Ez a poszt most kicsit rendhagyó lesz olyan tekintetben,
hogy általában év végén szoktam írni egy karácsonyi filmlistát, hogy mit
néztünk meg a családommal, illetve egy filmes összesítőt, hogy az év során
miket láttam, de most ez egyben lesz picit zanzásítva (mert alig néztem valamit), a végén egy olyan szekcióval, ami a számomra érdekfeszítő,
bakancslistás dolgokról (nemcsak filmekről) fog szólni.
Little Miss Sunshine / A család kicsi kincse (2006)
Műfaj: vígjáték, dráma
Sztori: Olive (Abigail Breslin) felmenői bolondok és
bogarasak. Számukra minden nap kaland, csak nagy ritkán ússzák meg katasztrófa
nélkül. A kislány apja, Richard (Greg Kinnear) a világ legpechesebb
karriertanácsadója, Frank nagybácsi (Steve Carrell) kisiklott irodalomtanár.
Egyedül a nagypapa (Alan Arkin) vidám mindig, ehhez azonban némi illegális
növénynek is köze van. A sors úgy hozza, hogy a sok fura figura kisbusszal
indul a napfényes Kaliforniába, hogy Olive részt vegyen A család kicsi kincse
című szépségversenyen.
Vélemény: Minimum részben a magyar szinkron volt érte a
hibás, de egy brutálisan szenvedős, humortalan, erőltetett amerikai vígjáték
volt. Akkoriban olyan filmet kerestem, amitől nem akarok majd eret vágni, de ez
sajnos nem jött össze, az én ízlésvilágom a nyomasztó, horrorisztikus filmeket preferálja,
szóval felesleges volt ezt erőltetni. Még ez a 99 perc is brutális
időpocsékolás volt.
Eliza Graves / A Stonehearst Elmegyógyintézet (2014)
Műfaj: misztikus, thriller, horror (?)
Sztori: Edward Newgate most végzett az Oxford orvosi szakán, s friss
diplomásként rögtön állást kap egy elmegyógyintézetben. A Stonehearst
Elmegyógyintézet azonban nem az, aminek látszik: itt ugyanis nem az orvosok,
hanem a betegek kezében van a gyeplő.
Vélemény: Annak ellenére, hogy horror (?) volt, abszolút nem
az én műfajom. Inkább valami gótikus-romantikus... thriller? Idegesítőek voltak
a karakterek, baromságok voltak a csavarok, cserébe a vége tényleg meglepő
volt. Háromszori nekifutásra sikerült csak befejezni, nem nézném újra
semmiképpen.
The Devil Wears Prada / Az ördög Pradát visel (2006)
Műfaj: vígjáték, dráma
Sztori: Miranda Priestly a divat legnagyobb hatalmú úrnője,
akinek ápolt kezeitől retteg a New York-i divatipar, aki senkit nem tűr meg
útjában, ha tervei kivitelezéséről van szó, tökéletesen ellenőrzése alatt
tartja a "divat bibliáját", a Runway Magazine-t, annak munkatársai
életét teljesen megkeserítve. Miranda új munkatársa, Andy Sachs a frissen
végzett főiskoláslány egyáltalán nem illik a képbe: szürke, jellegtelen,
tökéletes ellentéte a cégnél dolgozó díváknak. Amikor belép a szerkesztőségbe,
megdöbbenve jön rá, hogy a munka, amelyre jelentkezett nem elszántság és
céltudatosság kérdése.
Vélemény: Ugyancsak a „nem akarok most lehozó filmeket nézni”
próbálkozásaim egyik esete, és ugyancsak sikertelen eredménnyel. Vígjáték, mégis
elképesztően toxikus és lélekromboló. A film első felében nem voltam róla
meggyőzve, hogy Anne Hathaway karakterének becsicskulása valami furcsa,
kifordított hollywoodi személyiségfejlődési történet akar lenni, vagy a végén
azért csak el fogják mondani, hogy ez a munkahelyi légkör, work-life balance színvonal
azért így nem oké. Számomra megdöbbentő és a 2000-es évek kollektív
lelkivilágát demonstráló az, hogy egy olyan történettel, amiben minden karakter
egy szenny Andy csávóján kívül, és végig egy 50 kilós nőt hívnak XXL-esnek
pejoratív értelemben, ez a film kultfilmmé tudott avanzsálni.
The Taking / Deborah Logan pokolra szállása (2014)
Műfaj: horror
Sztori: Mia Medina végre megtalálta a tökéletes témát a
PhD-dolgozatához, egy filmet az Alzheimer-kórról. A következő néhány hónapban
kamerákkal rögzíti Deborahnak és Sarah lányának a mindennapi életét. Hamarosan
furcsa dolgok kezdenek történni Deborah körül, amelyek nem hozhatók kapcsolatba
a betegséggel. Nyilvánvalóvá válik, hogy az Alzheimer-kór árnyékában rejtőzik
valami egészen más, valami, ami átvette az irányítást Deborah élete felett. Ez
a gonosz sokkal rosszabb, mint a gyógyíthatatlan betegség.
Vélemény: Online láttam egy filmajánlóban ezt a filmet, és a trailer meg
"a fejes jelenet" után úgy éreztem, meg kell néznem. Azt hittem,
nehéz lesz megnézni, mert egy közeli családtagom demenciában halt meg, de
igazából a sztori sokkal kevésbé szólt magáról az Alzheimerről, mint az okkult,
paranormális szálról.
Deborah egy Alzheimeres hölgy, akiről dokumentumfilmet
forgat egy fiatal lány az egyetemi projektje keretében. Deb lánya egy iszákos
leszbikus, a stáb és ő együtt próbálják az anyján elhatalmasodó
"valamit" megfékezni, és az asszonyt megóvni saját magától. Rövid
úton kiderül számunkra, hogy Deborah viselkedését nem lehet csak úgy a
betegségnek betudni, mert attól sokkal szörnyűbb dolgok állnak a háttérben,
többek között egy régi okkult bűneset. Úgy néz ki, Harris, a szomszéd és
gyerekkori barát tud valamit, de titkolózik, és nem nézi jó szemmel a stáb
tevékenységét. Ahogy haladunk előre az időben, Deb egyre ijesztőbb és
vállalhatatlanabb dolgokat csinál, kikészítve a stábot és a lányát.
Valahogy kivert a víz ettől a filmtől. A második felét
rendesen feszülten, stresszelve néztem végig, vártam, hogy "A
Jelenet" mikor jön el, persze a végén volt. Igazából közben is elég
megrázó volt, ráadásul az alkotók úgy tervezték meg a filmet, hogy
szubliminális jeleket, a másodperc töredékére bevágott képeket raktak bele. Ezt
sokszor észrevettük és megállítottuk a filmet, hogy megnézhessük, de nagy
valószínűséggel olyan képek is voltak, amiket nem vettünk észre. Ez valahogy
rájátszott a tudatalatti nyomasztásra; amikor nem tudod, miért vagy nyugtalan,
de az vagy. Nekem az ijesztőfaktor majdnem a Sinister 1 szintjén volt, ami nálam
nagyon nagy szó, ugyanis seasoned horrorkedvelő vagyok.
Nem ajánlom minden lelkiállapothoz, de ha tényleg parás
horrorfilmet akar valaki nézni akár társasággal, akkor egy jó választás, nekem
kifejezetten tetszett.
WHAM! (2023)
Műfaj: dokumentumfilm
Sztori: A dokumentumfilm azt a varázslatos időszakot örökíti
meg, amikor a Wham! a nyolcvanas években meghódította a világot. A Wham!
példátlan hozzáférést biztosít George és Andrew személyes archívumához,
beleértve figyelemre méltó és eddig soha nem látott felvételeket, valamint
ritka, őszinte és eddig nem hallott interjúkat.
Vélemény: A legtöbben nem tudják rólam, de nagyon szeretem George Michaelt és a
Whamet is, legalább is olyan szinten, hogy saját akaratból is gyakran szoktam
hallgatni őket, vannak kedvenc számaim, és a 80-as évek playlistjeimről
kihagyhatatlanok. Ez a sztori azt mesélte el, hogy hogy lett Georgios Kyriacos
Panayiotou-ból George Michael, és gyerekkori barátokból világhírű popegyüttes.
Mostanában nem gyakran kötnek le dokumentumfilmek, és egyébként is más
tevékenységek hátterében szoktam hallgatni őket, de ezt nagyon szívesen néztem,
és ha véletlenül valamit elmulasztottam, akkor vissza is pörgettem. Akit
érdekel George Michael, annak ajánlom.
Let Him Go / A vér földje (2020)
Műfaj: dráma, krimi, thriller
Sztori: Miután a fiuk meghalt, George Blackledge (Kevin
Costner), a visszavonult seriff és felesége, Margaret (Diane Lane) elhagyják
montanai farmjukat, hogy kimenekítsék az unokájukat egy kétes üzelmekből élő család
karmaiból. Hamarosan azonban rádöbbennek, hogy a Weboy famíliának esze ágában
sincs elengedni a fiút, ezért George és Margaret kénytelen harcba szállni
velük.
Vélemény: Alapvetően nem sok drámafilmet nézek, de ennek érdekes volt a története
és a karakterei is. Nem volt rövid, de tolerálhatatlanul hosszú sem. Egy elég
tragikus, megrázó családi drámát követhetünk végig, aminek a végén nem kevés
erőszak is van a vásznon. Nem tudom eldönteni, hogy happy end volt-e a vége
vagy nem, és a jó filmek gyakran valahogy így zárulnak le. Az ismertetőben említett
Weboy család kicsit triggerelt azért. Nem akarom itt kiteregetni a
magánéletem, de találkoztam már olyan családdal, ahol nagyon mérgező működések
voltak, és a kívülállókat sem tudták tolerálható stílusban fogadni, a filmben
ez a család pedig már a pszichopátia nagyon extrém, dramatizált eseteit
vonultatta fel. Nem volt könnyű nézni, de érdemes, érdekes volt.
A Haunting in Venice / Szeánsz Velencében (2023)
Műfaj: krimi, thriller
Sztori: A kísérteties hangulatú, második világháború utáni
Velencében Hercule Poirot borzongató rejtéllyel szembesül Mindenszentek napján.
A munkától visszavonultan, önkéntes száműzetésben élő detektív vonakodva bár,
de részt vesz egy szeánszon, amit egy bomladozó, szellemjárta palazzóban
tartanak. Miután az egyik vendéget meggyilkolják, Poirot árnyak és titkok
csalfa világában találja magát.
Vélemény: Érdekes módon én majdnem megnéztem ezt a filmet a
mozikban, mikor kijött, kicsin múlott, hogy nem fizettem érte pénzt, és végül
csak egy streamingszolgáltatón néztük meg családilag. Meggyőző volt a téma és a
trailer annak ellenére, hogy tudhattam volna, nem érdekelnek a detektíves filmek,
különösképpen Poirot nem. Találgattuk persze, hogy ki a gyilkos, de
összességében mégis érdektelennek éreztem, pedig szerintem a maga nemében
inkább jó film volt, mint rossz. Ebből tanulva igyekszem a jövőben az ilyen klasszik
detektíves sztorikat mellőzni.
The Descentants / Utódok (2011)
Műfaj: dráma, vígjáték
Sztori: Neje elvesztése után Matt, a középkorú hawaii családapa magára marad
két lányával, a tízéves, koraérett Scottie-val, és a tizenhét éves, lázadó
Alexandrával. Miközben próbálja rendbe hozni a kapcsolatukat, a családi birtok
jövőjéről is döntenie kell. Övék ugyanis a sziget legértékesebb tengerparti
erdősége. Mattnek egy hete van, hogy határozzon, eladják-e egy vállalkozónak.
Közben megtudja, hogy nejének viszonya volt valakivel, ami új megvilágításba
helyezi házasságát. Matt és a lányai felkerekednek, hogy felkutassák a
titokzatos szeretőt.
Vélemény: Nem ismerem George Clooney munkásságát, sem a
magánéletét, és eddig inkább unszimpatikus vagy semleges volt számomra, mint
pozitív, de ebben a filmben kifejezetten kedveltem őt is meg az alakítását is. Alapvetően
egy elég drámai/tragikus családi helyzetet mesél el a film, mégis sok
humorral meg jófejséggel teszi azt. Vannak benne kifejezetten
limonádé/idegesítő karakterek, helyzetek a feszültség oldására, valószerűtlen
élethelyzetek, de aranyos és szívhez szóló alkotás. Egy kicsit talán hosszas
volt az a 111 perc.
2024-ben elfogyasztani kívánt tartalmak, amikkel
kapcsolatban izgatott vagyok
Az Alapítvány-széria Apple TV-n (2021-)
Asimov méltán híres könyvszériájából készült, eddig két
évadja van ’21 óta. Azt tudni érdemes, hogy az én kedvenc könyvem az Alapítvány
és Föld, amit többször kiolvastam már back-to-back. Eddig még csak a pilot
részt láttam a sorozatból, és nagyon tetszett. Nem kis százalékban az érdekes sztori,
látvány, és Lee Pace miatt, aki a mai napig rendkívül vonzó (már a
Hobbitban sem tűnt olyan fiatalnak, ami már ugye 10+ éves, szóval az elder millenial és Gen X csávók simpelését egy jelnek veszem, hogy öregszem). Ami számomra kicsit
izzadságszagú volt, az a karakterek wokeify-olása. Azt még simán megértem, hogy
egy 70 évvel ezelőtt íródott könyvsorozatban, ahol konkrétan minden egyes
jelentékeny karakter férfi, a nők még csak rá sem gondolhatnak a tudományra, és
a többtízezer évnyi távoli jövőben is még „asszonyokként” és sidekickekként
vannak emlegetve, ott azért pár karaktert nővé kell tenni az élőszereplős
tévésorozatban. De azt picit furának, viccesnek, és már-már aljasnak érzem,
hogy a cast túlnyomó többsége színesbőrű, mindezt úgy, hogy a császári család,
akik egyfajta despotikus hatalmat testesítenek meg a filmben, az alig néhány
fehér karakter közé tartozik, tudatalatt tovább erősítve a „fehér = elnyomó,
gyarmatosító” woke alapvetést. Sebaj, ez nem szegi kedvemet, de lehet, hogy
először inkább a könyveket olvasnám el.
Anne Rice-féle Vámpírkrónikák könyvsorozat
Ezzel a szériával nagyon régi a kapcsolatom. Az első két
könyvet sok évvel ezelőtt elolvastam, és szerintem félpercenként megálltam
gyönyörködni egyrészt Louis de Pointe du Lac karakterének belső monológjain,
gondolatain, másrészt Anne Rice elbeszélési stílusán. Louis a lélekállatom,
szerintem még sosem azonosultam ennyire karakterrel, mint vele, pedig ő egy
halhatatlan nemes férfi, én meg anything but. Ugyanabban a szellemben, amit az
élőszereplős Alapítvány-sorozatról írtam, az is eléggé felháborított, mikor
megtudtam, hogy tavaly sorozat készült az Interjú a vámpírral-ból is FEKETE
LOUIS-val. Aki nem tudná, a sztori a 18. századi New Orleansban kezdődik, és a
főszereplő egy francia származású ÜLTETVÉNYEKKEL ÉS RABSZOLGÁKKAL rendelkező
gazdag férfi. Egyelőre erről a sorozatról így nem vagyok hajlandó tudomást
venni, inkább újraolvasom az első két könyvet, aztán fokozatosan haladok a
többivel ’24 folyamán. A könyvsorozatot egyébként gyűjtöm, eddig az első 5 van
meg, illetve Pandora, a Vittorio, és a Lestat herceg. Szóval ha valamilyen
oknál fogva valaki olvassa ezt, aki megválna a széria többi könyvétől, vagy tud
olyat, aki igen, és nem horror áron, let me know.
Alien: Romulus
Idén augusztus 16-ára várhatjuk az első és a második
Alien-film közé datálható cselekményű új Alien-filmet, amit az a Fede Alvarez
rendez, aki rendezte az Evil Deadet, a Texasi láncfűrészest, meg a Don’t
Breathe-eket, és mellesleg szintén elég jó bőr. Én tűkön ülve várom, és
hajlandó leszek még szabadságot is kivenni, ha olyan időpontra esik a premier,
mert biztosan ott fogok ülni.
For All Mankind
Erről egy ismertetőn kívül semmit nem hallottam, de érdekes volt annyira, hogy
felvegyem a listára. „A sorozat egy alternatív történelmű világban játszódik.
Központi témája, hogy „mi történt volna, ha a globális űrverseny soha nem
fejeződött volna be”, miután a Szovjetunió sikeresen végrehajtotta az első
emberes Holdra szállást az Amerikai Egyesült Államok előtt.”
Játékok – BG3, VTMB2, Diablo IV
A 2024-es év egy részét legalább is gamerkedéssel tervezem
tölteni. A retro játékok helyett most már valami mást is kipróbálnék, és úgy
érzem, megérdemlem a habzsidőzsit egy ilyen év után. A BG3 már hónapok óta kint
van, és december eleje óta kínzom magam a gameplayekkel (főleg Astarionnal, ami kicsit se meglepő). A VTMB2 jövőre fog
elvileg kijönni a Chinese Roomtól és Seattle-ben fog játszódni, a saját
karakterünk egy elder vámpír lesz – már az ötlet is nagyon érdekesen hangzik,
de tulajdonképpen bármi érdekelt volna, ami az eredeti játék folytatása. A
Diablo IV is kint van már egy ideje, arra csak kíváncsi vagyok: az első 2 rész
gyerekkorom fémjelzője, a harmadik őszintén nem jött be, az Immortalt meg
hosszú ideig toltam, míg egy jó internetkapcsolattal rendelkező házban laktam.
:D