Facebook-ajánlás... gone wrong.

Úgy érzem, a facebook nagyon erősen félreismert engem. Nemrég oldalt előbukkant az ajánlgatós sidebar, berakom ide, és röviden elemzem a rajta megjelent dolgokat.

1. Transformers

Amikor bátyámmal film értelemben az abszolút trágya kategóriáról beszélünk, akkor kerül szóba ez az alkotás. Alapvetően erős érv a meg-nem-nézése mellett az, hogy képregényből csinálták, de az a végképp sárba taszítja, hogy NAGY ROBOTOK vannak benne, amik autókká alakulnak át (többek között). Azért utaztak ide parszekeket a fölönkívüliek, hogy amerikai fiatalokat furikázzanak a Földön.

2. Taylor Lautner

A Twilight 1-ben, mikor még hosszú volt a haja, kifejezetten helyesnek találtam. Más érdeklődésem gyakorlatilag nincs benne, miután legyantázott mellkasú HMCS plüssmackóvá avanzsált a főszereplő oldalán.


3. Paranormal Activity
Nem is tudom hol kezdjem, mi a probléma ezzel a rendkívül túlhypeolt, indokolatlanul sok bevételt szerző filmmel. Talán az, hogy valami hajmeresztően UNALMAS. Gyakorlatilag az egész szériában nem történik semmi, és ami a legviccesebb, az az, hogy akik mellette érvelnek, általában pont ezt hozzák fel - tehát hogy esemény hiányában creepy hangulatot fest, és nincs szükség nagy látványra a parához. NEM értek egyet ezzel. A filmnek gyakorlatilag háromnegyede egy barátságos családi kamerázás, némi ajtómozgással meg takaróemelgetéssel. Gyökerestől hiányzik belőle az igazi, bizsergető feszültség, ehelyett kapunk túllihegett amerikai hisztit és egy elfuserált endinget. Ne már...


4. Fast & Furious
Ezt nem láttam, csak és kizárólag a 2006-os részét, szerintem már akkor is csak azért, mert releváns volt Japán miatt... Igazából nincs bajom a kőarcú Vin Diesellel, és előítéletek alapján inkább az ő szereplésével néznék meg egy filmet, mint Taylor Lautner alpacaafejével... Annyira emlékszem, hogy a Tokiói hajszában volt egy cuki ázsiai, aki végig evett. Aztán meghalt. Talán még ennek adnék a legtöbb esélyt, kár, hogy elvből nem nézek akciófilmeket.


5. The Twilight Saga
Könyvek: az elsőt 90%-ban elolvastam, mert nagyon unatkoztam. Nem volt olyan rossz egyébként, de ezt a történetet olvasva jöttem rá, hogy ha lenne némi szerencsém, könnyen lehetne belőlem író, ugyanis szerintem van hozzá annyi tehetségem, mint Veggieburger kisasszonynak.

Filmek: a teherbe esős volt az utolsó, amit láttam... Ha a mostani tapasztalataimra kellene hagyatkoznom, akkor inkább meg kellett volna állnom az első résznél 2008-ban, 16 évesen. Az első egyébként viccen kívül nem hatott annyira rossznak. Nem konvencionális vámpírok - érdekes, gondoltam. De amikor Dzsékob lekapta a felsőjét, és Edward elment, hogy Bella emózzon egy fél filmen keresztül, ott valahogy nagyon elromlottak a dolgok, és onnantól zuhanórepülésbe kezdett a történet. A legdurvábban felháborítóan igénytelen és rossz rész a teherbe esős volt, a nászutas jelenetek után döntöttem el, hogy unalmamban SE nézek többé Twilightot. Talán csak túlléptem a célközönséget 5-6 évvel, talán csak nem az én műfajom... De mentségemre szóljon, az első filmet és könyvet kicsit beraktam egy ládikóba a fejemben, és elismerem, hogy nem volt rossz, de a többi... tényleg nagyon igénytelen.

Read More

Vegyesvágott: Marebito, El laberinto del fauno, Sunshine, The Conjuring

Marebito (2004)

Azt hiszem, nem újdonság, hogy életemben nagyon sok rossz és igénytelen filmet láttam már. Ez azonban az összesen túltett negatív irányba, egész eddigi életem legrosszabb filmjének „posztját” elnyerve. A történet: eseménytelen, vontatott és unalmas. A szereplők: üresek, színtelenek, elnagyoltak és irritálóak, egyiküket sem ismerjük meg, és nem tudunk egyikkel sem szimpatizálni. A képi világ és kamerakezelés: IGÉNYTELEN és szánalmas.

A történet szerint egy középkorú szociálisan hátráltatott japán operatőr (?), Masuoka az otthonában felszerelt képernyőkön stalkolja a külvilágot, és mindeközben keresi azt, hogy mitől érezhetne zsigeri, elemi félelmet, mert hogy ő erre képtelennek tartja magát. Egy férfi kiszúrja a szemét a metró aluljáróban, amiről videófelvétel készül, Masuoka pedig újra és újra végignézi ezt: az öngyilkos férfi ugyanis alapjáraton vak, a szúrás előtti pár pillanatban pedig halálfélelem ül ki az arcára – Masuoka pont ezt az érzést keresi. Lemegy ugyanabba az aluljáróba, ahol felfedez egy különleges földalatti világot, onnan elhoz egy nőt, aki állatias módon viselkedik, és nem eszik semmilyen ételt, míg ki nem derül, hogy csak a vér tartja életben. Néha találkozik egy nővel, aki a lánya eltűnésével gyanúsítja, és lassan gyilkolással elégíti ki a házikedvence igényeit. A film vége felé kiköltözik az erdőbe csövesnek és otthagyja a lányt a lakásában, és elgondolkozik az életén, majd visszatér, és lemegy újra a „vámpírral” az aluljáróba, ahol ijedt arcot vág, a lány pedig mosolyog. Pont.

Kivéve, hogy vannak közben furcsa lények, amiknek konkrétan semmi szerepe nincs a történetben, meg az ominózus gusztustalankodós smárolós jelenet. (Gyengébb idegzetűeknek nem ajánlott. Japánokról van szó.)

Mi a baj ezzel a filmmel? Az, hogy teljes időpazarlás. Unatkozóknak sem ajánlanám. Ha lefekszel aludni két órára, akkor is hasznosabban töltötted el az idődet. Nincs mondanivalója, nem szórakoztató, látványra sem ad semmit, absolute trash kategória. Azóta sem értem, hogy lehet ilyen magas értékelése és kritikái, de mivel az emberek 80%-a gyökér, ezen talán nem kellene csodálkozni.

El laberinto del fauno/A faun labirintusa (2006)

Középszerű gusztustalankodós spanyol fantasy elvont tartalommal. Két szálon fut a történet, az egyiken Ofelia, egy kislány az édesanyjával egy katonai egységbe utazik, hogy csatlakozzanak az édesanyja új férjéhez, a kapitányhoz. Ofelia anyja terhes, de nagyon rossz állapotban van. A kapitány kegyetlenkedései nem ismernek határt, változatos módokon kínozza meg az elkapott kommunistákat és segédeiket… tulajdonképpen bárkit, aki ellentmond neki. Ofeliát egy bogár alakban megjelenő tündér elkalauzolja egy labirintusba, ahol egy csúnya lény elmondja, hogy ő egy hercegnő reinkarnációja, és ahhoz, hogy visszatérjen a birodalmába, próbákon kell megfelelnie. A kislány beleegyezik, és kezdetüket veszik a próbatételek, miközben a kapitány folytatja válogatott kínzásait, Ofelia édesanyja pedig ágyhoz kötve szenvedi a terhességet. Igazából rossz filmnek nem mondanám, de nem tudom, hová akart kilyukadni (mi a mondanivalója), és hogy miért volt rá szükség. Fantasyből is, háborús drámából is vannak sokkal jobbak minden bokorban. 

Sunshine/Napfény (2007)

Az utóbbi időben megnézett sci-fi filmek közül az egyik legjobb. Minden van benne, ami kell: apokaliptikus jövőkép, űrhajó, fogyatkozó legénység; őrült ember, aki azt hiszi, hogy tud beszélgetni Istennel, filozófia… :D Hol is kezdjem. A történet szerint a Nap kialvóban van, ezért egy csapat űrhajós elindul egy focipálya-méretű bombával, hogy belelője a Napba, ezáltal újraélessze azt. A fedélzeten többek között van egy pszichiáter, egy fizikus, az oxigénkert felelőse, stb… Az út közepén felfedeznek egy vészjelzést az (egyik?) előző ugyanilyen küldetés űrhajójáról, és gyorsan kell döntést hozniuk, döntőbírónak pedig a fizikust teszik meg, az egyetlen személyt, akinek lehet ehhez tudományos háttere. Ezután folytatják az utat, de semmi sem a tervek szerint sül el, a legénység pedig hullani kezd…

Nehéz erről a filmről beszélni, mert rendkívül komplex, és iszonyúan gyorsan pörögnek az események, csupa fordulat a történet. A karakterek érdekesek, bár nem mindegyikből kapunk eleget (pusztán azért, mert nem ezen van a hangsúly). Érdekes elméleteket vet fel a fénnyel kapcsolatban, és hogy milyen hatással van az emberekre és az elméjükre. A látvány elképesztő, a hangulat lebilincselő. A film bizonyos szakaszában egy képkockányi időre fotókat vágnak be a legénységről, amint mosolyognak és partiznak… nem tudom, hogy mi a jó szó rá magyarul, hogy „eerie”, de talán a hátborzongató megteszi. Nagyon nagy hatást gyakorolt ránk, a film közbeni véletlenszerű felvillanások hangulatba hoztak minket. A vége kicsit nyitott, de mindenképpen érdekes. Csodás vitaalapanyag, és azon sci-fi filmek közé tartozik, ami nem a hollywoodi-pisi-kaki-nagyrobot szinten ragadt meg.

The Conjuring/Démonok között (2013)

Borzasztó horrorfilm érthetetlenül jó értékeléssel.  Elég jó az arcmemóriám, úgyhogy amikor először megláttam a főszereplők egyikét, Patrick Wilsont, rögtön megállítottam a filmet, és rákerestem, vajon ő játszott-e az Insidiousben is. Ééés, bingó. Innen már nagyjából predesztináltam a filmet egyébként egészen hitelesen: egy gonosz lelkes kísértős megszállós film, ami a nyomorult lelkivilágú amerikaiakat megijeszti, azonban mindenki mást maximum heveny unatkozásra késztet. A film elején elhangzik a klisés elem: igaz történet alapján… Kiderül, hogy egy médium párnak az egyik hetvenes években dokumentált esetéről lesz szó. Egy házaspár az öt (!) lányával (omg, mi lehet ott menstruációs időszakban) leköltözik Jerseyből Rhode Islandre, egy nagyon rozoga és felújításra szoruló házba. Folyamatosan furcsa események történnek, és mint azt már sejthetjük, egy gonosz kísértet van a dolog mögött… kihívják a médiumokat, akik magukkal hozzák a helyi seriffet, és elkezdődik az okkult szakkör.

U-NAL-MAS.  Agyon van tömve amerikai klisékkel (pl. tökéletes család, keményen dolgozó apa, cuki kislányok, eltökélt feleség) és horrorközhelyekkel („jaaaj, mögötted áll a szellem!” -___-). „Egyebet nem tudok mondani, kérem kapcsojja ki”.

Read More