Gyerekkoromban minden karácsonyt úgy kezdtünk, hogy apával elmentünk a városi videotékába, szétnéztünk, megkérdeztük az eladót, hogy szerinte mit kölcsönözzünk ki, és hazajöttünk jó sok VHS-kazettával. Családi filmezéseket tartottunk minden karácsonykor, ahol nem volt apelláta, vagy mindenki ugyanazt a filmet nézte, vagy nem nézted a filmet. Emlékszem, hogy a gyulai a videotéka nagy zöld cégérén az Oroszlánkirályból Pumba volt reklámként (gondolom, akkoriban még nem volt szokás aggódni a szerzői jogok miatt). Aztán beköszöntött a DVD-korszak, és a kétezres évek közepétől felhalmoztunk egy azóta is megkapó méretű DVD-gyűjteményt, de akkorra már mindenki válogatósabb volt otthon. Pár év múlva a DVD-szerzés is elavult dolog lett, és most már Idén szerettem volna feléleszteni a régi tékás hagyományt, aztán az interneten kutatva rájöttem, hogy tékák már nincsenek. Így hát maradt a szokásos platform: a természetesen teljesen legális, fizetett, tökéletes minőségű és feliratú (hahaha) letöltés. Pár ’16-os filmet választottam ki, ezekről szólok most néhány szót.
Passengers/Utazók (2016)
Annak idején ennek elég nagy hírverése volt ennek a filmnek. Még azok is felszínesen ismerik a sztorit, akik magát a filmet nem látták: „csávó kiolvaszt magának egy csajt”, mondotta valaki itthon. Tulajdonképpen tényleg erről van szó. A sztori szerint klasszikus gyarmatosító telepeshajó tart egy új bolygóra hiberálomban fekvő telepesekkel, akik közül egy darab felébred 90 évvel az érkezés előtt. Jim gépész (természetesen helyes és kigyúrt, már miért is lenne nyomi), aki minden lehetséges módszert megpróbál arra, hogy vagy visszakerüljön hiberálomba, vagy bejusson a hajó szintén alvó legénységének kabinjába, de egy teljes év alatt ez sehogy nem sikerül. Felismerve, hogy élete végéig egyedül lesz, szép lassan depresszióba süllyed, majd felfedezi az egyik utast, aki szépségével megragadja a figyelmét. Lestalkerkedi, és kiderül, hogy a nő, Aurora főnyeremény: apja Pulitzer-díjas író, ő maga is író, ráadásul szép, okos, kedves, humoros, stb. Elolvassa a könyveit, beleszeret a személyiségébe. Sokáig tépelődik rajta, hogy felélessze-e Aurorát társaságnak, aztán végül csak megteszi. Természetesen összejönnek… de azért egyéb problémák is gördülnek eléjük az egyértelmű kapcsolati drámán kívül, például: szétesőben a hajó.
Az a helyzet ezzel a sci-fivel, hogy egyszer jó szívvel megnézhető volt, viszont nekem kicsit túl ragacsos a hollywoodi sziruptól. (Nem annyira, mint a görög sütemények, de azért elég klisés az ötlet). Emellett ott volt még a tény, hogy Aurora karaktere pofátlanul Mary Sue volt. Aurora szőke és kék szemű, csinos és nagy mellű. Aurora tehetséges író. Aurora ambiciózus. Aurora kőgazdag. Aurora magát karban tartva mindennap fut és úszik a hajón, utóbbit az ikonikus, félig áttetsző fehér fürdőruhájában. Egyetlen üdítő foltja a filmben, mikor durva dühkitörése van, de a film végére persze elsimulnak az ellentétek, és minden úgy végződik, mint ahogy az ember sejti már a sztori legelején. A film egyébként azt a bennem kételyt ébresztő üzenetet próbálja hangsúlyozni, hogy "ne vágyódj el onnan, ahol vagy, mert akkor esélyed sincs értékelni azt, ami ott van előtted". Szerintem, ha ezt az ’56-ban emigrált amerikai magyaroknak és leszármazottaiknak, vagy a háború elől menekülőknek mondanák, akkor ütközne pár eltérő vélemény, de a jelenlegi politikai-társadalmi környezetben én sem vettem jó néven ezt a hollywoodi érzelgősködést. A luxushajó helyett jöjjenek inkább Orbánisztán délkeleti részébe melózni kilencvenér’, meglátjuk, hogy vajon akkor is az a véleményük, hogy ne vágyódj el máshová :D
Sully (2016)
Chesley „Sully” Sullenberger már több mint negyven éve pilóta. Rutinjáratot vezet a New York-i La Guardiáról az észak-karolinai Charlotte felé, amikor a felszállás után szinte azonnal egy madárraj ütközik a repülőgépbe, tönkretéve mindkét hajtóművet. Azonnal kell döntést hozni a kényszerleszállásról, Sully pedig úgy dönt, hogy megpróbálja a Hudson folyón letenni a gépet. Az eljárás rendkívül kockázatos, de csodával határos módon sikerül, és az utasoknak egy haja szála sem görbül az egyértelmű ijedtségen kívül.
Itt akár véget is érhetne a sztori, de Sully az eset után monumentális boszorkányüldözésben találja magát, az inkvizítor pedig az Amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Ügynökség. Szimulációkkal próbálják bizonyítani, hogy Sully letehette volna a repülőgépet a La Guardián vagy egy másik közeli repülőtéren is, és így elkerülhette volna az utasok veszélyeztetését és a gép tönkretételét. A közvélemény eközben hősként ünnepli a pilótát, mindenki gratulál neki és ünnepli őt a csodával határos manőver miatt, ő pedig igyekszik a lehető legkevesebb veszteséggel kijönni a helyzetből, aminek következtében akár a pilótaengedélyét is bevonhatják.
Nem nagy titok, hogy én nem szeretem se a repülős, se a tárgyalásos filmeket. Nem is magam miatt töltöttem le, hanem hogy a bátyám is nézzen velünk valamit, aki viszont őrületesen szereti az aviációt… Viszont én kifejezetten untam magam, mert úgy éreztem, hogy tkp semmiről sem szól ez a film. Persze pont az volt a lényege, hogy maga a manőver perceket vett igénybe, a boszorkányüldözés meg rengeteg időt… A maga nemében persze érdekes film, ha valakit érdekelnek a repülőbalesetek, vagy éppen pilóták életrajzi filmjei, én viszont semmiképp se nézném meg még egyszer, sőt, ezt az egy alkalmat is kihagyhattam volna szívfájdalom nélkül.
The light between oceans/Fény az óceán felett (2016)
Erről a filmről csak Fassbender miatt hallottam, aki egyrészt személyes kedvencem, másrészt most vette el azt a nőt, Alicia Vikandert októberben, akivel a főszerepet játszották ebben a filmben, úgyhogy mindenképp kíváncsi voltam rá. A huszadik század első felében játszódik ez a kosztümös dráma: a háborúban átélt szörnyűségek után Tom nyugalmat keres, és teljes magányra ítéli magát néhány hónapos elzártsággal egy kis szigetkén, ahol a világítótornyot kell őriznie. A megbízók közül az egyiknek különösen csinos a lánya, ráadásul szokatlanul kezdeményező és csicsergős is, pont annyira van tele élettel, mint amennyire Tom depressziós és kiüresedett. Isabel randira hívja a férfit, ami után romantikus levelezésbe kezdenek, majd összeházasodnak. Isabel kiköltözik Tomhoz a szigetre, elkezdődik a teljesen idilli házasélet, végtelenül boldogok együtt. A probléma csak az, hogy a gyermekáldás mindkétszer kifog rajtuk, mert Isabel egymás után vetél el, egyszer még a terhesség legelején, aztán a vége felé. Aztán a csodával határos módon a kis szigetre kisodródik egy csónak egy halott férfivel és egy síró kisbabával. A házaspár úgy dönt, felnevelik a kislányt, csak éppen a férfi özvegye hiányolja őt…
Mivel drámáról van szó, értelemszerűen nagy érzelmek vannak benne, és elég erőteljes a tragédiás vonal is. A karakterek érdekesek, a kettejük közötti kapcsolat megjelenítése nagyon szép. Azért lehetett rajta érezni, hogy regényből készült, bizonyos részek nem voltak valóságszerűek. Viszont nem volt nagyon összeborulós happy end, nem volt hollywoodi a befejezés, ami számomra kifejezetten üdítő bármilyen műfajban. Korábban elvi alapon elvetettem a kosztümös filmeket, de a múltkor ugyanúgy Fassbenderrel és Keira Knightley-val a főszerepben néztem meg a Dangerous methodöt, ami a modern pszichológia kezdeteiről, Freudról és Jungról szólt, és szintén tetszett, úgyhogy bővítem a műfaji repertoárom.Ez is egész jó volt.
Exposed (Daughter of God)/Isten lánya (2016)
Minden filmmaratonban kötelezően van legalább egy olyan film, ami elvont és érthetetlen, és puffogok a végén, hogy „EZMIVÓTEZ?!”. A mostani karácsonykor ez volt az a film.
A történet szerint Scotty nyomozó társát, Cullent megölik, és Cullen özvegyének nyomására a férfi elkezd szaglászni az ügyben, hogy fény derüljön a körülményekre. Képek alapján úgy tűnik, hogy egy latin-amerikai lánynak, Isabelnek valamilyen módon köze lehet az esethez, láthatta a gyilkosságot. A sztori két szálon fut. Miközben Scotty igyekszik többet kideríteni, különböző felszín alatti visszásságok kerülnek napvilágra (például hogy Cullen közel sem volt egy ártatlan zsaru), Cullen özvegye gátlástalanul rámászik Scottyra, a nyomozó pedig kezd ráismerni, hogy nem tölt elég minőségi időt a kisfiával, és érzelmileg mindenkitől teljesen elszigetelődött a felesége halála óta. A történet másik szálán Isabel, aki civilben imaköröket vezet és óvónő, izgatottan várja haza a barátját a katonaságtól. Egyre több furcsa, természetfeletti alakot lát a környezetében, akiket isteni jelnek vesz. Miután Isabel barátja egy bevetésen meghal, a lány rájön, hogy terhes – viszont mivel már egy éve nem látta a párját, számára egyértelmű, hogy valójában csoda történt, és maga a Szentlékek tette a gyereket a hasába. Az óvodában Isabel összebarátkozik a hányattatott sorsú, rossz családi körülmények közül származó, de tündéri kislánnyal, Elisával. A kislány nem akar hazamenni, nagyon ragaszkodik hozzá, így egy időre hazaviszi őt, hogy biztonságban legyen.
Ha bármi mást elmondanék a sztoriról, az spoiler lenne, mert már értelmezné azt, amit fent leírtam, és pont az elvontság a lényeg... Nekem egyáltalán nem esett le, hogy mi van, bár asszem fél kettőkor végeztünk a filmmel, elismerem, hogy az elvont filmeket nem szoktam elsőre felfogni (sőt, ha kifejezetten szarok, mint a Donnie Darko, akkor még másodjára se). Nem igazán értettem, hogy miért ugrálunk a filmben ide-oda, és mit akar kihozni ezzel a történet, de minimális magyarázattal a végén összeállt a kép. Mivel végtelenül frusztrálnak az ilyen filmek, nem mondom azt, hogy ajánlom…
Egyébként krimi és thriller szélén mozog a dolog műfajilag, bár a legcreepybb dolog igazából a természetfeletti albínó lények megjelenése volt az egészben, úgyhogy nem volt vészesen ijesztgetős, inkább csak kellemetlen nyugtalanság húzódott végig az egész filmen, de az nemcsak emiatt. Olyan témák és helyzetek kerültek terítékre a filmben, amik különösen kényelmetlenek, tabuszagúak és szégyen által övezettek. Keanu szokásosan a kőarcú karakterszínészt hozta, ami nekem egy kicsit fájó pont volt az után, hogy láttam a John Wick első részét, és abban nagyon üdítő volt az érzelmessége és a karaktere mélysége, de szerintem nem sokan szeretnek Keanu Reves-szel próbálkozni és kihozni belőle érzelmeket, érthető okokból (5 Arany Málna jelölés… khm…). Aki szereti az elvont, puzzle-ös jellegű filmeket, meg a jó zsaru-rossz zsaru, latin gettó témákat, az nézze meg.
