Ez az év már most erősen kezdődik filmes szempontból, remélem, ez a tendencia csak folytatódni fog, mert tavaly nagyon sok selejt alkotást volt balszerencsém megnézni. Nézzük, az év első öt hetében mit sikerült megtekinteni.
Don't Look Up / Ne nézz fel (2021)
Pár hete a csapból is ez a film folyt, azonban ha már elő vagyok fizetve a netflixre és még húzónevekkel is telirakták ezt a magas költségvetésű filmet, aminek érdekes a témája, akkor már miért ne nézném meg. Az elejétől egyértelmű volt, hogy egy disztópikus szatírával van dolgunk, ami annak ellenére az Idiocracyra hajazott, hogy amazt nem is láttam.
A sztori szerint egy nagyméretű üstökös közeledik elég gyorsan a Földhöz, és tökéletesen kiszámíthatóan bele fog csapódni, a bolygó felszínén elpusztítva az életet, körülbelül úgy, mint a dínók korában. Az üstököst először egy csillagászhallgató fedezi fel a tanárával, akivel rájönnek, hogy azonnal be kell jelenteniük ezt az emberiség sorsát potenciálisan megpecsételő tényt.
Ez azonban nem túl egyszerű egy olyan világban, ahol a profit és a politikai tőke maximalizálása érdekében tényeket tussolunk el vagy másítunk meg, virágzik a tudománytalan összeesküvéselmélet-gyártás, enyhén autista harácsoló techmágnások cégei uralják az életünk legintimebb részeit, és az egyszerű embert sokkal jobban érdeklik a popkulturális események, mint bármi egetrengető horderejű dolog. Korszakunk sajátosságainak tökéletes kulminációja hozzájárul, hogy konkrétan senki le sem szarja a teljes kipusztulás számadatokkal is bizonyítható elkerülhetetlenségét.
Vicces volt a narratíva, nagyon valóságszagú, emiatt viszketősen kényelmetlen, de egyben sokak számára, köztük nekem is túlságosan szájbarágós is. Napnál világosabb volt a Trumpra, Covidra, harácsoló republikánus politikusokra, Elon Muskra/Jeff Bezosra/Mark Zuckerbergre és a minket mélységeinkben tanulmányozó algoritmusokra, és végezetül a klímakatasztrófára való utalás. Ennél már csak akkor lett volna egyértelműbb a párhuzam, ha ezeket az embereket CGI-jal meganimálják a filmben a metaforikus elmesélés helyett. Szerintem is lehetett volna visszafogottabb, de azt gondolom, hogy a segghülye emberek korában nagyon is megvolt a helye a szájbarágásnak. Aki nincs tisztában az amerikai kultúrával, annak nem is biztos, hogy akkorát koppan a film, mint azoknak, akik ezen nevelkedtek.
Összességében szórakoztató darab, de én most olyan pszichés időszakomat élem, hogy számomra sötétebb volt ez a film, mint vicces. Már egy pár éve hihetetlenül sötétnek és disztópikusnak érzem a technológia, az emberiség masszív butulása és a klímakatasztrófa miatti helyzetet, így nem kifejezetten tudtam önfeledten lazítani. Aki nem lelkis, nyugodtan tolja ezt a filmet.
Scream / Sikoly (2022)
Hát... akartunk egy szórakoztató mozis randit, és erre esett a választásunk. Gondolom, istenkáromlás lesz, amit mondani fogok, de: nem ismerjük az előző filmeket. Még vagy egy éve felraktam a szüleimnél a nagy tévére az első Sikolyt, de annyira gagyinak tűnt, hogy még a csajjal telefonálós résznél kikapcsoltam. (A másik választás az a dán történelmi film lett volna, amit csak rohadt későn adnak egy időpontban, vagy a Gucci-ház, és drámához nem annyira volt kedvünk.)
