Már korábban
hallottam erről a dél-koreai filmről, de a címéből arra asszociáltam, hogy valami vírusos
témájú gucctuccstalan horror lesz, ezért ignoráltam. Aztán mikor tavalyi filmekre kerestünk rá, kiadta a Google, mint vígjáték és thriller műfajú film, amit
nem igazán értettem. Aztán amikor máshol kerestünk rá, ott simán drámának lett
titulálva... A trailer megtekintése után abban maradtunk, hogy „na jó, legyen”,
adunk neki egy esélyt a filmes társammal.
A történet egy
szegénynegyedben élő családnál kezdődik, ahol
bár a gyerekek jó képességűek, nincs pénz rendes oktatásra, a szülők
pedig munkanélküliek, ilyen-olyan alkalmi melókból próbálják fenntartani a
családot. A fiatal srác (Kim Giu? Kimkiu? Kim Kiwoo? Negyed órája gúglizom a
filmbéli karaktereket és a színészeket de nem tudok napirendre térni felette
hogy nemcsak fogalmam nincs, ki kicsoda, hanem a nevek semmi támpontot sem
adnak és ezer plusz egy átírásuk van, KOREAI PLS) haverja, Min (feladtam, nem gúzlizok
többet) felajánlja a srácnak, hogy míg elmegy külföldre tanulni, átadja a magántanítványát,
akit angolul tanít, és aki mellesleg piszok gazdag családból származik, és
csinos is. A srác kapva kap az alkalmon, és karizmatikus személyiségével,
valamint a húga által hamisított egyetemi önéletrajzzal megkaparintja a
magántanári állást a kőgazdag családnál. Úgy adódik, hogy a gazdag család másik
gyermekének, Daszongnak (Taszong?) is épp szüksége van magántanárra, de rajzból.
Innentől elindul az óriási fraud-lavina, ugyanis a szegény Kim család szépen
lassan csodálatosan ízes hazugságokkal, kitalációkkal eléri, hogy a gazdag
család minden egyes alkalmazottját lecseréljék a négyfős Kim család tagjaira,
akik ezáltal soha nem látott, nagy összegű fizetésekre tesznek szert, és esélyt
kapnak rá, hogy kitörjenek a nyomorból.
A film egyik zsenialitása,
hogy egyáltalán nem operál a nyugati ember műfajbesorolásával. Vannak benne mulattató
jelenetek, de vígjátéknak nem mondanám. Vannak benne ijesztő, feszültséggel
teli részek, de thrillernek vagy horrornak sem nevezném, ha pár ötperces
vegytiszta jelenetet leszámítunk. Kétségtelenül drámai, de túl sok benne a
vicces jelenet és a pszichológiai feszültség, hogy dráma legyen. Végül is
besorolhatatlan, de ez nem probléma.
Minden egyes karakter érdekes, és elég mélyen dimenzionált (a tízéves
hiperaktív kisgyereket leszámítva, aki pusztán ennyi). Ezeket az embereket a valóságban
is el tudjuk képzelni. Az üresfejű, nulla élettapasztalattal és emiatt rengeteg
pozitivitással rendelkező gazdagokat, a poshadt szuterénszagú nyomorgó kalácsképű
koreaiakat, akik a csillagot is lehazudnák az égről egy kis pénzért... Jók a
karakterek, nem idealizálja egyiket sem a film, azt kapod, amit látsz. Vagy
mégsem? A film történetvezetése tekintetében soha nem tudjuk, a következő
jelenet mit hoz. Egy újabb karakter? Egy újabb helyszín? Egy olyan csavar, ami
a film műfaját eltaszajtja totálisan másik irányba? A film feszültsége nemcsak
a thrilleres suspense-ben rejlik, hanem hogy a történet pontosan olyan random módon
és hirtelen alakul, mint az élet. Nem számítasz rá, hogy ez lesz a közepe, a vége,
a vége utáni vége... És mindezt nem olyan gáz, M Night Shyamalan módon beszúrt
bóvli plot twistekkel, hanem csak úgy természetességgel adagolja a film. Nekem
nagyon tetszett a Parasite. Óriási pozitív csalódás volt, hogy a vége nem volt
olyan elcseszett módon indokolatlan és kérdőjeles, mint pl. a japán filmek
többsége, ahol még a karakterek is gyökerebbek. De happy end sem volt, ami
megint csak pluszpont számomra, mert nem szeretem a napsütésbe kézenfogva
elfutós filmek nagy részét. Ha az ember szórakozni szeretne 2+ órára, az is
adott, de ha szeretnél elagyalgatni a koreai társadalmi különbségeken, az
ottani életmódon, boncolgatni a vagyon és a morális értékrend közötti összefüggéseket,
azt is megcsinálhatod. Nagyon nagy pozitív csalódás volt a film, merem ajánlani
unalmas (poszt)karanténos napokra.
