Idén karácsonykor nem én tartok filmmaratont, hanem a szüleim, és édesanyám úgy döntött, Meryl Streep karrierjéből fog válogatni. Első választása az August: Osage County volt, amit évekkel ezelőtt már láttam - és meg voltam róla győződve, hogy annak idején valahol félúton leállítottam, mert nem tetszett. De ahogy önkéntelenül is újranéztem, kiviláglott: valószínűleg végignéztem az egészet, csak annyira jelentéktelen lezárása volt, hogy totálisan elfeledkeztem róla.
Akinek némi ismerete van az amerikai kultúráról, az tudja, nemzeti belsős poénnak számít az, hogy délen, a rurális-mezőgazdasági, mentálisan elmaradott és mélyen vallásos vidékeken az emberek a saját rokonaikkal szexelnek, és emiatt időnként vérfertőzésből származó gyerekek is születnek. Ezt persze nevezhetjük rosszindulatú mendemondának is, de szerintem nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél: a sztereotípiák azért fájnak annyira, mert igazak.
A sztori címadója az Oklahoma-beli Osage megye (?), ahol a Weston családot egy sajnálatos esemény hozza össze: a családfő eltűnése. Beverly, a kiöregedett, alkoholista író a rákos, gyógyszerfüggő feleségével, Violettel él vidéken, lányaik pedig az Államokban itt-ott - kivétel Ivyt, a középső lányukat, aki még hajlandó a közelükben maradni. Ez nem az első eset, hogy Beverly eltűnik, de a helyzet most valahogy gyanúsabbnak és bonyolultabbnak tetszik, mint eddig: felszívódása előtt felbérelt egy indián bejárónőt is. Violet összehívja a családot, és a különböző családtagok megérkezésével egyre több dramatikus személyiség zsúfolódik be egy kis helyre, természetesen nem kevés konfliktust szülve.
Nehéz lenne a sztoriról spoiler nélkül beszélni, mert pont az a lényege, hogy milyen fordulatok vannak benne, milyen piszkos, sötét titkokra derül fény egy-egy ordítozás, asztalverés, drámai szóváltás közepette. Színészóriások gyűjtőhelye a film - Meryl Streep, Julia Roberts, Ewan McGregor, Benedict Uborkaribi stb. teszik tiszteletüket -, és mindenki hozza a megszokott színvonalat. Nem néztem annyi Meryl Streep filmet, hogy tudjam, ez az alaphang a színésznőnél, de annyira túltolja ezt a szerepet, hogy az már viszketegséget okozóan irritáló. Annyira rossz volt nézni, hogy időnként sziszegtem a fájdalomtól, és őszintén meglepett, hogy én tényleg megnéztem ezt. Egyébként nem egyedülálló Streep maníros ökörködése, többeknek legalább ugyanilyen erőltetett volt a színészi játéka, a kivételt és egyúttal üde frissességet Ewan McGregor és Benedict Uborkaarc jelentették, bár Julia is egész mulattató volt. Nagyon érződik a filmen, hogy színdarabból készült, talán azért lett ennyire "túltolva", hogy a hátsó sorban is mindenki értse, miről van szó.
Rettentően érdekes a déli pszichét megfigyelni a filmben, főleg ha azt is hozzávesszük, hogy ki hová származott el onnan, és próbált a költözéssel a mentális béklyóktól megszabadulni - felmerül a kérdés, hogy sikerült-e? Ténylegesen levetkőzhetjük-e a családunk befolyását az életünkre, és etikus-e ennyire kivonni magunkat az ő életükből? Etikátlan-e eltűnni és új életet kezdeni távol a gyökerektől, ha azok megnyomorítanak és lehúznak?
A filmben elég sok a komikus szituáció és karakter, de emellett annyira mélységesen sötét és drámai, hogy még ha nevetünk is, nem jóízűen tesszük azt, inkább csak szánakozva és kényelmetlenül. Végig kicsit olyan érzésünk van, hogy nekünk ehhez aztán semmi közünk, ez egy család belső, privát ügye, amit nekik kellene valahogyan megoldaniuk maguk közt, de inkább csak bonyolítják, gubancolják az ősrégi sérelmeik szálait. Aki bármelyik fentebb említett színésznek is kőkemény rajongója és szereti a családi drámákat, a maníros és túltolt színészkedéseket, az mindenképp nézze meg, aki valami könnyedebb, természetesebb dolgot szeretne kevesebb szappanoperás kavarással, az maradjon tőle nagyon távol.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése