Domináns anyák és elnyomott női szexualitás: Virgin Suicides (1999) és Black Swan (2010)

Míg a Virgin Suicidesba véletlenül futottam bele egy megosztott cikk miatt, a Black Swant hosszas keresgélés előzte meg. Érdekes, hogy pont így jött össze ez a kis filmes alkalom, hiszen alapvetően hasonló témákkal foglalkoznak ezek a filmek.

Virgin Suicides (1999)

A sztori a ’70-es években játszódik, kertvárosi amerikai keresztény család öt tündéri szőke lánnyal, 13-tól 17 évesig. A problémával rögtön az elején szembesülünk, Cecilia, a legkisebbik öngyilkosságot kísérel meg, felvágja az ereit, miközben egy Szűz Máriás kártyát szorongat. Ekkor még túléli, azonban a dolgok dominószerűen beindulnak. A szülőkből nem sokat látunk azon kívül, hogy szigorúak és korlátozóak, és mindig minden alkalmat, amikor a lányok szórakozhatnának vagy másokkal, többek közt fiúkkal barátkozhatnának, igyekeznek alaposan megakadályozni. A környéken élő, a lányokkal egykorú srácok próbálják összerakni a történetet és elmesélni, hogyan következett be, hogy mind az 5 Lisbon lány öngyilkos lett. A puzzle-ből sok darabka hiányzik, és az egyetlen dolog, amit biztosan bennünk hagy ez a film, az a kellemetlen nyugtalanság.

Említést érdemel az erőteljesen hetvenes évekbeli hangulat: az őrült férfi frizurák, a bársony zakók, a keresztény szigorúság jegyében átszabott hálóingszerű fehér habos-babos zsákruhák, és a nemcsak említés szintjén jelenlévő, hanem a történetben aktívan is részt vevő zenei betétek. Van egy sajátos, lebegő érzés a filmben, amit a világos színek és nagy amerikai terek adnak, és mintegy alternatív valóságként belekerülünk mi is a filmbe, és átéljük a szereplőkkel a gyermekkorukat. Viszont tipikus regényfilmként könnyen észrevehetik a szemfülesebbek, hogy a narrátor karakterek mind jóval érettebben jelennek meg, mint ahogy azt átlagos amerikai kistiniktől elvárhatnánk – rengeteg szó és gondolat van az igenis felnőtt és mondanivalót szuggeráló író által a szájukba adva. Érdekes élmény betekinteni egy ilyen eszmerendszer által gúzsba kötött és halálra ítélt családba, és a film végére egyre inkább szimbolikussá válik minden, míg a kisvárost bűzlő zöldes algapára lepi el - elgondolkoztatva minket a szülői szeretetről, elvekről és annak relevanciájáról a gyereknevelésben.

Black Swan (2010)

Avagy történet egy mentális problémákkal küzdő, teljes kontroll alatt tartott balett-táncosnőről, és álmai szerepéről. Ninát követjük, mialatt ízületeket és lelket nem kímélve próbál, küzd, és igyekszik megkapni az (évadzáró) óriási újrafeldolgozott darabban, a Hattyúk tavában a főszerepet. Ebben a balettben két hattyú, egy ártatlan, szűzies fehér hattyú és egy démoni, csábító fekete hattyú verseng egy herceg szívéért. Nina folyamatosan nyomás alatt van egyrészt az anyja felől, aki nem engedi felnőni, 28 évesen kislányként tartja a saját ambíciói kiélése céljából, és darab rendezője felől is, aki látni akarja benne a démoni femme fatale-t, mert rabul kell ejtenie a közönséget a csábításával.  Mindezen nem segít, hogy mentálisan beteg, és olyan dolgokat lát, amik nincsenek, vagy nem úgy vannak ott, ahogy látja őket. Éppen ezért sosem tudhatjuk, hogy éppen mi igaz és mi nem. (Most utánanézve több helyen horrornak és thrillernek sorolják be ezt a filmet, de mikor néztük, erre nem gondoltunk közben, csak arra, hogy a végletekig nyugtalanító és hátborzongató néha.)

