Shadow and Bone – Árnyék és Csont sorozat 1. évad és könyv 1. kötet

A sorozat – 1. évad

Egyelőre nem sok sorozatról van bármi a blogon – sorozatot nézni főleg csak társaságban szeretek, mert nincs türelmem hozzá egyedül, rövid ideig tudok/akarok koncentrálni. A fantasyknek külön nehezített a pályája, mert kissé előítéletes vagyok. Ez a sorozat is úgy indult, mint több fantasyélményem: az eleje egy összevissza zagyvaság, míg le nem ülepszik bennem a szerző által kitalált világ, és hogy ki kicsoda, meg milyen viszonyban vannak egymással. Jó esetben ez az eleje után letisztázódik (GoT), rossz esetben a végéig nem (The Witcher :D).

A sorozat Alina Starkova útját követi, aki egy fiatal, csinos lány, Ravka országának seregében szolgál térképészként az alternatív fantasy cári Oroszország-jellegű világban. Van egy gyerekkori barátja, Mal, akivel kicsit izzik közöttük a levegő, persze csak plátóian. Létezik egy Zóna nevű térség, amit sötétség borít, és szörnyek hemzsegnek benne. A seregnek, amiben ő és a barátja szolgálnak, át kell mennie a térségen, és megtámadják őket a szörnyek. Ekkor derül ki, hogy Alina mágikus napidézési, azaz fénycsináló képességgel rendelkezik, és megsüti a szörnyeket, a sereg nagy része így épségben megmarad. Ezután mindenkinek elkezd Alinára fájni a foga, főleg Kirigan tábornoknak, aki egy nagy hatalmú tisztséggel és szintén mágikus képességekkel rendelkező tábornok a cár mellett. Ő a birodalom reménységét látja benne, mások pedig többek között pénzszerzési lehetőséget.

A történet központi gondolata az, hogy bizonyos emberek különleges adottságokkal születtek, és őket grisának hívják: ők a hullámhívók; akik vizet irányítanak, pokolhívók, akik tüzet; szélhívók, akik szelet; Kirigan tábornok, aki sötétséget; és Alina, aki a fényt. Egyesek gyógyítani, „fabrikálni” (érdekes tárgyakat létrehozni), „szívet törni” (fájdalmat okozni és ölni, gondolatot olvasni), vagy épp „szabni” (plasztikai sebészetet és sminkmesterséget egyszerre űzni) tudnak. Alina képessége olyannyira különleges, hogy kiemeli őt a tömegből, és sokan, akik vallásosak, szentként tisztelik, míg ő maga azt se tudta korábban, hogy bármilyen képessége is van.  Az ő sorsát és a politikai intrikákat követhetjük végig a sorozatban, míg a kapcsolatok alakulgatnak a karakterek között, és különböző galibák merülnek fel.

A történet érdekes volt, néhol vicces és szexi pillanatokkal megtűzdelve. Alina és Mal karakterét nem kedveltem, bár a történet szerint kellett volna (totál tipikus, a Witchernél is ez volt). Megdöbbentő módon a mellékkarakterekben volt a legtöbb potenciál, úgy, mint

- a Varjak, akik egy háromtagú bűnbanda a történet egyik régiójában, Ketterdamban, egyenként is érdekes karakterekkel (Kazt leszámítva :D)

- egy grisa lány, Nina, és az őt üldöző, majd a történet során valamilyen szinten társává váló fjerdai (Ravkával ellenséges ország) boszorkányüldöző, Matthias.

Érdekes, hogy bár a sztori fantasy volt, azért a karakterek közötti viszonyrendszer ezerszer jobban lekötött, mint a politikai alakulás, vagy hogy mi lesz az országgal, de ezt a Netflix sorozat totálisan szándékosan csinálta. Valamivel fent kell tartani a figyelmet, és így abszolúte sikerült. Csakhogy ennek a sorozatnak kb semmi köze a könyvhöz…

 

A könyv – 1. kötet

Először kitérek arra, hogy milyennek találtam ezt a könyvet, és csak utána kezdem el összehasonlítani a sorozattal. Az első és legfontosabb dolog, ami feltűnt ezzel a könyvvel kapcsolatban, az az, hogy istentelenül száguld a narráció, és ráadásul minden ok nélkül. Ezt onnan tudom, hogy fiatalabb koromban volt szerencsém sokkal többet olvasni, mint most, és tudom, milyen egy mesterien megírt regény, és milyen egy zs-kategóriás kinyomtatott fanfiction színvonalú alkotás. Ez a könyv középszerű volt.

Lehet, hogy csak az én öreg y-generációs agyam nem tudja már ezt feldolgozni, de ha két mondat felett átsiklott a szemem, a történet már előrehaladt, és valami kulcsfontosságú dologról maradtam le. Nem lehet aludni olvasás közben, folyamatosan figyelned kell. Én gyerekként hozzászoktam, hogy karaktereket, helyszíneket, történéseket komótosan, aprólékosan vezetünk be, Leigh Bardugo meg csak úgy okádja ránk az eseményeket betűk formájában, kicsit se törődve azzal, hogy a cselekmény amúgy hosszú hónapokat ölel fel.

Alina karaktere a könyvben jellegzetes 21. századi Mary Sue, mint amilyen egy szar női regényben a főszereplő ÉS a narrátor, úgy mint Bella a Twilightban vagy Anastasia Steele a 50 shadesben. Értem ezalatt azt, hogy a jelleme alapvetően olyan… semmilyen:

-          ügyetlen,

-          mindenben középszerű,

-         hányattatott sorsú,

-         árva (ezt kb minden regény főszereplőjével el kell játszani, hogy jobban sajnáljuk),

-     átlagos vagy inkább átlag alatti kinézetű (betegesen vékony ÉS sápadt, fosbarna hajú, mint az előbb említett 2 karakter…),

-          nincs tudatában annak, hogy mire képes,

-        szerelmes a helyi menő csávókba, akik egész véletlenségből viszonozzák is ezt (na most mondd, hogy nincs nosztalgiád)

-        egyfolytában felcseszi magát vagy emózik valamin, de ezenkívül a könyv első felében egy egészségeset fingani sem tudna.

Személy szerint nem érzem, hogy szeretnem kéne ezt a karaktert, persze megértem, miért írta ilyennek Bardugo – ez a divat az elmúlt cirka 15 évben, hogy az olvasó egy tabula rasát kap, amibe aztán beleképzeli magát, és ujjongó szívvel fogadja, mikor a lány szerelmi élete vagy sorsa felível. Nem tudom egyébként, ezt a könyvet melyik férfi olvasná el jó szívvel, mert egy fiatal, crusholó női narrátorral megírt történet alapból nagyon leszűkíti a kört.

Az előbb felsorolt negatívumok azért nem érték el, hogy ne akarjam megtudni a történet végét, szóval simán végigolvastam pár nap alatt. Egyébként habkönnyed nyári olvasmány annak ellenére, hogy 400+ oldal, mert akkora betűkkel van szedve a Könyvmolyképző nyomtatásában, hogy a könyv egyötödét simán befejeztem egy mávos úton.

A könyv pozitívumai, hogy sokkal több benne a politika, a földrajzi részletezés, a grisák kasztjainak leírása, és maga a grisaverzum leírása, valamint a mítoszvilág (pl a szarvas körül), mint a sorozatban, ezáltal egyértelműbbek a viszonyok például az országok között. Az, ami a sorozatban max érintőlegesen jelenik meg, vagy utalva van rá, az a könyvben fekete-fehéren ott van, és ez igaz a karakterek érzelmeire is.

Azonban… a könyv nem igazán hasonlít a sorozatra, legalább is a könyvsorozat nem tradicionális feldolgozását választotta a netflixes forgatókönyvíró. Egyrészt az első kötetben a Varjak, akik egy nagyon fontos mellékszálat reprezentálnak a sorozatban, ugyanúgy, mint Nina és Mathias, egyáltalán nem szerepelnek a történetben. Tudomásom szerint ezek a karakterek későbbi kötetekben kerülnek elő, mert pl. láttam róla egy videót, hogy egy amerikai csaj kiakadt azon, hogy Nina karakterére nem egy kövér nőt castingoltak a sorozatban. American problems :D Egy csomó minden, ami a történet mozgatórugója a sorozatban, az konkrétan nem is létezik a könyvben. Másrészt kulcsfontosságú mozzanatok teljesen máshogy alakulnak, ami szerintem azért lett így a sorozatban, hogy könnyebben lekösse a nézőket. A két főszereplő kapcsolata is más színezetű a könyvben mint a filmben, sokkal inkább elénk van tárva, míg a sorozatban csak sejtetések vannak. 

Ami számomra meglehetősen furcsa, az az, hogy a sorozatba került egy csomó agyalás a másságról, a „rasszokról” (grisa vs varázstalan emberek), a bajtársiasságról, a könyvben meg rengeteg idő lett volna erre, és mégis egy nyolcrészes netflixes sorozat lett a mélyebb mondanivalójú, mint a könyv. Ráadásul Bardugo is úgy írta meg a könyvet, meg a forgatókönyvíró is a sorozatot, hogy Alinának több és jobb a kémiája a rosszfiúval, mint azzal a fiúval, akivel réges-rég kölcsönösen szerelmesek egymásba…

A könyv alapján a sorozat castingja számomra vegyes élmény. Alinának nem kellene egy csinos ázsiai lánynak lennie, hanem egy fosbarna hajú, csenevész, átlagos európai lánynak, aki a sztori végére szépül meg. Malnak egy kék szemű görög félistennek kellene lennie, nem egy szerb diszkós kidobónak. „Kirigan”, aki a könyvben igazából Kom úr vagy Éjúr, igazából jó úgy, ahogy van (mégis csak Ben Barnes, vele semmit nem lehet elrontani), bár szó sem volt szakállról meg harmincas életkorról. Zsenya aranysárga szemű, nem kék, de a hangulata simán átjött. Az Apparátusnak (főpap) a hangulata stimmel, de közel nem olyan ronda, mint a könyvben.

Összességében azt mondanám, hogy a sorozat jobb, mint a könyv, még úgy is, hogy a könyvben több a politika meg a grisaverzum leírása, és a casting nagyon hollywoodi lett. Izgalmasabb, viccesebb, jobbak a karakterek, meg hát Magyarországon forgatták, és amúgy is… BEN BARNES! A könyv középszerű és mellőzhető kategória, fantasyben bőven vannak jobbak.