Seules les bêtes/Bestiáda (2019) és Splice/Hibrid (2009)

 Mondhatnám, hogy "Önök kérték" szekciónk következik, de csak az egyiket kérték Önök, a másikat senki sem kérte szerintem, és azt se, hogy ez a film megszülessen, de erről később. Egy misztikus krimi-thrillert és egy horrorízűnek szánt sci-fit hoztam most nektek. 

Seules les bêtes/Bestiáda (2019)

Francia havas tanyavilág, amiből eddig nem sokat láttunk még filmek során. Nagy, egymástól tisztes távolságba eső farmok és víkendházak (lopszcshalszbetőőrsz), ahol állattartók élnek. Ebben a közegben tűnik el egy középkorú, gazdag városi nő, Éveline. Mindenki gyilkosságot sejt, de a test sehol, csak a kocsija maradt ott az út szélén. 

A történet Alice-szal kezdődik, aki egy gazdasági partnerével, Joseph-fel viszonyt folytat egy kietlen tanyán. A férfi nem igazán lelkesedik iránta, és úgy tűnik, valamiféle mentális betegsége is van, ezenkívül igencsak magának való. A történet a cselekmény első darabkájának bemutatása után szemszöget vált, és fokozatosan bemutatja a további eseményeket a többi szereplő szemüvegén át: Joseph, Alice szeretője, Michel, Alice férje, Marion, egy városi pincérlány, és Amandine, egy elefántcsontparti szélhámos a történetmesélőink, akiken keresztül kibontakozik ez a kacifántos sztori.  

A francia thrillerek sajátossága az, hogy kezdetben nem igazán értjük, mit nézünk, és mint egy puzzle-t, elkezdjük összerakosgatni, hogy kirajzolódjon a végső történet. Az ilyen típusú történetvezetésben általában nem vagyok jó, és bár itt sem voltam az, számomra nem volt különösebben idegesítő vagy túlságosan művészfilmes ez a megoldás. Jócskán meg van pakolva szexszel a film, aki nagyon irtózik az LMBTQ témáktól és jelenetektől, az kerülje inkább. A cselekmény egymásutánja figyelemfelkeltő és érdekfeszítő volt, bizonyos pontokon a karakterek viszont meglehetősen idegesítőek és frusztrálóak voltak. Azon kaptam magam, hogy szinte senkinek sem drukkolok a filmben, talán egyedül a szegény megölt Éveline-nel tudtam szimpatizálni...

Igazából érdekes volt ez a franciás mikrokörnyezet, elég sok etikai dilemmát is felvet ez az egész, és a történetben univerzálisan végigfutó szál a megcsalás problémaköre. Tulajdonképpen minden onnan indul ki, hogy a történetbeli párok egyike sincs igazán együtt, hanem csak látszatot tartanak fent, és közben mindenki a maga útját járja érzelmileg és szexuálisan is. Olyan, mintha a házasság intézménye még az a régi, tradicionális dolog lenne, aminek tényleg csak a vagyonközösség és a társadalmi befogadás a lényege. Különösen erre világít rá egy ezzel az elgondolással ellentétes szereplő a filmben, egy idős néni, aki azt mondja a félrelépő Alice-nak, hogy ha egy férfi és egy nő között szeretet van, akkor ott minden rendben van. Mint látjuk, ez később beigazolódik: katasztrofális helyzeteket szül, ha az embereknek titkolózni, hazudozni, a másik háta mögött szervezkedni kell, könnyen szörnyűséget eredményezhet. 

A karakterek élethűek voltak, néha már túlságosan is. Dolgoztam együtt franciákkal, és az egyik jelenetben Alice ordítva követelőzött telefonon, hogy az idős szomszédjának intézzenek el valamit, tökéletesen ráillett az eddigi tapasztalataimra. Különösen érdekes, hogy még a mai világban is csak a nőknek kell még a tanyán is igényesen, fiatalosan kinézniük, a férfi nyugodtan lehet egy teleszart zokni, akinek karvalyorra meg neandervölgyi arca van, és csurom izzadság. Mindenki jogot formál a saját etikátlan viselkedésére, és úgy gondolja, megérdemli a hazugságból, csalásból összeharácsolt pozitív eredményeket. Kifejezetten érdekes film, de aki nem szeretne másfél órán át agymunkát végezni és inkább valami könnyedebbet nézne, valamint nem a francia nagybetűs vidékről, az inkább kerülje. Egyszer simán rendben volt. A filmes társam  begs to differ: ő utálta az egészet, és ocsortány ótvarságnak érezte a történetvezetés darabosságát, a karaktereket, és a témát (megcsalás) is, valamint a sokat mutató szexjelenetekkel sincs jóban. 