Kétféle oldalról tehát két ellentétes nyomást tapasztal, és meghasad alatta. Akárhogy is próbálkozik, lesz, akinek nem fog megfelelni. Elnyomott szexualitását, erőszakkal felszínen tartott kislányi mivoltát a rendező igyekszik szenvedélyes csókokkal és sértegetésekkel előcsalni, míg egy táncostársa, a Mila Kunis által játszott Lily inkább tudatmódosítókhoz folyamodik ugyanezért. Lebilincselő, de egyben a végletekig nyugtalanító végignézni Nina vergődését, amit gyenge, szürke kislányból megtesz a teljes mentális széthullásig és a fekete hattyú megtestesítéséig.

A film zavaróan nyitva hagyott végén túl számomra sajnos nem volt szimpatikus a gyomorforgató kamerakezelés sem, a kamera folyamat jelleggel cikázott a táncmozdulatokkal és lépésekkel megegyező gyorsasággal, és nem egyszer körbe is pördült. Ez adott egy egyéni ízt a filmnek, de nekem sem ez, sem a Natalie Portman által eljátszott Nina, sem a végkifejlet nem nyerte el a szubjektív tetszésemet. Ettől függetlenül jó és kötelező.

Ketrecben a női szexualitás – rite of passage és az azt akadályozó anyák

Abban mind a két film tökéletesen egyezett, hogy erősen kontrolláló anyák voltak a lányaik mögött, akik az erkölcseiket, vagy talán a személyes csődjüket próbálták kivetíteni rájuk, és ezáltal jobb életet próbáltak teremteni nekik.  A szexualitás minden lány életében a felnőtté válás természetes része, és azt, hogy valaki ivaréretté válik és érdeklődik a másik (vagy épp a saját) nem iránt, nem egy olyan dolog, amit meg lehet akadályozni, de még csak megpróbálkozni sem érdemes vele. Ebben a két extrém esetben azt láthattuk, hogy mit tehet egy ilyen konzervatív nevelés: egyik esetben öt lányt taszított öngyilkosságba, a másikban 28 éves koráig teljes kontroll alatt tartott egyet, aki az első megpróbáltatás során meghasadt a nyomás alatt. Hálásak lehetünk, hogy még ha korlátozott formában és sikerességgel is, de létezik feminizmus, modern pszichológia, családsegítés, és ha komoly gond van, akkor van lehetőség kiútra. A terrorizáló elvhű nevelés azonban ma is jelen van, így nagyon is relevánsak ezek a történetek. Többek között elgondolkodtatnak arról, hogy miért van egy nő érettsége, szexuális érdeklődésének és aktivitásának kibontakozása ekkora megvetéssel sújtva, míg a férfiakat mióta világ a világ, elég elintézni annyival, hogy "boys will be boys". Fiúknak nincsen purity ringjük és balljuk Amerikában, őket nem adják fehér fodros ruhában, liliomok közt szimbolikusan hozzá az édesanyjukhoz, még a gondolat is taszítónak tetszik. Ha nőkről van szó, akkor viszont évszázadok óta aktívan jelen van a kulturális tudatban, hogy egy nő "tisztasága", erényessége a szexualitás el nem kezdésével jelent egyet, és ha már el is kezdte, nem "illik" több partnerrel együtt lenni, komoly szándékok és elkötelezettség nélkül pedig aztán főbenjáró bűn. Ezek olyan elvek és kulturális oszlopok, amiket a mai társadalomnak meg kell kérdőjelezni, le kell dönteni, és újakat kell alkotni helyettük... 

Read More

Filmkönyvtár-takarítás

Elérkezett arra az idő, hogy kitakarítsam a filmes mappámat a gépen, hiszen kell a hely új dolgoknak, és feleslegesen foglalják a tárhelyet a filmek. Egyébként is azért hagytam fenn őket a gépen, mert nem akartam addig letörölni őket, míg kritikát nem írok róluk, aztán egyre inkább telt az idő, és most már csak haloványan él bennem, hogy melyik miről szól... Tehát ez most egy "mit néztem, milyen volt, vagy miért dobtam" című poszt lesz, nem sok konkrétummal, inkább impressziókkal.

1408 (2007)
Ezt még régebben láttam egy kedves barátommal, azt hiszem, azonos című Stephen King regényből készült. Ahhoz képest, hogy a témája kicsit cheesy - kísértetkönyeket író novellista meglátogatja azt a szobát egy hotelben amit még soha senki sem élt túl - nem vállalhatatlanul rossz. Inkább csak középszerű. Azért még egyszer nem nézném meg.

Cabin Fever (2002)
Középszerű undorítóskodós horror a szokásos klisével: tinédzserek kimennek hétvégi házba bulizni, aztán elszabadul a pokol. (Egyébként határozottan az az érzésem, hogy ezekről írtam már, de sebaj. Most törlés előtt egy second opinion nem árthat.) Rohadó és vért hányó emberek vannak benne.

Antichrist (2009)
Horror és dráma, ami dán, német, francia, svéd... Valamiért úgy gondoltam, hogy ez jó lesz nekem. Lehet, hogy az is lenne, de egyedül nem tudom magam rávenni, hogy megnézzem. Kénytelen leszek most letörölni, és várni valakit, akivel mindketten nagyon unatkozunk és nincs jobb ötletünk.

Collateral (2004)
A film, amiben Tom Cruise-nak világos a haja, ám ez nem igazán tűnik fel, ugyanis szinte végig sötét van a filmben. Valószínűleg csak a pontszám miatt töltöttem le, mert egy gengszteres krimiről van szó, feltehetőleg sok benne az autósüldözés és a lövöldözés, ami messze esik az érdeklődési körömtől.

Donnie Darko director's cut (2001)
Azt gondoltam, hogy miután egyszer már láttam és nem értettem ezt a filmet, még egyszer meg kell majd néznem (és megint nem értenem). Értem én, művészfilm, meg párhuzamos univerzumok, meg időutazás, TE NEM ÉRTHETED, mert nem vagy elég intelligens, érett, jártas a HÁTTÉRANYAGBAN... Hadd mondjak erről valamit. Egy jó film a háttéranyag ismerete nélkül is jó. Ha önmagában élvezhetetlen az, amit nézek, mert történnek dolgok a képernyőn, de csak vajmi kevés összefüggés van köztük, nincs érdekes cselekmény... akkor az a film szar. Pont.

Europa Report (2013)
Téma alapján már rég látnom kellett volna, hiszen a filmkatalógus szerint: "Hat kutatótiszt egy űrhajóban olyan hosszú útra indul, mint még senki előtte, a Jupiter negyedik holdja az úticéljuk. Céljuk, hogy mintákat gyűjtsenek a hold jegéből és jege alól, arra keresve a választ, alakulhatott-e ki ott is élet. Miután leszállnak a hold felszínére, különös jelenségnek lesznek tanúi, és egyre inkább magával ragadja őket a tudományos kíváncsiság." De valójában beletekertem a nagyon kézikamerás és dokumentumszagú filmbe, és még nem jutottam el addig, hogy rávegyem magam. Talán egy megfelelő filmestárssal menne. Még az is lehet, hogy marad (?)

Great Expectations (2012)
A film, amit kizárólag abból az okból szedtem le, hogy segítsen az angol irodalmi vizsgámhoz átlátni a kötelező olvasmányok egyikét, és aztán csak félig néztem meg, a könyvet viszont becsületemre legyen mondva, elolvastam. A fejemben kissé másként élt a történet, mert sokkal "parasztosabbnak" képzeltem a szereplőket. Helena Bonham Carter tökéletes volt elhagyott őrült menyasszonynak. Alapvetően pozitív élmény volt, de talán nem az a műfaj, amit magamtól, hátsó szándék nélkül csak úgy letöltenék és megnéznék.

Her (2013)
Tipikusan az a film, ami bár önmagában is érdekes lenne, hosszúságánál fogva (pedignemisolyanhosszú!) szükségem lenne egy filmestársra, akivel végigkommentálhatjuk az egészet. A történet erőteljesen Chobitsosan hangzik: "csávó beleszeret a számítógépébe". Érdekes, de nem egyedül.

Iron Sky (2012)
Náci bázis a hold sötétebbik oldalán? What? Szerintem ezt a történetet én sem gondoltam komolyan, csak jó lehetett az értékelése, vagy láttam, hogy van benne űrutazás... Szerencsére vígjáték, de egyedül szintén nem fognék bele. Nagyon nem.

Isolation (2005)
Ír tehenes horror. Ezzel mindent leírtam szerintem. Akkor nem is vesztegetnék a milyenségére drága szavakat.

Kill Your Darlings (2013)
Romantikus gay dráma költőkről(?) Mivel erőteljesen érfelvágósnak tűnik a történet, egyelőre nem kerítettem rá sort. Pedig kifejezetten érdekel Daniel Radcliffe egy ilyen érdekes szerepben, de nem mostanában. Volt egy korszakom, amikor nagyon buktam az ilyen filmekre (pl a Total Eclipse vagy a Little Ashes), majd ha visszatér, meglátjuk.

Les Revenants (2012)
Francia sorozat, amit azzal a céllal töltöttem le, hogy majd nyelvet fogok tanulni belőle, aztán hamar szembesültem vele, hogy kicsit túl gyorsan hadarnak ahhoz, hogy én ebből hasznot húzzak. De később kaphat még esélyt :)

Lucy (2014)
Neeem... neeem. Film, amiben a szokásos ember és gép klisé az érdekes ötlet ellenére bénán valósul meg. Scarlett Johanssont kifejezetten irritálónak tartottam, és ez még eltörpült amellett a tény mellett, hogy maga az ötlet zavaróan kitalációs volt: növekedett agykapacitással mozgatni és programozni tárgyakat, embereket, más élőlényeket... Talán még 30 évvel ezelőtt egy amerikai képregényben elment volna ez a sztori, de ebben a témakörben azért születnek sokkal jobb filmek is, mint például a Limitless (tudattágulásról) vagy a Transcendence (ember és gép kérdéséről).

Melancholia (2011)
Egy kedves barátom ajánlotta megnézésre, bár az első 10 perc után annyira elvontnak tűnt, hogy meggyőződtem róla: hihetetlenül irritálni fog, ha folytatom. Nem az én műfajom sajnos.

Mother/Madeo (2009)
Koreai film, ami már önmagában elegendő ahhoz, hogy ne egyedül akarjam megnézni. Úgyhogy várok valaki másra :)

Paprika (2006)
Egyrészes animefilm, amihez még nem győztem meg magam eléggé. Biztosan jó egyébként, csak kicsit zavarosnak tűnt a látvány.

Pontypool (2008)
Kanadai rádiós thriller. Az Isolationhöz hasonlóan szerintem mindent elmondtam, úgyhogy nem is ragoznám tovább.

State of Play (2009)
Egy érdekesebbnek tűnő amerikai krimi/thriller, amit mindössze azért hagytam abba, mert volt benne egy jelenet, amibe nagyon beleéltem magam, és kínos volt nézni. :D Empátia rulz.

Stranded (2001)
Megint csak olyan téma, amit már látnom kellett volna, de mivel valószínűleg középszerű, nem egyedül fogom megnézni. "Az Avma nevű orosz űrállomás veszélybe kerül, amikor addigi biztonságos pályáját váratlanul elhagyva veszélyes zuhanásba kezd. A személyzet és a berendezések mentésére nemzetközi csapat indul. Zuhanása közben azonban az űrbázis egy meteorral ütközik, a levegő vészesen fogyni kezd, így a mentés befejezésére egyre kevesebb idő jut. Kiderül az is, hogy bizonyos körök érdeke éppen az lenne, hogy az akciót sem az űrhajó, sem pedig a mentőcsapat ne élje túl."

The Bourne Identity (2002)
Nem... nagyon nem. Oldschool akciófilm tele autósüldözéssel, ügynökökkel, eltitkolt dolgokkal, bérgyilkosokkal és hasonlókkal... Ebből is a gagyi kategória. Borzasztó.

