Végre eljutott odáig ez a sorozat, hogy kihaljon körülötte ez az istentelen nagy hype, így el tudtam kezdeni úgy, hogy nem mindenki erről anekdotázik. Tudtam, hogy koreai, tudtam, hogy erőszakos, nagyjából a koncepcióval is tisztában voltam, és az az alapvető elképzelés volt bennem, hogy mivel távol-keleti, és halált meglehetősen tömény mennyiségben tartalmazó sorozat, beteg lesz, mint állat.
Gi-Hun körül koncentrálódik a cselekmény, aki egy mezei tróger, csak épp nem Kőbánya-Kispesten, hanem valahol Dél-Koreában. Az idős anyjával él, munkanélküli, az öregasszonyt húzza le pénzzel. Szabadidejében szerencsejátékozik, züllik, elvált a feleségétől, és a kislányának sem túl jó apja. Fenntarthatatlan életmódjával óriási adósságot halmozott fel.
Egy napon hogy, hogy nem, belebotlik egy furcsa fazonba, aki egy pofozkodós játékért pénzt ígér neki. Gi-Hun belemegy abba, hogy hülyére pofozzák, csak hogy kapjon egy kis lóvét. A furcsa találkozó után kap egy geometriai ábrákat és egy telefonszámot tartalmazó névjegykártyát, ami egy következő játékra invitálja. Végső anyagi lecsúszottságában Gi-Hun eldönti, hogy részt vesz a játékban.
Innen indul a sztorink, ahol rövid úton kiderül, hogy nem Gi-Hun az egyetlen lecsúszott tróger a koreai társadalomban, hanem egész tömegek adósodtak el, de nagyon. Őket versenyeztetik életre-halálra olyan játékokon, ahol a nyeremény a kiesett (=meghalt) játékosok számával egyre feljebb kúszik. Kicsit olyan, mint egy modern gladiátorjáték, csak nagyon sokan szerepelnek benne egyszerre, és a végén rengeteg pénz jár érte. Többnyire csapatban kell játszani, így mindenféle ügyködések, intrikák, baráti kapcsolatok szövődnek, majd szűnnek meg. A játékvezetők pedig igyekeznek mindig valami új izgalmat, kihívást, easter egget becsempészni a játékosoknak, nehogy elbízzák magukat, vagy ellaposodjon a konkrét játékokon kívüli idő.
Összességében egy nagyon izgalmas sorozatról van szó, aminek az egyik része maga a koncepció, hogy embereket versenyeztetnek vérre menően egymással, másik része a a karakterek egyéni történetei és jelleme, a harmadik pedig a háttérben megbúvó társadalomkritika.
Az egyik dolog, ami miatt szerintem ennyire felkapták ezt a sorozatot, az az, hogy a szerzők nagyon sajátos világot alkottak. A játékosok és a katonák egyenruhái, a rikító színű lépcsők, ahol a játékosoknak menetelni kell, a gyerekjátékokra alapozott helyszínek, a maszkos karakterek, stb - látványban nagyon odatették magukat, és egyedit sikerült alkotni. Gondolom, nem kis költségvetéssel készült a sorozat, azzal a kifejezett céllal, hogy ezt exportálják külföldre. Nagyon jók, hátborzongatóak a hanghatások, főleg az a kis népdal, ami az első játékban elhangzik - a sorozat végéig beégette magát a fejünkbe.
Érdekesek a karakterek és a személyi drámák, és hogy ki hogyan jutott el odáig, hogy ennyire eladósodjon és kilátástalan legyen a helyzete. Külön tetszik mindig, ha nem amerikai alkotásokat nézek, hogy sokkal árnyaltabbak a jellemek, nem lehet mindenkit leredukálni jóra vagy rosszra, és végigfut a sorozaton egyfajta jellemi ív, ami egyeseknél negatív, másoknál pozitív, megint máshol teljesen random hullámzik. A való életben is ilyenek az emberek, gyarlóak és bedőlnek mindenféle könnyebb utat ígérő dolgoknak, főleg, ha elég kétségbeesettek. Van, aki a saját anyját is eladná pénzért, és olyan is, aki különösebb morális dilemma nélkül átbassza azt, aki megmentette az életét. Örülök, hogy nem egydimenziós karaktereket láthattunk.
Mit lehetne elmondani negatívumként a sorozatról? Talán azt, hogy a cselekmény menete alapján kiszámítható egy idő után, hogy mi a játék kimenetele. És hogy rendkívül megrázó. Olyanoknak ajánlom, akik teljesen ki vannak békülve azzal a gondolattal, hogy percenként fognak hullani az emberi életek, még azok is, akiket előtte hosszasan bemutatott a sorozat és a néző szívéhez nőttek. Aki kicsit is borzong az öldökléstől vagy a személyes tragédiáktól, az inkább mellőzze a sorozatot. Sokszor egy-egy rész befejezése után csak ültem és néztem magam elé, tök nagy ürességet érezve (bár én tényleg ez a típus vagyok, aki egy random celeb halálhírénél is csak ül, és gondolkodik az életen, hogy akkor most mire is jó ez). A másik az, hogy az eladósodott társadalmi réteget azért eléggé negatív színben tünteti fel a sorozat, ami nem tudom, hogy mennyire koreai tulajdonság, mert már a Parasite-ban is így volt. Ezalatt azt értem, hogy a sorozat nem arra fókuszál elsősorban, hogy ezekkel az emberekkel valami szerencsétlenség történt (pl. hogy Gi-Hunt leépítették és 10 éve nem talál melót, vagy hogy Sae-Byeok észak-koreai árva disszidens), hanem tolja az arcunkba, hogy mekkora trógerek, pl. Deok-Su egy erőszakos gengszter aki gondolkodás nélkül lever mindenkit, Mi-Nyeo közönséges őrült, akinek minden monológja szívlapátért kiált, vagy Sang-woo, aki egy korrupt, hazug, önző üzletember. Ezzel szerintem kicsit azt a képet erősíti az emberekben, hogy csak az csúszik le társadalmilag, aki morálisan is tróger, amivel azért vitatkoznék. A sorozat befejezése különösen nem tetszett, szerintem egy tök jó történeti ívet megforgatott a sárban azért, hogy legyen következő évad. Nem éreztem indokoltnak, hogy kiderült, ki állt a játékok mögött, és a végén a bosszúállás gondolatát. Ezt a sorozatot ott kellett volna befejezni, hogy vége van a játéknak, és kész.
Mindenesetre nagyon érdekes volt és kicsit azért agyalós is, mindenképp megéri megnézni, akinek nem kizáró ok a téma.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése