Ezt a könyvet
elolvasni több szempontból is olyan volt, mintha felülnék a nosztalgiavonatra.
Egyrészt az írőnő és a regény is ízig-vérig japán, és ez a kultúrkör óriási
szelete a múltamnak. Másrészt nagyon rég nem olvastam már „rendes”, papírra
nyomtatott könyvet, vagy úgy egyáltalán, olyan könyvet, amit csak úgy
szórakozásból olvas az ember, és nem feltétlenül valamilyen céllal.
A történetnek
több főszereplője is van, de főként egynek a szemüvegén keresztül követjük az
eseményeket. Aki ismeri a japán teremtéstörténetet, és a főbb istenségek nagy
részét, annak nagyon ismerős lesz a könyv témája, ugyanis ez egy misztikus,
mitológiai témájú regény. A narrátor egy fiatal lány, aki egy elborult, nagyon
kemény szokásokkal és szabályrendszerekkel rendelkező eldugott kis japán
szigeten jön világra. Umihebi a tengeri kígyók szigete, Yamatótól (a régi japán birodalomtól) délre fekszik. A szigeten kevés a termőtalaj, emiatt az emberek
folyamatosan éheznek, sokan éhen halnak a lakosok közül. Az emberek főként abból tartják
fent magukat, hogy a szárított tengeri kígyókat adják el más szigetek lakóinak
élelemért vagy más javakért cserébe. A férfiak halásznak, a nők gyűjtögetnek,
mindenkinek tökéletesen kijelölt szerepe van a társadalomban.
Egy papnő a sziget spirituális vezetője, aminek
nagyon nagy jelentősége van egy olyan szigeten, ahol az emberek ki vannak téve
a természet, és ezáltal az istenek kénye-kedvének, a jó vagy rossz szerencsének
A papnőnek kell lefolytatnia a rituálékat, a mindenféle isteni
kapcsolattartással kapcsolatos tevékenységeket, és ezáltal ő biztosítja a
sziget jövőjét. Ő a jin – azonban a természet törvényének megfelelően meg kell
lennie a párjának, a jangnak is: ő az éjszaka papnője, aki a holtakkal
foglalkozik a szigeten.
A történet a
nappal papnőjének a húgán keresztül mutatja be a nyomorúságos és
szabályozott életet a szigeten, az istenek és a japán teremtéstörténet világát,
valamit azt, hogy Izanaminak, az ősi istenpár női felének milyen sanyarú sors
jutott a férje viselkedése miatt.
Ha valakit
érdekel a japán mitológia (és kicsit azért konyít is hozzá), tudja és
elfogadja, hogy a japán könyvek a legritkább esetben végződnek happy enddel
vagy tiszta lezárással, akkor tetszeni fog neki ez a könyv is. Sok olyan
szereplő van benne, akiről tudhat az ember, ha az alapvető fogalma megvan a
Kojikiről, Nihonshokiról és hasonlókról.
Ami engem
egyfajta kijózanító erejű csapásként ért ezzel a könyvvel kapcsolatban, az az, hogy
a japán kultúrában a nőgyülölet egy benne foglaltatott, teljesen természetes
dolog, hiszen már a teremtéstörténetben és a mitológiában is benne van, hogy az
első istenpárnak azért születtek félresikerült gyerekei az elején, mert a nő
szólalt meg először szex előtt. Folytatva azzal, hogy a könyv története
demonstrálja, mindig a nő lesz az, aki a rövidebbet húzza, akinek epekedve
várnia kell a férjét, akinek fáj a szülés, aki másodrendű polgár nulla
hatalommal, míg a férfi bármit megtehet, bárhová eljárkálhat, bármennyi
gyermeket nemzhet annak minden pozitívumát kiélvezve, és alapvetően mindenben
saját választása van (kivéve persze ha törvényen kívüli pária, és/vagy
„tisztátalan” - ez is nagy motívum a könyvben). Tisztában vagyok azzal, hogy ez a mentalitás létezik a japán kultúrkörben, de a könyv
elolvasása csak újra felhozta a dolgot, és érdekesnek találtam megemlíteni mindazok számára, akik mondjuk nem ismeretesek annyira ilyen téren.
Egyébként sidenote, érdekesnek találom, hogy ha az ember japán könyvet olvas, ami nem egy konkrét fiktív szereplő 21. századi történetéről szól, akkor a történet minimum 70%-a önkéntelenül is társadalomkritika, ami leírja azt, mennyire vergődik a főszereplő a mindenféle idióta szabályok és normák béklyóiban...