Animatrix (2003)
Fogalmam sincs, hogy mi ez, de egy nagyon CGI animének néz ki, amit a Jinni recommendation rendszere ajánlott az ízlésem alapján. Ha unatkozom, majd megnézem.

The Giver (2014)
Disztópia részletes bemutatása a szokásos kérdéskörrel a háttérben: az emberek az érzelmek miatt képtelenek civilizáltan élni és nem ölni egymást. Van benne igazság, de a téma már unásig ismételgetett. Ugyanez a téma az Invasion, az Elysium, sőt a Host is...

The Mist (2007)
Stephen King regényéből készült, horrornak szánt film, amiben a köd felemészti a várost, csápok, rovarok jönnek ki belőle, és terrorizálják az embereket. Inkább komikus mint félelmetes, de hát ezt Stephen Kingtől már megszokhattuk. (Kezdem gyanítani, hogy az egyetlen film, amit az ő könyvéből csináltak, és kifejezetten zseniális, az a Shining, de az is csak azért, mert Stanley Kubrick lényegében arculcsapta és meghempergette a sárban az eredetit.)

El Orfanato (2007)
Film, amiben egy családból eltűnik egy kisfiú, és egész végig nem történik gyakorlatilag semmi. Először érdekesnek tűnt, aztán sajnos kuka kategória lett.

The Signal (2014)
Kissé kiszámítható történetű scifi, ami azért legalább valamennyire érdekes. Nem utolsó a látvány, viszont kicsit frusztráló a történet, főleg, ha ki tudod számítani előre.

Transcendence (2014)
Érdekes és jó alkotás az ember és gép témakörében, amiben egész végig egy kis nyugtalanság motoszkál az ember elméjében, viszont válaszként a film vége teljes feloldást hoz, amiről még nem tudom eldönteni, hogy jó vagy rossz-e. Többszörnézős.

Triangle (2009)
Többszörnézős creepy párhuzamosuniverzusos-sokcselekményszálas film, ami óriási logikai problémákat is hordoz magában, amiknek a megértéséhez és feloldásához sajnos nem vagyok elég intelligens. Utána legalább egy órát gugliztam, wikipédiáztam, és még a youtubeos magyarázatot is megtekintettem, mégsem sikerült felfogni, hogy mi történt, és miért. Viszont még mindig sokkal nézhetőbb, mint a Donnie Darko, mert a képernyőn látott cselekmény végig lekötött.

Vanity Fair (2004)
Kosztümös film, amit ugyanazzal a céllal töltöttem le, mint a Great Expectationst, és ugyanúgy nem néztem végig.

Zodiac (2007)
Határozottan érdekes krimi és thriller egy híres sorozatgyilkosról, aki megpróbáltatások elé tette a nyomozókat, egészen addig, míg meg nem halt és meg nem szűntek a gyilkosságesetek... Jake Gyllenhaal arcberendezkedése még mindig irritál, de a történet kárpótol mindenért.

Conspiracy (2012)
Egy jól hangzó történettel rendelkező horror-thriller, amihez még nem jutottam el, de sürgősen pótolnom kellene. "A documentary about conspiracy theories takes a horrific turn after the filmmakers uncover an ancient and dangerous secret society."

Snowpiercer (2013)
Disztópikus társadalom egy vonatban - zavaróan művészfilmes megoldásokkal, ami nagyon nem az én világom.

Love (2011)
Egy rockegyüttes által szponzorált film, ami felső középkategóriás értékelést kapott imdbn. Érdekesen hangzik, de egyedül szerintem nem fogok belevágni. "Love portrays the personal-psychological effects of isolation and loneliness when an astronaut becomes stranded in space and through this, emphasizes the importance of human connection and love. Additionally, it touches on the fragility of humanity's existence (explored through a dying Earth-apocalyptic doomsday scenario) inspired by the cautions of Carl Sagan in Pale Blue Dot and considers the importance of memories and stories as humanity's legacy"

Azt hiszem, ennyi is volt mára, néhány gigabájttal könnyebbnek érezheti magát a laptopom...

Read More