Filmünnepes horrorozás: The Devil's light/Démoni fény és Smile/Mosolyogj (2022)

Idén is igénybe vettük a filmünnep akciós árait, ami azt jelentette, hogy 1100 Ft-ért be lehetett jutni filmekre. Ez igazából a közönségen is meglátszott, mert úgy éreztük magunkat, mintha bemerészkedtünk volna őszülő halántékkal a fiatalok közé. Mindezt sajnos az Arénában tettük, ami bár egy taktikai döntés volt azért, hogy több film beleférjen, a két 18-as karikás horrorfilm után nem azért jöttem ki lelombozva a moziból, mert a filmek hangoltak le (horrorfilmek nem szoktak), hanem azért, mert kiábrándultam az emberiségből. A Smile-t volt, aki családi filmnek tekintette, mert behozta rá első sorba az 5 és 7 év körüli gyerekét. Mi is összeszartuk magunkat a filmen, szóval a gyerekeket biztosan traumatizálta, innen is gratula a szülőknek, akik valószínűszeg a csok miatt vállalták őket. 

The Devil's Light / Démoni fény (2022)

Történet: Egy apáca belóg az ördögűzőakadémián a papok óráira, ugyanis úgy érzi, gyermekkorában személyesen is érintett volt a dologban, ugyanis skizofrén anyjában démon lakozott. Az intézménybe beszállítanak egy kislányt, aki szintén megszállottság miatt kerül oda, és Ann nővérnek sikerül rögtön kapcsolódnia vele. Bár apácák nem végezhetnek ördögűzést, Ann nővér szeretné kitanulni ezt a mesterséget, hogy segíthessen másokon. 

Vélemény: Gyakorlatilag ugyanolyan volt, mint minden démonos horror. Ezeket esős délutánokon vagy munkanapokon szeretem megnézni. Az abszolút kedvencem a Constantine, ez azonban nem ért fel számomra arra a szintre. Tulajdonképpen azt éreztem, mintha egy feminista köntösbe bújtatott The Rite-ot (2011) néznék. Démon a gyerekben, terhes lányban, falra mászás, vallásos kántálás, imádkozás, isten igéjének hirdetése, megszállós jelenetek a végkifejlet előtt, vizes jelenet... Igazából ez az egész vótmá érzetű volt. Nem mondom, hogy rossz volt, csak hogy ezerszer láttuk már. Aki szereti ezt a műfajt, annak ajánlom, de ha parázni szeretnél, akkor inkább a Smile-t ajánlom. 

Smile/Mosolyogj (2022)

Történet: Egy pszichiáterhez új sürgős eset kerül egy fiatal paranoiásnak tűnő lány személyében. A lány nagyon látványosan és megrengetően követ el öngyilkosságot a pszichiáter előtt, de előtte még arról hadovál, hogy valami entitás üldözi, mióta látta a professzorát öngyilkosságot elkövetni. Mint kiderül nem sokkal később, a gondolat nem rögeszme, és a pszichiátert magát is elkezdi gyötörni az entitás, ami rémképeket láttat vele, és mosolygó emberek formájában terrorizálja. 

Vélemény: Nagyon ritkán üti meg horrorszint az ingerküszöbömet olyan tekintetben, hogy ténylegesen félelmetesnek tartsam, ez viszont odatette magát. Volt benne vér, undorító rész, paranormális torzszülött, látomások, minden, ami "kell". Az egyik legdurvább számomra az autóban ülős jelenet volt, mikor a nő a nővére házánál volt, na ott ténylegesen be lehetett fosni, bár több ponton is. A hangulatfestés jó volt, a látvány is, bár a majdnem két óra egy kicsit talán sok. 

Alapvetően nagyon tetszett a film, az egyetlen dolog, amit hiányoltam, az talán az entitás eredete, körülményei voltak. A film során erről nem sokat fedezünk fel, csupán annyit, hogy a lény a traumán keresztül terjed. Kicsit olyan érzésem volt, mintha az átok "átadós" aspektusa így az It followsra hajazna, de valójában sokkal érdekesebb, eseménydúsabb és őszintén szólva jobb is volt. 

A film amellett, hogy ijesztő volt, volt egy meglehetősen lehangoló, sötét jellege is. Ha a pszichiáter nem menekül meg a paranormális látomásoktól, amik a traumát jelképezik, akkor ki fog? A filmet átszőtte a reményelenség és a balszerencse érzése. Egyáltalán nem ajánlanám a fiatalabb korosztálynak, gyerekeknek pedig főleg kerülni kellene. Nem tudom, azok a szülők mit gondoltak, akik erre bevitték a kisgyereküket. 

Mellesleg nagyon érdekes volt, hogy a trauma, mint jelenség, mindkét filmben ennyire jelen volt és központi szerepet kapott. Az amerikaiak úgy dobálóznak ezzel a szóval, mint a halloweeni cukorkával. Elgondolkodtató, hogy tényleg ennyire rossz a gyermeknevelés és az általános mentális állapot Amerikában, vagy csak már minden enyhén negatív élményt traumának hívunk 2022-ben. 

Read More

2022 nyár/ősz eleje XXL méretű filmes összesítő

 TLDR összefoglaló a teljesség igénye nélkül arról, hogy milyen filmeket néztem idén nyáron és az ősz első felében. Lesznek itt frissebb és nosztalgikusabb alkotások is, főként persze horror, életrajzi, és pár olyan kakukktojás, ami nem pont az én stílusom. Műfajok szerint csoportosítottam mindent.

Horror

 The Black Phone / Fekete telefon (2021)

Sztori: „Miután elrabolták és egy hangszigetelt pincébe zárták, a 13 éves fiút egy hálózatba nem kötött telefonon keresztül a gyilkos korábbi áldozatai kezdik el hívogatni.”

Vélemény: Szerintem egy teljesen korrekt egyszernézős horrorfilm, a sztori is egész jó meg a szereplők is. Nem volt igazán félelmetes még úgy sem, hogy este néztük moziban, pedig én a Sinister (másik Ethan Hawke-os film, igazi gyöngyszem) után arra számítottam, hogy magunk alá fosós lesz. Inkább a krimi, thriller és misztikus aspektusok domborodtak ki nekem, mondjuk azóta rendesen kijavítottak, hogy ezt horrornak marketingelték, de valójában thriller. Az igazán creepy vonala az lett volna szerintem a filmnek, hogy Ethan Hawke karaktere miért pont gyerekeket tart a pincében... De ha ezt boncolgatták volna, akkor az nem ment volna el széles közönségnek, meg Amerikában bojkottálták volna a Blumhouse-t. Annak ellenére, hogy megjelenik a "háttérben meghúzódó Stephen King-szál" (Stephen King fia az ötletgazda), nem irritált, pedig én őt speciel nem szoktam szeretni. Lehet, hogy a gyereket jobban bírom, mint a fatert.

Értékelés: 5/4

The Crow / A holló (1994)

Sztori: „Egy Eric Draven nevű fiatal rockzenészt az Ördög Éjszakáján menyasszonyával együtt brutálisan meggyilkolják. Pontosan egy évvel később Eric egy rövid időre visszatér az élők sorába, hogy valóra váltsa a Holló legendáját: néhányan azok közül, akik értelmetlen halált haltak, lehetőséget kapnak arra, hogy bosszút álljanak, és lelkük végre nyugalomra leljen.”

Vélemény: A sztori elég... érdekes, egyben faék egyszerűségű. Egy srácot és a barátnőjét Devil's nighton megöl egy lowlife bűnbanda. Hátramarad egy kislány, akinek bár csak a barátai voltak, gondját viselték a drogos anyjával ellentétben. Következő év Devil's nightján a srác feltámad egy black metal arcfestésű bőrszerkós vadorzóként, bosszút áll a bűnbanda tagjain, és próbálja egyengetni a kislány sorsát, miközben egy feka zsaru is bekapcsolódik az ügybe.

Őszintén szólva olyan érzésem volt, mintha egy tini fanfiction megjelenítését nézném. Én is írtam hasonló sztorikat gimiben, sőt. Volt egy történetem, amiben egy csaj öngyilkos lett gimiben, és utána démon formájában visszatért megszopatni egy csomó mindenkit. Ez a sztori is valami olyasmi volt, amit egy angstos, művészlelkű, rocker tinédzser megír. Komplexitása nem sok, egyben serdülő logikával van tele. Rengeteg az agonizálva összerogyva piros lámpafényben úszó visszaemlékezős jelenet, mikor minden szép volt még a szerelmespár életében, a feleslegesen erotikus hangulat teljesen ártatlan jeleneteknél, a kínos gengszter szleng, meg az egész "a bűnbada vezetése okkult, és a főmaffiózó egy hosszú hajú szintén róker csávó aki a japán akcentusú féltesójával vérfertőződik és undi dolgokat csinálnak". Nem tudom kellően kifejezni, hogy viszketősen kényelmetlen volt, és... éretlen? Kiforratlan? Szóval olyasmi, amit angstos, depressziós, meg nem értett tiniként én is megírtam volna novella formájában, és pont emiatt kaptam tőle kiütést.

Pozitívumok: a képi világ bizonyos része nagyon nosztalgikus és jó volt pont azért, amit fentebb írtam (ruhák, stílusok, a város miliője), Brandon Lee nagyon helyes még kimaszkírozva is, engem a kinézete a Stuart Townsend-féle Lestatra emlékeztetett. Összességében ezt nem éreztem érdemesnek végignézni csak azért, mert kultfilm, de legalább ki van pipálva.

Értékelés: 5/2, nekem sajnos nem tetszett

 

Pulse / Mezsgye (2006)

Sztori: „Egy baráti társaság minden tagja a világvége eljövetelét ígérő e-maileket kap, miután egyik barátjuk öngyilkosságot követ el. A leveleket elolvasó fiatalok sorra mély depresszióba esnek. Egyedül Emily nem látta az üzenetet, és most versenyt fut az idővel, hogy a gonosz erőkkel szembeszállva megakadályozza barátai további öngyilkosságait.”

Vélemény: Középszerű 2000-es évekbeli egyetemistás horror, aminek nem kicsit ázsiai szellemes horror beütése van. Egy guglizás után ki is derül, hogy remake egy ázsiai filmről. Klisés, de egyszer meg lehet nézni.
Itt az átok most nem videó, hanem mindenféle technológiát befolyásoló, fizikálisan megtestesülő szellemvírus formájában terjed, és öngyilkosságra késztet mindenkit. Az egész film sötétkék, kivéve amikor piros, és mindig este van meg esik az eső/felhős az ég.
A színészkedés pocsíík, főleg az informatikus csávó esetében, aki a bezárt piros szobában tengeti napjait. Barátokkal meg lehet nézni unalmas szeptemberi délutánon. Néha jólesik nosztalgiázni a 2000-es évek után, és ez a film nagyon adja a Y2K feelinget a sok nyomógombos telefonnal, bőszárú farmerrel, Avril Lavigne sminkkel, stb. Bár ezt gondolom a Mean Girls meg a Legally Blonde is megtenné.

Értékelés: 5/3, elment egynek

 

Legion / Légió (2010)

Sztori: „Isten egyszer csak megunja az emberiség hülyeségeit, ezért egy angyalokból álló sereget küld a Földre, hogy elhozzák az Apokalipszist. Az emberi faj túlélésének egyetlen esélye egy sivatagi büfében rekedt emberek egy kis csoportja, valamint a mellettük álló Mihály arkangyal kezében van...”

Vélemény: A Tastedive ajánlotta ezt a filmet nekem a korábbi filmes ízlésem alapján, és értem is, hogy miért ajánlotta. A Constantine és a Sings a kedvenc filmjeim közé tartoznak, és hasonló témájú, látványvilágú akart lenni ez a film is. Mégis valahogy számomra bóvlisabb érzete volt. Ami egyébként nem kifejezetten baj, mert egyszer így is meg lehetett nézni.
A sztori szerint a vidéki Amerikában a Mojave sivatagban egy random étkezde mellett lakó terhes pincérlány, és egy barátja, Jeep életébe furcsa fordulatok állnak be, amikor is megszakad a technológiai összeköttetés a külvilággal, és feltűnik egy démoni lény a dinerben. Hamarost kiderül, hogy márpedig eljött az apokalipszis ideje, amit az is aláhúz, hogy a dinernél feltűnik Mihály arkangyal (de hülye neve van szegénynek magyarul), és próbálja segíteni az ottragadt embereket.

Démonhordától kezdve családi drámázáson keresztül van itt minden, pár sokatmondó párbeszéddel arról, hogy Isten már megint csalódott az emberekben, és ezt tömegpusztítással fejezi ki (hát kajak, mi mással, végül is ha te vagy a leghatalmasabb lény az univerzumban, akkor mégis milyen más eszköz állhat rendelkezésedre, hogy megreformáld az általad teremtett embereket...:D)
Eredetiben néztem, de tróger volt rajta a saját szinkronja. Vannak benne a teljesség igénye nélkül nagyon gagyi dolgok: brit akcentussal beszélő arkangyalok, akikből az egyik egy beszédhibás kékszemű Elon Musk, a másik meg egy hamisítatlan idealista, de kicsit erőszakos is, a nem orvosilag levezényelt szülés után azonnal felépülő, kicsit sem megerőltetett anyuka, az egyszerű, de annál tisztább lelkű sivatagi autószerelő déli tájszólással, stb. Szar film, de olyan bocsánatosan szar, hogy legalább próbált mondani valamit meg izgalmas lenni.

Olyan érzésem van, mintha a film készítője egy déli államból LA-be felkapaszkodott filmszakos csávó lenne, akire még hatnak a rurális vallásos gyökerei, de azért a gépfegyverek ropogása, a zombik meg robbanások is. Ilyen frat guy film.

Értékelés: 5/2, hát ez nem volt jó

 

Case 39 / A 39-es ügy (2008)

Sztori: „Emily Jenkins szociális munkásként azért küzd, hogy el tudja vitetni a sorozatosan bántalmazott kislányt brutális szüleitől, de az ügy sokkal veszélyesebbre fordul. Rá kell jönnie, hogy a gyerek mégsem annyira ártatlan, mint gondolta.”

Vélemény: Korrekt amerikai kislányos horror film Renée Zellweger főszereplésével, amikor még nem műttette szét az arcát és jól nézett ki a 2000es évek végén.

A sztori eléggé kiszámítható, a gyerekes horrorokban általában ugye a gyerek a negatív szereplő, az lett volna a furcsa, ha nem. A kiscsaj elég creepy, azaz jól hozza a szerepét. Azt mondanám, hogy az effektek is rendben voltak, meg lehetett ijedni néha. Ez gimi elején nézve nyilván jobban ütött volna, mint most, de így is elment egynek. Semmi különös.

Érdekesség: a wikipedia szerint két ending van, az egyik ugye amit a filmben láttunk, a másik meg elvileg rendezői változatként megvan DVD-n, abban [spoiler] túléli a démon kiscsaj.

Értékelés: 5/3.5

 

Honogurai mizu no soko kara / Dark water / Sötét víz (2002)

Sztori: „Yoshimi Matsubara egy sötét, barátságtalan és dohos épületben él együtt ötéves lányával. A fiatal elvált asszony folyamatos küzdelmet folytat a kislánya elhelyezéséért. Teljes lébizonytalanságban élnek, és mindeközben szinte üldözi őket a falakon és a plafonon átszivárgó zavarosan sötét víz valamint egy vörös táska, ami időről időre megjelenik. A táska egy évekkel azelőtt rejtélyes körülmények között eltűnt kislányé volt. Yoshimi szeretne erős maradni, de rettegése csak fokozódik ahogy fokozatosan felfedezi az összefüggéseket az egyre rémisztőbb események között.”

Vélemény: Két szóban úgy foglalnám össze ezt a filmes élményt, hogy untam magam. Aki látott már egy kislányos/szellemes japán horrort, az kb az összeset látta, én pedig gimi és egyetem során számtalan ilyet láttam. Volt benne pár ijesztő jelenet, de összességében eléggé kiszámítható volt.

Értékelés: 5/2.5

 

House of Wax / Viasztestek (2005)

Sztori: „Egy csapat rögbimeccsre igyekvő amerikai fiatal, megszakítva a nagyvárosba vezető utat, lekanyarodik a sztrádáról. Ha már kalandozni támad kedvük, meglátogatják a kisváros egyetlen nevezetességét, a helyi panoptikumot. Itt döbbennek rá, hogy a múzeumi gondnokok lelkiismeretessége a normális határt jelentősen meghaladja: az élethű bábokon túl a város teljes lakosságát viasszal vonták be. A választás egyértelmű: viaszmáz vagy menekülés...”

Vélemény: Igazából meglepődtem rajta egy kicsit, hogy nem volt annyira trash, mint aminek kinézett.

Azon kívül, hogy a karakterek klisések és kellemetlenek voltak (Dalton, Nick), a történet és a látvány egészen rendben volt, meg tök sok volt benne az undi, borzongató rész. Még Paris Hiltont se húznám le, őszintén szólva nem volt sok elvárva a karakterétől, és azt a keveset hozta is. Szerintem őt kicsit ironikusan rakták bele, mert ugye [spoiler] kb csak smároláskor, szexjeleneteknél fókuszáltak rá, aztán meg átszúrták a fejét egy kurvanagy karóval [spoiler].

Maga az alapkoncepció, hogy teljesen viaszból van a ház, engem nem zavart, de nem duzzadt a logikától, és a befejezés számomra vérgagyi lett [spoiler] (óriáslángok közepette leolvad a mindenség, és a végén kiderül, hogy a párnak 3 gyereke volt, nem 2) [spoiler]. Azt mondanám, hogy a film 3/4-éig okés volt, aztán a vége pocsék.

Nekem pozitív csalódás volt ez a film, de az eltartott kisujjú Hereditary, The Witch meg Lighthouse fanoknak nem fog tetszeni.

Értékelés: Én 3.5 csillagot adnék rá.

 

Before I Wake / Mielőtt felébredek (2016)

Sztori: „Jessie és Mark úgy döntenek, hogy magukhoz veszik az édes és szerethető 8 éves fiút, Cody-t. Nem tudják azonban, hogy Cody minden egyes alkalommal rettegve alszik. Először azt hiszik, hogy a korábbi körülményei miatti poszttraumatikus stressz okozza az egészet: hamarosan azonban megtudják, Cody rémálmai nem csupán a fejében léteznek, hanem képesek megelevenedni.”

Vélemény: Nekem tetszett a film alapkoncepciója, érdekes volt. Sok horrornak központi elemei a rémálmok, itt viszont új meglátásban láttuk az egészet. Előrebocsátanám, hogy inkább drámafilmről van szó, mint horrorról. A családi dinamikák, a kisfiú sorsa, a szülőpár tragédiája alapvetően sokkal fontosabbak, mint a horroros aspektus, de a horrorelemek is teljesen korrektek voltak, meg lehetett ijedni, nem volt gagyi, stb.

Jacob Tremblay egyébként nagyon nagy dobás Hollywoodban. Már számtalan filmben láttam úgy, hogy nem kerestem rá magamtól. Most már 16 éves és kamaszodik, de még mindig ilyen jóságos 2000-es évekbeli Justin Bieber vibeja van. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy az ő személyisége mit fog kezdeni az óriási hírnévvel, sikerrel és celebséggel, ez sok gyereksztárt teljesen tönkretesz a hátralévő életére. Remélhetőleg őt nem.

Értékelés: 5/3.5, nem volt rossz

 

Mr Harrigan’s Phone / Harrigan úr telefonja (2022)

Sztori: „Amikor Mr. Harrigan meghal, a tinédzser Craig, aki összebarátkozott vele és alkalmi munkát végzett nála, zsebre vágja a telefonját. Amikor a magányos fiatal üzenetet küld halott barátjának, ő maga lepődik meg a legjobban, amikor választ kap rá.”

Vélemény: Egyetértek azokkal, akik inkább misztikus drámának kategorizálják, mint horrornak. Ezt nem én választottam, hanem a párom, és ha tehetném, önszántamból alapvetően nem néznék Stephen King-filmeket (pedig tudom, hogy horror-körökben ezért kövezés jár).

Érdekesek voltak a karakterek és jó volt a színészkedés, nagyon szép volt a vizuál, próbáltuk találgatni közben, hogy merre akar kifutni a sztori, de... nem akart kifutni semerre? Konkrétan egybites nézőként is teljesen fogyasztható film, ugyanis nem volt benne semmi csavar, érdekes befejezés, nagy lepellerántás, vagy bármi, amitől kicsit másabb lenne, mint egy tinédzserről szóló drámai slice of life. „Nagy hűhó a semmiért” érzetem volt, mintha valakire ráömlesztettek volna egy brutálisan nagy büdzsét, mint a Dagobert bácsira a pénztengert a Duck tales intrójában, de végül szinte semmi kreatívat nem tudott vele kezdeni. Sajnálom, pedig tényleg megvolt benne a lehetőség arra, hogy igazán érdekes film legyen.

Értékelés: 5/3, meglepően antiklimaktikus volt

 

Thriller, misztikus

 

Don’t Worry Darling / Nincs baj, drágám (2022)

Sztori: „Az 1950-es években játszódó történetben egy háziasszony, aki férjével egy utópisztikus kísérletező közösségben él, aggódni kezd, hogy az elbűvölő társaság, ami körbeveszi őket, nyugtalanító titkokat rejthet.”

Megosztom itt a drámázást a filmmel kapcsolatban, és ha nem érdekel, nyugodtan görgess a jelzésig. A film körüli botrányok ugyanis nagyobbat mentek, mint maga a film.

[DRÁMA]
Nagyon viccesnek és érdekesnek tartom a film körüli hollywoodi drámát és botrányokat, úgyhogy sort fogok keríteni a film megnézésére, meg amúgy is pszichothriller, úgyhogy kíváncsi vagyok rá, mit alkotott Olivia Wilde és Harry Styles. Kívülről úgy néz ki, mintha egy csomó magáról nagyon sokat képzelő, gazdag és csinos, de egyébként ostoba sztár próbálná bizonygatni, hogy ők bizony kurva jó filmesek :D

Összefoglaló a drámáról:

- Olivia Wilde, a film rendezője 2020 novemberében kijelentette, hogy elválik Jason Soudeikistől, majd 2021 január elején lefotózták, hogy együtt van Harry Stylesszal -> a többi színész kissé feszült lett amiatt, hogy a rendező (gyakorlatilag a főni) együtt van egy kollégájukkal

- Florence Pugh nem igazán népszerűsíti a filmet sehol és próbál csendben meghúzódni a háttérben, miközben Olivia Wilde nagyon tolja arról a szöveget, hogy mennyire kedveli Florence-t, aki visszafelé hallgat, mint a sír. Ehhez hozzáadódik, hogy elvileg nem értettek egyet a film szexjelenetei kapcsán, mert Wilde szerint a sok szexjelenet a "nők társadalmi helyzetét elősegítő eszköz" (women empowerment, ezt elég szar lefordítani magyarra), Florence pedig máshogy gondolja, és kicsit besokallt, hogy erre redukálódik a színészkedése a filmben.

- Chris Pine állítólag leköpte Harry Stylest, amiről senki nem tudja, hogy igaz-e (próbálták elviccelni), de mikor Harry a filmet méltatta valami publikus eseményen, Chris folyamatosan vágta a fejeket és mémmé váltak az arckifejezései.

- Harry Styles szájoncsókolta Nick Rollt - kicsit furcsa, tekintve hogy elvileg a rendezővel van együtt, és az elmúlt 10 év arról szólt, hogy mindenki spekulál a szexualitásáról, meg azzal gyanúsítgatják, hogy így akar a médiában releváns maradni, hogy queerbaitingeli az embereket, akik folyamatosan arról beszélnek, hogy akkor neki most valójában mi is a szexualitása.

- Olivia Wilde lenyilatkozta egy cikkben, hogy a negatív karaktert Jordan Petersonről mintázta, aki szerinte egy "pszeudointellektuális incel hős". Nem kell szeretni Jordan Petersont, de klinikai szakpszichológus, egyetemi tanár, és több száz publikációja van, a pszeudo így kihúzható az intellektuális elől szerintem. Fiatal férfiaknak ad személyiségfejlesztő tanácsokat, amik szerintem az igazi incelek számára érdektelenek, ők ugyanis nem akarnak fejlődni, szóval nehezen hinném el, hogy egy incelnek ő a hőse. Olivia Wilde nagyon okosnak akar tűnni, de ennek az ellentéte sikerül szerintem. Számomra ez kb az egész castra igaz, pöffeszkedő hollywoodi idióták.

Vagy zseni módon megtervezték ezt a sok botrányt a film körül, hogy nézzék meg az emberek, vagy tényleg nagyon buták, hogy a személyes ellentéteiket engedik kiszivárogni a nyilvánosságnak, és ezáltal lejáratják magukat meg a filmet is, mert ezen a ponton a dráma híresebb és relevánsabb, mint a film.

[DRÁMA VÉGE]

Vélemény: Nem volt rossz... De annyira kifejezetten jó se. Hosszú volt és vontatott, relatíve kevés cselekménnyel, sok sejtetéssel. A csattanó nagyon sokáig váratott magára, és addig csak adagolta a film azt az érzést, hogy " valami nagyon nincs rendben", de hogy mi az, az sokáig nem derült ki, és ez idegesítő volt, mert ha nem a moziban ültem volna, akkor egy óra után kikapcsoltam volna valószínűleg. Florence Pugh és meglepő módon még Styles is abszolút rendben voltak a filmben. Nekem a szex sok volt és öncélú, legalább is ilyen részletesen. Úgy éreztem, ezzel akarták eladni azt, hogy a film vontatott. Jordan Petersont nemigen véltem felfedezni a negatív szereplőben, csak a végén volt rá utalás, hogy (spoiler) az egyik szereplőt beszippantotta egy markáns vezetőjű online közösség (spoiler).

Alapvetően ez egy érdekes és jó koncepció volt, de szerintem a megvalósítással gondok voltak. Nagyon próbált művészieskedni a sok utalással, a lejátszott hangfelvételekkel és képi bejátszással, mégse érződött igazán mélynek vagy elgondolkodtatónak a film, pedig itt aztán bőven lehetett volna morális dilemmákat fejtegetni. A játékidőt én nem így szerveztem volna meg, hanem (spoiler) több idő lett volna a külső térben (spoiler).

A látványvilág érdekes volt és műanyag Barbie-ház szagú. A páromnak konkrétan még a szemét is bántotta. Nekem igazából nagyon bejött a képi világnak ez az 50es évek része.
Összességében úgy éreztem, mintha egy koppintott Get out lett volna, trendi retrós köntösben. Egynek elment, de azért nem volt eget rengető, felejthetetlen film.

Mellettem egy párnak a férfi tagja a film főcíme feljövetele után feljajdult, hogy "fú de szar volt bazmeg". Férfiaknak talán kevésbé ajánlom, maximum a gondolkodósabb típusnak.

Értékelés: 5/3, elment egynek, de én kicsit máshogy csináltam volna

 

Dráma, életrajzi

 

House of Gucci / A Gucci-ház (2021)

Sztori: „A történet a Gucci olasz divatház mögött álló családi birodalomról szól. Szerelem, árulás, hanyatlás, bosszú és végül gyilkosság szövi át azt a három évtizedet, ami során kiderül, mit jelent, s mennyit ér egy név, és meddig hajlandó elmenni egy család, hogy mindent uralma alá hajtson.”

Vélemény: Nem is tudom, mit vártam igazából. Az Alient meg a Prometheust nagyon szeretem, de ez ugye tök más műfaj. Lady Gaga egész jól tolja a felkapaszkodott, kontrollmániás, neurotikus primadonnát, neki az évek is jót tettek (meg ugye a plasztika és pár kiló, régebben úgy nézett ki, mint egy Jackson Pollock-kép a húsruhájával meg hasonló furcsaságokkal). Adam Driver, hát nem tudom, nem őt castingoltam volna erre a szerepre, de egyébként elmegy szódával. Maga a film nagyon vontatott volt, és annak ellenére, hogy néha tök sok évet ugrottunk a cselekményben, komótosan vonszolta magát a sztori. Alapvetően az olasz nép számomra unszimpatikus, úgyhogy a családi viszály meg a tönkremenő házasság hülye olaszok között nemigen fogott meg, mint téma. A látvány nagyon szép és igényes volt, a szereplők nagyon karakteresek (kellett azért bő félóra, mire leesett, hogy Paulo az Jared Leto...). De valahogy hiányzott belőle valami fűszer, ami szerintem a tálalás volt. Mindezt kompaktabban, de érdekesebben is elő lehetett volna adni. Egyszer megnézhető, de csak ha a 2.5 órás filmeket tolerálod.

Értékelés: 5/3, nagyon vontatott telenovella érzete volt

 

Elvis (2022)

Sztori: „A legendás Elvis Presley élete titokzatos menedzsere, a magát csak "ezredesnek" szólíttató Tom Parker szemén keresztül. A két férfi közti különös, sokat változó kapcsolat (néha barátság, néha gyűlölet) több mint 20 évig tartott. Akkor kezdődött, amikor Elvis még a pályája elején állt, nem múlt el akkor sem, amikor az énekes addig példátlan hírnevű sztárrá emelkedett, és akkor is megmaradt, amikor megismerte élete legfontosabb nőjét, Priscillát. Közben Amerika háborúba ment, elveszítette az ártatlanságát, és megváltozott az egész világ. De a két férfi között mindig megmaradt valami furcsa kapcsolat.”

Vélemény: A biopicek korát éljük, egyik jön ki a másik után, többek között Marilyn Monroe-ról is fog kijönni egy ősszel (azóta már kijött ugye, lejjebb látható a véleményem). Kicsit olyan, mintha az emberek már most is elvágyódnának a jelenből, mint a Reminiscence-ben.
Általában két megközelítést szoktak alkalmazni az ilyen filmeknél: próbálnak dokumentaristák maradni és csak minimálisan dramatizálják az illető életét, vagy egyfajta művészies/szórakoztató/bulváros újraértelmezést kapunk a személy életéről, ami bizonyos cselekménypontokon ugyan egyezik a valódi személy életével, de a film nem akar kicsit sem dokumentarista lenni.

Személy szerint úgy éreztem, hogy ez a film inkább szórakoztató akart lenni, mint dokumentarista. Nagyon érdekes volt a gyors ütemű cselekmény, és ennek ellenére 2 óra 39 perces játékidő. A film többsége zene volt, azaz egy musical-biopicet néztünk. Nekem nem érződött annyira hosszúnak, mert végig lekötött a film és az iszonyú jó Elvis-nóták. A sztoriban Elvis volt menedzsere a narrátor, aki elmeséli, hogyan karolta fel a már kezdetben is sikeres énekest, aki nagyon megosztó volt az erotikus mozgása, színpadi jelenléte, és feketékkel való elegyedése miatt. Végighúzódott a filmen a polgárjogi szál, például említést tesznek MLK és Kennedy meggyilkolásáról, a "radikális" tüntetőkről és a republikánus álláspontról a film során, de ennek ellenére nem irritáló vagy woke a film, ami nagy szó 2022-ben egy hollywodi film esetén. Korábban szkeptikus voltam Austin Butlerrel szemben, de kiváló volt, a karaktert tűpontosan hozta és abszolút hihető maradt. Elvist szerintem nehéz megjeleníteni, főleg, ha a las vegasi bohóckodó imitátorokra gondolunk, de Austin nem karikatúra volt, hanem mint valami manifesztáció. (Bár, ha lenne ehhez joga valakinek, szerintem már azt is meg tudnák csinálni, hogy végigdeepfake-elnek egy ilyen filmet az alkotók, de akkor meg a család számára lehetne irritáló, hogy egy dramatizált filmben valaki a személy valódi arcát használja.)

A nagyon hosszú játékidő mellett talán pont a történelmi lazaságot találtam negatívumnak. Úgy éreztem, akkora Elvis-rajongó volt az alkotó, hogy Elvis személyiségbeli hiányosságait kikozmetikázta, enyhítette, vagy a szőnyeg alá söpörte. Szerintem az 50-es-60-as években sem volt teljesen oké egy 14 éves kislánnyal összejönni és összeköltözni, majd mellette a világ hímribancának lenni és minden rajongót felpróbálni. Ugyanígy a drogprobléma és a depresszió, inszomnia, mentális problémák is sokkal nagyobb szerepet játszottak a valóságban. A házasság Priscillával nem hirtelen romlott el, hanem ezt a sok szart elégelte meg idővel a felesége. Kicsit az az effektus volt, mint a Ted Bundys Zac Efronos filmnél, hogy a végén nem is értjük, ezt a szegény embert miért büntette a sors, persze abban a filmben sokkal extrémebben. Szegény párom, aki érzékeny lélek, nagyon megsínylette a film szomorú végét.

Összességében nagyon jó, élvezhető film volt, és nem bánom, hogy moziban néztem. Aki történelmileg akkurátus filmet vár, az nem fogja megkapni, de aki egy szórakoztató, érzelmes musicalt, az igen.

Értékelés: 5/4.5, én imádtam

 

Blonde / Szöszi (2022)

Sztori: „A Marilyn Monroeról készült fiktív portré merészen új megvilágításba helyezi a hollywoodi legenda életét - és azt, milyen árat kellett fizetnie a hírnévért és a sikerért.”

Vélemény: Nem vagyok valami feminista woke élharcos, de ez a film még engem is kiakaszt. Ilyen szinten egy mentális roncsként és ribiként ábrázolni szegényt... Értem én, hogy művészi, költői, meg sokkoló, de időközben kihasználja a karaktert és meggyalázza az emlékét.
Ha a családja lennék, perelném a mindenséget.

Ez a film egy regényen alapul, amit Joyce Carol Oates írt, és fickionalizálta az életét. A Blonde nem egy életrajzi mű. Oates ráadásul nagyon lenézte Marilynt, és úgy gondolta, ő felelős a negatív véleményekért, amiket az emberek táplálnak róla.
https://archive.nytimes.com/www.nytimes.com/books/00/04/02/specials/oates.html

Gladysnek, Marylin anyjának tényleg paranoid skizofréniája volt, viszont semmilyen feljegyzés nem szól róla, hogy bántalmazta volna a gyermekét.

A film bemutatja, hogy Marilynt megerőszakolja egy stúdióigazgató, aki elvileg Darryl Zanuck, a 20 century Fox igazgatója. Ez soha nem történt meg, Zanuck-öt ugyanis fizikailag taszította Monroe, butácskának tartotta, és ezt a beskatulyázást onnan is tudjuk, hogy sose adott neki tartalmas szerepeket, ahol nem buta szőkének állították be.

Marilynnek nem volt poly kapcsolata egyszerre két férfival.

Semmi bizonyíték nincs rá, hogy Marilynnek valaha is volt abortusza. Többször volt viszont spontán vetélése, mert endometriózisos volt. Ha úgy esett volna véletlenül teherbe, hogy meg is marad a magzat, akkor megtartotta volna, mert teljesen bedepressziózott attól, hogy nem lehet gyereke a betegsége miatt.
Ráadásul a film pro life módon "bünteti" őt azzal, hogy elképzeli, a meg nem született gyermeke kérdőre vonja az abortuszért. Nemcsak valótlan, de kibaszott kegyetlenség is a regényíró és a filmrendező részéről.

A film szerint JFK megerőszakolta Marilynt, amire semmi bizonyíték sincs. Ráadásul a film szerint emiatt megint volt egy abortusza, ami ugyancsak fikció.

A filmben minden szeretőjét Daddynek hívja, ami nemcsak, hogy fikció, de infantilizálja is Marilynt, akit egy apakomplexusos csitriként jelenít így meg.

A film elferdíti, kiszínezi és telerakja meg nem történt eseményekkel Marilyn életét és mentális állapotát. A filmet nézve az embernek az a benyomása, hogy soha egy napot sem volt boldog, és magát áldozattá téve végigbőgte és picsogta az egész életét, ami nem volt igaz. Voltak jó évei, mikor sikeres és boldog volt, a karrierjét pedig saját maga tehetségének köszönhette, amit ez a film teljességgel aláás, mint ahogy minden más aspektusát is, ami pozitív.

Valójában egy visszafogott, kicsit prűd és intelligens nő volt a mindennapokban, a köznyilvánosság előtt viszont felöltötte a "Marilyn Monroe" álarcot. A filmben agyon van szexualizálva, és a szenvedése kb azért van, hogy a néző mentálisan kiverje magának azon, hogy szenvedni látja őt.

Összességében egy művészieskedő, nulla empátiával a címadó személy felé forduló, undorító filmnek tartom, és hasonló a véleményem róla, mint a Dianás tavalyi filmről, amiben a leszbicsóktól kezdve volt mindenféle kitalált, valódi karaktert meggyalázó idiotizmus, ami cserébe vizuálisan nagyon szép és összerakott volt.

 

Értékelés: 5/2, jóindulattal

 

Romantikus

 

Top Gun (1986)

Sztori: „A fiatal pilóta vágya, hogy ő legyen a haditengerészeti légierő legjobbja. Sikerül is bekerülnie azok sorába, akik részt vehetnek az öthetes, Top Gun elnevezésű kiképzésen. Leplezetlen akarnokságával sokak számára ellenszenvessé teszi magát, de bebizonyítja alkalmasságát. Egy gyakorlaton barátja balesetet szenved és meghal. Pete magát vádolja a szerencsétlenségért, és soha többé nem akar felszállni.”

Vélemény: Megnéztem nemrég egyrészt azért, mert a bátyám nagyon szereti, másrészt azért, mert arra számítottam, hogy az idén kijött filmet is meg fogom nézni. Igazából olyan volt, amilyenre számítottam :D Nem érdekelnek se a repülők, se a romantikus filmek, úgyhogy nem nekem való.

Egy kliséhalmaz volt az egész, repkedtek meg drámáztak. Tom Cruise régen is helyes volt, de azért feltűnő a plasztikai sebészet, esztétikai orvoslás és a kozmetika ennyi évtized távlatából, mert kb most jobban néz ki mint régen. Az a küklopsz szemöldök, more...
A repülőkből meg a romantikus filmekből minimum egyet kell preferálni ahhoz, hogy nézhető legyen. Így meglehetősen hosszú és szenvedős volt :D

Értékelés: 5/2, nem az én teáscsészém

 

Vígjáték

 

The Dictator / A diktátor (2012)

Sztori: „A történet egy diktátorról szól, aki elnyomásban tartja az országát. Nem szeretné, ha a demokrácia tönkretenné az ő imádott egyeduralmát. Annyira kiáll elvei mellett, hogy akár az életét is áldozná azért, hogy minden maradjon a régiben.”

Vélemény: Engem igazából kínozni lehetne az ilyen filmekkel. A párom nem jelentette be, hogy a Boratos csávó filmje, de két perc után világos volt. Ugyanolyan volt, mint a Borat, csak Kazahsztán helyett Wadiya volt a téma, és a diktatúra. Aki szereti ezt a műfajt (=tetszett neki a Borat), azt ezt is élvezni fogja.

Számomra kínos, igénytelen, bugyuta, szájbarágós és cringe volt. Körülbelül ahhoz tudnám hasonlítani, mintha zene terén lekötnének a Muzsika TV vagy a Dikh tévé elé és azt kellene hallgatnom.
Volt benne amúgy pár humoros beszólás meg igazi társadalomkritikus pillanat, csak ezért nem pontozom le 1-esre, de soha a büdös életben nem nézném újra, se hasonlót. Szörnyű volt, kiütéses lettem tőle. A humor nálam nem itt kezdődik.

Értékelés: 5/2, másnak vicces lehet, nekem nem volt az

 

Read More

Nope / Nem (2022)

 

Egy érdekes nevet viselő, elsőre sci-finek mutatkozó, de kicsit műfaji katyvasz film a „Nope”. Ez a magyar nyelv hibája, de nem igazán tudja átadni, hogy ez nem az irodalmi „nem”, hanem egy szlengesebb verziója, de ilyenen már fenn sem akadunk. Jordan Peele standupos rendezte, aki a Get Out-ot is, ami viszont zseniális pszichothriller szerintem, szóval ez önmagában még nem kárhoztatná a filmet.

A sztori szerint egy fekete hollywoodi lóidomár család kint él egy ranchen, és a tulajdonos idősödő urat egyik nap a lován szementalálja egy égből nagy erővel leeső pénzérme, amibe belehal szegény. Két gyereke van, egy kicsit visszahúzódó, autista jellegű, lovakkal suttogó fia, és egy polihisztor, hollywoodi álmot kergető, minden lében kanál pofázógép lánya. Kettejükre marad a ranch és a lovak, valamint a lóidomítási biznisz is.

Csakhogy a ranchen eléggé furcsa dologra lesznek figyelmesek. Az egyik felhő egy centit se mozdul hónapok óta, ráadásul furcsa hatást gyakorol a lovakra is, akik megvadulva vágtáznak előle. A film során kiderül, hogy nem egészen evilági dologról van szó. A testvérpár pénz és hírnév reményében úgy dönt, hogy mindenáron levideózza a dolgot, ami nem bizonyul egyszerű feladatnak.

Őszintén szólva nem tudom, mire számítottam, de nem erre. Számomra ez a film kicsit „all over the place”. Ijesztő is akar lenni, de humoros is, de közben vannak benne horrorra hajazó részek, mégse mondanám igazán félelmetesnek... A film szervezési elve számomra furcsa volt, mintha fejezetekre lett volna bontva szereplők/témák mentén, amik aztán kicsit indokolatlanul követték egymást. Pl a Gordys részt utólag sem értem, hogy mi értelme volt belerakni, meg úgy Steven Youn/Ricky Park sztoriját összességében. Olyan volt, mintha szándékosan nyújtogatnák a játékidőt, mert ma már nem lehet másfélórás filmeket csinálni, mint a 2000es években, muszáj mindennek két óra felettinek lenni.

Tudom, hogy sokkal realisztikusabb feltételezni, ha egy földönkívüli jelenség feltűnne egy filmes lóidomár családnál, megpróbálnák levideózni és bekerülni vele Oprah műsorába, mégis az egész koncepció kicsit... furcsa volt. Ufós filmeknél ahhoz vagyok szokva, hogy a szereplők bezárkózva pánikolnak meg előveszik a nagyfater shotgunját, hogy jól szétlőjék vele a jövevényeket. Itt meg bár voltak benne ijesztő részek, de azért önmagában darabosnak éreztem az egészet, nem állt össze.

A csavart egyébként nem láttam előre (bár az én észjárásom inkább lassú, kifejezetten rühellek sok elvont filmet), érdekes volt a koncepció.

A színészkedés egy erős közepes volt, néha kicsit Sikoly-feelingem volt. Mintha a film ilyen kicsit öntudatos módon prezentálná magát pár sztereotipikus karakterrel, hogy humorosabb legyen. Nagyon érdekes volt Michael Wincottot viszontlátni (az Alien 4 oszlopos tagja), és örömmel hallottam, hogy kifejezetten jó szinkronhangot passzintottak hozzá.

Aki szereti ezt a témát (én ugyebár NAGYON), annak egyszeri nézésre alkalmas, könnyen fogyasztható, egyébként érdekes mozi. Azt nem tudnám megmondani, hogy jó-e, de lekötött. A kedvenceim közé nem fog bekerülni előreláthatólag.

Read More

Ojing-eo geim / Squid Game / Nyerd meg az életed (2021)

Végre eljutott odáig ez a sorozat, hogy kihaljon körülötte ez az istentelen nagy hype, így el tudtam kezdeni úgy, hogy nem mindenki erről anekdotázik. Tudtam, hogy koreai, tudtam, hogy erőszakos, nagyjából a koncepcióval is tisztában voltam, és az az alapvető elképzelés volt bennem, hogy mivel távol-keleti, és halált meglehetősen tömény mennyiségben tartalmazó sorozat, beteg lesz, mint állat. 

