Két ütős horror: The Wretched/A hívatlan (2019) és Sputnik/Szputnyik (2020)

The Wretched / A hívatlan (2019)

Ben lemegy az apjához egy nyárra melózni, hogy egyrészt keressen egy kis pénzt, másrészt bondingoljon az apjával a szülei válása után. A történet egy erdőmenti (és tengerparti) területen játszódik, és  erdőben lakozik egy természetfeletti entitás, akit leginkább egy boszorkány és egy skinwalker/shapeshifter szerelemgyerekének tűnő, undorító, recsegő-ropogó, retkes-nyálkás... nőszemélyként lehetne jellemezni. Ez a lény egyszer csak megszállja Benék szomszédjában a csinos, fiatal, alter kétgyermekes anyukát, aki innentől láthatóan furcsán viselkedik. A kisfia észre is veszi a dolgot, és mivel baráti viszont ápol Bennel, a kamasznak azonnal feltűnik, hogy a szomszéd házaspár hirtelen elkezd úgy csinálni, mintha sosem lett volna (két) gyerekük.

Jelen van a horrorokban megszokott tinis slice of life, szerelmi szál, meg a családdal való drámázás (a tinifiú nyilván „nehéz korszakban van”, rosszul viseli a válást, és hogy az apja azonnal beújított egy barátnőt, stb), de nem vészes. Külön érdekesség volt, hogy Bent, a főszereplőt kifejezetten gyökérnek tartottam, és a munkatársából havercsajává anvanzsált mellékszereplőt, Malloryt kedveltem meg. Vannak para, feszültséggel teli, elvétve még undi jelenetek is, de a film meghatározó hangulata az, hogy rejtélyes: próbáljuk kitalálni, mi is történik, hogy működik a lény, és mi a motivációja. Sok minden kiderül, de azért nem minden, elég titokzatos marad a végéig a cselekmény. Folyamatosan fenntartja a feszültséget, és bár millió meg egy démonos-megszállós filmet láttam már, azt hiszem, most sikerült egy olyat kifogni, amilyet még nem.  Az entitásnak vannak érdekes képességei, azonban azokat nem válogatás nélkül használja: tud befolyásolni, csalogatni, megszállni, emlékeket törölni, és eszeveszettül undorítóan ropogtatni a csontjait meg az ízületeit. A film vége szokásos cliffhanger, de nem hagy különösebb hiányérzetet. Korrekt horrorfilm bármilyen napszakra, egyedül vagy társaságban is.

 

Sputnik / Szputnyik (2020)

A Szovjetunió idején járunk, történetünk elején két orosz űrhajós szeretne hazatérni az űrből. Az indulás előtt valami furcsa történik a kapszulájukon kívül, és becsapódnak a Földön. Az egyiknek  szétroncsolódik a feje, a másik viszont látszólag épen túléli...

Tatjana egy dekoratív, fiatal, szőke neurológus, akit bizottság elé citálnak egy olyan szabályszegés miatt, amit egy betege kezelése során követett el, hogy megmentse a kissrác életét. Az eset felhívja Szemiradov ezredes figyelmét, aki munkát és kihívást, valamint a bizottság megrovó döntése alóli felmentést ajánl neki a segítségéért cserébe.

Mint kiderül, az „épen maradt” űrhajós, Vezsnyakov az orosz hadsereg egyik eldugott bázisán fogolyként tengődik, megfigyelés alatt tartják. Ami először egy pszichológiai vizsgálatnak tűnik Tánya számára, arról pár napon belül kiderül, hogy egyáltalán nem az: Vezsnyakov testét megszállta egy földönkívüli parazita, ami éjszakánként előmászik a gyomrából. Tatjánának adott a feladat: tanulmányozni a jelenséget, és hogy hogyan lehet kettejüket szétválasztani. Ahogy Tánya kezdi megismerni a helyzetet, és Vezsnyakovot, egyre inkább körvonalazódik benne a helyzet kétségbeejtően problematikus volta, és megkedveli a férfit.

A filmben egyrészt mesteri a történetvezetés, másrészt tűpontosan adja át a sumákoló, okosba’ megoldós kelet-európai szocialista életérzést, amivel a mai napig tökéletes párhuzamot lehet érezni Magyarországon, csak kicsiben. Hazugságok, eltussolások, csalások, kifelé tökéletes propaganda-komptabilis homlokzat mutatása, a háttérben pedig óriási intrikák, akár emberéletek beáldozása. Emellett a film vérbeli undorkodós horror sci-fi, a The Thing és a Covenant undorfaktorával vetekszik. Látszólag csak a lény van CGI-jal megoldva (az sem gagyi), minden más 20. századi szovjet berendezés: számítógép, rádió, telefon, szobabelső, szabadidőszett – minden úgy néz ki, mintha hazamennénk a nagyanyánk szocreál belső dizájnú kecójába. Én nagyon szerettem az egész hangulatot, mert amellett, hogy hitelesen retro volt, lebilincselő, horrorisztikus és ijesztő is az atmoszféra. Én nem vagyok rendben a gyomortartalmak ürítésével, de az ilyen jeleneteket leszámítva is bőven be lehetett fosni.

A színészi játék rendben volt, mindenki annyira volt sunyi, amennyire kellett. Volt azért pár teátrális párbeszéd, meg alapból a fiatal szexi neurológus és a fiatal szexi űrhajós elgondolása érezhetően movie trope, és a valóságban valószínűleg nem olyan gyakori - de nem volt zavaró minden más mellett, ami viszont igényes volt. Nem volt klisés hollywoodi befejezése, és volt benne pár érdekes csavar is, az utolsóra úgy kellett számomra rávilágítani. Szerintem csodás volt, megéri a feliratos megnézést is, sőt – igazából megint kedvet kaptam rá, hogy egyszer megtanuljak oroszul, és ahogy mennek Magyarországon a dolgok, lehet, hogy karriert is lehetne belőle csinálni idővel...

Read More