Bár nem néztük meg a filmeket, az előző filmek plotjait elolvastuk Wikipédián. Megmondom őszintén, olyan érzésem volt, mintha egy argentin szappanopera sztoriját olvasnám az Izaura tévéről, és nem egy horrorfilm szinopszisát. Millió karakter, Tények-jellegű "túlélte, mégis meghalt" illetve inkább a fordítottja, hogy "meghalt, de mégis túlélte" plot twistek (egy film alatt 3-4 ráadásul); a gyilkos valami tök irreleváns karakter, akiről kiderül, hogy múltbéli sérelmeket bosszul meg elég indokolatlan módon; a szomszéd macskájának az unokatestvérének a gazdája beszáll az új történetbe, akiről kiderül, hogy a gyilkos/áldozat rokona; logikátlanul, viccesen hülyén viselkedő karakterek akik tátott szájjal, csupasz seggel rohannak a faszerdőbe, satöbbi. Végigolvastuk, és többször besírtunk olvasás közben. Rájöttünk, hogy nekünk ez a tipikus vértrash, könnyed szórakozás kell most ebben a kemény és sötét világban, és valami, amit ki lehet fricskázni és besírni rajta. Így mentünk el a filmre, erre számítottunk.
És ezt tökéletesen hozta is. Az a tipikus barátokkal megnézős, maxi nachosevős, fennhangon kitárgyalós-röhögős film, mint pl a Grave encounters vagy az Extraterrestrials, ami annyira szar, hogy már jó. Szerencsére a nevek alapján vágtuk, hogy kik jöttek az előző epizódokból, meg hát életkor alapján is egyértelmű volt, a történetet pedig az eddigi tekervényes sztorik ellenére tök jól lehetett követni. Nekem eléggé netflixes érzésem volt közben. Kicsit ilyen alacsonyabb költségvetésű, feltörekvő rendezői szárnybontogatós, kötelező meleg és fekete karakteres tinis slasher volt (mint mostanában kb minden azon a platformon). A tettes felét stabilan kitaláltuk a történetből, azonban a másik fele erősen meglepett, és ez pirospont.
A sztori nagyon önironikus volt, olyannyira, hogy ide abszolút nem is kellett a Horrorra akadva, mert ez egy az egyben önmagát parodizálta. Mindemellett, ami viszont számomra idegesítő és nagyon durván sok volt, az az, hogy mennyire meta volt az egész. Egy tróger slasher horrorfilm szereplői értekeznek arról, hogy az események egy tróger slasher horrorfilmsorozaton alapulnak, és hogy milyen elemekre kell odafigyelni a filmekből annak érdekében, hogy kitalálják, ki a gyilkos, és életben maradjanak. Értekeznek emellett a filmsorozat fandomjáról, a filmek jeleneteiről, és egyéb a filmekkel kapcsolatos dolgokról, néha olyan szintekre menve, ami már egy laikusnak kurva sok volt és inkább vérgagyi, mint önfricskázóan vicces. Ha egy tanácsot adhattam volna az alkotóknak, az az lett volna, hogy legyen mondjuk tizedennyire meta a film, és akkor kicsit jobb lett volna. De néha úgy éreztem, egyáltalán nem volt célja jó lenni amúgy.
A színészek működtek, a tinihorror szintjét igazából totál hozták, másra meg nem volt igény. Jók voltak a vizuális feszültségkeltésekkel való ugratások, a gyilkossági jelenetek alatt is ilyen érdekes katartikus érzéseim voltak, és nem stresszeltem, mint egy "igazi" horrorfilmnél, úgy... jó volt őket nézni. A magyar szinkron sajnos rohadtul nem működött, pedig voltak benne innovatív megoldások, mint pl a "csicskagyász" és most már a bazdmegeléstől se félnek a szinkrondramaturgok legalább a 18as karikánál, hálistennek, de így se volt jó. Megkockáztatnám, hogy Magyarországon kulturálisan SEM működik ez a film, egész egyszerűen azért, mert aki ilyen szinteken Sikoly-fan, hogy érti ezeket a meta agyalásokat, az azért tud jól angolul és inkább az amerikai kultúra kontextusában értelmezi az egészet, ugyanis a film tele volt egyéb horrorfilmekre való utalásokkal, ami csak akkor élvezhető, ha valaki benne van ebben. Én benne vagyok magában a műfajban, de ebben az alműfajban (slasher) nem, és ezután a film után se érzem úgy, hogy bármelyik előzőt meg kéne néznem. Nachosos-röhögős-egyszernézős, amire kellett, arra jó volt, de amúgy (vállaltan) trash.
The Conspiracy (2012)
Ezt a filmet nemrég ajánlotta az egyik kedvenc youtuberem, Ready to Glare, alias Giulia Cristina, aki főleg sötét témájú hírekkel (pedofilbotrányok, erőszakos bűncselekmények, átverések, youtuberek erkölcstelenségei, szektákról szóló videóesszék) foglalkozik. Aki el tud tekinteni az extrém kinézete felett, annak egyébként ajánlom a csatornáját, mert elég érdekes.
A Conspiracy arról szól, hogy két kanadai dokumentarista filmet akar készíteni egy Terrance nevű habókos összeesküvéselmélet-propagálóval, aki megafonon ordítja a nézeteit az utcán. Ahogy elkezdenek belefolyni az életébe, és kicsit megismerni Terrance álláspontjait/kutatását, az öregember nyomtalanul eltűnik. Úgy döntenek, elkezdenek utána kutatni, legalább is az általa összerakott összefüggésekből kikövetkeztetni, mi történhetett vele.
Időközben arra kell rájönniük, hogy Terrance közel sem olyan bolond, mint gondolták, és a világpolitikai eseményeket egy háttérhatalom rendezi meg nagyon furcsa és hátborzongató módon. Ekkor már azonban túl késő, és ők maguk is olyasmibe folynak bele, ami elől már nincs menekvés.
Érdekfeszítő volt, furamód nem idegesített a found footage jelleg. Annak ellenére, hogy én egyébként nagyon allergiás vagyok a rossz színészkedésre a found footage filmekben, itt azt kell mondjam, egészen működött az összes karakter. Sőt, néhol az erőteljesebb színészkedés inkább megnyugtató volt abban a tekintetben, hogy hálistennek nem igazi a film. Rég éreztem ilyet, pl a Fourth Kindnál (ami szintén found footage jellegű, de ufós és sajátosabb a narráció). Nem expliciten fosós film, inkább csak érdekes és a vége felé kicsit nyugtalanító. Egy megnézést simán megér, zs-kategóriásnak látszik, de valójában nagyon alulértékelt, mert még sehol nem hallottam felőle, csak RtG-től, és tök érdekes filmélmény.
The Rental / A titkok háza (2020) [vigyázat, ilyen magyar címmel más filmek is léteznek]
Szintén RtG ajánlotta, akinek a kedvenc műfaja a pszichohorror. Ezt alapjáraton nem nevezném annak, inkább csak egy drámával átitatott, viszonylag barátságos thriller, aminek csak a végén jön elő a "horror"elem, már ha annak lehet nevezni (ott sincs kaszabolás, undorkodás).
Két harmincas párról szól a film, akik kimennek egy hétvégi házba pihenni egy gyönyörű sziklás, tengerparti részre. A két férfi testvérek, ám az a kellemetlen szitu van, hogy négyből hárman egy cégnél dolgoznak, és a báty kúrogatja az öccse feleségét.
Valamiért a film fontosnak tartja behozni a rasszizmus témakörét, aminek abszolút semmi köze nincsen sem a film történetéhez, sem a félelmetes elemhez a filmben. Ráadásul az a karakter, aki a rasszista "mikroagressziók" áldozata, enyhén ibériai/mediterrán kinézetű FEHÉR csaj. Olyannyira túl van tolva már a PC narratíva Hollywoodban, hogy muszáj olyan filmekbe is beépíteni a kisebbségi identitás miatti vegzálást, ahol semmilyen szinten nincs szerepe illetve helye az ilyen dolgoknak. Ez volt az egyik unszimpatikus aspektusa a filmnek.
A másik az volt, hogy gyakorlatilag a film háromnegyedében semmi nem történt a kapcsolati drámázáson kívül, és az utolsó részbe központosult az összes ijesztő cselekmény, ami aztán a végkifejletben össze lett csapva.
Alapvetően jó színészek voltak, tetszett a hangulat és a helyszínválasztás, örültem, hogy végre átlagos(an csúnya) embereket válogatnak össze egy filmre és nem fehérneműmodelleket, de körülbelül ennyi pozitívumot lehetett elmondani. Kicsit olyan, mintha egy tinis horrorból kivették volna az adrenalint, rádobtak volna 15 évet a szereplőkre, és a végére odabasztak 5 perc befejezést, amit magadnak kellett interpetálni úgy, hogy addigra már esélyesen elvesztetted az érdeklődésed. Egynél semmiképp se többször nézős - volt benne potenciál, de nem hozta az elvártat.
Project Blue Book / A kék könyv-projekt (2019)
Nem tudom, ez a sorozat eddig hogy kerülte el ufófanatikusként a figyelmem, de örülök, hogy a bátyámét nem. Együtt néztük meg több gyulai tartózkodásom alatt, más ufókedvelőknek erőteljesen ajánlom.
A sztori Dr J Allan Hynek körül forog, aki egy csillagászprofesszor, és a légierő felbéreli, hogy egy tábornokkal együtt tudományos magyarázatokat találjon azonosítatlan repülő tárgyakra és különböző csészealjas/földönkívülis észlelésekre. Dr Hynek módszere alapvetően a kimért tudományosság és megfontoltság, Quinn tábornoké a nyers erő, megnyerő fellépés, és arrogancia, ezért gyakran ütköznek egymással. Egy olyan időszakban játszódik a történet, ahol pár évvel vagyunk a második világháború után, tombol a hidegháború, mindent átitat a kommunistáktól, náciktól valamint a kémektől való rettegés, virágzik a csészealjak körüli zsongás, a férfiak és a nők tradicionális szerepeket töltenek be a társadalomban, és rohadt elegánsan és igényesen öltözködik mindenki.
Hynek idővel rájön arra, hogy a légierő valójában nem azt akarja, hogy mint tudós, az igazságot tudja meg, hanem azt, hogy találjon ki tudományosan hangzatos meséket arra vonatkozóan, hogy az emberek mit észlelnek, még akkor is, ha az történetesen ellentmond rengeteg tanúvallomásnak vagy épp a saját tapasztalatának/józan eszének.
A sorozat másik szálán végigkövethetjük Mrs. Hyneket, és hogy hogyan lesz egyre paranoiásabb (nem ok nélkül) a férje távolléte, lelkiállapota, a környezetében zajló félelmetes események hatására, és barátkozik össze a szomszéd nővel. ;)
Nagyon izgalmas a sztori, látvány tekintetében a készítők odatettek magukért, a kosztümök, házbelsők, sminkek igényesek lettek. Végig leköti a figyelmet, üresjárat igazán nincs, talán csak az elnyújtott leszbikus szál az a kategória, amire húztam a számat, mert indokolatlan, hatásvadász fillernek érződött.