Gi-Hun körül koncentrálódik a cselekmény, aki egy mezei tróger, csak épp nem Kőbánya-Kispesten, hanem valahol Dél-Koreában. Az idős anyjával él, munkanélküli, az öregasszonyt húzza le pénzzel. Szabadidejében szerencsejátékozik, züllik, elvált a feleségétől, és a kislányának sem túl jó apja. Fenntarthatatlan életmódjával óriási adósságot halmozott fel. 

Egy napon hogy, hogy nem, belebotlik egy furcsa fazonba, aki egy pofozkodós játékért pénzt ígér neki. Gi-Hun belemegy abba, hogy hülyére pofozzák, csak hogy kapjon egy kis lóvét. A furcsa találkozó után kap egy geometriai ábrákat és egy telefonszámot tartalmazó névjegykártyát, ami egy következő játékra invitálja. Végső anyagi lecsúszottságában Gi-Hun eldönti, hogy részt vesz a játékban. 

Innen indul a sztorink, ahol rövid úton kiderül, hogy nem Gi-Hun az egyetlen lecsúszott tróger a koreai társadalomban, hanem egész tömegek adósodtak el, de nagyon. Őket versenyeztetik életre-halálra olyan játékokon, ahol a nyeremény a kiesett (=meghalt) játékosok számával egyre feljebb kúszik. Kicsit olyan, mint egy modern gladiátorjáték, csak nagyon sokan szerepelnek benne egyszerre, és a végén rengeteg pénz jár érte. Többnyire csapatban kell játszani, így mindenféle ügyködések, intrikák, baráti kapcsolatok szövődnek, majd szűnnek meg. A játékvezetők pedig igyekeznek mindig valami új izgalmat, kihívást, easter egget becsempészni a játékosoknak, nehogy elbízzák magukat, vagy ellaposodjon a konkrét játékokon kívüli idő. 

Összességében egy nagyon izgalmas sorozatról van szó, aminek az egyik része maga a koncepció, hogy embereket versenyeztetnek vérre menően egymással, másik része a a karakterek egyéni történetei és jelleme, a harmadik pedig a háttérben megbúvó társadalomkritika. 

Az egyik dolog, ami miatt szerintem ennyire felkapták ezt a sorozatot, az az, hogy a szerzők nagyon sajátos világot alkottak. A játékosok és a katonák egyenruhái, a rikító színű lépcsők, ahol a játékosoknak menetelni kell, a gyerekjátékokra alapozott helyszínek, a maszkos karakterek, stb - látványban nagyon odatették magukat, és egyedit sikerült alkotni. Gondolom, nem kis költségvetéssel készült a sorozat, azzal a kifejezett céllal, hogy ezt exportálják külföldre. Nagyon jók, hátborzongatóak a hanghatások, főleg az a kis népdal, ami az első játékban elhangzik - a sorozat végéig beégette magát a fejünkbe. 

Érdekesek a karakterek és a személyi drámák, és hogy ki hogyan jutott el odáig, hogy ennyire eladósodjon és kilátástalan legyen a helyzete. Külön tetszik mindig, ha nem amerikai alkotásokat nézek, hogy sokkal árnyaltabbak a jellemek, nem lehet mindenkit leredukálni jóra vagy rosszra, és végigfut a sorozaton egyfajta jellemi ív, ami egyeseknél negatív, másoknál pozitív, megint máshol teljesen random hullámzik. A való életben is ilyenek az emberek, gyarlóak és bedőlnek mindenféle könnyebb utat ígérő dolgoknak, főleg, ha elég kétségbeesettek. Van, aki a saját anyját is eladná pénzért, és olyan is, aki különösebb morális dilemma nélkül átbassza azt, aki megmentette az életét. Örülök, hogy nem egydimenziós karaktereket láthattunk. 

Mit lehetne elmondani negatívumként a sorozatról? Talán azt, hogy a cselekmény menete alapján kiszámítható egy idő után, hogy mi a játék kimenetele. És hogy rendkívül megrázó. Olyanoknak ajánlom, akik teljesen ki vannak békülve azzal a gondolattal, hogy percenként fognak hullani az emberi életek, még azok is, akiket előtte hosszasan bemutatott a sorozat és a néző szívéhez nőttek. Aki kicsit is borzong az öldökléstől vagy a személyes tragédiáktól, az inkább mellőzze a sorozatot. Sokszor egy-egy rész befejezése után csak ültem és néztem magam elé, tök nagy ürességet érezve (bár én tényleg ez a típus vagyok, aki egy random celeb halálhírénél is csak ül, és gondolkodik az életen, hogy akkor most mire is jó ez). A másik az, hogy az eladósodott társadalmi réteget azért eléggé negatív színben tünteti fel a sorozat, ami nem tudom, hogy mennyire koreai tulajdonság, mert már a Parasite-ban is így volt. Ezalatt azt értem, hogy a sorozat nem arra fókuszál elsősorban, hogy ezekkel az emberekkel valami szerencsétlenség történt (pl. hogy Gi-Hunt leépítették és 10 éve nem talál melót, vagy hogy Sae-Byeok észak-koreai árva disszidens), hanem tolja az arcunkba, hogy mekkora trógerek, pl. Deok-Su egy erőszakos gengszter aki gondolkodás nélkül lever mindenkit, Mi-Nyeo közönséges őrült, akinek minden monológja szívlapátért kiált, vagy Sang-woo, aki egy korrupt, hazug, önző üzletember. Ezzel szerintem kicsit azt a képet erősíti az emberekben, hogy csak az csúszik le társadalmilag, aki morálisan is tróger, amivel azért vitatkoznék. A sorozat befejezése különösen nem tetszett, szerintem egy tök jó történeti ívet megforgatott a sárban azért, hogy legyen következő évad. Nem éreztem indokoltnak, hogy kiderült, ki állt a játékok mögött, és a végén a bosszúállás gondolatát. Ezt a sorozatot ott kellett volna befejezni, hogy vége van a játéknak, és kész. 

Mindenesetre nagyon érdekes volt és kicsit azért agyalós is, mindenképp megéri megnézni, akinek nem kizáró ok a téma. 

Read More

Tavaszi filmes összesítő

 Nagyon régen volt már filmes poszt, pedig az elmúlt 3 hónapban is néztem filmeket: silány, tűrhető, valamint néhány kiváló alkotást is. Az elmúlt időszak filmjeit pont ilyen kategóriákra osztva fogom ismertetni most a legrosszabbaktól a legjobbakig, hátha akad pár, ami felkelti az érdeklődésetek. Kivételesen most műfajokat is fogok biggyeszteni a címek mellé, hogy könnyebben azonosíthatóak legyenek.

Legalja-szekció

Area Q /A körzet (2011) – sci-fi

Sztori filmkatalogus.hu-ról: Egy éve már, hogy Thomas Mathews oknyomozó riporter fiának nyoma veszett. Az elmúlt egy évet az újságíró egyre kétségbeesettebb nyomozással töltötte, és közben szinte mindenét feláldozta, de így sem tudta meg, hogy mi történhetett fiával. Főnöke úgy érzi, véget kell vetni az önpusztító ámokfutásnak, és Brazíliába küldi Mathewst azzal a feladattal, hogy járjon utána az "Area Q" nevű körzetből jelentett UFÓ-észleléseknek. A helyszínre érve a férfi eleinte szkeptikusan áll hozzá az eseményekhez, de hamarosan rádöbben, hogy talán élete legnagyobb felfedezése vár rá.

Katasztrofálisan rossz film. Egy estés szolgáltatáskimaradás után a Telekom elérhetővé tette a filmklubot a húsvéti hosszú hétvégére ingyenesen, ez az egyetlen oka, hogy megnéztük, de kár volt. Eseménytelen, vontatott, erőltetett és jellegtelen karakterek, ízig-vérig gagyi. Magyarra ráadásul úgy szinkronizálták le valamilyen érthetetlen oknál fogva, hogy a portugálul beszélő szereplők, akiket az eredetiben feliratoztak, szintén magyarul beszéltek, csak akcentussal és helytelenül. Annak ellenére, hogy a magyar néző számára mindenki magyarul beszélt, tolmácsolták az amerikai karakternek a beszédet, tehát ilyenkor kétszer hangzott el minden magyarul. Igazából a forgatókönyvírót és rendezőt is addig ütném, amíg mozog, meg azt az állatot is, aki így szinkronizáltatta le. A vállalhatatlanul rossz ennek a filmnek az esetében eufemizmus.

 

Moonfall (2022) – fantasy, akció, kaland, sci-fi (?)

Van egyfajta affinitásom azokra a filmekre, amik annyira szarok, hogy az már jó, lásd pl. az új Sikoly-filmes kritikámat. Az ilyen filmek vadászatakor azonban előfordul, hogy beleszaladunk egy annyira rossz, hogy már nézhetetlenül minőségtelen filmbe, és a Moonfall is ez volt. A sztori, vagyis hogy egy tudós (ex-űrhajós inkább) és egy összeesküvéselmélet-gyártó összeáll kideríteni, hogy a Hold az nem is az, mint aminek mutatja magát, akár még frappáns vagy humoros is lehetett volna.

Ehelyett a film komolyan vette magát, nagyon kevés öniróniával (KC modoroskodásain kívül) tolta végig az egészet klisés karakterekkel, nulla tudományos háttérrel, a szokásos katasztrófafilmes bóvli megoldásokkal. Kicsit durvának tartom, hogy Halle Berry, Patrick Wilson meg Donald Sutherland ilyenekhez adják a nevüket, de lehet, hogy akkora a Beverly Hills-i villák rezsije, hogy aljább melókat is be kell vállalni néha.

Az összes érzelmi szál a tinédzserfiúval, a gyerekekkel meg az ázsiai dadussal arclekaparóan cringe, csakúgy, mint némelyik CGI-os special FX. Az, hogy jön a hullám/földlemez, és kocsival menekülünk előle, a rosszfiúkat elkapja, minket viszont nem, már 10 évvel ezelőtt is vérciki volt. A dialógusokat mintha 14 éves fanfictionírók írták volna. Számomra elképesztő, hogy egy 60 feletti faszi még az élete derekán túl is ilyeneket rendez. Ez még nachosszal és társasággal SEM volt nézhető.

 

Kevés figyelmet érdemlő alkotások

 

Marry me / Vegyél el (2022) – romantikus vígjáték

Még mindig nem én vagyok a célközönsége a romantikus vígjátékoknak, ugyanis alapvetően kiütéses leszek tőlük, ezt azonban egy gyengébb pillanatomban megnéztük, nagyon ritkán hajlandó vagyok kedvezni a filmes partnereimnek is :D Valamiért sokkal többet vártam egy olyan filmtől, amiben Owen Wilson és Jennifer Lopez szerepelnek, talán a magas költségvetés miatt, vagy nem is tudom, ezek az elvárások azonban nem váltották be a reményeket.

