Ha már a rossz, igénytelen ufós filmeknél tartunk... Hát, én azt hittem, a Communionnál nem fogok egyhamar zsékategóriásabb idegen lényes filmbe belefutni, de tévedni emberi dolog, és mindig van lejjebb.
Néha van, hogy megnézek egy-egy annyira tűrhetetlenül szar filmet, hogy közben győzködnöm kell magam, hogy végignézzem, és tudjak róla írni.... utána meg azért kell győzködnöm magam, hogy tényleg írjak róla, mert nincs kedvem feleleveníteni az élményt. Most is így volt.
A sztori több szálon fut: az egyik a mongol sivatagban játszódik, ahol találtak valami nagyon érdekes és furcsa dolgot, a másik kettő pedig egy amerikai kisvárosban, ahová egyszer csak furcsa azonosítatlan repülő tárgyak érkeznek. Amellett, hogy összezavarják a lakosságot, többek között Royt, aki éppen kocsikázik a semmi közepén, egy egyedülálló édesanya, Jillian házának nyugalmát is megbolygatják, és elrabolják kisfiát, Barryt (aki egyébként tök jóban van az ufókkal és egy pillanatig sem fél tőlük). Az eset után Roy szépen lassan elmeháborodott lesz, és mániájává válik egy tompa kúp alakú forma, amit már látott valahol, de nem tudja, mégis hol. Mindenhol a furcsa építményt látja, és elkezdi felépíteni a saját lakásukban is, mire a felesége teljesen érthetően konstatálja, hogy Roy józan eszének ennyi volt.
Roy és Jillian ezután ugyanott kötnek ki, és az emberek végül találkoznak azzal a bizonyos idegen civilizációval, amelyik a fényeket küldözgeti. Még egyvalamit hadd lőjek le: szintis zenével kommunikálnak velük, meg világító színes felvillanó kockákkal (annyira 70-es évek, hogy nagyon). A film vége kezd egy kicsit talán érdekesebbé válni, mint egészen addig, de így is sok kérdés merül fel, és nem kapunk rájuk választ.
A történet béna, és nem lett volna szükség KÉT ÓRA TIZENHÉT PERCRE, hogy elmeséljék. Rettentően vontatott, hosszú-hosszú ideig semmi lényeges nem történik, csak Roy agya kezd megzápulni, ennek következtében a családi élete pedig tönkremenni. Életem egyik legkellemetlenebb filmes élménye volt végignézni, de leginkább végighallgatni, ahogy ordítozik a feleségével, a felesége meg a gyerekeivel. Szerintem azt a jelenetet az egytizede alatt is megérthettük volna, és nem volt szükség arra, hogy a kedves néző dobhártyáját felszaggassák, besózzák és felgyújtsák, mert így éreztem magam közben. A karakterek egytől egyig borzasztóan idegesítőek, és van egy-két annyira szánalmasan zs-kategóriás jelenet, hogy hangosan kacagtam rajtuk. A probléma csak az, hogy nem szánták viccesnek őket. Egyedül a film vége, a találkozás tartogat némi minőségbeli javulást (ha leszámítjuk a szerintem gagyi zenés kommunikációt), de azért meg egyáltalán nem volt érdemes egy kétórás filmet végignézni, hogy aztán kérdésekkel zárjuk. Ez így nagyon nem. Senkinek sem ajánlanám.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése