TLDR összefoglaló a teljesség igénye nélkül arról, hogy milyen filmeket néztem idén nyáron és az ősz első felében. Lesznek itt frissebb és nosztalgikusabb alkotások is, főként persze horror, életrajzi, és pár olyan kakukktojás, ami nem pont az én stílusom. Műfajok szerint csoportosítottam mindent.
Horror
Vélemény: Szerintem
egy teljesen korrekt egyszernézős horrorfilm, a sztori is egész jó meg a
szereplők is. Nem volt igazán félelmetes még úgy sem, hogy este néztük moziban,
pedig én a Sinister (másik Ethan Hawke-os film, igazi gyöngyszem) után arra
számítottam, hogy magunk alá fosós lesz. Inkább a krimi, thriller és misztikus
aspektusok domborodtak ki nekem, mondjuk azóta rendesen kijavítottak, hogy ezt
horrornak marketingelték, de valójában thriller. Az igazán creepy vonala az
lett volna szerintem a filmnek, hogy Ethan Hawke karaktere miért pont
gyerekeket tart a pincében... De ha ezt boncolgatták volna, akkor az nem ment
volna el széles közönségnek, meg Amerikában bojkottálták volna a Blumhouse-t.
Annak ellenére, hogy megjelenik a "háttérben meghúzódó Stephen
King-szál" (Stephen King fia az ötletgazda), nem irritált, pedig én őt
speciel nem szoktam szeretni. Lehet, hogy a gyereket jobban bírom, mint a
fatert.
Értékelés: 5/4
The Crow / A
holló (1994)
Sztori: „Egy Eric
Draven nevű fiatal rockzenészt az Ördög Éjszakáján menyasszonyával együtt
brutálisan meggyilkolják. Pontosan egy évvel később Eric egy rövid időre
visszatér az élők sorába, hogy valóra váltsa a Holló legendáját: néhányan azok
közül, akik értelmetlen halált haltak, lehetőséget kapnak arra, hogy bosszút
álljanak, és lelkük végre nyugalomra leljen.”
Vélemény: A
sztori elég... érdekes, egyben faék egyszerűségű. Egy srácot és a barátnőjét
Devil's nighton megöl egy lowlife bűnbanda. Hátramarad egy kislány, akinek bár
csak a barátai voltak, gondját viselték a drogos anyjával ellentétben.
Következő év Devil's nightján a srác feltámad egy black metal arcfestésű
bőrszerkós vadorzóként, bosszút áll a bűnbanda tagjain, és próbálja egyengetni
a kislány sorsát, miközben egy feka zsaru is bekapcsolódik az ügybe.
Őszintén szólva olyan érzésem volt, mintha egy tini fanfiction megjelenítését
nézném. Én is írtam hasonló sztorikat gimiben, sőt. Volt egy történetem, amiben
egy csaj öngyilkos lett gimiben, és utána démon formájában visszatért
megszopatni egy csomó mindenkit. Ez a sztori is valami olyasmi volt, amit egy
angstos, művészlelkű, rocker tinédzser megír. Komplexitása nem sok, egyben
serdülő logikával van tele. Rengeteg az agonizálva összerogyva piros
lámpafényben úszó visszaemlékezős jelenet, mikor minden szép volt még a
szerelmespár életében, a feleslegesen erotikus hangulat teljesen ártatlan
jeleneteknél, a kínos gengszter szleng, meg az egész "a bűnbada vezetése
okkult, és a főmaffiózó egy hosszú hajú szintén róker csávó aki a japán
akcentusú féltesójával vérfertőződik és undi dolgokat csinálnak". Nem
tudom kellően kifejezni, hogy viszketősen kényelmetlen volt, és... éretlen?
Kiforratlan? Szóval olyasmi, amit angstos, depressziós, meg nem értett tiniként
én is megírtam volna novella formájában, és pont emiatt kaptam tőle kiütést.
Pozitívumok: a képi világ bizonyos része nagyon nosztalgikus és jó volt pont
azért, amit fentebb írtam (ruhák, stílusok, a város miliője), Brandon Lee
nagyon helyes még kimaszkírozva is, engem a kinézete a Stuart Townsend-féle
Lestatra emlékeztetett. Összességében ezt nem éreztem érdemesnek végignézni
csak azért, mert kultfilm, de legalább ki van pipálva.
Értékelés: 5/2,
nekem sajnos nem tetszett
Pulse / Mezsgye
(2006)
Sztori: „Egy
baráti társaság minden tagja a világvége eljövetelét ígérő e-maileket kap,
miután egyik barátjuk öngyilkosságot követ el. A leveleket elolvasó fiatalok
sorra mély depresszióba esnek. Egyedül Emily nem látta az üzenetet, és most
versenyt fut az idővel, hogy a gonosz erőkkel szembeszállva megakadályozza
barátai további öngyilkosságait.”
Vélemény: Középszerű
2000-es évekbeli egyetemistás horror, aminek nem kicsit ázsiai szellemes horror
beütése van. Egy guglizás után ki is derül, hogy remake egy ázsiai filmről.
Klisés, de egyszer meg lehet nézni.
Itt az átok most nem videó, hanem mindenféle technológiát befolyásoló,
fizikálisan megtestesülő szellemvírus formájában terjed, és öngyilkosságra
késztet mindenkit. Az egész film sötétkék, kivéve amikor piros, és mindig este
van meg esik az eső/felhős az ég.
A színészkedés pocsíík, főleg az informatikus csávó esetében, aki a bezárt
piros szobában tengeti napjait. Barátokkal meg lehet nézni unalmas szeptemberi
délutánon. Néha jólesik nosztalgiázni a 2000-es évek után, és ez a film nagyon
adja a Y2K feelinget a sok nyomógombos telefonnal, bőszárú farmerrel, Avril
Lavigne sminkkel, stb. Bár ezt gondolom a Mean Girls meg a Legally Blonde is
megtenné.
Értékelés: 5/3,
elment egynek
Legion / Légió
(2010)
Sztori: „Isten
egyszer csak megunja az emberiség hülyeségeit, ezért egy angyalokból álló
sereget küld a Földre, hogy elhozzák az Apokalipszist. Az emberi faj
túlélésének egyetlen esélye egy sivatagi büfében rekedt emberek egy kis
csoportja, valamint a mellettük álló Mihály arkangyal kezében van...”
Vélemény: A
Tastedive ajánlotta ezt a filmet nekem a korábbi filmes ízlésem alapján, és
értem is, hogy miért ajánlotta. A Constantine és a Sings a kedvenc filmjeim
közé tartoznak, és hasonló témájú, látványvilágú akart lenni ez a film is.
Mégis valahogy számomra bóvlisabb érzete volt. Ami egyébként nem kifejezetten
baj, mert egyszer így is meg lehetett nézni.
A sztori szerint a vidéki Amerikában a Mojave sivatagban egy random étkezde
mellett lakó terhes pincérlány, és egy barátja, Jeep életébe furcsa fordulatok
állnak be, amikor is megszakad a technológiai összeköttetés a külvilággal, és
feltűnik egy démoni lény a dinerben. Hamarost kiderül, hogy márpedig eljött az
apokalipszis ideje, amit az is aláhúz, hogy a dinernél feltűnik Mihály
arkangyal (de hülye neve van szegénynek magyarul), és próbálja segíteni az
ottragadt embereket.
Démonhordától kezdve családi drámázáson keresztül van itt minden, pár
sokatmondó párbeszéddel arról, hogy Isten már megint csalódott az emberekben,
és ezt tömegpusztítással fejezi ki (hát kajak, mi mással, végül is ha te vagy a
leghatalmasabb lény az univerzumban, akkor mégis milyen más eszköz állhat
rendelkezésedre, hogy megreformáld az általad teremtett embereket...:D)
Eredetiben néztem, de tróger volt rajta a saját szinkronja. Vannak benne a
teljesség igénye nélkül nagyon gagyi dolgok: brit akcentussal beszélő
arkangyalok, akikből az egyik egy beszédhibás kékszemű Elon Musk, a másik meg
egy hamisítatlan idealista, de kicsit erőszakos is, a nem orvosilag levezényelt
szülés után azonnal felépülő, kicsit sem megerőltetett anyuka, az egyszerű, de
annál tisztább lelkű sivatagi autószerelő déli tájszólással, stb. Szar film, de
olyan bocsánatosan szar, hogy legalább próbált mondani valamit meg izgalmas
lenni.
Olyan érzésem van, mintha a film készítője egy déli államból LA-be
felkapaszkodott filmszakos csávó lenne, akire még hatnak a rurális vallásos
gyökerei, de azért a gépfegyverek ropogása, a zombik meg robbanások is. Ilyen
frat guy film.
Értékelés: 5/2, hát ez nem volt jó
Case 39 / A 39-es
ügy (2008)
.jpg)
Sztori: „Emily
Jenkins szociális munkásként azért küzd, hogy el tudja vitetni a sorozatosan
bántalmazott kislányt brutális szüleitől, de az ügy sokkal veszélyesebbre
fordul. Rá kell jönnie, hogy a gyerek mégsem annyira ártatlan, mint gondolta.”
Vélemény: Korrekt
amerikai kislányos horror film Renée Zellweger főszereplésével, amikor még nem
műttette szét az arcát és jól nézett ki a 2000es évek végén.
A sztori eléggé kiszámítható, a gyerekes horrorokban általában ugye a gyerek a
negatív szereplő, az lett volna a furcsa, ha nem. A kiscsaj elég creepy, azaz
jól hozza a szerepét. Azt mondanám, hogy az effektek is rendben voltak, meg
lehetett ijedni néha. Ez gimi elején nézve nyilván jobban ütött volna, mint
most, de így is elment egynek. Semmi különös.
Érdekesség: a wikipedia szerint két ending van, az egyik ugye amit a filmben
láttunk, a másik meg elvileg rendezői változatként megvan DVD-n, abban
[spoiler] túléli a démon kiscsaj.
Értékelés: 5/3.5
Honogurai mizu no soko kara / Dark water / Sötét víz (2002)
Sztori: „Yoshimi
Matsubara egy sötét, barátságtalan és dohos épületben él együtt ötéves
lányával. A fiatal elvált asszony folyamatos küzdelmet folytat a kislánya
elhelyezéséért. Teljes lébizonytalanságban élnek, és mindeközben szinte üldözi
őket a falakon és a plafonon átszivárgó zavarosan sötét víz valamint egy vörös
táska, ami időről időre megjelenik. A táska egy évekkel azelőtt rejtélyes
körülmények között eltűnt kislányé volt. Yoshimi szeretne erős maradni, de
rettegése csak fokozódik ahogy fokozatosan felfedezi az összefüggéseket az
egyre rémisztőbb események között.”
Vélemény: Két szóban
úgy foglalnám össze ezt a filmes élményt, hogy untam magam. Aki látott már egy
kislányos/szellemes japán horrort, az kb az összeset látta, én pedig gimi és
egyetem során számtalan ilyet láttam. Volt benne pár ijesztő jelenet, de
összességében eléggé kiszámítható volt.
Értékelés: 5/2.5
House of Wax / Viasztestek
(2005)
Sztori: „Egy
csapat rögbimeccsre igyekvő amerikai fiatal, megszakítva a nagyvárosba vezető
utat, lekanyarodik a sztrádáról. Ha már kalandozni támad kedvük, meglátogatják
a kisváros egyetlen nevezetességét, a helyi panoptikumot. Itt döbbennek rá,
hogy a múzeumi gondnokok lelkiismeretessége a normális határt jelentősen
meghaladja: az élethű bábokon túl a város teljes lakosságát viasszal vonták be.
A választás egyértelmű: viaszmáz vagy menekülés...”
Vélemény:
Igazából meglepődtem rajta egy kicsit, hogy nem volt annyira trash, mint aminek
kinézett.
Azon kívül, hogy a karakterek klisések és kellemetlenek voltak (Dalton, Nick),
a történet és a látvány egészen rendben volt, meg tök sok volt benne az undi,
borzongató rész. Még Paris Hiltont se húznám le, őszintén szólva nem volt sok
elvárva a karakterétől, és azt a keveset hozta is. Szerintem őt kicsit
ironikusan rakták bele, mert ugye [spoiler] kb csak smároláskor,
szexjeleneteknél fókuszáltak rá, aztán meg átszúrták a fejét egy kurvanagy
karóval [spoiler].
Maga az alapkoncepció, hogy teljesen viaszból van a ház, engem nem zavart, de
nem duzzadt a logikától, és a befejezés számomra vérgagyi lett [spoiler]
(óriáslángok közepette leolvad a mindenség, és a végén kiderül, hogy a párnak 3
gyereke volt, nem 2) [spoiler]. Azt mondanám, hogy a film 3/4-éig okés volt,
aztán a vége pocsék.
Nekem pozitív csalódás volt ez a film, de az eltartott kisujjú Hereditary, The
Witch meg Lighthouse fanoknak nem fog tetszeni.
Értékelés: Én 3.5
csillagot adnék rá.
Before I Wake /
Mielőtt felébredek (2016)
Sztori: „Jessie
és Mark úgy döntenek, hogy magukhoz veszik az édes és szerethető 8 éves fiút,
Cody-t. Nem tudják azonban, hogy Cody minden egyes alkalommal rettegve alszik.
Először azt hiszik, hogy a korábbi körülményei miatti poszttraumatikus stressz
okozza az egészet: hamarosan azonban megtudják, Cody rémálmai nem csupán a
fejében léteznek, hanem képesek megelevenedni.”
Vélemény: Nekem
tetszett a film alapkoncepciója, érdekes volt. Sok horrornak központi elemei a
rémálmok, itt viszont új meglátásban láttuk az egészet. Előrebocsátanám, hogy
inkább drámafilmről van szó, mint horrorról. A családi dinamikák, a kisfiú
sorsa, a szülőpár tragédiája alapvetően sokkal fontosabbak, mint a horroros
aspektus, de a horrorelemek is teljesen korrektek voltak, meg lehetett ijedni,
nem volt gagyi, stb.
Jacob Tremblay
egyébként nagyon nagy dobás Hollywoodban. Már számtalan filmben láttam úgy,
hogy nem kerestem rá magamtól. Most már 16 éves és kamaszodik, de még mindig
ilyen jóságos 2000-es évekbeli Justin Bieber vibeja van. Nagyon kíváncsi
vagyok, hogy az ő személyisége mit fog kezdeni az óriási hírnévvel, sikerrel és
celebséggel, ez sok gyereksztárt teljesen tönkretesz a hátralévő életére. Remélhetőleg
őt nem.
Értékelés: 5/3.5,
nem volt rossz
Mr Harrigan’s
Phone / Harrigan úr telefonja (2022)
Sztori: „Amikor
Mr. Harrigan meghal, a tinédzser Craig, aki összebarátkozott vele és alkalmi
munkát végzett nála, zsebre vágja a telefonját. Amikor a magányos fiatal
üzenetet küld halott barátjának, ő maga lepődik meg a legjobban, amikor választ
kap rá.”
Vélemény:
Egyetértek azokkal, akik inkább misztikus drámának kategorizálják, mint
horrornak. Ezt nem én választottam, hanem a párom, és ha tehetném, önszántamból
alapvetően nem néznék Stephen King-filmeket (pedig tudom, hogy horror-körökben
ezért kövezés jár).
Érdekesek voltak
a karakterek és jó volt a színészkedés, nagyon szép volt a vizuál, próbáltuk
találgatni közben, hogy merre akar kifutni a sztori, de... nem akart kifutni
semerre? Konkrétan egybites nézőként is teljesen fogyasztható film, ugyanis nem
volt benne semmi csavar, érdekes befejezés, nagy lepellerántás, vagy bármi,
amitől kicsit másabb lenne, mint egy tinédzserről szóló drámai slice of life. „Nagy
hűhó a semmiért” érzetem volt, mintha valakire ráömlesztettek volna egy
brutálisan nagy büdzsét, mint a Dagobert bácsira a pénztengert a Duck tales
intrójában, de végül szinte semmi kreatívat nem tudott vele kezdeni. Sajnálom,
pedig tényleg megvolt benne a lehetőség arra, hogy igazán érdekes film legyen.
Értékelés: 5/3,
meglepően antiklimaktikus volt
Thriller, misztikus
Don’t Worry
Darling / Nincs baj, drágám (2022)
Sztori: „Az 1950-es években játszódó történetben egy háziasszony, aki férjével egy utópisztikus kísérletező közösségben él, aggódni kezd, hogy az elbűvölő társaság, ami körbeveszi őket, nyugtalanító titkokat rejthet.”
Megosztom itt a
drámázást a filmmel kapcsolatban, és ha nem érdekel, nyugodtan görgess a
jelzésig. A film körüli botrányok ugyanis nagyobbat mentek, mint maga a film.
[DRÁMA]
Nagyon viccesnek és érdekesnek tartom a film körüli hollywoodi drámát és
botrányokat, úgyhogy sort fogok keríteni a film megnézésére, meg amúgy is
pszichothriller, úgyhogy kíváncsi vagyok rá, mit alkotott Olivia Wilde és Harry
Styles. Kívülről úgy néz ki, mintha egy csomó magáról nagyon sokat képzelő,
gazdag és csinos, de egyébként ostoba sztár próbálná bizonygatni, hogy ők
bizony kurva jó filmesek :D
Összefoglaló a drámáról:
- Olivia Wilde, a film rendezője 2020 novemberében kijelentette, hogy elválik
Jason Soudeikistől, majd 2021 január elején lefotózták, hogy együtt van Harry
Stylesszal -> a többi színész kissé feszült lett amiatt, hogy a rendező
(gyakorlatilag a főni) együtt van egy kollégájukkal
- Florence Pugh nem igazán népszerűsíti a filmet sehol és próbál csendben
meghúzódni a háttérben, miközben Olivia Wilde nagyon tolja arról a szöveget,
hogy mennyire kedveli Florence-t, aki visszafelé hallgat, mint a sír. Ehhez
hozzáadódik, hogy elvileg nem értettek egyet a film szexjelenetei kapcsán, mert
Wilde szerint a sok szexjelenet a "nők társadalmi helyzetét elősegítő
eszköz" (women empowerment, ezt elég szar lefordítani magyarra), Florence
pedig máshogy gondolja, és kicsit besokallt, hogy erre redukálódik a színészkedése
a filmben.
- Chris Pine állítólag leköpte Harry Stylest, amiről senki nem tudja, hogy
igaz-e (próbálták elviccelni), de mikor Harry a filmet méltatta valami publikus
eseményen, Chris folyamatosan vágta a fejeket és mémmé váltak az
arckifejezései.
- Harry Styles szájoncsókolta Nick Rollt - kicsit furcsa, tekintve hogy elvileg
a rendezővel van együtt, és az elmúlt 10 év arról szólt, hogy mindenki spekulál
a szexualitásáról, meg azzal gyanúsítgatják, hogy így akar a médiában releváns
maradni, hogy queerbaitingeli az embereket, akik folyamatosan arról beszélnek,
hogy akkor neki most valójában mi is a szexualitása.
- Olivia Wilde lenyilatkozta egy cikkben, hogy a negatív karaktert Jordan
Petersonről mintázta, aki szerinte egy "pszeudointellektuális incel
hős". Nem kell szeretni Jordan Petersont, de klinikai szakpszichológus,
egyetemi tanár, és több száz publikációja van, a pszeudo így kihúzható az
intellektuális elől szerintem. Fiatal férfiaknak ad személyiségfejlesztő
tanácsokat, amik szerintem az igazi incelek számára érdektelenek, ők ugyanis
nem akarnak fejlődni, szóval nehezen hinném el, hogy egy incelnek ő a hőse.
Olivia Wilde nagyon okosnak akar tűnni, de ennek az ellentéte sikerül
szerintem. Számomra ez kb az egész castra igaz, pöffeszkedő hollywoodi idióták.
Vagy zseni módon megtervezték ezt a sok botrányt a film körül, hogy nézzék meg
az emberek, vagy tényleg nagyon buták, hogy a személyes ellentéteiket engedik
kiszivárogni a nyilvánosságnak, és ezáltal lejáratják magukat meg a filmet is,
mert ezen a ponton a dráma híresebb és relevánsabb, mint a film.
[DRÁMA VÉGE]
Vélemény: Nem
volt rossz... De annyira kifejezetten jó se. Hosszú volt és vontatott, relatíve
kevés cselekménnyel, sok sejtetéssel. A csattanó nagyon sokáig váratott magára,
és addig csak adagolta a film azt az érzést, hogy " valami nagyon nincs
rendben", de hogy mi az, az sokáig nem derült ki, és ez idegesítő volt,
mert ha nem a moziban ültem volna, akkor egy óra után kikapcsoltam volna
valószínűleg. Florence Pugh és meglepő módon még Styles is abszolút rendben
voltak a filmben. Nekem a szex sok volt és öncélú, legalább is ilyen
részletesen. Úgy éreztem, ezzel akarták eladni azt, hogy a film vontatott. Jordan
Petersont nemigen véltem felfedezni a negatív szereplőben, csak a végén volt rá
utalás, hogy (spoiler) az egyik szereplőt beszippantotta egy markáns vezetőjű
online közösség (spoiler).
Alapvetően ez egy érdekes és jó koncepció volt, de szerintem a megvalósítással
gondok voltak. Nagyon próbált művészieskedni a sok utalással, a lejátszott
hangfelvételekkel és képi bejátszással, mégse érződött igazán mélynek vagy
elgondolkodtatónak a film, pedig itt aztán bőven lehetett volna morális
dilemmákat fejtegetni. A játékidőt én nem így szerveztem volna meg, hanem
(spoiler) több idő lett volna a külső térben (spoiler).
A látványvilág érdekes volt és műanyag Barbie-ház szagú. A páromnak konkrétan
még a szemét is bántotta. Nekem igazából nagyon bejött a képi világnak ez az
50es évek része.
Összességében úgy éreztem, mintha egy koppintott Get out lett volna, trendi
retrós köntösben. Egynek elment, de azért nem volt eget rengető, felejthetetlen
film.
Mellettem egy párnak a férfi tagja a film főcíme feljövetele után feljajdult,
hogy "fú de szar volt bazmeg". Férfiaknak talán kevésbé ajánlom,
maximum a gondolkodósabb típusnak.
Értékelés: 5/3,
elment egynek, de én kicsit máshogy csináltam volna
Dráma, életrajzi
House of Gucci / A
Gucci-ház (2021)
Sztori: „A
történet a Gucci olasz divatház mögött álló családi birodalomról szól.
Szerelem, árulás, hanyatlás, bosszú és végül gyilkosság szövi át azt a három
évtizedet, ami során kiderül, mit jelent, s mennyit ér egy név, és meddig
hajlandó elmenni egy család, hogy mindent uralma alá hajtson.”
Vélemény: Nem is
tudom, mit vártam igazából. Az Alient meg a Prometheust nagyon szeretem, de ez
ugye tök más műfaj. Lady Gaga egész jól tolja a felkapaszkodott,
kontrollmániás, neurotikus primadonnát, neki az évek is jót tettek (meg ugye a
plasztika és pár kiló, régebben úgy nézett ki, mint egy Jackson Pollock-kép a
húsruhájával meg hasonló furcsaságokkal). Adam Driver, hát nem tudom, nem őt
castingoltam volna erre a szerepre, de egyébként elmegy szódával. Maga a film
nagyon vontatott volt, és annak ellenére, hogy néha tök sok évet ugrottunk a
cselekményben, komótosan vonszolta magát a sztori. Alapvetően az olasz nép
számomra unszimpatikus, úgyhogy a családi viszály meg a tönkremenő házasság
hülye olaszok között nemigen fogott meg, mint téma. A látvány nagyon szép és
igényes volt, a szereplők nagyon karakteresek (kellett azért bő félóra, mire
leesett, hogy Paulo az Jared Leto...). De valahogy hiányzott belőle valami
fűszer, ami szerintem a tálalás volt. Mindezt kompaktabban, de érdekesebben is
elő lehetett volna adni. Egyszer megnézhető, de csak ha a 2.5 órás filmeket
tolerálod.
Értékelés: 5/3,
nagyon vontatott telenovella érzete volt
Elvis (2022)
Sztori: „A
legendás Elvis Presley élete titokzatos menedzsere, a magát csak
"ezredesnek" szólíttató Tom Parker szemén keresztül. A két férfi
közti különös, sokat változó kapcsolat (néha barátság, néha gyűlölet) több mint
20 évig tartott. Akkor kezdődött, amikor Elvis még a pályája elején állt, nem
múlt el akkor sem, amikor az énekes addig példátlan hírnevű sztárrá emelkedett,
és akkor is megmaradt, amikor megismerte élete legfontosabb nőjét, Priscillát.
Közben Amerika háborúba ment, elveszítette az ártatlanságát, és megváltozott az
egész világ. De a két férfi között mindig megmaradt valami furcsa kapcsolat.”
Vélemény: A biopicek korát éljük, egyik jön ki a másik után,
többek között Marilyn Monroe-ról is fog kijönni egy ősszel (azóta már kijött
ugye, lejjebb látható a véleményem). Kicsit olyan, mintha az emberek már most is elvágyódnának a
jelenből, mint a Reminiscence-ben.
Általában két megközelítést szoktak alkalmazni az ilyen filmeknél: próbálnak
dokumentaristák maradni és csak minimálisan dramatizálják az illető életét,
vagy egyfajta művészies/szórakoztató/bulváros újraértelmezést kapunk a személy
életéről, ami bizonyos cselekménypontokon ugyan egyezik a valódi személy
életével, de a film nem akar kicsit sem dokumentarista lenni.
Személy szerint úgy éreztem, hogy ez a film inkább szórakoztató akart lenni,
mint dokumentarista. Nagyon érdekes volt a gyors ütemű cselekmény, és ennek
ellenére 2 óra 39 perces játékidő. A film többsége zene volt, azaz egy
musical-biopicet néztünk. Nekem nem érződött annyira hosszúnak, mert végig
lekötött a film és az iszonyú jó Elvis-nóták. A sztoriban Elvis volt menedzsere
a narrátor, aki elmeséli, hogyan karolta fel a már kezdetben is sikeres
énekest, aki nagyon megosztó volt az erotikus mozgása, színpadi jelenléte, és
feketékkel való elegyedése miatt. Végighúzódott a filmen a polgárjogi szál,
például említést tesznek MLK és Kennedy meggyilkolásáról, a
"radikális" tüntetőkről és a republikánus álláspontról a film során,
de ennek ellenére nem irritáló vagy woke a film, ami nagy szó 2022-ben egy
hollywodi film esetén. Korábban szkeptikus voltam Austin Butlerrel szemben, de
kiváló volt, a karaktert tűpontosan hozta és abszolút hihető maradt. Elvist
szerintem nehéz megjeleníteni, főleg, ha a las vegasi bohóckodó imitátorokra
gondolunk, de Austin nem karikatúra volt, hanem mint valami manifesztáció.
(Bár, ha lenne ehhez joga valakinek, szerintem már azt is meg tudnák csinálni,
hogy végigdeepfake-elnek egy ilyen filmet az alkotók, de akkor meg a család
számára lehetne irritáló, hogy egy dramatizált filmben valaki a személy valódi
arcát használja.)
A nagyon hosszú játékidő mellett talán pont a történelmi lazaságot találtam
negatívumnak. Úgy éreztem, akkora Elvis-rajongó volt az alkotó, hogy Elvis
személyiségbeli hiányosságait kikozmetikázta, enyhítette, vagy a szőnyeg alá
söpörte. Szerintem az 50-es-60-as években sem volt teljesen oké egy 14 éves
kislánnyal összejönni és összeköltözni, majd mellette a világ hímribancának
lenni és minden rajongót felpróbálni. Ugyanígy a drogprobléma és a depresszió,
inszomnia, mentális problémák is sokkal nagyobb szerepet játszottak a
valóságban. A házasság Priscillával nem hirtelen romlott el, hanem ezt a sok
szart elégelte meg idővel a felesége. Kicsit az az effektus volt, mint a Ted
Bundys Zac Efronos filmnél, hogy a végén nem is értjük, ezt a szegény embert
miért büntette a sors, persze abban a filmben sokkal extrémebben. Szegény
párom, aki érzékeny lélek, nagyon megsínylette a film szomorú végét.
Összességében nagyon jó, élvezhető film volt, és nem bánom, hogy moziban
néztem. Aki történelmileg akkurátus filmet vár, az nem fogja megkapni, de aki
egy szórakoztató, érzelmes musicalt, az igen.
Értékelés: 5/4.5, én imádtam
Blonde / Szöszi
(2022)
Sztori: „A
Marilyn Monroeról készült fiktív portré merészen új megvilágításba
helyezi a hollywoodi legenda életét - és azt, milyen árat kellett fizetnie a
hírnévért és a sikerért.”
Vélemény: Nem vagyok valami feminista woke élharcos, de ez a
film még engem is kiakaszt. Ilyen szinten egy mentális roncsként és ribiként
ábrázolni szegényt... Értem én, hogy művészi, költői, meg sokkoló, de időközben
kihasználja a karaktert és meggyalázza az emlékét.
Ha a családja lennék, perelném a mindenséget.
Ez a film egy regényen alapul, amit Joyce Carol Oates írt,
és fickionalizálta az életét. A Blonde nem egy életrajzi mű. Oates ráadásul
nagyon lenézte Marilynt, és úgy gondolta, ő felelős a negatív véleményekért,
amiket az emberek táplálnak róla.
https://archive.nytimes.com/www.nytimes.com/books/00/04/02/specials/oates.html
Gladysnek, Marylin anyjának tényleg paranoid skizofréniája volt, viszont
semmilyen feljegyzés nem szól róla, hogy bántalmazta volna a gyermekét.
A film bemutatja, hogy Marilynt megerőszakolja egy stúdióigazgató, aki elvileg
Darryl Zanuck, a 20 century Fox igazgatója. Ez soha nem történt meg, Zanuck-öt
ugyanis fizikailag taszította Monroe, butácskának tartotta, és ezt a
beskatulyázást onnan is tudjuk, hogy sose adott neki tartalmas szerepeket, ahol
nem buta szőkének állították be.
Marilynnek nem volt poly kapcsolata egyszerre két férfival.
Semmi bizonyíték nincs rá, hogy Marilynnek valaha is volt abortusza. Többször
volt viszont spontán vetélése, mert endometriózisos volt. Ha úgy esett volna
véletlenül teherbe, hogy meg is marad a magzat, akkor megtartotta volna, mert
teljesen bedepressziózott attól, hogy nem lehet gyereke a betegsége miatt.
Ráadásul a film pro life módon "bünteti" őt azzal, hogy elképzeli, a
meg nem született gyermeke kérdőre vonja az abortuszért. Nemcsak valótlan, de
kibaszott kegyetlenség is a regényíró és a filmrendező részéről.
