Little Buddha (1993)

A bejegyzéshez a következő zenét ajánlom. katt

A buddhizmus témája alapvetően közel áll hozzám, mivel keleti szakosként gyakorlatilag mást sem hallok a vallással kapcsolatos órákon, csak a buddhizmust, taoizmust, konfucianizmust meg sintót. De főleg a buddhizmust, mert ez az, amelyik egész Ázsiára hatott valamilyen szinten a felsoroltak közül. Így amikor magát a filmet megnéztem, már voltak elképzeléseim a történeti Buddha életéről, első óta hallgatjuk hol Ruzsa prof, hol Kósa Gábor, hol a sok tanáros vallások óra keretei közt. 

A film története két szálon fut, és ebből csak az egyik szól a történeti Buddháról, vagyis Sziddhártáról, és az ő Buddhává válásáról. A másik történetszál egy amerikai kiscsalád kivételes gyermekének kalandját mutatja be. Egyrészt el kell mondani a filmről, hogy a tibeti, butáni buddhizmus szemüvegén keresztül látjuk a dolgokat, és a vallási gyakorlat Ázsia buddhista országaiban nem egyezik meg. Sziddhárta életét viszonylag egyszerű úgy bemutatni, hogy a legendák mentén veszik végig hercegi gyermekkorától egészen ifjúkoráig, de az amerikai családba betoppanó butáni szerzetesek egy specifikus irányzatot jelenítenek meg. Mindennek persze nincs jelentősége, hogy ha egy keleties hangulattal és vallási történettel kevert családi filmet szeretnénk látni, csak úgy megemlítettem. 

Sziddhárta életének szálán azzal a különös és érdekfeszítő ténnyel szembesültem, hogy Keanu Reeves játssza  őt. Először konkrétan fel sem ismertem. Olyan profi munkát végzett rajt a maszkírozós stáb, hogy erre igazán nem lehetett panasz. Megmondom őszintén, bár Keanu az egyik kedvenc karakterszínészem (máskülönben miért néznék meg zsinórban két filmet tőle), elismerem, hogy az Arany Málnáit is mind megérdemelte, mert a mimikája hiányos, és bár kifejezetten jó kiállású, kissé kőarcú egyének szerepeit tudja a legjobban eljátszani. Buddhát én személy szerint a kőarcú egyénekhez sorolnám karakter terén, elvégre több ezer szobor van róla világszerte, ha-ha-ha. Na de egyébként tényleg nem volt annyira vészes Buddhaként, sőt, ahhoz képest, hogy mire számítottam, pozitívan csalódtam.
A másik szálon az amerikai család egy kissé már árnyaltabb eset volt. Tudvalevő, hogy van egy matektanárnő, egy mérnök (üzletember?) és az ő tündéri szőke bogárka kisfiuk. Egyik nap beállít hozzájuk egy csapat vörös csuhás szerzetes, hogy szerintük a fiuk a láma reinkarnációja, és hogy el akarják vinni Butánba alávetni egy tesztnek. (A lámaválasztás úgy működik, hogy ha a jelölt ki tudja magától választani az előző láma személyes tárgyait, akkor hitelesnek veszik és külön vallási nevelést kap egy kolostorban, elszakítják a családjától.) Időközben a család egyik barátja meghal, és a szülők olyan lélektani változásokon esnek át, hogy elengedik a gyereket, az apjával megy el a lámavizsgára, ahová a jelöltek száma időközben kettővel gyarapszik. 

Alapvetően ennyi lenne a történet, aki ismeri Sziddhárta életét, annak a szép látványon kívül nem sok újdonság lesz az első szálon, a második pedig meg egy érdekfeszítő, szimpatikus családi dráma. A vége felvet néhány kérdést (ti. akkor most mi is lesz a kisfiúval?), de ez nem von le az értékéből. 

Most így hirtelen még két dolog jutott eszembe. Az egyik a helyszínek megvilágításának jelentősége: az amerikai családi ház kék fényárban úszik, míg az indiai és butáni díszletek vöröses-aranyos színben pompáznak. Emögött komoly szimbolikai jelentőség húzódhat meg, érdemes odafigyelni rá. A másik, amit még megemlítenék  hogy HOSSZÚ filmről van szó. Nagyon sokszori nekifutásra néztem végig, mert nem tudtam ennyi ideig koncentrálni. Társaság: valaki, akit érdekel a buddhizmus és egy amerikai család, ha családdal nézzük, akkor a kicsit fennköltebb értelmiségi apukákat javasolnám, akik nem a sörhasukat vakargatva bírálják a filmválasztást (nem tapasztalat, csak így gondolom). Szimpatikus alkotás, de hosszú. 10/7