Splice/Hibrid (2009)

Ennek a 12 éves filmnek a cselekményét lentebb részletekbe menően taglalom, szóval ha egy Adrian Brodys, minfduck 2009-es sci-fit szeretnél megnézni, aminek megbotránkoztató témaköre van, és nem szeretnéd, ha lespoilerezném, akkor inkább ne olvasd el a kritikát. 

Először kb akkor láttam, mikor kijött, és csak az alaptörténet főbb elemei maradtak meg ennyi év múltán. Van egy barátnőm, akivel szeretünk filmezni (gány filmeket is nézünk), főleg horror sci-fit, szóval sort kerítettünk erre. Most már kicsit bánom. A film megnézése után Puzsér Róbert szavai visszhangzottak a fejemben: "Mi volt ez a pusztító alpáriság? Mi volt ez a szellemi kútmérgezés?" Adrian Brodynak nem tartozik a legszínvonalasabb filmjei közé, sokat gondolkoztam, hogy vajon a film körüli press touron miket mondhatott erről a filmről interjúk során...

Adott egy tudóspár, akik a biológia és a természettudományok iránti hozzáértés csíráját sem mutatják a film során. Random kereszteznek állati DNS-eket súlyos betegségek gyógyítása érdekében, és egyszer csak gondolnak egyet, és emberrel (a feleséggel egész pontosan) kereszteznek állati DNS-t, ezt aztán az egyik kreálmányukba be is ültetik, és ebből jön létre... a lény. Aki kezdetben kicsit sem emberi, kifejezetten ocsmány és utálatos, de a film során egy szexi, formára szedett szemöldökű, nagy szempillájú, bocitekintetű, csirkelábakkal, fullánkos farokrésszel és szárnyakkal rendelkező kiszámíthatatlan tinédzserlánnyá válik. Először a férjet csábítja el, utána a film végén nemet váltva a nőt erőszakolja meg és ejti teherbe, valamint özvegyíti meg. (Igazából már az első tagmondatnál is megállhatnánk: ha te lennél a fajok Frankensteinje, és létrehoznál egy félig ember, félig állat... valamit, amit a gyerekedként nevelnél, és egyik nap rád mászna... megdugnád?! Most őszintén. Ha igen, akkor nemcsak a házasságoddal vannak gondok, hanem általában úgy elég sok minden mással is.)

Ez a film az elvesztegetett potenciál iskolapéldája. A karakterek gyökerek, idegesítőek és immorálisak, valamint abszolúte tudománytalanok ők is meg a film koncepciója is. Elsa ütnivaló, Clive szégyenteljes, Dren pedig... a két csirkelábon járó cringe. A történet egyetlen pozitívuma az, hogy viszonylag eredeti az ötlet, viszont ezt meg lehetett volna valósítani úgy is, hogy kevesebb szexualitást vagy épp máshogy teszik bele, és hogy a karakterek sokkal életképesebbek, valamint több a pszichológiai-filozófiai agyalás. Mindaz, ami mondjuk egy Ridley Scott-féle horror sci-fiben megvan, azaz a lételméleti agyalás hátborzongató díszlet előtt, az innen teljes mértékben hiányzik, ez nem horror sci-fi. Sci-finek az, de a horrorhoz sokkal több horrorisztikus elem, és hangulatfestés kellett volna.

Számomra óriási csalódás ez a film, tele volt kínai piacos plot twistekkel, amiket a barátnőm úgy talált ki, hogy nem is hallott még a filmről. Adrian Brody játéka hiteles volt, bár ha Clive karakterét az egész férfinemre kivetíteném, akkor mizandrista lennék.

Amit pozitívumként tudnék említeni, ha a többi körülmény nem rántaná le a mélybe, az a kapcsolati dráma és az a morális dilemma, hogy etikus-e szexelni egy olyan élőlénnyel, amit egy laboratóriumban, fajok keresztezéséből hoztál létre, ráadásul a saját gyerekedként neveltél, csak azért, mert misztikus és vonzó. A válasz viszont számomra egy marha egyértelmű NEM, és ennek a kérdésnek a különböző vetületeire talán nincs elég idő szentelve a filmben, csak kapcsolati szempontból, ami persze fontos aspektus, de na. Adrian Brody megdugott egy szárnyas, fullánkos kopasz valamit!

Mindezek után számomra majdnem megdöbbentő, hogy mennyire sikeres lett a film, és milyen jó értékelése van a kritikusok meg a közönség köreiben is, bár főleg előbbi. Még szerencse, hogy tudom, a rohadt paradicsomokra egyáltalán nem lehet adni, ha egy film élvezhetőségéről van szó. A film díjakat is nyert, és a kijöveteli évének legsikeresebb kanadai sci-fije lett... Szóval nem zárom ki, hogy mást nem idegesít halálra ez a csápos hentai alatt kettő szinttel lévő műalkotás.