2015. augusztus 2., vasárnap

Suzanne Collins: The Hunger Games



Avagy disztópikus világban játszódó történet középpontjában egy fiatal lánnyal, aki figyelemre méltó pályát fut be egy életre-halálra szóló viadal során. Katniss, csakúgy mint sokak a körzetében, hátrányokkal indul az életben. Apja halála után neki kell eltartania anyját és a húgát, nem sok lehetőség van élelemszerzésre a környéken, és bár megtanul ügyesen vadászni, így is gyakran korgó gyomorral térnek nyugovóra. Van egy vadásztársa, a lányok által kedvelt, de a központi hatalom ellen lázadó Gale, akivel közösen együttműködve biztosítanak élelmet a családjaiknak. A jövőbeli Észak-Amerikában, Panem országában a központi hatalom minden évben megszervez egy véres játékot, hogy megmutassa a korábbi háborúban legyőzött és leigázott körzeteknek a lázadásuk következményét, a többi gazdagabb körzetet pedig egy realityvel szórakoztassa mindez alatt. 12 és 18 között a leigázott körzetekből minden fiatal neve bekerül egy sorsolásra; évente 24 fiú és lány vesz részt a  Hunger gamesen az adott körzetekből, ahol egy nyílt terepen kvázi gladiátor módjára kell megküzdeniük addig, míg marad egyetlen győztes.
A történet settingje már önmagában is érdekes, ugyanígy a politikai szerkezet is, bár kicsit részletesebb is lehetne a kibontása. A regény elején megismerjük a 12. körzetet, Katnisst és környezetét, és látjuk, milyen nehéz boldogulni a bányászkörzetben szegényes körülmények között, szinte az ősközösségi szinten megrekedve, ahol nem meglepő a gyakori éhhalál. Kicsit betekintést nyerünk a múltjába, kapcsolataiba, és a személyisége egy részébe. Ezután következik az ominózus kiválasztás, majd a fővárosi életbe való bepillantás, ami gyökeresen különbözik a szegény 12. körzeti élettől. Megismerjük a főváros csillogását, a felsőbb osztályok könnyű életét, és már majdnem kezdünk átállni, mire jön a Hunger games. Részben Robinson Crusoe-féle túlélési stratégia, részben test test ellen, mesterséges természet ember ellen harc, részben pedig érzelmi hullámvasút a viadal időszaka. Katniss eljut arra a pontra, hogy már maga sem tudja, mi jön szívből és mit csinál a közönség és a támogatók kedvéért.
Az események izgalmasak, és bár az írónak szinte folyamatos a próbálkozása a történetet feszültség alatt tartani (hiszen a reality nézők sem unatkozhatnak), mégis van bennük egyfajta kiszámíthatóság is. Gyakorlatilag végig tudjuk, ki fog nyerni, és a szerelmi szál kicsit elviszi a történetet egy izgalmas survivoros eseményekkel felturbózott proto-Twilight irányba, amikor is szinte sejtjük, hogy ebből még kínos szerelmi háromszög lesz a későbbiekben.
A vége bár teljesen jogos és ésszerű volt, mégis kicsit szíven szúrt, mert az sosem esik jól az embernek, ha a shipjét meglékelik. Mégis úgy érzem, a következő könyvek alkalmával be lesz még foltozva bőven. :D

Könyv vagy film?
Hát, ha arra kellene válaszolnom, hogy melyik volt jobb, akkor azt kell mondanom, hogy a regény egy jó könyv, a film pedig egy jó, és >>viszonylag<< könyvhű adaptáció. Itt a viszonylagon van a hangsúly, ugyanis bizonyos események és karakterek bár benne voltak a filmben is (sőt, még újakat is kapunk!), teljesen más megvilágítást kaptak a könyvben, mint a filmben.  Ebből az egyik legszembetűnőbb Peeta karaktere, akit máshogy mutattak be az elejétől kezdve. Már a korábbi kenyérdobálós emléktől kezdve a forgatókönyvíró mintha kipécézte volna magának, és nagyon sok fontos párbeszéd egyszerűen nem játszódik le a barlangban például. A magánélet és a közönségnek játszott szerelmi történet, valamint a belső vívódás maximum nyomaiban tűnt fel a képernyőn. Úgyhogy bár alapjaiban ugyanaz történik a filmben, nem ugyanúgy, és semmiképpen sem olyan részletesen, mint a könyvben. Részletessége miatt érthetőbb is, meg hát mégis csak az eredetiről beszélünk, ahol nincs két-három órára limitálva a karakterek kibontása és a kapcsolataik alakulása. Tehát konklúzióként annyit mondok, hogy ha tehetjük, akkor könyv és film együtt, de tudom, milyen lustának lenni, és a film magában is igencsak élvezhető. :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Text Widget

Pages

recent posts

About