A történet maga egy csapat csöves fiúprosti közegében játszódik, főként az utcán. A River Phoenix által játszott Mike egy elhagyott, fiatal narkolepsziás fiú, akit már nagyon fiatalon kikezdett az élet. Folyamatosan visszaidézi édesanyját, furcsa rohamai vannak, sokszor a legváratlanabb helyzetekben rogy a padlóra és alszik el. Még szerencse, hogy szinte mindig mellette van legjobb barátja, Scott, aki össze tudja szedni a földről és betakarja biztos helyen. Scott egy gazdag család gyermeke és egy óriási vagyon várományosa, ám az apjával nagyon rossz a viszonya. Nem képes megfelelni a férfi normáinak, aki nem a gyerekét, hanem az ellenségét látja a fiúban. Mindketten tehát egy nehéz közegből kerültek a csöves bandába, és míg Mike lehetőségei igencsak korlátozottak (már csak betegsége miatt is), Scott viszont maga vonult ki az elit réteg diktálta szabályok alól. Kettejük életét, kalandjait, utazását követhetjük végig ebben a filmben.
Amellett, hogy a film arra késztet, hogy a képkockák között olvassunk, igen erős képiséggel rendelkezik. A koszfoltok elkülönülően egy kis világot alkotnak Mike rozsdavörös dzsekijén. Scott nem szégyelli, hogy apja helyett apjának fogadta az utca királyát, Bobot, akivel talán kicsit szorosabb is a kapcsolata, mint apjával valaha is lehetne. Mike folyton üveges tekintete mögött egy fiatal életnyi ki nem mondott fájdalom lapul meg, amit minden hunyorgása ellenére tisztán látunk.
A srácok útnak indulnak, hogy felkutassák Mike anyját, így jutnak el a fiú apjához, majd Olaszországba, ahol Scott viszonyba bonyolódik egy tanyasi lánnyal. Ez végül nemcsak a két barát kapcsolatát változtatja meg, hanem óriási változtatásra készteti a gazdag tőről fakadt Scottot; Bobot, a csöveskirályt pedig... nos, a mélybe taszítja.
A filmnek van egy nagyon érdekes, halk, nem erőszakoskodó jelentésrétege, amit az ember csak akkor tud igazán értékelni, ha érett és befogadó állapotban van. Gyakran vannak állóképek mind a hetero, mind a meleg szexjeleneteknél, Mike szerelme Scott felé is egy olyan dolog, amit nem feltétlenül fog mindenki könnyes szemmel nézni a vásznon. Társaságnak épp ezért egy rakat szabad bölcsészt, filozófia szakost ajánlanék (vagy azt a haverodat, aki azt hiszi, hogy tud írni, közben nem), ha nagyon muszáj. Ha egyedül filmezős alkat vagy, akkor még jobb, akkor viszont hangulat kell hozzá, de az nagyon.
Sok mindent tud mondani az embernek a riasztó valóságbűzével, csak hagyni kell. Alapvetően nehéz eset vagyok, mert én általában azért ülök le filmezni, hogy szórakoztatva legyek, és ha ez nem valósul meg, akkor mindig át kell értékelnem a dolgokat. Ezzel együtt 10/7.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése