Three billboards outside Ebbing, Missouri/Három óriásplakát Ebbing határában (2017)
Ez a film annyira súlyos, hogy hirtelen nem is tudom, hol kezdjem. Műfajilag is nehéz besorolni, mert annak ellenére, hogy a feelingje dráma, nem csekély benne a krimi, és mindemellett a kissé sötét humort sem nélkülözi. Bár borzasztóan érdekes, és leköti az ember figyelmét, aki nem szereti a nehezen emészthető témákat, és inkább valami könnyedebb, vidámabb dolgot nézne, az ívben kerülje el.
A történet szerint a Missouri-beli Ebbingben egy fiatal lány bűncselekmény áldozatává vált: megerőszakolták és megölték. Édesanyja, Mildred neheztel a rendőrfőkapitányra, amiért hét hónapja nem történt előrelépés az tettes előkerítésében, így kétségbeesettséggel vegyes dühében elmegy a helyi reklámcéghez, hogy kibéreljen három óriásplakátot egy kieső kerülőúton. A három neonszínű óriásplakáton a rendőrfőkapitányt, Bill Willoughby-t vonja kérdőre, hogy miért nem történtek letartóztatások, mikor a lányát fél éve aközben erőszakolták meg, hogy haldoklott.
Ezzel teljesen felbolydítja a település életét, és egy sor eseményt indít el, ugyanis sokan megbotránkoznak a plakátokon, mivel Willoughby rendőrfőnök köztiszteletben álló, a munkáját lelkiismeretesen végző, mindenekelőtt viszont hasnyálmirigyrákos, és a legutolsó stádiumában van. Háború indul Mildred és a rendőrség között, amibe sokan közvetlenül bekapcsolódnak.
A film többek között azért olyan súlyos, mert minden főbb karakter személyes küzdelmét árnyaltan bemutatja, így nem tudunk nyugodt szívvel oldalt választani. Megértjük Mildredet, amiért próbálja drasztikus módszerekkel előkeríteni a lánya gyilkosát. Megértjük Billt, aki egészsége leépülése közben hiába próbál mindent megtenni az ügyért, nem talál semmi érdemlegeset. És megértjük a helyi türhő rendőrt is, akinek dühkezelési problémái vannak egy múltbéli trauma miatt. Annyira valóságszagú és kényelmetlen az egész, hogy az ember csak ül ott és sóhajtozik, várva a katartikus megváltást… ami a való élethez hasonlóan nem igazán jön el. A film nyitott módon fejeződik be, akár folytatás alapját is adhatná, ha lenne még szufla a sztoriban, de ebből bőven elég egy is… Szóval azoknak ajánlom, akik élvezik a komoly és kényelmetlen témákat, és a személyes sztorikon át prezentált társadalomkritikát.
Lady Bird (2017)
A végzős gimnazista Christine “Lady Bird” McPherson éli tinédzseréletét a sacramentói katolikus gimnáziumban. Anyjával való viszonya rettentően viharos, nehezen maradnak meg egymás mellett, mert az anyja tökéletességhajhászata nem sok teret ad a lánynak a kibontakozásra, ráadásul a katolikus iskola béklyói is fojtogatják. Lady Bird akaratos, független személyiség, aki szinte megfullad ebben a vidéki, ingerszegény környezetben, és legszívesebben New Yorkba menne továbbtanulni, hogy minél távolabb legyen ettől az egésztől. Megtetszik neki egy fiú a színjátszókörben, és a fiú is viszonozza a közeledését, így kibontakozik az első tiniszerelem az életében, aztán nagy puffanással ki is múlik. Lady Bird továbbáll a helyi rockegyüttes egyik tagjára, emiatt próbálja megjátszani magát, hogy befogadják a menők klikkjébe a suliban. Közben továbbra is vívja a maga kis csatáit az anyjával, aki persze hallani sem akar a New York-i továbbtanulásról...
Ha a sztorit japán animecég jelenítette volna meg, akkor simán slice of life-nak hívom, mert nincsen konkrét célja a történetvezetésnek, egyszerűen “csak” bemutatja, hogy egy karakter egyik élethelyzetből és életkorból a másikba megy át, ennek minden körülményével együtt. Szerintem egészen aranyos és elgondolkodtató film, és Sacramento bemutatása által egyfajta vidéki amerikai társadalomkritikát is kapunk, meg képet arról, hogy milyen tininek lenni ott.
Érdekes gondolat, hogy az embernek mindig pont az a rossz, ahol van. Sokan idealizálás meg tudatlanság miatt már akkor a két kezüket összetennék, ha AKÁRHOVÁ mehetnének Amerikában, és állampolgárok lehetnének. Az amerikaiak meg életük során háromszor váltanak államot, mert sose jó ott, ahol vannak éppen. Ez azt hiszem, nem is annyira amerikai, mint inkább emberi tulajdonság: azt várjuk, hogy a helyváltoztatással megoldódnak a problémáink, holott azoknak csak a töredéke földrajzi jellegű vagy mikrokörnyezeti.
A kapcsolatdinamikák részletesen lettek bemutatva és érdekesek, így a film különösebb történetmesélési vagy örökérvényű tanulságot teremtő szándék nélkül is le tud kötni. Szívesen levetíteném olyan szülőknek, akik épp azelőtt állnak, hogy tinédzserkorba lép a gyerekük, meg a gyerekeket is valahogy kiokítanám arról, hogy a szülők elviselhetetlensége és korlátozásai bár gyakran igazságtalanok, de nem rosszindulatból erednek, hanem szeretetből, a gyerek feletti kontrollvágyból, és kompenzálásból. Akit érdekel, hogy Saoirse Ronan tinilányként veszekszik az anyjával, fiúkkal kavargat meg katolikus suliba jár, az nézze meg, akit kevésbé, az inkább hagyja ki, mert ez olyan csajos-lélektani film, ami hetero férfiakat nem fog nagyon lenyűgözni.
