Most, hogy elmúlt a koronavírus szorítása, és már bárki bárhová mehet szabadon, és minden nyitva is van (ami túlélte), újra hódolhatunk a moziba járásnak is. Így alakult, hogy pár héttel az Idő után megnéztünk egy másik idő témájú friss mozifilmet is, a Reminiscence-t.
Ezt a filmet azzal reklámozzák, hogy a Westworld alkotóinak új filmje, ezért megmondom őszintén, én valami másra számítottam. A trailerben lelövik, hogy a klímaváltozás miatt a mély területeket teljesen elöntötte a víz (a közeljövőben), ezért az emberek nem is akarnak a jelenben élni, és visszautazgatnak a múltba nosztalgiázni a saját emlékeikben. Valamennyire azt is lelőtték a trailerben, hogy lesz benne egy szerelmi szál, de ezekből az információmorzsákból valami sokkal disztópikusabb és sötétebb dologra számítottam, mint amit valójában láttunk aztán.
A történet szerint Hugh Jackman karaktere, Nick egy kétszemélyes emlékbizniszt üzemeltet a klímakatasztrófa sújtotta Miamiban olyan embereknek, akik szeretnének visszanézni a mútjukba, és újra megélni bizonyos emlékeket. Az üzlet egy darabig jól megy, azonban idővel megfeneklik az amatőrebb vetélytársak miatt, aztán egyszer egyik nap zárás előtt betoppan egy nagyon csinos nő, Mae, aki felforgatja Nick életét. Hamar szerelem szövődik köztük, a nő azonban egyik pillanatról a másikra felszívódik. Nick képtelen felfogni a dolgot és túllépni rajta, így egyszemélyes kutatómunkába fog, hogy az emlékeiben visszatérképezze, mi történhetett a barátnőjével.
A sztori a jellege miatt ide-oda ugrál az idősíkokban, és mindig kicsit meg kell kérdőjelezni, hogy most mikor is van, amit éppen nézünk. Nick frusztrációját mi is érezzük a nyomozás közben, ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy Mae nem annak mutatta magát, mint aki volt valójában.
Ha kategorizálnom kellene ezt a filmet, azt mondanám, hogy sci-fi settingű romantikus dráma, de a setting annyira... valóságos és közeli, hogy inkább jövendölésnek éreztem, és nem sci-finek. Miami elmerülését 2050-re jósolják, ami szerintem még egy kicsit visszafogott előrejelzés is, ha arra gondolok, hogy áltsuliban még 6 milliárd emberről tanultunk, ma meg már 7.6 milliárd van. Valahogy nem tűnt abszurdnak, hogy a filmben térdig gázoltak a vízben, meg átálltak éjszakai életre a hőség miatt.
Bár a Westworldben rendesen ott vannak az érzelmi szálak, azért nem felejti el minden pillanatban az arcunkba tolni, hogy a techológia nem játék, és hogy iszonyat creepy dolgok tudnak általa történni. Az emberi természet sötét oldalát mutatta meg számomra (már amennyit láttam belőle). Ez a film... olyan lájti volt a Westworldhöz képest. Mint a WW kistesója, aki még tinikorban van, és szereti a romantikus regényeket. Annak ellenére, hogy a film lezárása nem egyértelmű, naplementébe elfutós happy end, azért mégis pozitívabb, mint amire számítottam. Rengeteg volt a teátrális szerelmes jelenet és dialógus, számomra nagyon regényes volt az egész. Érdekes volt? Persze, a mondanivalója is szép, de nem mondanám kifejezetten egetrengető tanulságokkal vagy westworldösen sokkoló megoldásokkal operáló műremeknek. Élvezhető film volt, jó is, de azért nem többszörnézős.
Nagyon dicséretes, hogy Hollywood nem ageist, és egy 52 éves színészre még mindig kíváncsiak vagyunk (az oldalán meg egy 38 éves színésznő van mondjuk). Szerintem Hugh már lassan eléri a kort, hogy ilyen leszerelt, de fitt veteránok helyett most már lehetne neki nyugodtan meglett családapa szerepeket is osztogatni, amikor nem kell még mindig aprítania az ellenfeleit, de biztos nem éli azokat a szerepeket. :D A csaj, a svéd Rebecca Ferguson egyébként betriggerelte bennem az egész estés testképzavart. Minden jelenetben feszes selyemruhák voltak rajta, amiken egyenként hónapokat dolgozhattak, hogy rászabják. Egy négyzetcentiméter zsír nincs azon a nőn 38 évesen, és pont úgy dolgozott össze a forgatókönyvíró, a rendező, meg az operatőr, hogy ruhás szoftpornónak lehetett érezni néha a közeli felvételeket, mikor énekel, és markolássza a mikrofon rúdját... Hát engem az egész estés testkép-lamentálásból és diszmorfiából kizárólag az augusztus 20-i tűzijáték tudott kiszedni egy fél órára, de nem bánom. Pont annyira inspiráló is egy feszes milfet látni, mint amennyire lehozó.
