Ha röviden és tömören akarnám kifejezni, akkor azért, mert a
szokásos amerikai szuperhősös bullshit mellé visznek bele némi érdekességet,
mégpedig azt, hogy milyen kisebbségben, különcként élni a többségi
társadalomban, ahol félnek tőled és ki akarnak irtani. A széria sok esetben
nyilvánvaló párhuzamokat vonultat fel pl. a homoszexualitás és a mutánsság
között:
- - a mutánsokat sokan furcsának és undorítónak
találják, a mutánsságuk velük született (elhangzik az egyik filmben az ominózus
kérdés is: Have you tried not being a mutant?),
- - saját ruházatuk és szubkultúrájuk van (pl.
Magneto csapatában jellegzetesen a sötét színek, gótikus-punk darabok dominálnak,
míg Xavierében saját egyenruhájuk is van),
- - megjelenik a misszionárius tanító alakja
(Xavier), aki mind a mutánsokat, mind a társadalmat próbálja felvilágosítani a
mutánssággal kapcsolatban (pl. az iskola felfogható egy nagy meleg workshopként
is, ahol a diákok önfejlesztő tevékenységeket végeznek)
- - Erik és Xavier kapcsolatában van némi
homoerotikus hangulat (:D)
A másik érdekesség a
felsőbbrendűség elve, ami vezeti a „gonosz” feleket a szériában.
Elgondolkodtató kérdés, hogy vajon attól, hogy a többségi társadalom
evolúciósan egy másik, esetleg alsóbb szinten áll, mindenképp pusztulás jár
nekik pusztán ezért? Ebben az analógiában konkrétan a Nietzsche-féle übermensch
és Hitler eszméi fedezhetőek fel: elpusztítani mindent, ami alacsonyabb szinten
áll, mint „mi”. A First Classben (2011) a harmadik világháborút konkrétan
mutánsok akarják kirobbantani, és ők is akadályozzák meg a bekövetkezését. A
mutánslét valójában a valóságot imitálja, öltözteti új köntösbe, és
fantasztikus elemekkel gazdagítva hoz létre egy érdekes univerzumot.
A szuperhősös filmekkel általánosságban az a baj, hogy
nagyon lesarkítottak, laposak a karakterek. Az X-Men nem mindig, de többnyire
sikeresen elkerüli ezt a klisét. Külön szériává nőtte ki magát Wolverine
karaktere, akire aztán végképp nem lehet ráhúzni a good guy-bad guy sémát. Erik
Lensherr sem volt mindig rossz, Jean Grey/Phoenix pedig az egész széria óriási
meglepetése.
Ráadásul még azt sem lehet mondani erre a szériára, hogy a prequelek
feleslegesek lennének. A karaktereket pont az előzmények árnyalják, teszik a
cselekedeteiket értelmessé – ha nem lennének, önmagában kevésbé lenne
értelmezhető és sokszínű a széria.
Tehát azt mondom, hogy bár elvből nem nézek túl sok „szuperhősös”
témájú filmet, mégis úgy gondolom, hogy ez valószínűleg kicsit több az átlagnál,
és a harcjeleneteken túl is van benne valami.
