Tudtam, hogy mindenképpen meg fogom nézni ezt a filmet, csak meg akartam
várni, míg lecsillapszik körülötte a közbeszéd. Ez a francia ifjúsági film
ugyanis óriási port kavart a nyugati médiában, elsősorban Amerikában, ahol
rengetegen felháborodtak a filmen, és a filmet közzétevő Netflix bojkottálásért
is valósággal tüntettek. Kicsit olyan volt nézni ezt a médiacunamit kívülről,
mintha pár évszázaddal korábban lennénk, és egy potenciális boszorkány háza előtt
megjelenne a vasvillás-fáklyás csőcselék.
Bár nem kötelező ezt csinálnom, de azért elöljáróban elmondom, hogy semleges
nézőpontból fogtam bele a filmbe. Ha az elmúlt két év másra nem is, de arra jó
volt, hogy rádöbbenjek, centrista vagyok, és a politikai véleményem kérdéstől függően
csapong az egyik pólustól a másikig. Bizonyos kérdésekben abszolút liberális
vagyok, más kérdésekben meg ha valóban kimondanám, amit gondolok, az elvakult extrémitásnak számítana. Így igazán nem tudom azt mondani, hogy egyik vagy másik oldalhoz
tartozom. Annyi tuti, hogy se kereszténykonzervatív, se újhullámos feminista
nem vagyok.
A sztori egy Franciaországban élő szenegáli muszlim család életét követi,
azon belül is a 11 éves Amy (Aminita) a főszereplőnk. A nyugati ország ellenére
a család konzerválja a gúzsba kötő szenegáli tradíciókat, a vallásosságot, ezáltal
az iszlám konzervativizmust. Normálisnak van beállítva, hogy az asszonyok a
nagy díszes kendőikbe burkolózva együtt imádkoznak, a nők vigyáznak a
gyerekekre, Amy apja pedig valahol máshol kódorog, mert elvett feleségül egy
második nőt. Az elvárások szerint az anyjának meg nemhogy jó fejet kell hozzá
vágni, hanem még áldást és szerelmet is kell kívánni a férjének és a másik
asszonynak. Amyt fojtogatja ez a környezet, és elkezdi még inkább fojtogatni,
mikor belép a francia osztályközösségbe, ahol van egy Helyi Menő Csaj-Klikk
(innentől HMCSK), akik botrányos viselkedésükkel, kihívóan hiányos
öltözködésükkel és alapvető ordenáréságukkal tökéletes poláris ellentétét
képezik Amy családjának. Amy nagyon szeretne egyetlenegy dolgot: hogy tartozzon
valahová, hogy elfogadja valaki, és azt mondja „jó vagy így”. Ezért szó szerint
BÁRMIT képes elkövetni, hogy a HMCSK befogadja őt, még akkor is, ha ez extrém viselkedésre
sarkallja. A HMCSK egy táncoscsapat, akik egy helyi táncversenyre próbálják a
koreográfiájukat. Csak éppen nem igazán korhoz illő a dolog, sokkal inkább rap
videóklipek világát idézi felnőtt táncosokkal, ha értitek, mire gondolok.
A film legmeghatározóbb élménye, érzése számomra egyáltalán nem a felháborodás
volt, sőt, úgy őszintén igazából fel sem hördültem, annak ellenére, hogy tízpercenként
az arcomba tolták egy prepubertás kislánycsapat seggét, „mellét”, ágyékát, hasát,
combját, mindenét. A meghatározó élményem a CRINGE (krindzs) volt, nem is tudom
hirtelen, magyarul hogy lehetne aposztrofálni, leginkább egy átható
kínosságérzés, ami akkor önt el, ha valami végtelenül ciki és kellemetlen
dolgot látsz vagy tapasztalsz. Az az igazi szekunder szégyen, amit például egy
hozzám hasonló introvertált, empatikus ember érez, ha vígjátékban valakit beégetnek,
vagy valaki szerencsétlenkedik. Mikor ezek az „explicit” jelenetek,
ráközelítések, riszálások, tekergések voltak, akkor én ezt a kínosságot
éreztem, nem azt, hogy nekem fel kéne háborodni.
Úgy érzem, ez a része nagyon túl lett tolva a filmnek, de nem olyan
szempontból, hogy „szegény kislányokat ne használják már ki a vásznon
szexuálisan”, mint ahogy fél Amerika gondolja, hanem egyszerűen ugyanezt az
üzenetet harmadennyi ilyen jelenettel is át lehetett volna adni, felesleges volt
ennyi ilyen jelenetet belerakni. Nyilván a film lényege az volt,
hogy valamilyen eszközökkel elgondolkoztassa a nézőt arról, a nőknek milyen
sokféle elvárásnak, milyen szerepekben kell megfelelnie. De hogy szükség volt-e
ennyi pedofiloknak való eye candyre, azt azért kétségbe vonom. Kicsit olyan volt,
mintha egy prepubertás kislányokról szóló szoftpornót időnként megszakítana
valami coming of age dráma, pedig amúgy fordítva volt.
Arról a morális kérdésről szólva pedig, hogy oké-e ténylegesen tizenegy
évesekkel eljátszatni kevés ruhában ordenáré módon twerkölő tizenegy éveseket,
az én nem túl népszerű véleményem az, hogy igen. Ki a f***ommal kéne mégis
eljátszatni az általános iskolásokat, húszévesekkel, mint Amerikában? :D Pont
ez a film lényege szerintem, hogy gondolkozz el rajta, mennyire sokkoló a tény,
hogy ezek ennyire fiatal lányok, és a társadalomba való beilleszkedést, az
önértékelést, egészséges szociális életet úgy próbálják elérni, hogy kihívóan
öltöznek és viselkednek, és kiposztolják ezt a közösségi médiára. Sajnos nem
lehet megakadályozni, hogy egy-egy ilyen alkotást Kaleta Gáborok tízezrei
használják recskamuníciónak, de ez akkor is így volna, ha a színészek csak
fiatalnak kinéző nagykorúak lennének. Maga a színészválasztás inkább volt
indokolt, mint az, hogy hosszú, közeli snitteket kellett néznünk a kislányok
forrónacis, haspólós testéről, amint szeduktívan tekeregnek. Utóbbit valamiféle
kerülőúton, vagy simán csak 70%-al csökkentett időtartamban is meg lehetett
volna oldani szerintem.
Én nem égetném vagy darálnám be ezt a filmet, mint Dúró Dóra a Meseországot,
de csak saját felelősségre tessék nézni, ha a szuperkínosságot és a lelkileg
megrázóan vászonra vitt coming of age-et már hallomásra is simán elviseled.