A valóság tekintetében azért nem akar sem hiteles, sem hihető maradni sajnos. Olyan volt, mintha Hynek életéből kiragadott volna 1-2, egymástól egyébként néha távol álló pillanatot, és a végtelenségig kiszínezve összefűzte volna őket. Maguk a karakterek sem voltak valóságosak, inkább csak izgi regényváltozatai olyan embereknek, akik nyomokban létezhettek a valóságban. Elég valószerűtlen, hogy egy csillagászprofesszor csak azért, mert "doktor", értsen a geológiai jelenségekhez, az állatokhoz, a madarak boncolásához, a vírusokhoz, az indián kultúrákhoz, a pszichológiához, és úgy egyébként mindenhez IS. Ehhez képest Quinn kapitány karaktere is meglehetősen sematikus volt. Vérbeli katona maximális kötelességtudattal, nem túl értelmes, de igyekszik bármilyen módszerrel szolgálni a hazáját, szeret inni és láncdohányos, nem szereti az ellentmondásokat és meglehetősen agresszív. Mindkét főszereplő saját maga karikatúrája volt. A történetmesélés sem próbált ragaszkodni a történelemhez, inkább annak egy regényes, sorozatra szabott, hatásvadász formáját jelenítette meg. Amennyire érdekes volt, néha annyira megmosolyogni való. Kicsit amolyan 50-es évekbeli X-akták. Nekem tetszett, folytatni fogjuk.
Filmek/sorozatok, amiket kukáztam:
The Lighthouse / A világítótorony (2019)
Nézhetetlen fosadék művészfilm. Próbál nagyon intellektuális meg hangulatos lenni azzal, hogy fekete-fehér, ennek annyi az eredménye, hogy 10 perc után elfárad a szemed az erőlködéstől, hogy kivegyél valamit is.
Van egy nagyon irritatív, elvtelen köcsög főnök, meg egy nyomorult újonc, aki nem tud kiállni magáért. A kettejük hullámzó interakcióit követhetjük végig a teljesen ellenségestől a baráti lerészegedésig és vissza, teletűzdelve szürreális elemekkel, amik persze kétségesek a film valóságsíkjának szempontjából. Vontatott, tipikus esete annak, hogy hogyan lehet minimális cselekménnyel maximális kínszenvedést a vászonra vinni, valamint a nézőben is kiváltani. 50 perc után feladtam, elolvastam a Wikipédián a sztorit, és konstatáltam, hogy nem akarok élve eltemetéseket meg kifröccsentett beleket nézni, mert az sem húzza fel ezt a színvonaltalan pszeudointellektuális szart.
Valójában azt gondolom, hogy Kristen Stewart meg Robert Pattinson is jól tették, hogy elvállalták a kétezres évek második felében a Twilightot, mert ez aztán hozzájárult, hogy az általuk áhított legelvontabb, legindie-bb, legművészesebb filmeket is el tudják vállalni utána, mert ismerik a nevüket a szakmában. Láttam már Pattinsont a 911 által megpecsélt sorsú ifjúként, meleg festőként, cirkuszi társulatos szökevényként, stb, és alapvetően nem rossz ő, de... fura? Ez a film is az volt amellett, hogy simán csak rossz. Legalább is nem az én stílusom, annyi szent.
The Witcher season 2 / Vaják 2. évad
Ugyanaz a bajom, mint az előzővel, hogy egy évad megnézése ellenére se értem, hogy mit is nézek, pedig ilyenkor már bőven tisztában kellene lennem a különböző érdekcsoportokkal meg viszonyokkal. A karaktereket pedig sajnos ugyanúgy nem kedvelem. Külön érdekesség Geralt halloweenes aliexpresses sárga kontaktlencséje, és hogy Freya Allan úgy döntött, hogy 17-20 éves lányként az első évad után széjjelműtteti az egyébként teljesen rendben lévő, egyedien szép arcát. Rá kellett gugliznom, hogy ki ez az új csaj, és döbbenettel vettem, hogy ugyanaz mint eddig. Most ilyen 30 körüli kelet-európai luxusfeleség kinézete van, szép, de tucat és nem a korához illő. Sajnálom, hogy Hollywood ezt teszi a lányokkal. A sorozat pedig kuka.
