2014. március 3., hétfő

Miért jó az X-Men széria?


Ha röviden és tömören akarnám kifejezni, akkor azért, mert a szokásos amerikai szuperhősös bullshit mellé visznek bele némi érdekességet, mégpedig azt, hogy milyen kisebbségben, különcként élni a többségi társadalomban, ahol félnek tőled és ki akarnak irtani. A széria sok esetben nyilvánvaló párhuzamokat vonultat fel pl. a homoszexualitás és a mutánsság között:
-     -      a mutánsokat sokan furcsának és undorítónak találják, a mutánsságuk velük született (elhangzik az egyik filmben az ominózus kérdés is: Have you tried not being a mutant?),
-        -   saját ruházatuk és szubkultúrájuk van (pl. Magneto csapatában jellegzetesen a sötét színek, gótikus-punk darabok dominálnak, míg Xavierében saját egyenruhájuk is van),
-        -   megjelenik a misszionárius tanító alakja (Xavier), aki mind a mutánsokat, mind a társadalmat próbálja felvilágosítani a mutánssággal kapcsolatban (pl. az iskola felfogható egy nagy meleg workshopként is, ahol a diákok önfejlesztő tevékenységeket végeznek)
-      -     Erik és Xavier kapcsolatában van némi homoerotikus hangulat (:D)

 A másik érdekesség a felsőbbrendűség elve, ami vezeti a „gonosz” feleket a szériában. Elgondolkodtató kérdés, hogy vajon attól, hogy a többségi társadalom evolúciósan egy másik, esetleg alsóbb szinten áll, mindenképp pusztulás jár nekik pusztán ezért? Ebben az analógiában konkrétan a Nietzsche-féle übermensch és Hitler eszméi fedezhetőek fel: elpusztítani mindent, ami alacsonyabb szinten áll, mint „mi”. A First Classben (2011) a harmadik világháborút konkrétan mutánsok akarják kirobbantani, és ők is akadályozzák meg a bekövetkezését. A mutánslét valójában a valóságot imitálja, öltözteti új köntösbe, és fantasztikus elemekkel gazdagítva hoz létre egy érdekes univerzumot.
A szuperhősös filmekkel általánosságban az a baj, hogy nagyon lesarkítottak, laposak a karakterek. Az X-Men nem mindig, de többnyire sikeresen elkerüli ezt a klisét. Külön szériává nőtte ki magát Wolverine karaktere, akire aztán végképp nem lehet ráhúzni a good guy-bad guy sémát. Erik Lensherr sem volt mindig rossz, Jean Grey/Phoenix pedig az egész széria óriási meglepetése.
Ráadásul még azt sem lehet mondani erre a szériára, hogy a prequelek feleslegesek lennének. A karaktereket pont az előzmények árnyalják, teszik a cselekedeteiket értelmessé – ha nem lennének, önmagában kevésbé lenne értelmezhető és sokszínű a széria.

Tehát azt mondom, hogy bár elvből nem nézek túl sok „szuperhősös” témájú filmet, mégis úgy gondolom, hogy ez valószínűleg kicsit több az átlagnál, és a harcjeleneteken túl is van benne valami. 

Text Widget

Pages

recent posts

About