapja ajándékba, akinek a nagynénje meghalt a Hunger gamesben. A filmben a feketepiacon kapja ajándékba a kitűzőt.) Egyébként most is, mint az első résznél, kicsit úgy éreztem, hogy egy-két dolgot mintha elbagatellizáltak volna. A film is elkap pár dolgot a könyv sajátos hangulatából, de közel sem hűen adaptálja azt. A Peacekeeperek és a bemutatókör az izzó ruhákkal nagyon ott volt a szeren, de például a Capitol parti és a film eleje... hiányérzetem volt. Ha lehet, még problémamentesebb volt az aréna, mint a könyvben. Az elsőt talán lehetetlen is überelni... Mindenesetre szórakoztatónak az volt, de az elsőhöz képest mind a film, mind a könyv gyengébb. A filmen kevésbé voltam frusztrált, mint a könyvön, egy adaptálóra kevesebb oka van az embernek felháborodni, mint az eredeti szerzőre. :D

Read More

Suzanne Collins: The Hunger Games

Avagy disztópikus világban játszódó történet középpontjában egy fiatal lánnyal, aki figyelemre méltó pályát fut be egy életre-halálra szóló viadal során. Katniss, csakúgy mint sokak a körzetében, hátrányokkal indul az életben. Apja halála után neki kell eltartania anyját és a húgát, nem sok lehetőség van élelemszerzésre a környéken, és bár megtanul ügyesen vadászni, így is gyakran korgó gyomorral térnek nyugovóra. Van egy vadásztársa, a lányok által kedvelt, de a központi hatalom ellen lázadó Gale, akivel közösen együttműködve biztosítanak élelmet a családjaiknak. A jövőbeli Észak-Amerikában, Panem országában a központi hatalom minden évben megszervez egy véres játékot, hogy megmutassa a korábbi háborúban legyőzött és leigázott körzeteknek a lázadásuk következményét, a többi gazdagabb körzetet pedig egy realityvel szórakoztassa mindez alatt. 12 és 18 között a leigázott körzetekből minden fiatal neve bekerül egy sorsolásra; évente 24 fiú és lány vesz részt a  Hunger gamesen az adott körzetekből, ahol egy nyílt terepen kvázi gladiátor módjára kell megküzdeniük addig, míg marad egyetlen győztes.

A történet settingje már önmagában is érdekes, ugyanígy a politikai szerkezet is, bár kicsit részletesebb is lehetne a kibontása. A regény elején megismerjük a 12. körzetet, Katnisst és környezetét, és látjuk, milyen nehéz boldogulni a bányászkörzetben szegényes körülmények között, szinte az ősközösségi szinten megrekedve, ahol nem meglepő a gyakori éhhalál. Kicsit betekintést nyerünk a múltjába, kapcsolataiba, és a személyisége egy részébe. Ezután következik az ominózus kiválasztás, majd a fővárosi életbe való bepillantás, ami gyökeresen különbözik a szegény 12. körzeti élettől. Megismerjük a főváros csillogását, a felsőbb osztályok könnyű életét, és már majdnem kezdünk átállni, mire jön a Hunger games. Részben Robinson Crusoe-féle túlélési stratégia, részben test test ellen, mesterséges természet ember ellen harc, részben pedig érzelmi hullámvasút a viadal időszaka. Katniss eljut arra a pontra, hogy már maga sem tudja, mi jön szívből és mit csinál a közönség és a támogatók kedvéért.

Az események izgalmasak, és bár az írónak szinte folyamatos a próbálkozása a történetet feszültség alatt tartani (hiszen a reality nézők sem unatkozhatnak), mégis van bennük egyfajta kiszámíthatóság is. Gyakorlatilag végig tudjuk, ki fog nyerni, és a szerelmi szál kicsit elviszi a történetet egy izgalmas survivoros eseményekkel felturbózott proto-Twilight irányba, amikor is szinte sejtjük, hogy ebből még kínos szerelmi háromszög lesz a későbbiekben.

A vége bár teljesen jogos és ésszerű volt, mégis kicsit szíven szúrt, mert az sosem esik jól az embernek, ha a shipjét meglékelik. Mégis úgy érzem, a következő könyvek alkalmával be lesz még foltozva bőven. :D

Könyv vagy film?

Hát, ha arra kellene válaszolnom, hogy melyik volt jobb, akkor azt kell mondanom, hogy a regény egy jó könyv, a film pedig egy jó, és >>viszonylag<< könyvhű adaptáció. Itt a viszonylagon van a hangsúly, ugyanis bizonyos események és karakterek bár benne voltak a filmben is (sőt, még újakat is kapunk!), teljesen más megvilágítást kaptak a könyvben, mint a filmben.  Ebből az egyik legszembetűnőbb Peeta karaktere, akit máshogy mutattak be az elejétől kezdve. Már a korábbi kenyérdobálós emléktől kezdve a forgatókönyvíró mintha kipécézte volna magának, és nagyon sok fontos párbeszéd egyszerűen nem játszódik le a barlangban például. A magánélet és a közönségnek játszott szerelmi történet, valamint a belső vívódás maximum nyomaiban tűnt fel a képernyőn. Úgyhogy bár alapjaiban ugyanaz történik a filmben, nem ugyanúgy, és semmiképpen sem olyan részletesen, mint a könyvben. Részletessége miatt érthetőbb is, meg hát mégis csak az eredetiről beszélünk, ahol nincs két-három órára limitálva a karakterek kibontása és a kapcsolataik alakulása. Tehát konklúzióként annyit mondok, hogy ha tehetjük, akkor könyv és film együtt, de tudom, milyen lustának lenni, és a film magában is igencsak élvezhető. :)

Read More