A sztori szerint Kat Valdez énekesnő és megasztár, influencer nagyon publikus egybekelésre készül a szintén énekes latin szerelmével egy streamelt koncert keretében a Marry Me című szám előadása közben. Ott azonban hiba csúszik a gépezetbe, hogy a latin lover megcsalja a megasztárt, és ez pont az esküvős koncert esküvős száma előtt derül ki. Kat így random hozzámegy egy matektanárhoz, akit a közönségből szúr ki magának. A kettejük ismerkedése így még csak a koncert után kezdődik, és kénytelenek megküzdeni a radikális életmódkülönbségekkel, ha azt akarják, ebből tényleg legyen valami.

Istenigazából lehetnék nagyon gonosz ezzel a filmmel, de úgy érzem, az alacsonyabb korosztálynak íródott, kb 13 éves kor alatt azoknak a kislányoknak, akik úgy szerették JLót, mint én a 2000-es években. Meg sem próbál törekedni rá, hogy legalább minimálisan valóságos legyen, amivel nem is lenne amúgy baj, ha legalább izgibb vagy viccesebb lenne, de annyira semmilyen volt az egész. Oké, értjük, hogy a két karakter élete radikálisan más, de ez nem volt elég, hogy elvigye a hátán a filmet. Ha romantikus vígjáték, akkor legyen minimum Love Actually szinten, és akkor még én is tudom élvezni.

 

Tinder Swindler / A Tinder-csaló (2022) – dokumentumfilm

 

A sztori Simon Leviev izraeli Tinder-csaló áldozatainak a történetét meséli el az illetékeseket megszólaltatva. Nagyon straightforward, azt nyújtja, amit az ember várna tőle.

Számomra igazából szűk 3 éves tinderes tapasztalat után erősen fejvakarós, hogy hogy nem tűnik fel értelmes, csinos nőknek, ha egy kétes hátterű milliárdos kezdetben elhalmozza őket figyelemmel meg luxusélményekkel, aztán eltünedezik és elkezd tarhálni. Ráadásul az is elég random, ha valaki egy első randin hagyja magát magángépre ültetni, Michelin-csillagos étterembe meg rögtön hotelszobába vitetni. Távol álljon tőlem az áldozathibáztatás, de aki nem kezd el minimum gyanakodni egy túl jónak tűnő párkeresési lehetőségnél, és felkínálja magát tálcán, az tátott szájjal rohan a faszerdőbe. Amíg vannak ilyen nők, addig ilyen szélhámosok is lesznek. Külön érdekes volt utánakeresni, hogy mi lett a sorsa a címadó csaló srácnak, szóval aki megnézi, a guglizást se hagyja ki.

 

300 és 300: Rise of an Empire/ 300 (2006) és 300 - A birodalom hajnala (2014) – történelmi, akció, háborús, dráma

Év elején random rám jött, hogy meg akarom nézni az összes kétezres években legyártott ókori témájú filmet, amiben kigyúrt testű, néha tógás csávók, meg fejdíszes, alulöltözött nők vannak. Valójában a 300-at már láttam valamikor korábban, de nem emlékeztem rá az ikonikus gödörbe rúgós jeleneten kívül. Nem emlékeztem arra sem, hogy ez ennyire a harcra fog fókuszálni, így már az első részt is eléggé végigunatkoztam, a második pedig szinte teljesen rezignált telefonnyomkodásból állt számomra. Az tény, hogy a véres effekteket 2014-re egész látványosra megcsinálták, és Lena Headey se romlott le kinézetileg 8 év eltelte alatt, de valahogy arra számítottam, hogy jobban le fognak kötni ezek a filmek. Sokszor számomra inkább cringe volt az átható érzés, mint bármi más, főleg, ami Artemisia karakterét illette. Nagyon unalmas esős délutánra el lehet viselni otthoni nachosszal, de a komolyanvételét nem bátorítom ezeknek a filmeknek törifaktos múlttal.

 

The Mystery of Marilyn Monroe: The Unheard Tapes (2022) – dokumentumfilm, életrajzi

Korrekt Marilyn Monroe témájú dokumentumfilm, ami annyiban nyújtott újat, hogy a színésznőt közelről ismerő emberekkel készített telefonos interjúkból vágták össze a nagy részét. Megmondom őszintén, úgy, hogy viszonylag sok mindent tudok Marilynről már így is, kicsit furcsa volt a film szervezési elve, én nem így csináltam volna. Először tárgyalni a mentális problémákat meg a szerfüggőségeket, és csak utána a gyermekkori atrocitásokat meg a nőgyógyászati betegségeket kicsit slendrián dolog szerintem dokumentarista szempontból. A másik meg az, hogy olyan érzés volt, mintha egy grandiózus következtetést szerettek volna levonni, de aztán elterelték róla a figyelmet, hogy nehogy jogilag támadható legyen a film. Ez nagyon furcsa volt a számomra, mert akár úgy is előadhatták volna az egészet, hogy „léteznek ezek és ezek a teóriák a színésznő halála körüli körülményekre”, és akkor objektív is, meg nem is támadható. De elhinteni, hogy valami úgy van, de aztán lehet, hogy mégse teljesen, elég… furcsa.

A témában először ajánlanám Random videóját, és esetleg csak utána ezt a filmet. Érdekes volt, az tény, akit érdekel Marilyn Monroe, annak kötelező darab, de nem kell sokat várni egy netflixes alkotástól szerintem.

"Érdemes megnézni" szekció

 

La migliore offerta / Senki többet (2013) – dráma, romantikus

Megmondom őszintén, én nagyon ritkán nézek tévés filmeket, meg úgy alapvetően tévét is csak akkor, mikor vidéken vagyok a szüleimnél. Ez a film valamelyik filmes csatornán ment egyik nap este, és megnéztük pusztán azért, mert az első snittől kezdve beszippantott az elegáns, antiszociális öregúr (Virgil) komikus karaktere.

Nagyon érdekes sztori volt, és nagyon pozitív csalódás ez a filmélmény. Alapvetően hozzá vagyok szokva a hollywoodi nyálas, szájbarágós sztorikhoz, amik egyrészt már a könyökömön jönnek ki, másrészt egy olyan trash vonalat követelnek, amit az átlagosan ostoba amerikai polgárok megértenek és értékelni tudnak. Ahhoz képest, bár ebben a filmben semmi elvont nincs, ez már egy rétegfilmnek számít. A cselekmény a kultúrával, művészettel, becses műemlékekkel van átszőve, és a karakterek is érdekes, komplex emberek, nincsenek leredukálva a good guy-bad guy szintjére. Ezért sem árt néha európai filmeket nézni, amiket kb élből előítéletesen elutasítok az elvont, szenvedős francia és skandináv filmek miatt.

A sztori szerint ugye van egy idős aukcióvezető és művészeti szakértő, aki OCD-je miatt mindenhová kesztyűben jár, meglehetősen mogorva, intelligens és rendkívül igényes. Emberi kapcsolatai egy barátot és a beosztottját kivéve csak a munkára redukálódnak, és ez jó is így neki, legalább is egy darabig. Egyszer csak felbéreli egy titokzatos villatulajdonos fiatal lány, aki a több száz, sokmillió euróra rúgó műtárgyát szeretné eladni a szülei halála után. A lány mindenféle kifogásokkal lemondja a személyes találkozókat, mígnem kiderül, hogy ő maga is mentális beteg, és retteg mások között megjelenni. A lány furcsasága megnyeri magának a hóbortos műkincsszakértő öregurat.

A sztori végig lekötött, érdekes volt, de egy ponttól kezdve kiszámítható is, mert szinte borítékolni lehetett a történet végét.

Számomra ennek a filmnek a remeksége abban állt, hogy végre valami olyat néztem, amitől nem estek le az IQ pontjaim tízpercenként kritikus mértékben, mint egy amerikai kasszasikernél. A művészet még olyanok számára is érdekes módon volt tálalva, akik nem jártasak a művészettörténetben. (Én magam mondjuk nagyon szeretek galériákat látogatni, de mindezt háttértudás nélkül teszem.) Jólesett valami értelmeset nézni végre, még akkor is, ha nagyon szomorú volt a vége. Több embert is eszembe juttatott az életemben ez a karakter.

 

The Empty Man / Az üres ember (2020) – természetfeletti horror

A sztori egy hegymászó fiatalokból álló csapattal kezdődik a történet múltbéli síkjában, ahol az egyik férfi beesik egy barlangba, és megbabonázza valami entitás. Az esemény után nagyon furcsán viselkedik, nem reagál külső ingerekre, megbetegszik, és hát a társainak sem kell már tartós tejet venni. Ezután átkerülünk a jelenbe, ahol egy furcsa urbánus legenda tizedeli a gimis ifjúságot: ha egy híd közepén egyedül belefújsz egy üvegbe és elmondasz egy mantrát, akkor elvisz a rézfaszú bagoly z üresember.

James Lasombra, a zátonyra futott életű exnyomozó személyesen is érintett lesz egy ismerőse lányának eltűnése által az ügyben, így elkezd kutakodni, hogy mégis miről van szó. A valóság azonban annyira viszketősen szürreális, hogy arra sem ő, sem a film nézői nem számíthattak.

Az ijesztőfaktor nemcsak egy urbánus legenda vagy egy közönséges gyilkos, hanem egy természetfeletti entitás köré szövődött szekta.

Nekem nagyon-nagyon tetszett ez a film. A felszínen sok más horror, nyomozós thriller elemeit föl lehet fedezni, de egyáltalán nem klisés, teljesen új jelentésrétegeket vonultat fel, amiket a nézőnek kell kibogozni. Sokszor van olyan, hogy nem szeretem az elvont, filozofikus filmeket, ez viszont a hangulatával beszippantott, és értelmezésre késztetett. Simán el lehet képzelni Amerika bizonyos részein ilyen szektákat egyébként, vannak bizarr gondolkodású csoportok saját spirituális elvekkel és gyakorlatokkal.

Megvan a saját teóriám azzal kapcsolatban, hogy mi volt valóságos a filmben, és mi nem, de nem sikerült minden kérdést megválaszolni, és valszeg nem is lehet. Aki szereti az agyalós, természetfeletti thrillert-horrort, annak ajánlom ezt a filmet mindenképpen. Többszöri megnézésre is.

A besúgó - 1. évad (2022)

HBO maxos gyöngyszem a 80-as évek Magyarországáról, arról az időszakról, ahol az ÁVH még beszervezett embereket, hogy jelentéseket adjanak egymásról, ahol a falnak is füle volt, és ahol a gondtalan egyetemistaéveket beárnyékolta az omladozó szocializmus.

A felszíni appeal persze az, hogy jók a zenék, a karakterek, a kosztümök, és olyan kellemes nosztalgiával vegyül a rengeteg politikai mocsok. Demeter Geri felkerül Pestre a közgázon tanulni, és már a vonaton letámadja egy tiszt, hogy jelentgessen egy szaktársáról. Gerinek beteg az öccse, így nincs is más választása, muszáj besúgónak állnia, ha azt akarja, hogy az öccse továbbra is kapja az államtól a gyógyszert. Így kénytelen közeli barátságot kötni a földalatti demokrata mozgalom vezetőjével, Zsolttal, és teljesen a bizalmába férkőzni a csapat tagjainak.

