+2

Nemsokára lesz itt pár átalakítás: új skin, rendes komment szekció, linkek és a pontrendszerem törlése (esetleg újraalkotása). Most így két filmet hoznék ide, nem frissiben és azt se mondhatnám, hogy hosszan, de néztem mostanában is filmeket, csak nem írtam róluk.

The Young Victoria (2009)

Ez az a tipikus tendencia, hogy éljük újra kosztümös dráma segítségével a történelmet, csak jajj bazmeg az angolok csúnyák, hoppsz, legalább a női szereplőket válasszuk elég vállalhatóra. Sikerült. Én alapvetően nem vagyok oda az ilyen típusú filmeket, de ez még szerintem a jobbak közé tartozott. Nem tudom, mert nem vagyok történelemben jártas ahhoz, hogy megítéljem, mennyire volt hiteles. Igazából amolyan slice of life volt, csak éppen film kategóriában. Olyan nagyon nem történt benne semmi. Lehetett benne szurkolni, hogy a királynő kivel jöjjön össze.  A film végén bemondták, hogy a herceg 42 évesen tífuszban meghalt, de volt 9 gyerekük. Hát az úgy nem rossz húsz év alatt. Két állapota volt az asszonykának: terhes és nemsokára terhes.
Őszintén szólva tudom, hogy ez stílusilag eléggé eltér a többi irományomtól, de nem baj. Általában azért nem írok egyes filmekről, mert felejthetőek. Ez is az volt.

Limitless (2011)

Érdekes, érdekesen felépített film baromi rossz üzenettel az Amerikai Álom tudatalattijának felső rétegéből.
Adott egy író, aki képtelen időre produkálni bármit is, züllik, csövesnek néz ki, elhagyja a barátnője, stb. Egyik nap összehozza a sors egy ismerősével, aki ad neki egy tudattágító pirulát, és hirtelen emberfeletti intelligenciára tesz szert. Rájön, hogy ebben mekkora lehetőségek vannak, és visszamegy a volt sógora lakására, hogy kérjen tőle még, de a csávót megölik, ő pedig elviszi a maradék cuccot, és kúraszerűen szedni kezdi. Napok alatt meggazdagszik, felkeresik a legnagyobb üzletemberek, de az anyag sajnos véges, és másoknak is szemet szúr a hirtelen jött siker.
Hát alapvetően nem vagyok szentlélek és a fairplay élő szobra, de úgy gondolom, hogy ennek a filmnek a gondolatisága káros a fiatal generációkra nézve. Alapból csak olyanokkal nézetném meg, akik már közelebb vannak a krisztusi korhoz, mint a 15-höz, és az IQ-juk is egy bizonyos szint felett van, ami nem a sült krumpliéval egyenlő. Ez a film ugyanis azt mondja, hogy drogozni és hazudni oké a saját céljaid érdekében, főleg ha nincsen mellékhatása. (Az sem túl nagy probléma, ha közben leszámolsz az ellenségeiddel, és világhatalomra akarsz törni.)
Ilyen téren egyébként párhuzamot érzek a Looperrel. Mert alapvetően hiába érdekes maga a film tartalma, de az emberi természetnek, és főleg az amerikai természetnek olyan alapelemei vannak belecsempészve, amik destruktívak,és amiket nem flitteres fátyolba burkolva kéne reklámozni világszerte, hanem eliminálni, tövestől kiszedni. Ilyen a Looperben megjelenített gusztustalan önérdek (ami családszeretetnek, szerelem ideáljának van álcázva), és ilyen a Limitlessben végighúzódó pénz-és hatalomvágy (ami viszont az intelligencia mögé bújva próbál magasztosnak látszani). Jó film, szar üzenet.

Read More

Alapítvány és Birodalom

A Galaktikus Birodalom hanyatló világa, vagyis annak egyetlen személye szembeszegül az Alapítvánnyal, és feltűnik a homályba burkolózó különös ellenség, az Öszvér. A könyv két részre oszlik, az elsőben a Galaktikus Birodalom tábornoka, Bel Riose fenyegeti az Alapítványt, Seldon jól megtervezett képletei viszont furcsamód felülírják az egyes emberek egyéni törekvéseit, így az Alapítvány nem várt módon menekül meg... A második részben feltűnik egy mutáns, aki egymagában kezdi gyarmatosítani a Galaxist, ez ellen pedig az Alapítvány sem tud tenni semmit. Az Öszvér atommező-kioltója hasznos fegyver, birtokában van azonban egy sokkal súlyosabb eszköznek, amely felülírhatja a Seldon által megtervezett jövőt... vagy mégsem? (Ez nem derül ki ebből a könyvből :P)

Ennyit a történetről. Na most, ha bármivel össze kell hasonlítanom, az azért egy kicsit nehéz eset, mert nagy időközök kihagyásával olvastam el a történetet, így a részletekre kevésbé emlékszem. A könyv második fele jobban tetszett, mint az első, bár az egész könyvet a tehetetlenség aurája lengte körbe. A második részben egy fiatal házaspár életének eseményein keresztül követjük végig a cselekményt, ez a házaspár kiindul a demokrata politikai underground szcénából, majd áttelepül egyik bolygóról a másikra a menekvés érdekében. Ez alapvetően szerintem egy érdekes megközelítés, mert az egyes emberen mutatja be azt a folyamatot, ami az összes galaktikus lakót befolyásolja, és bár ezek a fiatalok mindent megtesznek, hogy bizonyos irányba alakítsák az eseményeket, valójában csak homokszemek egy nagy gépezetben. Rajtuk kerül bemutatásra az, hogy az egyes ember milyen jelentéktelen is valójában, mert "minden meg van írva" a nagykönyvben. Ellentétes pólusuk az Öszvér, aki azt a tulajdonságot hordozza magában, hogy bár egyedül van, mégis van benne némi potenciál arra, hogy a történelem folyását más irányba vigye. Legalább is úgy tűnik. Asimov nem köti az orrunkra ebben a könyvben, hogy Seldon terve kiterjedt-e az olyan tényezőkre is, mint Öszvér, de a trilógia harmadik részének címéből arra lehet következtetni, hogy igen, kiterjedt.

Amit érdekesnek tartottam, hogy a házaspár női tagja, Bayta az egyik bolygón összetalálkozott egy olyan helytartóval, aki magában azt gondolta, micsoda arcátlanság, hogy ezt a nőt a férfiakkal egyenrangú helyen tartják és hogy ő is ugyanúgy viselkedik, mint a férfiak, azaz szivarozik. Ez azért lepett meg, mert bár a könyv az ötvenes években íródott, Asimov egész végig egy teljesen valósághűnek tűnő karakterként mutatta be Baytát, nem pedig valami eltorzult nőideálként. Az, hogy sok tízezer, vagy akár százezer évvel előrébb vagyunk a jövőben, úgy tűnik, mégsem zárta ki azt a jelenséget, amit úgy hívunk: szexizmus. Azt is érdekes volt olvasni, hogy a történetben mindenki hogy meglepődött azon, hogy Toran és Bayta egyáltalán házasok voltak - ez egy különleges, nagyon elavult dolognak számított. Szeretném azt hinni, hogy akár ötven vagy száz év múltán ha a házasság elavultnak számít majd, akkor a szexizmus mint olyan, nem is létezik majd. :D

Igazából az Alapítvány-szériára azt tudnám mondani, hogy sosem alapvetően az a lényeg, hogy konkrétan mi történik: rengeteg a hadi esemény, a politikailag jelentős figura, stb jön és megy - a lényeg szerintem viszont abban rejlik, hogy milyen filozófiai gondolatok vetődnek fel. Az egyes emberről, a társadalomról, a manipulációról, az emberi természetről, a történelemről... It never fails to make me think.

Read More