A film szerint JFK megerőszakolta Marilynt, amire semmi bizonyíték sincs.
Ráadásul a film szerint emiatt megint volt egy abortusza, ami ugyancsak fikció.
A filmben minden szeretőjét Daddynek hívja, ami nemcsak, hogy fikció, de
infantilizálja is Marilynt, akit egy apakomplexusos csitriként jelenít így meg.
A film elferdíti, kiszínezi és telerakja meg nem történt eseményekkel Marilyn
életét és mentális állapotát. A filmet nézve az embernek az a benyomása, hogy
soha egy napot sem volt boldog, és magát áldozattá téve végigbőgte és picsogta
az egész életét, ami nem volt igaz. Voltak jó évei, mikor sikeres és boldog
volt, a karrierjét pedig saját maga tehetségének köszönhette, amit ez a film
teljességgel aláás, mint ahogy minden más aspektusát is, ami pozitív.
Valójában egy visszafogott, kicsit prűd és intelligens nő volt a
mindennapokban, a köznyilvánosság előtt viszont felöltötte a "Marilyn
Monroe" álarcot. A filmben agyon van szexualizálva, és a szenvedése kb
azért van, hogy a néző mentálisan kiverje magának azon, hogy szenvedni látja
őt.
Összességében egy művészieskedő, nulla empátiával a címadó személy felé
forduló, undorító filmnek tartom, és hasonló a véleményem róla, mint a Dianás
tavalyi filmről, amiben a leszbicsóktól kezdve volt mindenféle kitalált, valódi
karaktert meggyalázó idiotizmus, ami cserébe vizuálisan nagyon szép és
összerakott volt.
Értékelés: 5/2, jóindulattal
Romantikus
Top Gun (1986)
Sztori: „A
fiatal pilóta vágya, hogy ő legyen a haditengerészeti légierő legjobbja.
Sikerül is bekerülnie azok sorába, akik részt vehetnek az öthetes, Top Gun
elnevezésű kiképzésen. Leplezetlen akarnokságával sokak számára ellenszenvessé
teszi magát, de bebizonyítja alkalmasságát. Egy gyakorlaton barátja balesetet
szenved és meghal. Pete magát vádolja a szerencsétlenségért, és soha többé nem
akar felszállni.”
Vélemény: Megnéztem nemrég egyrészt azért, mert a bátyám
nagyon szereti, másrészt azért, mert arra számítottam, hogy az idén kijött
filmet is meg fogom nézni. Igazából olyan volt, amilyenre számítottam :D Nem
érdekelnek se a repülők, se a romantikus filmek, úgyhogy nem nekem való.
Egy kliséhalmaz volt az egész, repkedtek meg drámáztak. Tom Cruise régen is
helyes volt, de azért feltűnő a plasztikai sebészet, esztétikai orvoslás és a
kozmetika ennyi évtized távlatából, mert kb most jobban néz ki mint régen. Az a
küklopsz szemöldök, more...
A repülőkből meg a romantikus filmekből minimum egyet kell preferálni ahhoz,
hogy nézhető legyen. Így meglehetősen hosszú és szenvedős volt :D
Értékelés: 5/2,
nem az én teáscsészém
Vígjáték
The Dictator / A
diktátor (2012)
Sztori: „A
történet egy diktátorról szól, aki elnyomásban tartja az országát. Nem
szeretné, ha a demokrácia tönkretenné az ő imádott egyeduralmát. Annyira kiáll
elvei mellett, hogy akár az életét is áldozná azért, hogy minden maradjon a
régiben.”
Vélemény: Engem
igazából kínozni lehetne az ilyen filmekkel. A párom nem jelentette be, hogy a
Boratos csávó filmje, de két perc után világos volt. Ugyanolyan volt, mint a
Borat, csak Kazahsztán helyett Wadiya volt a téma, és a diktatúra. Aki szereti
ezt a műfajt (=tetszett neki a Borat), azt ezt is élvezni fogja.
Számomra kínos, igénytelen, bugyuta, szájbarágós és cringe volt. Körülbelül
ahhoz tudnám hasonlítani, mintha zene terén lekötnének a Muzsika TV vagy a Dikh
tévé elé és azt kellene hallgatnom.
Volt benne amúgy pár humoros beszólás meg igazi társadalomkritikus pillanat,
csak ezért nem pontozom le 1-esre, de soha a büdös életben nem nézném újra, se
hasonlót. Szörnyű volt, kiütéses lettem tőle. A humor nálam nem itt kezdődik.
Értékelés: 5/2,
másnak vicces lehet, nekem nem volt az