Egyetemista diákok lévén van bőven ivás, bulizás, szerelmek, züllés, és persze idealisztikus álmodozás Magyarország jövőjéről. Sok tekintetben a mai politikai helyzettel akkora áthallások vannak, hogy a fal adja a másikat. Az ember szinte keserédes mosollyal nyugtázza magában, hogy hova is reménykedjen, ha ennyire tróger politikai körülmények közül jövünk. Ennek a sorozatnak nagyon nagy politikai jelentősége van most, viszont ugyebár nincs jelentősége körbejárni, hogy miért vagyunk a totalitárius rendszer útján megint.

Nagyon izgalmas intellektuális pingpongozások voltak minden részben, gyakorlatilag az összes cliffhangerrel végződött. Utóbbi kicsit hatásvadász volt, nem feltétlen lett volna rá szükség, mert enélkül is izgalmas volt a sorozat. Jók voltak a színészek, hihetőek a karakterek (talán Kiss Imrét kivéve, aki egyik pillanatban tróger bajuszos csávó volt, másikban meg cizellált állami tisztként lépett fel).

Ha megkérdezném a szüleimet a magyar nyolcvanas évekről, nem vagyok benne biztos, hogy ilyen sötét képet festenének, ők főleg pozitívan szoktak nosztalgiázni erről az időszakról, aminek az volt az ismérve, hogy az emberek már kicsit szabadabban voltak elégedetlenek, de már több mindent élvezhettek anyagilag. Nem tudom megítélni, hogy mennyire tűpontos a korrajz, de érdekes és nagyon hangulatos sorozat, az tuti.

Talán az egyik legérdekesebb része számomra Geri személyiségi íve, amit leír a sorozat második felében. Az elején még egy elveszett, vékonyka srác, akin mindenki csak poénkodik, az ÁVH meg a kapcájának használja, a vége felé pedig megtanulja, hogy csak magára számíthat, és ki kell használnia az elé tárulkozó lehetőségeket, ha túl akar élni, még akkor is, ha ez éppenséggel etikátlan, és kicsit sem jobb, mint azok, akik a vezetői döntéseket hozzák az országban. Nagyon érdekes volt végignézni egy kezdetben feddhetetlen karakter korrumpálódását, akit a körülmények tettek azzá, aki. Talán magyarázatot adhat ez arra, hogy mi történt az elmúlt 30 évben ebben az országban, és miért nem tartunk előrébb. Egy személyes sorson keresztül bemutatni társadalmi folyamatokat? Kifejezetten kreatív, tetszetős. Hogy hiteles lenne, azt kétségbe vonom, de nagyon élvezetes és tanulságos.

Read More

2022 eleje filmekben: Don't Look Up (2021), The Conspiracy (2012), Scream (2022), The Rental (2020), Project Blue Book (2019)

Ez az év már most erősen kezdődik filmes szempontból, remélem, ez a tendencia csak folytatódni fog, mert tavaly nagyon sok selejt alkotást volt balszerencsém megnézni. Nézzük, az év első öt hetében mit sikerült megtekinteni.

Don't Look Up / Ne nézz fel (2021) 

Pár hete a csapból is ez a film  folyt, azonban ha már elő vagyok fizetve a netflixre és még húzónevekkel is telirakták ezt a magas költségvetésű filmet, aminek érdekes a témája, akkor már miért ne nézném meg. Az elejétől egyértelmű volt, hogy egy disztópikus szatírával van dolgunk, ami annak ellenére az Idiocracyra hajazott, hogy amazt nem is láttam. 

A sztori szerint egy nagyméretű üstökös közeledik elég gyorsan a Földhöz, és tökéletesen kiszámíthatóan bele fog csapódni, a bolygó felszínén elpusztítva az életet, körülbelül úgy, mint a dínók korában. Az üstököst először egy csillagászhallgató fedezi fel a tanárával, akivel rájönnek, hogy azonnal  be kell jelenteniük ezt az emberiség sorsát potenciálisan megpecsételő tényt. 

Ez azonban nem túl egyszerű egy olyan világban, ahol a profit és a politikai tőke maximalizálása érdekében tényeket tussolunk el vagy másítunk meg, virágzik a tudománytalan összeesküvéselmélet-gyártás, enyhén autista harácsoló techmágnások cégei uralják az életünk legintimebb részeit, és az egyszerű embert sokkal jobban érdeklik a popkulturális események, mint bármi egetrengető horderejű dolog. Korszakunk sajátosságainak tökéletes kulminációja hozzájárul, hogy konkrétan senki le sem szarja a teljes kipusztulás számadatokkal is bizonyítható elkerülhetetlenségét.

Vicces volt a narratíva, nagyon valóságszagú, emiatt viszketősen kényelmetlen, de egyben sokak számára, köztük nekem is túlságosan szájbarágós is. Napnál világosabb volt a Trumpra, Covidra, harácsoló republikánus politikusokra, Elon Muskra/Jeff Bezosra/Mark Zuckerbergre és a minket mélységeinkben tanulmányozó algoritmusokra, és végezetül a klímakatasztrófára való utalás. Ennél már csak akkor lett volna egyértelműbb a párhuzam, ha ezeket az embereket CGI-jal meganimálják a filmben a metaforikus elmesélés helyett. Szerintem is lehetett volna visszafogottabb, de azt gondolom, hogy a segghülye emberek korában nagyon is megvolt a helye a szájbarágásnak. Aki nincs tisztában az amerikai kultúrával, annak nem is biztos, hogy akkorát koppan a film, mint azoknak, akik ezen nevelkedtek. 

Összességében szórakoztató darab, de én most olyan pszichés időszakomat élem, hogy számomra sötétebb volt ez a film, mint vicces. Már egy pár éve hihetetlenül sötétnek és disztópikusnak érzem a technológia, az emberiség masszív butulása és a klímakatasztrófa miatti helyzetet, így nem kifejezetten tudtam önfeledten lazítani. Aki nem lelkis, nyugodtan tolja ezt a filmet. 

Scream / Sikoly (2022)

Hát... akartunk egy szórakoztató mozis randit, és erre esett a választásunk. Gondolom, istenkáromlás lesz, amit mondani fogok, de: nem ismerjük az előző filmeket. Még vagy egy éve felraktam a szüleimnél a nagy tévére az első Sikolyt, de annyira gagyinak tűnt, hogy még a csajjal telefonálós résznél kikapcsoltam. (A másik választás az a dán történelmi film lett volna, amit csak rohadt későn adnak egy időpontban, vagy a Gucci-ház, és drámához nem annyira volt kedvünk.)

Bár nem néztük meg a filmeket, az előző filmek plotjait elolvastuk Wikipédián. Megmondom őszintén, olyan érzésem volt, mintha egy argentin szappanopera sztoriját olvasnám az Izaura tévéről, és nem egy horrorfilm szinopszisát. Millió karakter, Tények-jellegű "túlélte, mégis meghalt" illetve inkább a fordítottja, hogy "meghalt, de mégis túlélte" plot twistek (egy film alatt 3-4 ráadásul); a gyilkos valami tök irreleváns karakter, akiről kiderül, hogy múltbéli sérelmeket bosszul meg elég indokolatlan módon; a szomszéd macskájának az unokatestvérének a gazdája beszáll az új történetbe, akiről kiderül, hogy a gyilkos/áldozat rokona; logikátlanul, viccesen hülyén viselkedő karakterek akik tátott szájjal, csupasz seggel rohannak a faszerdőbe, satöbbi. Végigolvastuk, és többször besírtunk olvasás közben. Rájöttünk, hogy nekünk ez a tipikus vértrash, könnyed szórakozás kell most ebben a kemény és sötét világban, és valami, amit ki lehet fricskázni és besírni rajta. Így mentünk el a filmre, erre számítottunk.

És ezt tökéletesen hozta is. Az a tipikus barátokkal megnézős, maxi nachosevős, fennhangon kitárgyalós-röhögős film, mint pl a Grave encounters vagy az Extraterrestrials, ami annyira szar, hogy már jó. Szerencsére a nevek alapján vágtuk, hogy kik jöttek az előző epizódokból, meg hát életkor alapján is egyértelmű volt, a történetet pedig az eddigi tekervényes sztorik ellenére tök jól lehetett követni. Nekem eléggé netflixes érzésem volt közben. Kicsit ilyen alacsonyabb költségvetésű, feltörekvő rendezői szárnybontogatós, kötelező meleg és fekete karakteres tinis slasher volt (mint mostanában kb minden azon a platformon). A tettes felét stabilan kitaláltuk a történetből, azonban a másik fele erősen meglepett, és ez pirospont.

A sztori nagyon önironikus volt, olyannyira, hogy ide abszolút nem is kellett a Horrorra akadva, mert ez egy az egyben önmagát parodizálta. Mindemellett, ami viszont számomra idegesítő és nagyon durván sok volt, az az, hogy mennyire meta volt az egész. Egy tróger slasher horrorfilm szereplői értekeznek arról, hogy az események egy tróger slasher horrorfilmsorozaton alapulnak, és hogy milyen elemekre kell odafigyelni a filmekből annak érdekében, hogy kitalálják, ki a gyilkos, és életben maradjanak. Értekeznek emellett a filmsorozat fandomjáról, a filmek jeleneteiről, és egyéb a filmekkel kapcsolatos dolgokról, néha olyan szintekre menve, ami már egy laikusnak kurva sok volt és inkább vérgagyi, mint önfricskázóan vicces. Ha egy tanácsot adhattam volna az alkotóknak, az az lett volna, hogy legyen mondjuk tizedennyire meta a film, és akkor kicsit jobb lett volna. De néha úgy éreztem, egyáltalán nem volt célja jó lenni amúgy.

A színészek működtek, a tinihorror szintjét igazából totál hozták, másra meg nem volt igény. Jók voltak a vizuális feszültségkeltésekkel való ugratások, a gyilkossági jelenetek alatt is ilyen érdekes katartikus érzéseim voltak, és nem stresszeltem, mint egy "igazi" horrorfilmnél, úgy... jó volt őket nézni. A magyar szinkron sajnos rohadtul nem működött, pedig voltak benne innovatív megoldások, mint pl a "csicskagyász" és most már a bazdmegeléstől se félnek a szinkrondramaturgok legalább a 18as karikánál, hálistennek, de így se volt jó. Megkockáztatnám, hogy Magyarországon kulturálisan SEM működik ez a film, egész egyszerűen azért, mert aki ilyen szinteken Sikoly-fan, hogy érti ezeket a meta agyalásokat, az azért tud jól angolul és inkább az amerikai kultúra kontextusában értelmezi az egészet, ugyanis a film tele volt egyéb horrorfilmekre való utalásokkal, ami csak akkor élvezhető, ha valaki benne van ebben. Én benne vagyok magában a műfajban, de ebben az alműfajban (slasher) nem, és ezután a film után se érzem úgy, hogy bármelyik előzőt meg kéne néznem. Nachosos-röhögős-egyszernézős, amire kellett, arra jó volt, de amúgy (vállaltan) trash.

