Egy film attól a Rodney Aschertől, aki a Room 237-t is rendezte, ami a The Shining/Ragyogás lehetséges rejtett jelentéseit fejtegeti. Mikor belevágtam ebbe a filmbe, nem tudtam, hogy ő rendezte, de így utólag hasonlít ennek a filmnek struktúrája a másikéhoz. Alapvetően dokumentumfilmként emlegetik, de ez a kifejezés elég megtévesztő tud lenni a The Nightmare-rel kapcsolatban, ugyanis az alvásparalízis témáját járja körül nyolc olyan egyénnel, akiket gyakran és súlyosan érint a jelenség – mindezt úgy, hogy közben megfilmesíti magukat a paralízises epizódokat is.
Az alvásparalízis definíciója szerint egy olyan jelenség, amely során valaki elalvás vagy éppen felébredés előtt átmenetileg lebénul, nem tud mozogni, beszélni, a környezetére reagálni. Mivel átmeneti időszak az alvás és az ébrenlét között, az egyén gyakran tapasztal hallucinációkat, amik rendkívül félelmetesek tudnak lenni, és lebénult állapotában képtelen bármit is csinálni. A filmben megszólított nyolc ember beszámol a leghátborzongatóbb hallucinációikról, amiket alvásparalízis közben éltek át, és ezeket meg is jelenítik színészek és CGI segítségével a filmben. Maguk a megjelenített képsorok: árnyalakok, akik bejönnek a szobába, fojtogatnak, vagy megfélemlítő dolgokat mondanak, földönkívüliekhez hasonló lények, stb mind-mind nyomasztó és horrorisztikus elemek ahhoz, hogy ezt a dokumentumfilmet ne lehessen igazán dokumentumfilmnek nevezni. Azok számára, akik éltek is már át hallucinációs alvásparalízist, különösen félelmetes ezt végignézni, mert biztosan tudnak kapcsolódni a megjelenített dolgokhoz. A film alapján legalább is úgy tűnik, hogy az emberek szinte kortól és nemtől függetlenül ugyanolyan dolgoktól félnek. Azoknak, akik maguk is súlyosabb alvásparalízisben szenvednek (mondjuk hetente egyszer-kétszer rémisztő dolgokat tapasztalnak), abszolút nem ajánlom a filmet, mert mint ahogy el is mondják, ha valaki rákoncentrál a témára, akkor elő tudja magának idézni önkéntelenül is.
A film sokak által emlegetett hibapontja maga az a tény, hogy kevésbé dokumentum, mint horror, hiszen a narrátorok nem tudnak megfelelő tudományos hátteret adni a paralíziseknek, ezáltal az egész egy hatásvadász, és gyakori explicit ijesztgetésekkel teli kutyulék - se nem dokumentumfilm, se nem horror. Én ezt annyira nem tekinteném hibának, bár nem ártott volna, ha megszólaltatnak egy-két alvásspecialistát, pszichológust vagy pszichiátert, de a film inkább a beszélők élményeiben akart elmerülni, és nem kimerítő tudományos választ adni. Azt úgysem lehet megmagyarázni, hogy ki miért látja azt, amit, maximum azt, hogy miért van paralízise.
Minden egyes beszélőnek sajátos személyisége, története van, és ebből át is adnak a paralízisek lefestésekor. Minimum két ember állította a nyolcból, hogy megszűnt ateista lenni a paralízisei hatására. Az egyik azt állítja, hogy Isten segítségével legyőzte a paralízist és már nem él át hallucinációkat, a másik meg azt, hogy bár nem tudja, hogy mi történik, úgy érzi, a világ egy celofánba van csomagolva, ami a paralízisekkor lehullik, és meglátja a valóságot. Utóbbi komolyan hisz benne, hogy a halálát is alvásparalízis fogja okozni, amikor is véglegesen beragad egy epizódba, és nem fogja tudni a légzését irányítani. Többen gondolják, hogy nem egyszerű alvászavarról van szó, de olyan is van, aki a lehető legracionálisabb magyarázatot próbálja adni a jelenségre. Szerencsére napjainkban már létezik az internet, azon belül is a reddit, és a témát a paralízis iránt érdeklődők elmélyülten tanulmányozhatják. Én is ezt tettem a film után, és csodálkozva fedeztem fel, hogy a rendező, magával meginvitálva az egyik szereplőjét több topikban válaszolt felhasználók által feltett kérdésekre. Más, a filmről szóló topikokban volt olyan hozzászóló, aki droghasználók vagy mentális betegek viselkedésmintáit vélte felfedezni a filmben megszólaltatottakban. Magam is észrevettem ilyesmit, az interjúalanyok többsége úgy nézett ki, mint aki ébrenlétkor is problémákkal küzd, nemcsak alvás során. Egy biztos, senkinek nem kell sem mentálisan betegnek, sem drogosnak lenni ahhoz, hogy átéljen egy alvásparalízist, és elég gyakori jelenség. Csak remélni lehet, hogy ha az ember átéli, akkor nem lesz olyan hátborzongató, mint ezeknek a kínzott tudatú interjúalanyoknak a mindennapos élményei…
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése