Alapítvány és Birodalom

A Galaktikus Birodalom hanyatló világa, vagyis annak egyetlen személye szembeszegül az Alapítvánnyal, és feltűnik a homályba burkolózó különös ellenség, az Öszvér. A könyv két részre oszlik, az elsőben a Galaktikus Birodalom tábornoka, Bel Riose fenyegeti az Alapítványt, Seldon jól megtervezett képletei viszont furcsamód felülírják az egyes emberek egyéni törekvéseit, így az Alapítvány nem várt módon menekül meg... A második részben feltűnik egy mutáns, aki egymagában kezdi gyarmatosítani a Galaxist, ez ellen pedig az Alapítvány sem tud tenni semmit. Az Öszvér atommező-kioltója hasznos fegyver, birtokában van azonban egy sokkal súlyosabb eszköznek, amely felülírhatja a Seldon által megtervezett jövőt... vagy mégsem? (Ez nem derül ki ebből a könyvből :P)

Ennyit a történetről. Na most, ha bármivel össze kell hasonlítanom, az azért egy kicsit nehéz eset, mert nagy időközök kihagyásával olvastam el a történetet, így a részletekre kevésbé emlékszem. A könyv második fele jobban tetszett, mint az első, bár az egész könyvet a tehetetlenség aurája lengte körbe. A második részben egy fiatal házaspár életének eseményein keresztül követjük végig a cselekményt, ez a házaspár kiindul a demokrata politikai underground szcénából, majd áttelepül egyik bolygóról a másikra a menekvés érdekében. Ez alapvetően szerintem egy érdekes megközelítés, mert az egyes emberen mutatja be azt a folyamatot, ami az összes galaktikus lakót befolyásolja, és bár ezek a fiatalok mindent megtesznek, hogy bizonyos irányba alakítsák az eseményeket, valójában csak homokszemek egy nagy gépezetben. Rajtuk kerül bemutatásra az, hogy az egyes ember milyen jelentéktelen is valójában, mert "minden meg van írva" a nagykönyvben. Ellentétes pólusuk az Öszvér, aki azt a tulajdonságot hordozza magában, hogy bár egyedül van, mégis van benne némi potenciál arra, hogy a történelem folyását más irányba vigye. Legalább is úgy tűnik. Asimov nem köti az orrunkra ebben a könyvben, hogy Seldon terve kiterjedt-e az olyan tényezőkre is, mint Öszvér, de a trilógia harmadik részének címéből arra lehet következtetni, hogy igen, kiterjedt.

Amit érdekesnek tartottam, hogy a házaspár női tagja, Bayta az egyik bolygón összetalálkozott egy olyan helytartóval, aki magában azt gondolta, micsoda arcátlanság, hogy ezt a nőt a férfiakkal egyenrangú helyen tartják és hogy ő is ugyanúgy viselkedik, mint a férfiak, azaz szivarozik. Ez azért lepett meg, mert bár a könyv az ötvenes években íródott, Asimov egész végig egy teljesen valósághűnek tűnő karakterként mutatta be Baytát, nem pedig valami eltorzult nőideálként. Az, hogy sok tízezer, vagy akár százezer évvel előrébb vagyunk a jövőben, úgy tűnik, mégsem zárta ki azt a jelenséget, amit úgy hívunk: szexizmus. Azt is érdekes volt olvasni, hogy a történetben mindenki hogy meglepődött azon, hogy Toran és Bayta egyáltalán házasok voltak - ez egy különleges, nagyon elavult dolognak számított. Szeretném azt hinni, hogy akár ötven vagy száz év múltán ha a házasság elavultnak számít majd, akkor a szexizmus mint olyan, nem is létezik majd. :D

Igazából az Alapítvány-szériára azt tudnám mondani, hogy sosem alapvetően az a lényeg, hogy konkrétan mi történik: rengeteg a hadi esemény, a politikailag jelentős figura, stb jön és megy - a lényeg szerintem viszont abban rejlik, hogy milyen filozófiai gondolatok vetődnek fel. Az egyes emberről, a társadalomról, a manipulációról, az emberi természetről, a történelemről... It never fails to make me think.