The Conspiracy (2012)

Ezt a filmet nemrég ajánlotta az egyik kedvenc youtuberem, Ready to Glare, alias Giulia Cristina, aki főleg sötét témájú hírekkel (pedofilbotrányok, erőszakos bűncselekmények, átverések, youtuberek erkölcstelenségei, szektákról szóló videóesszék) foglalkozik. Aki el tud tekinteni az extrém kinézete felett, annak egyébként ajánlom a csatornáját, mert elég érdekes. 

A Conspiracy arról szól, hogy két kanadai dokumentarista filmet akar készíteni egy Terrance nevű habókos összeesküvéselmélet-propagálóval, aki megafonon ordítja a nézeteit az utcán. Ahogy elkezdenek belefolyni az életébe, és kicsit megismerni Terrance álláspontjait/kutatását, az öregember nyomtalanul eltűnik. Úgy döntenek, elkezdenek utána kutatni, legalább is az általa összerakott összefüggésekből kikövetkeztetni, mi történhetett vele. 

Időközben arra kell rájönniük, hogy Terrance közel sem olyan bolond, mint gondolták, és a világpolitikai eseményeket egy háttérhatalom rendezi meg nagyon furcsa és hátborzongató módon. Ekkor már azonban túl késő, és ők maguk is olyasmibe folynak bele, ami elől már nincs menekvés. 

Érdekfeszítő volt, furamód nem idegesített a found footage jelleg. Annak ellenére, hogy én egyébként nagyon allergiás vagyok a rossz színészkedésre a found footage filmekben, itt azt kell mondjam, egészen működött az összes karakter. Sőt, néhol az erőteljesebb színészkedés inkább megnyugtató volt abban a tekintetben, hogy hálistennek nem igazi a film. Rég éreztem ilyet, pl a Fourth Kindnál  (ami szintén found footage jellegű, de ufós és sajátosabb a narráció). Nem expliciten fosós film, inkább csak érdekes és a vége felé kicsit nyugtalanító. Egy megnézést simán megér, zs-kategóriásnak látszik, de valójában nagyon alulértékelt, mert még sehol nem hallottam felőle, csak RtG-től, és tök érdekes filmélmény.

 The Rental / A titkok háza (2020) [vigyázat, ilyen magyar címmel más filmek is léteznek]

Szintén RtG ajánlotta, akinek a kedvenc műfaja a pszichohorror. Ezt alapjáraton nem nevezném annak, inkább csak egy drámával átitatott, viszonylag barátságos thriller, aminek csak a végén jön elő a "horror"elem, már ha annak lehet nevezni (ott sincs kaszabolás, undorkodás). 

Két harmincas párról szól a film, akik kimennek egy hétvégi házba pihenni egy gyönyörű sziklás, tengerparti részre. A két férfi testvérek, ám az a kellemetlen szitu van, hogy négyből hárman egy cégnél dolgoznak, és a báty kúrogatja az öccse feleségét. 

Valamiért a film fontosnak tartja behozni a rasszizmus témakörét, aminek abszolút semmi köze nincsen sem a film történetéhez, sem a félelmetes elemhez a filmben. Ráadásul az a karakter, aki a rasszista "mikroagressziók" áldozata, enyhén ibériai/mediterrán kinézetű FEHÉR csaj. Olyannyira túl van tolva már a PC narratíva Hollywoodban, hogy muszáj olyan filmekbe is beépíteni a kisebbségi identitás miatti vegzálást, ahol semmilyen szinten nincs szerepe illetve helye az ilyen dolgoknak. Ez volt az egyik unszimpatikus aspektusa a filmnek. 

A másik az volt, hogy gyakorlatilag a film háromnegyedében semmi nem történt a kapcsolati drámázáson kívül, és az utolsó részbe központosult az összes ijesztő cselekmény, ami aztán a végkifejletben össze lett csapva.

Alapvetően jó színészek voltak, tetszett a hangulat és a helyszínválasztás, örültem, hogy végre átlagos(an csúnya) embereket válogatnak össze egy filmre és nem fehérneműmodelleket, de körülbelül ennyi pozitívumot lehetett elmondani. Kicsit olyan, mintha egy tinis horrorból kivették volna az adrenalint, rádobtak volna 15 évet a szereplőkre, és a végére odabasztak 5 perc befejezést, amit magadnak kellett interpetálni úgy, hogy addigra már esélyesen elvesztetted az érdeklődésed. Egynél semmiképp se többször nézős - volt benne potenciál, de nem hozta az elvártat. 

Project Blue Book / A kék könyv-projekt (2019)

Nem tudom, ez a sorozat eddig hogy kerülte el ufófanatikusként a figyelmem, de örülök, hogy a bátyámét nem. Együtt néztük meg több gyulai tartózkodásom alatt, más ufókedvelőknek erőteljesen ajánlom. 

A sztori Dr J Allan Hynek körül forog, aki egy csillagászprofesszor, és a légierő felbéreli, hogy egy tábornokkal együtt tudományos magyarázatokat találjon azonosítatlan repülő tárgyakra és különböző csészealjas/földönkívülis észlelésekre. Dr Hynek módszere alapvetően a kimért tudományosság és megfontoltság, Quinn tábornoké a nyers erő, megnyerő fellépés, és arrogancia, ezért gyakran ütköznek egymással. Egy olyan időszakban játszódik a történet, ahol pár évvel vagyunk a második világháború után, tombol a hidegháború, mindent átitat a kommunistáktól, náciktól valamint a kémektől való rettegés, virágzik a csészealjak körüli zsongás, a férfiak és a nők tradicionális szerepeket töltenek be a társadalomban, és rohadt elegánsan és igényesen öltözködik mindenki. 

Hynek idővel rájön arra, hogy a légierő valójában nem azt akarja, hogy mint tudós, az igazságot tudja meg, hanem azt, hogy találjon ki tudományosan hangzatos meséket arra vonatkozóan, hogy az emberek mit észlelnek, még akkor is, ha az történetesen ellentmond rengeteg tanúvallomásnak vagy épp a saját tapasztalatának/józan eszének. 

A sorozat másik szálán végigkövethetjük Mrs. Hyneket, és hogy hogyan lesz egyre paranoiásabb (nem ok nélkül) a férje távolléte, lelkiállapota, a környezetében zajló félelmetes események hatására, és barátkozik össze a szomszéd nővel. ;)

Nagyon izgalmas a sztori, látvány tekintetében a készítők odatettek magukért, a kosztümök, házbelsők, sminkek igényesek lettek. Végig leköti a figyelmet, üresjárat igazán nincs, talán csak az elnyújtott leszbikus szál az a kategória, amire húztam a számat, mert indokolatlan, hatásvadász fillernek érződött. 

A valóság tekintetében azért nem akar sem hiteles, sem hihető maradni sajnos. Olyan volt, mintha Hynek életéből kiragadott volna 1-2, egymástól egyébként néha távol álló pillanatot, és a végtelenségig kiszínezve összefűzte volna őket. Maguk a karakterek sem voltak valóságosak, inkább csak izgi regényváltozatai olyan embereknek, akik nyomokban létezhettek a valóságban. Elég valószerűtlen, hogy egy csillagászprofesszor csak azért, mert "doktor", értsen a geológiai jelenségekhez, az állatokhoz, a madarak boncolásához, a vírusokhoz, az indián kultúrákhoz, a pszichológiához, és úgy egyébként mindenhez IS. Ehhez képest Quinn kapitány karaktere is meglehetősen sematikus volt. Vérbeli katona maximális kötelességtudattal, nem túl értelmes, de igyekszik bármilyen módszerrel szolgálni a hazáját, szeret inni és láncdohányos, nem szereti az ellentmondásokat és meglehetősen agresszív. Mindkét főszereplő saját maga karikatúrája volt. A történetmesélés sem próbált ragaszkodni a történelemhez, inkább annak egy regényes, sorozatra szabott, hatásvadász formáját jelenítette meg. Amennyire érdekes  volt, néha annyira megmosolyogni való. Kicsit amolyan 50-es évekbeli X-akták. Nekem tetszett, folytatni fogjuk. 

Filmek/sorozatok, amiket kukáztam:

The Lighthouse / A világítótorony (2019)

Nézhetetlen fosadék művészfilm. Próbál nagyon intellektuális meg hangulatos lenni azzal, hogy fekete-fehér, ennek annyi az eredménye, hogy 10 perc után elfárad a szemed az erőlködéstől, hogy kivegyél valamit is.

Van egy nagyon irritatív, elvtelen köcsög főnök, meg egy nyomorult újonc, aki nem tud kiállni magáért. A kettejük hullámzó interakcióit követhetjük végig a teljesen ellenségestől a baráti lerészegedésig és vissza, teletűzdelve szürreális elemekkel, amik persze kétségesek a film valóságsíkjának szempontjából. Vontatott, tipikus esete annak, hogy hogyan lehet minimális cselekménnyel maximális kínszenvedést a vászonra vinni, valamint a nézőben is kiváltani. 50 perc után feladtam, elolvastam a Wikipédián a sztorit, és konstatáltam, hogy nem akarok élve eltemetéseket meg kifröccsentett beleket nézni, mert az sem húzza fel ezt a színvonaltalan pszeudointellektuális szart.

Valójában azt gondolom, hogy Kristen Stewart meg Robert Pattinson is jól tették, hogy elvállalták a kétezres évek második felében a Twilightot, mert ez aztán hozzájárult, hogy az általuk áhított legelvontabb, legindie-bb, legművészesebb filmeket is el tudják vállalni utána, mert ismerik a nevüket a szakmában. Láttam már Pattinsont a 911 által megpecsélt sorsú ifjúként, meleg festőként, cirkuszi társulatos szökevényként, stb, és alapvetően nem rossz ő, de... fura? Ez a film is az volt amellett, hogy simán csak rossz. Legalább is nem az én stílusom, annyi szent.

The Witcher season 2 / Vaják 2. évad

Ugyanaz a bajom, mint az előzővel, hogy egy évad megnézése ellenére se értem, hogy mit is nézek, pedig ilyenkor már bőven tisztában kellene lennem a különböző érdekcsoportokkal meg viszonyokkal. A karaktereket pedig sajnos ugyanúgy nem kedvelem. Külön érdekesség Geralt halloweenes aliexpresses sárga kontaktlencséje, és hogy Freya Allan úgy döntött, hogy 17-20 éves lányként az első évad után széjjelműtteti az egyébként teljesen rendben lévő, egyedien szép arcát. Rá kellett gugliznom, hogy ki ez az új csaj, és döbbenettel vettem, hogy ugyanaz mint eddig. Most ilyen 30 körüli kelet-európai luxusfeleség kinézete van, szép, de tucat és nem a korához illő. Sajnálom, hogy Hollywood ezt teszi a lányokkal. A sorozat pedig kuka. 

Read More